Typographia, 1915 (47. évfolyam, 1-53. szám)
1915-01-01 / 1. szám
1915 Budapest, január 1 TYPOGRAPHIA A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Előfizetési ár a Gutenberg-melléklettel: a SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Egyes szám ára: a fővárosban 30 fillér ig»ALákÍÍTJSSA’,A BUDAPEST, VIII. BÉRKOCSIS UTCA X. SZÁM, áÄäÄÍ^ÄÄ”,íí ' Megjelenik pénteken. Telefon: József 133 FELEMELET, 4, AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON 1 korona? Véres esztendő. Véres esztendő küszöbét lépjük át. Özvegyek és árvák, szülők és testvérek siratják reménységüket, kenyérkeresőjüket. Borzalmakat teremtett a háború. Ínség és nyomorúság köszöntött a kunyhókba és nincs mód, amellyel védekezni lehetne. Tűrni kell a világ e legnagyobb csapását. Sem a szociáldemokrata párt, sem a szakszervezetek nem képesek a pusztításnak útját állani. Az ipari pangással kezdődött esztendő ínséggel fejeződik be. Mindenki emlékezhet arra, hogy az 1914. esztendő milyen nyomorúsággal kezdődött. A munkanélküliek ezrei országszerte munkát és kenyeret követeltek. Egyik-másik helyen meghallgatták őket. Budapest székesfőváros Tanácsa a szakszervezeti tagok önkéntes seregével megszámláltatta munkanélkülieket és némi segélynyújtásasal enyhítette nyomorukat. A nyomdai munkások közül is jelentős számban voltak munkanélküliek. Olyan súlyos ipari pangás volt, hogy szaktársaink hónapokig nem juthattak munkához. Emiatt sokan a szakszervezeti közvetítőt tették felelőssé. Megindult, tehát egy áradat a szakszervezeti közvetítő felrobbantására, azt gondolván, hogy enélkül könnyebben lehet munkához jutni. A „Typographia“ heteken keresztül csak ezzel a kérdéssel foglalkozott és a budapesti szakegyesületi taggyűléseknek sem volt más anyaguk. Már-már úgy látszott, hogy az elvakultság úrrá lesz a tömegen és a sok áldozattal fenntartott közvetítő gerincét megtörik. De a gazdasági helyzet némi enyhülésével a közvetítőkérdés lekerült a napirendről és helyet adott általános érdekű kérdéseknek. Az év elején ugyanis a kormány a sajtó megrendszabályozásával foglalkozik. Ez ellen hiába emelte fel tiltakozó szavát az ország népe, az írak serege és az ellenzéki képviselők egész tömege: a kormánypárt tagjai megszavazták a törvényjavaslatot, ezzel — politikai és szociális szempontoktól eltekintve — kárt okozván a nyomdai munkásságnak, mert különböző kautélák felállításával megnehezítették a sajtótermékek előállítását és terjesztését. A változhatatlan helyzetbe megnyugodtunk, azzal a tudattal, hogy a törvény létrejötte ellen a magunk erejétől telhetően mindent elkövettünk és bizonyosak vagyunk benne, hogy alkalmas időben ismét megtesszük a magunkét, hogy a törvényből a haladásra és fejlődésre, valamint iparunknak ártó rendelkezéseket kiszakíttassuk. De alig készült el ez a törvény, az ország proletáriátusával újból akcióba kellett lépnünk, hogy a választójogi törvény hézagai ellenére a munkásság minél nagyobb tömege számára megszerezzük a szavazójogot. És eljutottunk az írásvizsgához. Csak Budapesten több mint 30.000 munkás szerezte meg ily módon a szavazójogot, közöttük a nyomdai munkások is, noha a törvény egyik rendelkezése szerint, akiről feltehető,hogy az irásolvasás mesterségéhez ért, annak nem kell irásvizsgát letenni, de mégis irásvizsga letételére szólítottuk fel a nyomdai munkásokat, mert félő volt, hogy" a különböző klikkek ezzel a rendelkezéssel nem törődve, szaktársainkat megfosztják a törvényben biztosított joguktól Ez a nagy munka hiábavaló volt. A pénz és munka, amit a munkásság a választójog megszerzésére fordított, teljesen karbavészett, mert jött a mozgósítás és a munkásság legnagyobb részét a csatasorba állította. Azóta mindnyájunknak az volt a törekvése, hogy a háború ne pusztíthassa el az évtizedek alatt fáradságos munkával és rettenetes áldozatokkal megépített intézményeinket. A háború kényszerített bennünket arra, hogy gyűlések nélkül a helyzetből folyó megállapodásokat létesítsünk a munkaadókkal. A budapesti munkaadók képviselőinél a legnagyobb előzékenységgel találkoztunk, amikor a háború okozta sebek gyógyításáról volt szó. Éppen ezért a munkások megbízottai sem okoztak nehézséget a munkaadók kívánságaival szemben. Teljes harmóniával léptettük életbe azokat a szükséges intézkedéseket, amelyekkel a nyomorúság könnyebb elviselhetését mozdítottuk elő. Ennek érdekében hozzájárultunk ahhoz, hogy a munkaidő három napra is terjedhessen. De, fájdalom, akadnak a fővárosban is munkaadók, akik akkor is csak három napon át foglalkoztatják a személyzetet, amikor egyébként munkával bőven el vannak látva. A visszaélés e fajtáját egyelőre tűrnünk kell úgy a fővárosban, mint a vidéken. Azonban az ellen tudunk védekezni, hogy a munkaidővel a mi rovásunkra spekuláljanak. A fővárosban is megkísérelték, hogy a három napban megállapított munkaidőt ötletszerűen meghosszabbítsák, de a békéltetőbizottság egységes állásfoglalása következtében ez a törekvés meghiúsult és mindenütt, ahol az előre megállapított munkaidőnél hosszabb ideig foglalkoztatják a személyzetet, külön kárpótlást kell fizetni. A vidéken sem lehet más a helyzet Mert megállapított munkaidőnek kell lenni. Mi készséggel hozzájárultunk ahhoz, hogy három napon át is foglalkoztatható a személyzet ugyanennyi napra járó bér mellett, de ha a munkaadó érdeke kívánja, megállapíthatja a munkaidőt 3Vi napra, 4, 5 és f1 napra. A munkaadó e jogát a mostani válságos időkben eszünkbe se jut korlátozni. Ha azonban a munkaadónak a megállapított munkaidőn kívül is szüksége van a munkás munkaerejére, akkor ezt az árszabályban lefektetett bértételek szerint fizesse meg. Ellenkező esetben a munkás munkaerejét jogosan vonhatja meg ott, ahol a békéltetőbizottság — a háborúra való hivatkozással — nem működik. A heti munkaidőnek három napra való megállapításán kívül a nélkülözőknek anyagi segítséget nyújtottunk. A hadbavonultak hozzátartozóinak időről-időre élelmiszerutalványt szolgáltattunk ki, a munkanélkülieknek pedig úgy a fővárosban, mint a vidéken rendszeres hetisegélyt folyósítottunk, ezenkívül 1725 nyomdai munkást kedvezményes tüzelőanyaggal láttunk el Ezek az intézkedések olyan nagymérvű áldozatkészséget foglalnak magukban, a szakszervezeti tagok olyan példás szolidaritását bizonyítják, amelyekre a nyomdászszervezet minden hozzátartozója örökké büszke lehet. Az állam úgyszólván semmit se tett az itthon maradtak érdekében, magunknak kellett tehát a hadbavonultak hozzátartozóit, a munkanélkülieket és a redukált munkaidő mellett dolgozókat felkarolni és praktikus berendezkedéssel és anyagi áldozattal támogatást nyújtani. Ugyanezt, ha nem is ilyen arányban, megtették külföldi szaktársaink is, akik szintén szenvednek a háború miatt és érzik a munkanélküliség, a csökkentett kereset átkát és hallják az özvegyek és árvák jaj kiállását. # * Vérrel lépjük át az év utolsó napját és vérbe gázolunk az év első napján. Ki tudja, meddig tart e véres öldöklés ? Meddig tart a nélkülözés, a munkátlanság . Ki tudja, hány özvegy és árva lesz még ezután ! Ki tud arra felelni, hány szaktársunk jön haza a harctérről." Ezekre a kérdésekre nincs válasz. Tudjuk azonban, hogy akik itthon maradnak és akik hazajönnek, meg nem szűnnek munkálni azt a jövendőt, amely az ilyen véres drámát végleg eltünteti az élet színpadáról. Nagy feladataink vannak. Szerelmik megerősíteni a magunk szervezetét; osztályunk erejét megszázszorozni óhajtjuk, hogy tisztességes kenyér és emberi élet jusson minden proletárnak. Ezért szívvellélekkel óhajtjuk és kívánjuk, hogy a harcban álló népek minél előbb tegyék le az öldöklő fegyvert és ragadják kezükbe a munka szerszámát, amellyel az emberiség fejlődésének és kultúrájának feltartózhatatlan utat hasítsanak. . Karácsony hetében ... Fenti cím alatt a „Typographia“ 51. számában a budapesti békéltetőbizottság határozatát olvashattuk, amely megállapítja, hogy a munkásnak a megdolgozott napok arányában mennyi jár az ünnepnapokból, illetve mennyit köteles a munkaadó megfizetni. A békéltetőbizottság, úgy látszik, érezte, hogy ezzel a kérdés elintézve nincsen, kimondotta tehát: „Kívánatosnak tartja, hogy a t. Tagtárs úr karácsony hetében, amennyiben ez lehetséges, teljes üzemet tartson fenn, hogy a munkások egészheti fizetéshez jussanak.“ Aláírta a munkaadó elnök. Ennek a kívánalomnak, amilyen szép és nemes, az a hibája volt, hogy békéltetőbizottságilag intéződött, holott, ha munkaadói részről komolyan kívánják, a közös tárgyaló bizottságnak kellett volna határozatilag kimondani: tekintettel arra, hogy a nyomdai munkásság már öt hónap óta a legnagyobb nyomorral küzd, szükséges, hogy minden nyomda személyzete karácsony hetében egész heti fizetéshez jusson. A közös tárgyaló bizottság határozatának már azért is meg lett volna a kellő eredménye, mert árszabályszerű jelleggel bír. Így azonban, sajnos, nevetségessé vált a kívánalom, mert bizonyos nyomdák egyáltalán nem vettek tudomást róla, sőt a karácsony hetében tett üzemi berendezkedésük szinte provokálólag hatott a személyzetre, így például egy nagyobb nyomda, részvénytársaság, utóbb teljes üzemben dolgoztatott. A szent karácsony hetében azonban csak két napot. kettőt. Ez az eljárás a nyomda vezetősége részéről csak rosszakaratúnak mondható, mert annyi volt a munkája, hogy még az utolsó szombaton is kénytelen volt a szedőszemélyzettel különóráztatni. Egy olyan nyomda ez, ahol nagyobbrészt állami és más közmunkákat, munkásbiztosítási nyomtatványokat stb. készítenek. Tehát munkapangásról szó sem lehet már azért sem, mert van még egy csomó lapja is. . . . Bizonyos, hogy a közgyűlésen az igazgatóság a zárszámadás tudomásulvétele mellett a nyomda vezetőségének köszönetét és elismerését fejezi ki. A személyzet pedig a legnagyobb ambícióval és megelégedéssel dolgozik tovább... Egy másik nagy nyomda. Szintén B.-T. Heteken át teljes üzemben dolgoztak. Kfilonóráztak is. A karácsonyi héten két napot dolgoztattak a szedőkkel. Ez a nyomda sokat adott a Főnökegyesület erkölcsi tekintélyére. Hogy miért nem tett eleget most az elnök úr aláírásával megjelent felhívásnak, erről többféle verzió kering. Azt mondják azért, mert a körlevelet a nyomda vezetősége nem kapta meg,