Typographia, 1901 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-04 / 1. szám
Budapest, 1901. január 4. iI.o .330 6 6 1. szám. EGYES SZÁMÁRA a fővárosban ...............80 fi a vidéken.................20 fi. ELŐFIZETÉSEKET nem fogadunk el.TYPOGRAPHY A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK POLITIKAI KÖZLÖNYE Szerkesztőség: V., Zoltán-utcza 11. sz. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. KiadóViivatal : V., Zoltán-utcza 11. SZ. XXXIII. évfolyam. HIRDETÉSEK soronkint 20 fillér, mely öszszeg előre beküldendő. KÉZIRATOK nem adatnak vissza. Figyelmeztetjük a t. szaktársakat, hogy kondíczióba lépés előtt maguknak árszabály szerinti díjazást biztosítsanak. Fölvilágosítással szívesen szolgál a szerkesztőség. Magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők egylete. Meghívó. Az egylet tagjait tisztelettel meghívom az 1901. évi január hó 6-án, a fővárosi vigadó éttermében tartandó rendkívüli közgyűlésre, amelynek tárgyai a következők : 1. Szavazatszedő bizottság választása. 2. Elnök, alelnökök, ellenőrző bizottság és választmány választása. Budapest, 1900 deczember 11. Czettel Gyula, elnök. Anyaegyletünk közgyűlése. Valljuk be, hogy a magyar nyomdásztársadalom csodálatos elemekből van összealkotva. Mióta nyomdász-szervezet létezik, örökkön-örökké megbénította annak virágzását, előhaladását, erősödését a köztünk dúló testvérharcz, a széthúzás, a veszekedés. És aki azt hinné, hogy e veszekedéseknek komoly elvi ellentétek vagy lényeges anyagi nézeteltérések voltak a rugói, az alaposan csalódnék. Egész történetünkben alig találunk két-három olyan mozzanatot, melyek a szaktársakat két táborra osztva, följegyzésre méltó ellentétekben lelték magyarázatukat. Ilyen volt annak idején a Typographia megmagyarosítása körül kifejlődött elvi harcz és újabban a 95-iki események után létesült radikális Világosság-párt harcza a békülékenyebb és engedékenyebb úgynevezett hivatalos párt ellen. Érthető, ha a magyarországi nyomdászok nagy tömegében különféle politikai hitvallásunk vannak, mert végtére is senki sem erőszakolhatja rá másra a saját elvét. Ha valaki hű és igaz katonája a szociáldemokráciának, annak az elv érdekében kötelessége meggyőzni, de nem legyőzni az ellenvéleményünket. Mert ha nem így tennénk, ugyanabba a hibába esnénk, mint a szocziáldemokráczia ellenségeinek megtestesítője: a nagy Bismarck, aki tűzzel-vassal akart a szoczialistákból nyárspolgárokat, nyomorúságos gazdasági helyzetekkel megelégedett munkásokat csinálni. Az eredményt mindnyájan ismerjük: az előbb aránylag gyenge szociáldemokrácziából hatalmas óriás lett az erőszak következtében. Másként bántak a munkásokkal Angliában és más eredményre is jutottak. Bismarck politikájának eredménye tehát világosan az erőszak ellen vall. Amiből következik, hogy minden igaz elvtársnak érvekkel kell propagálnia az eszmét, nem pedig erőszakkal, mert utóbbi esetben az eszmének nem híveket, hanem ellenségeket szerez. Érthető az is, hogy vannak köztünk sokan, akik gazdasági küzdelmünk jelenlegi lépésről-lépésre való haladásával elégedetlenek, radikálisabb, gyorsabb haladást, talán ugrást kívánnak. De érthetetlen az, hogy a mi sorainkban dúló testvérharczok a legritkább esetekben forognak e nagy kérdések körül. A szocializmus, a gazdasági nyomor következtében, örvendetesen terjed közöttünk. A mi feladatunk csak az lehet, hogy az elv terjesztése érdekében rámutassunk a mai társadalmi rendszer visszásságaira, kinövéseire, a kapitalizmusnak mindent fölfaló természetére és a tömegnyomor okaira. Ezt megtesszük és haladunk. Azok sem igen állanak sorompóba, akik gazdasági helyzetünk javítására irányuló lassú haladásunkkal elégedetlenek ; nem küzdenek erélyesen, hogy a javulást gyorsabb tempóban érjük el. Nem, ilyen nagy kérdésekig a mi ellenzékeink nem képesek fölemelkedni ; ilyen föladatokért nem tudnak lelkesedni, sem küzdeni. Megelégszenek azzal, ha apró-cseprő dolgokon rágódhatnak. Kikapnak a mindennapi életből egy-egy jelentéktelen eseményt, azt jobb ügyhöz méltó buzgalommal fölfújják — és kész a jogalap az «ellenzékeskedés» folytatására. Sajnálatos csak az, hogy párthíveket minden ilyen «akczióhoz» találnak. Nem volt szándékom az erőszakos ellenzékeskedés legújabb fattyúhajtásával foglalkozni, de kényszerítenek erre az utóbbi napokban történtek, valamint a szervezkedés és a segélyző-egylet érdekei. Lássuk az «akczió» okát. Két szaktárs (az egyik három, a másik hét hónap óta munkanélküli munkát kapott az egylet útján. A következő napon választmányi ülés lévén, a választmány elhatározta a telefon fölmondását, nehogy még egyszer előfordulhasson, hogy valamely szaktársunk az egylet révén kondícióhoz jusson. A munkanélküliség kérdésének ilyetén megoldásával a tagoknak egy része nem lévén megelégedve, bizalmatlanságot akartak szavazni a választmánynak. A szervezőbizottság, hogy a veszekedést elhárítsa, közbelépett, elsimította az ellentéteket és a két fél megkötötte a békét. Azt hittük akkor, hogy munkálkodhatunk tovább a szervezet és az árszabály érdekében, mert a készülő vihar elült. De nem így történt. Amikor a t. választmánynak a békét hivatalosan is ratifikálnia kellett volna, olyan szégyenletesen hajba kaptak, hogy az ülést föl kellett oszlatni, — világos, bizonyságául annak, hogy ez a választmány nem képes együttműködni. Ezt belátva a választmány józanabb fele, — leköszönt, abban a meggyőződésben, hogy csak a közgyűlés hivatott ítélkezni a fölött, hogy kik vezessék tovább az egylet ügyeit. A tömeges leköszönés következtében nem lévén 30 tagú választmány, az elnök saját hatáskörében összehívta a közgyűlést és kiírta az új választást. De nem oda Buda ! A választmány másik fele nem köszönt le és nem is akar leköszönni. Nem fél ugyan a közgyűléstől, de mégis tiltakozik ellene, nem bántja szereplési viszketeg, de mégsem köszön le, mert választmány akar maradni. így lesz a kicsi kérdésből nagy ok a veszekedésre, így csinálnak nálunk «ellenzékeskedést». E sorok írója ekkor fölkért néhány le nem köszönt választmányi tagot, hogy vessék alá magukat a közgyűlés akaratának ; a szervezőbizottság pedig oda fog hatni, hogy néhányan közülök is bekerüljenek az új választmányba, hogy ott «ellenőrizhessék» annak működését. A válasz az volt, hogy nekik mindnyájuknak okvetlen benne kell lenniök a választmányban, mert különben — nem lesz választás ! Ez, azt hiszem, eléggé megvilágítja az «akció» erkölcsi oldalát, most nézzük a jogi oldalát a dolognak. Igazuk van-e a le nem köszönteknek vagy nincs ? Az alapszabályok 50. §-a előírja, hogy a választmány 30 tagból áll. A le nem köszönt 15 választmányi tag ezzel szemben azt bizonygatja, hogy a 30 lehet 15 is, mert 12 határozatképes. Már pedig ha 30 lehet 15, akkor van választmány és ebben az esetben az elnöknek nincs joga közgyűlést egybehívni. Az elnök szerint azonban, és bizonyára mások szerint is, 30 nem lehet sem 31, sem 29, de 15 sem Az a kérdés, hogy a választmányt ki lehet-e egészíteni 30 tagra a még be nem hívott póttagok sorából ? Van még 14 póttag, akik közül egy, Kohn Miksa II., állandóan külföldön tartózkodik, marad tehát 13 + 15 28, amiből kitűnik, hogy a választmány az összes póttagok behívása után is csak 28 tagból állana. Ez nem 30, ergo nem alapszabály szerinti választmány. Márpedig ha nem alapszabály szerinti, akkor nincs választmány, amely esetben beáll az elnöknek az a kötelessége, hogy alapszabály szerinti választmányt választasson, mert az egylet nem maradhat vezetőség nélkül. Az elnöknek tehát nem joga, de kötelessége volt jelen esetben a közgyűlést egybehívni és a választást kiírni. Más kérdés az, vajjon nem illett volna-e az elnöknek a le nem köszönteket értesíteni, hogy miután, alapszabály szerinti választmány nincs, kénytelen a választást kiírni, mert a fönmaradt választmányi tagok mandátuma önkényt megszűnt. ^aczára annak, hogy ilyenformán a közgyűlés egybehívása kötelességszerű volt, a le nem köszöntek mégis nyíltan fenyegetődznek, hogy közgyűlés lehet ugyan, de választás nem lesz, , mert ők nem engedik! Az ilyen ész nélküli fenyegetés ellen csak egy védekezés van . Meg kell jelennie a közgyűlésen minden egyleti tagnak, hogy a szaktársak nagy és komoly tömegének láttára a skandalum-csinálóknak elmenjen a kedvük a komédiától. Ám döntsön a gyűlés, ahogy jónak tartja, vezesse az egyletet tovább a 15 le nem köszönt,— ha a gyűlés javukra dönt; de ha a gyűlés alapszabály szerinti választmányt akar választani, akkor a 15 álljon félre. A skandalum-csinálásnak, a terrorizmusnak azonban minden körülmények között véget kell