Typographia, 1918 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-04 / 1. szám
Január 4 TYPOGRAPHIA nősen azért, mert álszeméremből azonnal nem fordulnak orvoshoz. Pedig ha idejében gyógykezelést keresnek, az élet vidám napjaiból még részesülhetnének. Az alkohol pusztításaival szemben az absztinencia az egyedüli tökéletes orvosság. A háború megmutatta, hogy nem muszáj alkoholt fogyasztani. Azelőtt az emberek ezt nem értették meg, sőt lehetetlennek tartották, hogy a megszokott italról lemondjanak. Ennek szomorú következményei voltak: emberek százai tébolydába, fogházba kerültek, sőt az ivadékok is sokat szenvedtek a szülők bűne miatt. Az üzemekben előfordult balesetek tekintélyes része hétfőre esett, amikor sok munkás a szíjjaskerék körül vasárnapi mámorral forgolódott. Ma, mert e méreg méregdrága, az alkoholfogyasztás lényegesen redukálódott, ezzel együtt kevesebb lett a hétfői balesetek száma. A munkásosztály szintjének emelkedése követeli, hogy a háború után a dolgozók nyomorúságuk és bánatuk közepette ne a mámor nyűgöző karjaiba meneküljenek, hanem szervezkedéssel igyekezzenek kellemes és derűs életet teremteni. Grafikonok és vetített képek erősítették dr. Hahn Dezső elvtárs fenti fejtegetéseit, amelyeket a december 21-én a Szakegyesület nagytermében igen nagy számban megjelent nyomdai munkások megértettek és hálás elismerésben fejezték ki abbeli hajlandóságukat, hogy a jövőben a népegészségügy megjavítása érdekében harcolni készek.* Az elmúlt hónap politikai eseményeit a legutóbbi pénteken szépszámú hallgatóság előtt Buchinger Manó elvtárs fejtegette. Előadását a következőkben ismertetjük: Két fontos esemény foglalkoztatja a politikusokat. Az egyik: a választójogi törvényjavaslat megjelenése; a másik: az egységes kormánypárt megteremtése. Először a polgári pártok születésével foglalkozik és megállapítja, hogy a polgári politikusoknál a szétválás és egyesítés nem szokatlan jelenség. Akárhányszor lehettünk ennek tanúi. Wekerle, Apponyi és Andrássy már voltak egy pártban és újból szétváltak. Olyan politikai ügy még nem volt, amelyben ne feküdtek volna. Mert nincs ideológiájuk és nincs programmjuk. Jellemző erre nézve a függetlenségi párt vitája. Ugyanis amikor a szociáldemokrata párt szorította a függetlenségi képviselőket, hogy a választójog mellett színt valljanak, néhányan azt állították, hogy ez felesleges, mert e követelés a párt programmjában bennel van, mások viszont azt állították, hogy nincs a programmban. A vitát nem dönthették el, mert a párt nyomtatott programmal nem rendelkezik, ellenben áthidalták azzal, hogy egy képviselőt a választójog sürgetésével bíztak meg. Könnyen meg lehet érteni a polgári politikusok pártcsereberéjét, ha tudomásul vesszük, hogy ezek között világnézeti különbség nincs, ellenben osztályegység van. Cselekedeteikért pedig a választóknak nem felelnek. Magyarországon a polgári politikusok a választók ellenőrzése alatt nem állanak, mert nem a bizalom és programm alapján jutnak mandátumhoz, hanem pénzzel és presszióval. Az új választójog e téren is változást teremt. A polgári pártokat arra kényszeríti, hogy programmal rendelkezzenek és a politikusok ellenőrzésére is módot ad, mert a választók szabadon gyakorolhatván voksukat, azoktól, akik programmjukat cserbenhagyják, bizalmukat megvonhatják. A mostani egységes pártalakulásnak különben állítólag az a magyarázata, hogy így könnyebb lesz a választójogot tető alá hozni. E pillanatban nem lehet ellenőrizni, mennyiben helytálló ez a magyarázat, de úgyszintén azt sem lehet állítani, hogy ninMS mögötte valami rejtett cél — a választójog ellen. Ez különben elválik rövidesen, mert a pártok kénytelenek lesznek a benyújtott választójogi törvényjavaslat ügyében állást foglalni. A szociáldemokrata párt álláspontja közismert. A javaslat a párt felfogása szerint csak a minimumot foglalja magában, hiszen se nem egyenlő, se nem titkos, se nem általános. Egy csomó paragrafus megakadályozza a dolgozókat, hogy a választók lajstromába juthassanak, a kerületek legnagyobb részében pedig nyílt a szavazás, ennek ellenére azonban alkalmas arra, hogy egyelőre megnyugvással fogadjuk és ügyeljünk arra, hogy a reakciósok meg ne rosszabbíthassák, amire úgyis hiába tesznek kísérletet, mert a magyar munkások ellentétben az angol chartistákkal, akik a hosszú választójogi küzdelem sikertelenségén kétségbeesve, félreállottak és a politikai küzdelemről lemondottak, aminel részbeni következménye, hogy az angol munkások a liberális polgári pártok uszályhordozóivá lettek, az osztálytudat és harci készség teljességével itt állnak és bizodalommal néznek a jövő politikai események elé, amelyek meghozzák számára azt a politikai eszközt, amelynek segítségével parlamenti úton védelmezhetik a borzalmasan elhanyagolt gazdasági és szociális érdekeket. 1918 Hírneves nyomdászok, VI. 1780 augusztus 39-én született Párisban Pierre Jean Béranger. Szülei igen szegények voltak és ezért nagyatyja, Champy szabómester nevelte fel. A forradalom kitörésekor atyja, ki eleddig Belgiumban élt, Párisba jött és ott közjegyző lett. A kis Bérangert pedig nagynénjéhez, egy Peronneban levő kocsmárosnéhoz adta, ki őt olvasásra és írásra tanította. így érte meg a 14. életévét, mikor Lainez peronnei nyomdájába ment tanulónak. E mesterség nagyban hozzájárult hiányos ismeretei kiegészítéséhez és mint önéletrajzában írja, ekkor látta be, hogy „az egyforma sorok még nem alkotnak verset“. Mesterségét kedvvel és szorgalommal űzte és mikor már minden a legjobban ment pda, egyszerre csak 1797- ben előállott az atyja, ki időközben bankházat nyitott és fiát kiveszi a nyomdából, hogy új foglalkozásánál segítségére legyen, de már 1798- ban tönkrement a bank, mert az apa nem értett hozzá és főleg azért, mert igen rojalisztikus hírben állott az öreg. Az apa is, a fiú is kenyérkereset nélkül maradt, mire elhatározták, hogy olvasótermet nyitnak, melynél a fiatal Bérangernek annyi ideje volt, hogy unalmában elkezdett verseket írni. De e vállalkozásuk sem sikerült és így tengődtek 1803-ig, amikor a fiatal Béranger elhatározta, hogy katonának megy és az akkori egyiptomi hadjáratban részt vesz. Már-már keresztül is viszi ebbeli szándékát, ha a véletlen útjába nem áll. Ugyanis Lucian Bonaparte szenátornak, Napoleon öccsének feltűntek a versek és írójuk után kutatva, megtudván nyomorúságos voltát, ezer frankot juttatott neki és nyomban a párisi egyetemen a titkári állást szerzi meg neki ugyancsak ezer frank fizetéssel, hol 1821-ig maradt. Béranger 1815-ben kiadta összegyűjtött költeményeit, melyek óriási hatást keltettek. Boldogan élt igy a mi nyomdászunk, mikor 1821-ben kiadta a második kötet poémáját. Már az első kötetnél, az egyetem copfos tanárai részéről, kik benne csak a munkást látták, voltak kellemetlenségei, irigyelték diadalát, de a rút irigység nem mert ellene kitörni, azonban 1821-ben, mikor a második kötet verse megjelent, az áskálódást, intrikát a tanári kar részéről megunván, otthagyta egyetemi titkári állását. Ezek aztán féktelen indulatukban annyira vitték, hogy Béranger költeményeiben kimutatták, hogy lázit a fennálló rend, a Bourbondinasztia, a katonaság és a papok ellen és hogy a forradalom nyilvánvaló tendenciája rí ki verseinek minden sorából, mire Béranger költeményeit lefoglalták és őt magát három hónapi elzárásra ítélték. Ez az üldözés őt csak megedzette további harcához és szabadságszeretetében és kiadta a harmadik kötet költeményét, melyet szinte lefoglaltak és őt magát kilenc hónapi börtönre és 10.000 frank pénzbüntetésre ítélték. E drákói szigor sem használt semmit. Béranger újabb bebörtönözése alatt még szabadabb, még tüzesebb verseket irt, a 10.000 franknyi büntetést pedig a közönség gyűjtötte össze és fizette meg helyette. A Bourbon-dinasztia shirrjei tönkre akarták tenni minden körülmények közt, de ő erősen állt. Énekelt ellenük, mert Franciaország gonosz szellemeit látta bennük és mikor a júliusi forradalom megdöntötte trónjukat, akkor, mint aki bevégezte feladatát teljesen: félreállott és elhallgatott. Más idők jöttek és más emberek kerültek az eddigi intézőkörök helyett polcra, akik között nagyon sok barátja és jóakarója volt, akik mindenáron meg akarták eddigi szolgálatait a Bourbon-dinasztiának bekövetkezett megdöntésében hálálni és felajánlottak neki jól dotált állami hivatalt, de ő állhatatos maradt: visszautasított mindennemű állást és kitüntetést, sőt még az akadémiai tagságot sem fogadta el. A februári forradalom után megválasztották képviselőnek, de ezt is visszautasította. Békében akart élni és hogy ezt elérje: irodalmi munkáit eladta 8000 frank évi járadékért egy kiadónak és Passyba vonult; itt nem sokáig maradt, mert visszaköltözve Párisba, 1857 július 16-án visszavonultságban halt meg. Temetését állomkö itségen rendezték. Halála valóban Franciaország gyásza volt. Haraszti József: LEVELEZÉS. Győr, december 20. Jegyzőkönyv a helyicsoport november 4-én tartott rendes negyedévi közgyűléséről. Napirend előtt Kőműves József a választmány megbízásából igen szép szavakkal köszönti Linthaller Gáspárt, ki most töltötte be nyomdászságának 50 éves fordulóját. Linthaller Gáspár megköszöni az ünneplést s ígéri, hogy továbbra is mint jó kollega megmarad közöttünk. — Utána Kovácsics elnök megemlékezik Vernesz Sándor szedő haláláról, ki — mint sok más kollegánk — a háborúnak lett áldozata. A közgyűlés főállással adóz az elhunyt emlékének. A Pénztáros jelenti, hogy az elmúlt negyedév bevétele 83304, kiadás Emlékezzünk régiekről. Egy kis korrajz. Itt is, ott is eltűnik egy a régi öregek közül; megtérnek a néma sírba, pihenni egy hányatott élet után. A „Typographic hű krónikásként leközli halálhírüket. Aki érdemeket szerzett vagy divatban volt valamikor, néhány sor nekrológot szentel neki, aki pedig csak „közlegény“ volt, annak leközli nevét, halála napját, korát. Szedő volt... gépmester volt... rokkant... Volt — nincs. Aki ismerte őket és szerepelt velük, elgondolkozik a múlton, régi emlékek élednek fel benne, összehasonlítást tesz a múlt és jelen között, és erőlködik annak a megállapításán, hogy vajjon melyik jobb és az ismeretlen jövőre gondol. A múltból és jelenből szeretné kitalálni, hogy mit rejt magában a jövő? Ám a jelen oly zavaros, hogy abból a jövőt kihámozni lehetetlen. Némelyek azt mondják: a jövőnek élünk. Hát lehet, hogy igazuk van, de mégis inkább azoknak van igazuk, kik azt mondják: emlékeinknek élünk. A jövőre gondolunk, de a múltból merítünk erőt a jövő küzdelmeire. A nyolcvanas évek nyomdásza nem folytatott oly küzdelmet a létért, mint a későbbi idők nyomdásza. Minden olcsón volt kapható, volt minden bőviben és az 5—6 forintos heti „fizetés“ből is, ha muszáj volt, megélt. Tíz-tizenkét forintot csak a tördelők kaptak, akinek pedig még ennél is több volt, az, ha nem is volt faktor, de kapacitás volt, tekintély, akire félve és tisztelettel néztek fel a mélységből a silányabb javadalmazásunk. A nyolcvanas évek nyomdászát nem gyötörte annyi gond, mint a későbbieket. Könnyen vette az életet, bohém volt a szó szoros értelmében. Annyira bohém, hogy ha negyedkor hurcolkodnia kellett, nem is nézett lakást. Minek az, előre lakást nézni. Ráér, hisz van a kapukon elég kiadó lakás hirdetve, majd ha elérkezik a hurcolkodás napja, ráér cselekedni. A hurcolkodás napján felrakták a kevés cókmókot egy stráfkocsira, amely elé egy ló volt fogva. — Hová? — kérdezte a kocsis. — Csak menjünk ... amerre a rúd fordítva van__majd találunk lakást — felelte szaktársunk a kocsis mellé ülve, azután leszólt a feleségének: — Te csak menj a gyerekekkel a mamáékhoz, majd megüzenem, hol lesz az új lakás. Megmozdult a girhes és könnyen vonszolta maga után a kocsit. Az egyik utcasarkon kocsmacégért lóbált a májusi szellő. Itt a girhes megállt és várakozó álláspontra helyezkedett. Szaktársunk és a kocsi gazdája egymásra néztek. — Mi lesz? — kérdezték egymástól a szemek. — Iszunk egy félmeszelyt — feleltek egymásnak ugyanazok. A szembeszéd megismétlődött többször is. A girhes ismerte gazdája szokását. Tudta, hogy ahol a szél valamit lebegtet előtte, ott néhány percnyi pihenés következik. Közben megálltak egy-egy kapu előtt is, amelyre kiadó lakás volt ragasztva. Még dél se volt, már ki volt tisztítva, súrolva a lakás, a bútorok berakva. Délután be is lehetett nézni a nyomdába, hogy a fiú kiszedte-e a deputátot. Mert akkor divatban volt a deputát és a szedésversenyek rendezése, melyen a leggyorsabb szedők díjat kaptak és talán javítást is. Tanulmányi kirándulásokat rendeztek újonnan megnyílt betűöntődékbe, gépgyárakba, nyomdákba, papírgyárakba, ahol szemle után terített asztal várta a szaktársakat. Szalámi, sonka, sajt,puha fehér kenyér és sör. Ah, boldog idők! A Vigadó nagy éttermének falai megrengenek az „Éljen a magyar Typographia“-kiáltásoktól, mire Tschutschegg Vince tábora hatalmas ellenzúgással, „Abzug“-kiáltásokkal válaszol és Gyöngyössy Sándor odakiáltja Tschutscheggnek: „Jawohl Herr Tschutschegg!“ Amely szólás azután hosszú ideig mint szálló ige repkedett nyomdászkörökben. A „Typographia“megmagyarosításával megszűnt a „Nyomdászok Közlönye“, de megindult a kétnyelvű „Gutenberg“, mely később beleolvadt a „Typographiá“-ba és ma is annak német nyelvű melléklete. Az anyaegylet Stáhly utcai üléstermében, melyet Ács Mihály fényes csarnoknak nevez, forró választmányi ülések vannak. A magyar és német párt áll egymással szemben. Megindult az egylet országosításának mozgalma is. A „Magyar Nyomdászok Évkönyve“, mely első megjelenése után néhány évig szünetelt, újra megjelenik és évről-évre az utolsó példányig elkapkodják. Bóna, Nánay és Bauer kiadják Nyitrán a „Közhasznú Nyomdai Kalauz“-t, melyet az akkori idők nyomdásza haszonnal forgathatott. A Ferenciek terén szent Flórián védősége alatt Benedek Sándor ütötte-verte az asztalt, midőn a fiatal szedők rossz korrektúra vagy blaucsinálás miatt reszketve járultak három lépés széles, két lépés hosszú üvegketrecben elhelyezett, spárgával összekötözött, újságpapirossal kipárnázott faktori széke elé. A nagy haringolás közben K. J. akkorát ásít, hogy tátva marad a szája, nem tudja összecsukni. Gspánja ijedten cipeli magával a Hatvani-utcán meg a Kerepesi-uton végig a Rókusba, ahol az orvosok a tátott szájat jobb-