Turista, 2019. (126. évfolyam, 1-12. szám)

2019-02-01 / 1. szám

ELŐSZÓ Kéktúrázás hazánk délnyugati szegletében Rendszeres olvasóink bizonyára tudják, hogy kiadónk „működteti” a három legismertebb hazai kéktúra­mozgalmat, amelyek egy 2550 kilométeres, gigantikus kört alkotva vezetnek végig Magyarország legszebb részein. 2017 végén újult meg a legismertebb útvonal, az Országos Kéktúra (OKT) igazolófü­zete, míg idén januárban jelent meg az új szakaszokra tagolt Dél-dunántúli Kéktúra (DDK) vadonatúj igazolófüzete. Ennek örömére mutatjuk most be részletesebben is ezt a mintegy 540 kilométer hosszú túraútvonalat, amely kicsit méltatlanul lapul meg az „igazi kéktúra” árnyékában, ugyanis a legtöbben csak az OKT teljesítése után vágnak bele. Hogy még nagyobb kedvet csináljunk a DDK-hoz, több igazolófüzetet is kisorsolunk február folyamán az olvasóink között. A részvételhez szükség lesz erre a magazinra is, viszont a játékfelhívást és a részleteket a honlapunkon (turistamagazin.hu) kell keresni. Mindezek után azt hiszem, nem okozok nagy meglepetést azzal, hogy elárulom: már készül az Alföldi Kéktúra új igazolófüzete is. Címlapfotó: Tóth Tamás Alapító és kiadó: Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) Székhely: 1065 Budapest, Bajcsyi-Zsilinszky út 31. Felelős kiadó: Tassy Márk Kiadói kapcsolat: +36-1/332-7177; info@termeszetjaro.hu Szerkesztőségi kapcsolat: szerkesztoseg@turistamagazin.hu Megjelenés: havonta (évente 10 szám), december-januári és július-augusztusi összevont lapszám Előfizetés: turistamagazin.hu/elofizetes.html; elofizetes@turistamagazin.hu Ára: 795 Ft (előfizetőknek 660 Ft/lapszám) Terjesztés: Kiadó: Lapker Zrt., Magyar Posta Zrt. Terjesztési koordináció: HSL System Kft. - hir2000@hir2000.hu Nyomda: IPress Center CE Zrt. 2600 Vác, Nádas utca 8.; felelős vezető: Borbás Gábor vezérigazgató HU ISSN 2063-7586 SZERKESZTŐSÉG: Nógrádi Attila (főszerkesztő) Joó Annamária (vezető szerkesztő), Tóth Judit (szerkesztő), Hídvégi Brigitta (szerkesztő), Lánczi Péter (szerkesztő), Pálvölgyi Krisztina (vezető képszerkesztő), Gulyás Attila (fotós-szerkesztő), Nagy Loránd István (olvasószerkesztő és szaklektor), Safranek Melinda (előfizetés: safranek.melinda@termeszetjaro.hu), Ballon Viktor (hirdetésszervezés: sales@termeszetjaro.hu), Magyar Zsuzsanna (marketingvezető: marketing@termeszetjaro.hu) Layout: Ricsli-Tauzer Éva (művészeti vezető), Sebeszta Péter (tördelőszerkesztő) Térképek: Bába Imre, Bagaméri Gergely Ebben a számban közreműködtek: Farkas Péter, Lőrincz Rebeka, Makrai Kornél, Szabó Gábor Timur, Dömsödi Áron (túrakártyák) Stratégiai partnerünk: Varázslatos Magyarország Kft. A magazinban szereplő térképek az interneten fellelhető, subadon felhasználható térképrendszerek, műhold- és/vagy légi felvételek alapján, ezekből generált domborzatábrázolással, illetve az MTSZ saját felméréseiből származó adatbázisból készülnek. Nógrádi Attila főszerkesztő w­ ww.turistamagazin.hu I 3

Next