Typographia, 1972 (104. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-01 / 1. szám

1972. JANUÁR I. KÖNYVKIADÁS A kiadói dolgozók örömmel fogadták, hogy szakszerveze­tünk elnöksége,, majd ezt kö­vetően a központi vezetőség ülése foglalkozott a könyvki­adás helyzetével. A szakszer­vezeti tagság megelégedés­sel vette tudomásul, hogy a nyomda- és papíripar hely­zetének elemzése után sor került a kiadói alkotóműhe­lyek munkájára is, és egészé­ben megállapítást nyert, hogy könyvkiadásunk nemzetközi tekintetben is kiemelkedő he­lyet foglal el. Mindezek előrebocsátásával csak helyeselni lehet, hogy szakszervezetünk központi ve­zetőségének határozata feltár­ta a könyvkiadás legégetőbb problémáit, az eredményes könyvkiadói munka kibonta­kozását gátló tényezőket és megmutatta a kiadói tevé­kenység és a kiadói dolgozók helyzetének megjavítása ér­dekében követendő utat. Min­den remény megvan arra, hogy az illetékes szervek fel­figyelnek a határozatokra, és a nyomdaipar negyedik öt­éves tervének tárgyalásakor nagyobb súlyt helyeznek a könyvcélú kapacitás bővítésé­re, a kiadói igények teljesíté­sére, és olyan intézkedéseket tesznek, amelyek jelentős mér­tékben hozzájárulnak a je­lenlegi nehézségek kiküszöbö­léséhez, a könyvkiadás kor­szerű feltételeinek megterem­téséhez. Tematika és gazdaságosság Figyelemre méltó a határo­zatnak az a része, amely fel­hívta a könyvkiadók vezetői­nek és a szakszervezeti bizott­ságoknak a figyelmét a szo­rosabb együttműködésre a könyvkiadással kapcsolatos kérdések eldöntésében és a ki­adói tervek kialakításában. A központi vezetőségi hatá­rozat után a kiadói műhelye­ken, a szocialista kultúra­­ őr­helyein, a kiadókban működő szakszervezeti bizottságokon a sor: hogyan tovább, milyen új kezdeményezésekre van szük­ség a szakszervezeti munká­ban! Kiadónként — profil­juknak megfelelően — helyes vállalati politikára van szük­ség, amely az általános kul­túrpolitikának szerves része. Az igények számbavételénél azonban mindig tekintettel kell lenni műszaki és gazda­sági lehetőségeinkre. Ugyan­akkor a gazdaságosságra való törekvés nem lehet egymagá­ban meghatározója a temati­kai tervek kidolgozásának. A gyakorlati példák azt mutatják: a gazdasági vezetés nem nélkülözheti a társadal­mi szervekkel — például a szakszervezettel és a KISZ- szel való szoros együttműkö­dést. Azt szokták mondani: a tervek és a határozatok any­­nyit érnek, amennyit azokból valóra váltanak. Ennek érde­kében a kiadók szakszervezeti bizottságai megtárgyalták a határozatot, és kijelölték sa­játos tennivalóikat. A Tan­­könyvkiadónál például az szb ütemtervet készített a felada­tokról, segíti a vállalatvezetést az intézkedési terv összeállí­tásában és végrehajtásában. Legfőbb törekvés, hogy a ma­gasabb színvonalú kiadói munka, az előrelátóbb terve­zés, az igényesebb formai ki­vitelezés és az ésszerű gazda­ságosság legyen a munka alapja, és a dolgozókat követ­kezetesen informálják a ki­adó előtt álló feladatokról. A kiadói szakszervezeti munka így új színekkel gaz­dagodik. Elsődleges törekvés — hangsúlyozza Előd István­ná, a Tankönyvkiadó szb-tit­­kára —, hogy a terveket a pártalapszervezet segítségé­vel, a KISZ és törzsgárdatag­­ság bevonásával karöltve hajt­sák végre, ezzel is segítve a gazdasági vezetés munkáját. A szakszervezeti aktíva-háló­zat munkája eredeti voná­sokkal bővül: alaposabban figyelemmel kísérik a temati­kai tervek kidolgozását, konk­rét teljesítését, a felmerülő nehézségek megoldását. Ja­vaslatokat dolgoznak ki és terjesztenek a gazdasági veze­tés elé. A szakszervezet igen fontos feladatának tekinti a szakmai továbbképzés segíté­sét. Sok hasznos kezdeménye­zés és észrevétel születik. A jövőben egyre inkább tá­maszkodni kívánnak a törzs­­gárdatagságra, a legtapasz­taltabb és legképzettebb mun­katársakra, akiknek munkája, példamutató magatartása, fe­gyelmezettsége ösztönzően hat a környezetre. A „jó kéziratért” Érthető — és ezt a központi vezetőség határozata is alá­húzta —, hogy a kiadókban éppen a munka sajátos jelle­ge miatt a szocialista verseny­mozgalom eddig nemigen tu­dott gyökeret verni. Ennek ellenére bizonyos eredmények felmutathatók, főleg az ün­nepi könyvhét vagy a nyári tankönyvkampány időszaká­ban, esetleg a karácsonyi könyvvásár alkalmából. Egyes terjedelmesebb vagy nyomdai­lag igényesebb művek kése­delme esetén munkaközössé­gek létesültek,­ és a kollektíva tagjainak összefogása fokozta az aktivitást, előmozdította a korrektúrafordulók betartását és a könyvnek határidőre való megjelenését. Nincs aka­dálya annak, hogy ugyanilyen mozgalom indulhasson a tar­talmilag jó kézirat kimunká­lása, a nyomdai szabvány kö­vetelményeinek betartása, a hibamentes korrektúra bizto­sítása és az esztétikai igények fokozottabb szem előtt tartá­sa érdekében. Helyes lenne az ilyenfajta kezdeményezésekbe a KISZ-fiatalokat is bevonni. Számukra ez nemcsak erköl­csi megbecsülést, de egyben nagyobb szakmai tapasztala­tot és hasznos gyakorlati is­mereteket eredményezne. Más területen is keresni kell azo­kat a lehetőségeket, amelyek a fiatalok felkarolását, szak­mai és emberi segítését jelen­tik. A szakszervezeti bizottságok egyik legfontosabb feladatuk­nak tekintik a kiemelkedő dol­gozók erkölcsi és anyagi meg­becsülését. Arra kell töreked­ni, hogy dolgozóink anyagi­lag is érdekeltté váljanak a munkában, másrészt a min­denkori megítélés alapját egyedül a valóságos teljesít­mény határozza meg. A helyes értékelésben fontos szerepe van a szakszervezetnek, ami­nek természetesen feltétele, hogy a gazdasági vezetés rend­szeresen kérje az szb vélemé­nyét és hallgassa meg állás­pontját a különféle kérdé­sekben. Az szb-k általában elmondják javaslataikat és észrevételeiket, de alapvető, hogy a gazdasági vezetők ne formálisan, hanem alaposan mérlegeljék azokat, és vegyék figyelembe a döntések előké­szítésénél, meghozatalánál. Az alkotóműhelyeken a sor TYPOGRAPHIA CSEPELI RIPORT Sok nőnek hiányzik alapképzettsége A papíripar feldolgozó ága­zatában kevés a szakmunkás. Sok nő dolgozik itt, hiányos általános iskolai vagy szakmai végzettséggel. Az ipar szakmai színvonalának fejlesztése és a nők szakmai, valamint általá­nos műveltségének gyarapítá­sa ezek szerint összetartozó kérdések. Megoldásukra mit tesznek a Csepeli Papírgyár­ban? Csepelen a papírfeldolgozó üzemek vezetője, valamint a párt vb-nőf­elel­őse Knerczer László.­­Irodájában a hullám­üzemek nődolgozóiról, gond­jaikról, szakképzésükről be­szélgettünk. — Hányan dolgoznak a két hulámüzemben? — A létszámmozgást figye­lembe véve ,kereken ötszázan. — Közülük mennyi a szak­képzett? — Tizenöt-húsz dolgozónak van papírfeldolgzó-ipari szak­­képzettsége. — Hányra lenne szükség? — Száz szakmunkásra. — Hogyan változtatnak a jelenlegi állapoton? — Tavaly szakmai napokat hirdettünk — mindenkinek. A viszonylag magas színvona­lú szakmai előadások népsze­rűek voltak. Nem jelöltük meg, ki jöhet, ki nem. Egy­­egy előadást — önkéntes ala­pon — nemegyszer ötvenen is meghallgattak. Tervezett idő­tartamuk két óra volt, de gyakran három-négy órás esz­mecserére alakultak. — Milyen tapasztalatokat szereztek a szakmai napokon? — Az iparág gyors fejlő­dése következtében számos olyan munkahely keletkezett, amelyet jobb híján betanított munkásokkal töltöttünk be, így bizonyos szakmai rangot ért el a dolgozó, ha úgy tet­szik, hiányos előképzettséggel, de­ gyakorla­ti szakismerettel és viszonylag jó jövedelemmel. Nem volt nehéz olyan szelle­met teremteni, hogy önmaguk igényeljék a munkakörükhöz és jövedelmükhöz tartozó kép­zettség megszerzését is. A szakmai napok nyomán nem­csak szakmailag fejlődtek dol­gozóink, hanem munkaerköl­csi vonatkozásban is. Továbbképző tanfolyamok — Hogyan tovább? Miként szerezhetik meg a szakmun­kásbizonyítványt a hullámüze­mek dolgozii? — Novemberben kétéves feldolgozóipari szakmunkás­továbbképző tanfolyam indult. A múlt évi szakmai előadá­sainak sikere bizonyította, hogy üzemünkben érdeklőd­nek a szakma iránt. —Most a kétéves szakmunkás-tanfo­lyamra harmincnégyen járnak. Nem vettünk fel minden je­lentkezőt. — Milyen szempontok sze­rint válogattak? A képzés már meglevő gya­korlati ismeretekre támaszko­dik, ezért azt vettük fel, aki legalább két éve dolgozik a gyárban. Aki koránál fogva még nappali tagozaton is jár­hatna szakmunkásképző isko­lába, tehát nincs még tizen­nyolc éves, kimaradt. — Hány nő jár a tanfolyam­ra? — Tizenhárom. A hullámüzemek dolgozói­nak kétharmada nő, számuk háromszáz fölött van. Sok a szakmunkát végző, gépvezetői beosztásban dolgozó nő. Az új hullámüzemben mé­retbeállító és csoportvezető­helyettes Tereczi Gyuláné. Magas, fiatal nő, fekete haját szabályosan szorítja hátra a kendő. Határozottan, pontosan fogalmaz. Törzsgárdatag, is­meri a gyár gondjait. — Miért jár a szaktanfo­lyamra? — A gépek is megkívánják, hogy szakmailag felkészültek legyünk. Tíz éve dolgozom a gyárban, gyakorlatilag min­dent tudok, ami a munkámhoz kell, de érzem, hogy az elmé­letről csak igen keveset. Az sem rossz, ha van bizonyítvá­nya az embernek arról, hogy otthonos a szakmában. Szocia­lista brigádban dolgozom, tő­lünk nyolcan jelentkeztek. — Hányan vannak a bri­gádban? — Tizenhárman. De az egyiknek van szakmunkásbizo­nyítványa és a másik négy otthoni körülményei és közle­kedési nehézségek miatt nem járhat — válaszol a fiatalasz­­szony. Szalai Zsuzsa szintén az új hullámban dolgozik, és láto­gatója a szakmai tanfolyam­nak. Fiatal lány, s elmondta: mivel amúgy sincs szakmája, ez adódott, hát jelentkezett. — Hogyan szerzett tudomást a tanfolyamról? — Hát jöttek felírni. Előtte nem tudtam róla, csak amikor már a jelentkezőket írták ösz­­sze a KISZ-esek. A nyolcadikat járom... Csepelen két éve nem indí­tottak nappali tagozaton pa­píripari szakmunkásképzést. Szakmunkásokra viszont szük­ség van. Szépséghibája, hogy a több mint 300 nő közül csak tizenhárman járnak a tanfo­lyamra. Beszélgettem az új hullám­üzemben olyan lányokkal, asszonyokkal, akiknek előbb még az általános iskola elma­radt osztályait kell kijárni. Szőcs Ilona két éve dolgozik a gyárban, gépvezető a fűzők­nél. — Most a nyolcadikat járom — mondja —, aztán majd utá­na szeretnék valami mást is ta­nulni. Hogy mit, még nem tudom. Ha sikerülne, gyors- és gépírásra járnék. — A papíripari munka nem tetszik? Nem jobb lenne majd ezt tanulnia? — Hát —, vonja meg a vál­lát két engedelmes varkocsa alatt — nem nagyon. Mert sze­rintem ezt csak itt, a papír­gyárban tudom használni. S azt hiszem, nem maradok itt végig. — S miért menne el? — Messziről, Szigetszent­­miklósról járok be. Naponta két órát utazom, és közelebb is lenne munkaalkalom. Most még­­nem nehéz az utazás, mert fiatal vagyok — vála­szolja Ilona. — Hány éves? — kérdezem. — Tizenhét. — Amikor kellett volna, miért nem fejezte be az isko­lát? — Az az igazság, hogy én nem nagyon szeretek tanulni. Próbáltam már egyszer estin folytatni, de akkor is többet mentem az iskola mellé. (Vajon milyen gépírónő lesz belőle ?) — Nehéz volt az asszonyo­kat rávenni. Akadt, aki szé­­gyellte és letagadta, hogy né­hány osztálya hiányzik. Volt, aki megvonta a vállát, ugyan mire való ez, nem lesz több a fizetése — mondja Brozselz Imre, akit az idén választottak meg szakszervezeti oktatási fe­lelősnek. — De volt olyan is, aki örült a lehetőségnek. Tizenhat nő jár az általános iskola esti tagozatára a Csepe­li Papírgyárból. Akikkel az új hullámüzemben találkoz­tam, mind szívesen tanulnak. De a létszám kevés. A papír­gyárban több mint háromszáz dolgozónak hiányzik az általá­nos iskolából néhány osztály. Pontos adat ugyan nincs rá, de hozzávetőleg ennek a lét­számnak kétharmada nő. A szakképzettségről még ilyen adatokat sem találunk. Csak a középfokú és felsőfo­kú végzettséget tartják szá­mon, holott még nagyon sok dolgozónak hiányzik az alap­­műveltséghez szükséges általá­nos iskolai végzettsége, szak­munkásbizonyítványa is. A nők képzésének segítése a termelésben is bőségesen megtérülne. ŐRSZIGETHY ERZSÉBET Felelősségünk Kétségtelen: a szakszerve­zeti bizottságok egyik fontos feladata, törődni a dolgozók­kal, a szociális és munkakö­rülmények állandó javítására törekedni, az igazi alkotómű­hely megteremtéséhez szük­séges nyugodt légkört kialakí­tani. Helyes, hogy a határozat ezt külön hangsúlyozza, en­nek birtokában közös össze­fogás szükséges. Az eddiginél következetesebben tartsuk szem előtt könyvkiadásunk ügyét, a szocialista kultúra terjesztésében fáradozó dol­gozók felelősségteljes munká­jának elismerését. Ugyanis a kiadói dolgozók alapos szak­mai felkészültsége, gazdag ta­pasztalatai és sokoldalú mű­veltsége elengedhetetlen fel­tétele az eredményes könyvki­adói munkának. HUNORA SÁNDOR Úttörő, mozgósító szerep Ezeknek a kérdéseknek különös időszerűséget ad, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1971. de­cember 1-én meghatározta a szocialista munkaversenymozga­­lom továbbfejlesztésének szükségességét. A munkaverseny alapvető formája továbbra is a szocialista brigádmozgalom. „A szocialista brigád” cím elnyerésének fel­tételeit a jövőben szigorítani kell. A szocialista brigádok, mint a dolgozó tömegek öntudatos kollektívái, továbbra is töltsenek be úttörő, mozgósító és példamutató szerepet a munkában, a termelésben, a művelődésben, a közösségi életben, érvényesít­sék a kölcsönös segítség elvét, lépjenek fel a munka- és tech­nológiai fegyelem lazaságai ellen, harcoljanak a minőségért. Változatlanul arra kell törekedni, hogy a szocialista brigád­mozgalomban minél nagyobb számban vegyenek részt a terme­lést közvetlenül irányító műszaki vezetők is. A közeljövőben tartjuk az iparágainkhoz tartozó szocialista brigádvezetők országos tanácskozását, ami jó alkalom lesz, hogy a társadalom politikai és gazdaságpolitikai célkitűzései­vel összhangban megtanácskozzuk közös tennivalóinkat. Félre a formalitással! A nyomdaipari, papíripari szocialista brigádok eddig is sokat tettek az eredményekért. Volt azonban a munkaversenyben formalitás is. A nyomdaipar műszaki-technikai állapota miatt a brigádok sokszor kényszerültek kompromisszumra. A mérce — tisztelet a kivételnek — nem volt elég magas. Az állandó túlóráztatás miatt elmaradtak a kulturális vállalások teljesíté­sei, s ezt mint „objektív akadályt” mentesítésnek vették. De voltak látszattörekvések is: „ha egyik vállalatnál ennyi meg ennyi brigád van, nálunk miért ne lehetne ugyanannyi, nem vagyunk mi sem rosszabbak”___s máris lazították a feltéte­leket. Sok helyen a gazdasági vezetők a munkaversenyt alap­vetően társadalmi feladatnak tekintették, holott kettős feladat volt, és a jövőben is az lesz. Legfeljebb külön-külön állapítha­tó meg a gazdasági vezetők és a társadalmi szervek felelőssége. Több vállalatunknál tapasztalható, hogy az alacsony vállalá­si szint miatt a kulturális vállalásokért ítélik oda a szocialista brigád címet, másutt meg egyoldalúan csak a termelési ered­ményeket értékelik. Mindkét hiba rontja a megtisztelő cím rangját, vajon segítették-e a brigádokat a vállalások kidolgo­zásában és megvalósításában! A formalitások elkerülésének egyetlen módja a világos, érthető feladatmeghatározás. A hiányok pótlására jó lenne, ha minden esetben nagyon megfontoltan és alapo­san mérlegelnének egy-egy vállalást, amelynek sokrétű gazda­sági hasznáról meggyőződtek. Nem feltétlenül szükséges, hogy a teljesítménynek bizonyos százalékokkal való mechanikus emelése legyen a cél. Egy vállalatunknál történt, hogy a szo­cialista címet elnyert brigád eredményei öt százalékkal rom­lottak. A címet a brigád természetesen nem nyerte el. Következő évben százalékos felajánlást tett és teljesített, majd minden évben egy-egy százalékkal növelte teljesítményét, s így jutott el 5 év alatt arra a szintre, amit már egyszer elért. Ez semmi­képpen sem helyes. A gazdasági feladat teljesítését célszerű kapcsolni a munka- és technológiai fegyelem lazasága elleni, a minőség javítását gátló körülmények felszámolására törekvő felajánlásokkal. Felajánlásokat tehetnek a szakmai hozzáértés hiányainak pótlására, a kezdő és gyakorlatlan munkaerő felka­rolására. A szakszervezeti bizottságok ösztönözzék a brigádokat a kor­szerűbb megoldások keresésére, egymás segítésére, a munkások és műszakiak összefogására. Segítsék a brigádokat a konkrét vállalások megtételére. Szakszervezeti testületeinknek minden szinten feladata a po­litikai, szervezési, felvilágosító munka javítása, az összefüggé­sek megvilágítása, az élenjárók népszerűsítése, s végül az érté­kelésben és ösztönzésben való tevékeny részvétel. Termelési kultúra A gazdasági eredmények fontosságát nem győzzük eléggé hangsúlyozni. Hiszen a munkatermelékenység növekedésének meg kell előznie a reálbér-növekedését. De nem elhanyagol­ható, hogy a termelést milyen körülmények között növeljük, miképp alakul egy üzem vagy gyáregység termelési kultúrája, és azok, akik a többletet létrehozzák, hogyan járulnak hozzá a szocializmus magasabb szinten való felépítéséhez. A szocialista brigád akkor nevezhető méltán szocialistának, ha tagjai állandóan képezik magukat a marxista-leninista vi­lágnézetben, növelik általános szakképzettségüket, a szocialista erkölcs normái szerint élnek és másoknak is ebben mutatnak példát. Következésképpen nagy gondot kell fordítani a kultu­rális vállalásokra. Sok esetben a brigádban megvan a jóakarat a vállalás megtételében és végrehajtásában is, csak nem tud­ják hogyan fogjanak hozzá, nincs aki tanácsot adjon a megfe­lelő ajánlás megtételére. A szakszervezeti bizottságoknak kell kidolgoznia, javasolnia azokat a módszereket, amivel a szépirodalmi műveket, a kép­zőművészeti ízlésfejlesztést, a művészeti rendezvényeket, szín­házakat népszerűsíti, vagy felkészíti brigádtagjainkat szakmai ismeretszerzésre, az egyéb módon való művelődésre. Szakszervezetünk küzd a nyomda- és papíripari munkások, egész tagságunk bérhelyzetének javításáért. De amikor kérünk, nem mehetünk üres kézzel, meg kell mutatnunk, mit tudott lerakni az ipar a népgazdaság asztalára. Mit tettek a mi szo­cialista brrágádjaink gazdasági és kulturális fellendülésünk ér­dekében. Úgy illik, hogy ha kapunk valamit, akkor meg is kö­szönjük jó munkával, igyekezettel, azzal, hogy valóságosan töb­bet produkálunk, értékesebbet nyújtunk holnap, mint tegnap vagy ma. KUX JÁNOS közgazdasági osztályvezető 3 Mu­n­ka­verseny, 1972 A kötelességnél kissé többet A hatékonyabb munkaverseny szervezés alapja, az egész mozgalom lényege a munkaköri kötelességet meghaladó több­letnyújtás. Ehhez azonban ismerni kell, mit vár a vállalat, a társadalom. E célt szolgálja a terveknek, a termelési feladat­­toknak a megtanácskozása a végrehajtókkal, a munkásokkal. Valljuk be őszintén: a termelési tanácskozások sok esetben sablonosak. A tervismertető értekezleteken — türelmes és rész­letes magyarázatok helyett — a feladatmegjelöléssel együtt­járó adathalmazt olykor úgy darálják le a vezetők, hogy csak zsonglőrszámba menő fejszámoló művészek tudnák megjegyez­ni. Ahol viszont jó a gazdasági vezetők és dolgozók kapcsola­ta, ahol támaszkodnak a véleményükre, ott megértik a prob­lémákat, és olyan vállalások születnek, amelyek jól értékelhe­tők. A gazdasági vezetőket ösztönözzék a szakszervezeti bizal­miak, tisztségviselők, hogy a vállalások elfogadhatóságát, a mérce szintjét azonnal és ne egy év múltán állapítsák meg.

Next