Typographia, 1992 (124. évfolyam, 1-12. szám)
1992-01-01 / 1. szám
24. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Jjj__ A NYOMDÁSZSZAKSZERVEZET LAPJA___________________ ÁRA: 5 FORINT F jk- 1 részvényesek is elégedettek Negyvenhárom százalékos bérnövekedés Kecskeméten A szakszervezettel felhőtlen a kapcsolat Már jó ideje tudjuk, hogy akárcsak a magyar gazdaság egészében, a nyomdaiparban is a privatizáció a talpon maradás, sőt a fejlődés - igaz sok kockázattal járó, de - elkerülhetetlen útja. Erre az útra lépett 1990 októberében a kecskeméti Petőfi Nyomda is, mégpedig olyan sikeres kezdeti lépésekkel, hogy országos visszhangot váltott ki. A nyomda elődjét még a múlt század negyvenes éveinek elején alapította Szilágyi Károly nyomdászmester, és a cég 1991-ben ünnepelte százötven éves fennállását, azonban az ünnepség meglehetősen csendes volt, mert a nagy változások munkálatai során nagy csinnadrattára idő sem volt. Igaz, sokan megemlékeztek arról, hogy ez a cég többek között a két világháború között jelen volt a magyar szellemi életben, például azáltal, hogy Németh László jó néhány műve itt jelent meg, és ennek oka az is lehetett, hogy az akkori kecskeméti polgármester-igazgató, Tóth László jó barátságban volt az íróval. A nyomdához 1949-ben három-négy kisebb kecskeméti céget kapcsoltak és 1961-ig vidéki kisipari módszerekkel dolgoztak. A fejlesztések 1967-ben kezdődtek, lerakták a kartondobozgyártás alapjait is. A hetvenes évek egyik jelentős állomása volt, amikor bevezették a műbőrfeldolgozást. 1987-89-ben részben világbanki, részben saját eszközökből hatszázmillió forint értékű fejlesztést hajtottak végre. Ezzel a beruházással olyan pozícióba került a Petőfi Nyomda, hogy bármely hazai versenytársával felvehette a versenyt, sőt első helyen állnak az öntapadós címke és a kartondoboz gyártásában. A nyomda jelenlegi vezérigazgatója, a gépészmérnöki és közgazdasági végzettségű Sebesvári László a jelenről így beszél. - A nyomda nyolcvanhét százalékban külföldi tulajdon, de dolgozóink is kaptak ingyen nyolcszázaléknyi (Folytatás a 3. oldalon.) Sebesvári László A bizonytalanság feszültséget szül Elterjedt mondás, hogy „jobb a biztos rossz, mint a bizonytalanság”. Az utóbbi hónapokban minden honfitársunk saját bőrén tapasztalhatta e mondás igazságát. A bizonytalanság azt jelenti: nem tudjuk, mit hoz a holnap meg a holnapután. Nem tudjuk, vethetünk-e, és ki fog aratni. Nem tudjuk, milyen irányban fejlődik az ország és még nagyon sok kérdőjeltornyosul előttünk. A bizonytalanságban tartott ember lázasan töri a fejét, latolgatja az esélyeket; újra és újra átgondolja a helyzeteket; ismerőseivel is ezen vitatkozik; éjszaka erről álmodik; oszt, szoroz és mindenféle egyéb matematikai műveletet végez, de nem jut eredményre, mivel a kiinduló adatoknak nincs birtokában. A tartós bizonytalanság következménye igen kel(Folytatás a 3. oldalon.) A sztrájk a tárgyalási pozíciókat erősíti Az MSZOSZ által meghirdetett decemberi figyelmeztető sztrájk körülményeit, hatását, eredményeit már sokan, sokféle szempontból elemezték, sikeresnek vagy sikertelennek könyvelték el. Voltak, akik a sztrájk mint eszköz lejáratásáról beszéltek, míg mások szóvá tették, miért csak figyelmeztető volt ez a demonstráció. Az eltelt néhány hét távlatából már reális képet lehet adni erről a megmozdulásról. Bársony Andrással, szakszervezetünk elnökével arról beszélgettünk, vajon eredményes volt-e a figyelmeztető sztrájk. - A huszonnyolc, MSZOSZ-hoz tartozó szakszervezet által kezdeményezett decemberi sztrájk végül is minden tekintetben sikeres volt. Az ilyen jellegű megmozdulásoknál soha nem szabad abból levonni a következtetéseket, hogy közvetlenül utána mennyivel lesz több a bér vagy mennyivel lesznek nagyobbak a szociális juttatások. Egy igazi piacgazdaságban, ami nem ugyanaz, amiről sokan beszélnek nálunk, ott egy ilyen sztrájk, egy ilyen demonstráció a tárgyalási pozícióit erősíti a felhívás kibocsátójának. - Különféle számítások láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy hányan vettek részt a megmozdulásban. .. - Nem mindig a számok mutatják az eredményt. A lényeg, hogy a tartalmi kérdésekben a munkavállalók döntő többsége egyetértett, tekintet nélkül a szakszervezeti hovatartozásra. Számtalan jele nyilvánult meg a szolidaritásnak is. A táviratokban, az aláírások százezreiben, a kék szalagok vagy zászlók kitűzésében. Ez az igazi eredménye ennek a figyelmeztető sztrájknak. Jogos és reális követelésekről van szó, amelyek mögött társadalmi tömegbázis, társadalmi támogatás van, amely a kisemberek égető, mindennapi problémáinak megoldását tűzte ki célul. - Hogyan lehet értékelni a kormány reagálását? - Úgy gondolom, hogy egy magát demokratikusnak nevező állam egy ilyen mérvű társadalmi egyetértéssel szemben nincs, nem is lehet olyan helyzetben, hogy valamennyi felvetett kérdést válasz nélkül hagyja, vagy azokra nemmel válaszoljon, és lesöpörje a tárgyalóasztalról. Ha ez mégis megtörténne, akkor az egészen más lenne, mint amit demokráciának nevezünk. - A sztrájk meghirdetőinek milyen tanulságot kell levonniuk? - A munkavállalók egymás iránti szolidaritását még erősíteni kell. Nem lesznek eredményesek, mert egymástól elszigeteltek a küzdelmek, ha mindig csak az tiltakozik, aki éppen bajban van. Eredmény csak akkor születhet, ha azok is csatlakoznak, akik pillanatnyilag nincsenek válsághelyzetben. Észre kell venni, mikor kell a válságszituációban lévők mellé csatlakozni. A jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzetben senki sem érezheti magát biztonságban, védettségben. Sem mint egyén, sem mint valamely iparághoz tartozó munkavállaló. Ezért hallatlanul fontos a szolidaritás kérdése. Levonható tanulság az is, hogy sokkal jobban figyelembe kell venni a bőrüket valóban vásárra vivők véleményét. A tisztségviselők által közvetített vélemények csak akkor fogadhatók el hitelesnek, ha ez valóban a tagság véleménye. - Egészen az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hányan csatlakoznak a megmozduláshoz. - Voltak vállalatok, üzemek, ahol az előzetes jelzések ellenére az utolsó pillanatban száznyolcvan fokos fordulat állt be. Volt, ahol az utolsó pillanatban csatlakoztak a sztrájkhoz azok, akik korábban ezt nem jelezték, de volt ellenpélda is. Előfordult, hogy a tisztségviselők letették a nagyesküt, hogy ott lesznek, de azután mégsem lett semmi, mert rosszul mérték fel a helyzetet. Ebből is kitűnik, hogy ilyen dolgokat nem lehet spekuláció vagy logika útján szervezni. Ha a munkavállalók körében az ilyen megmozdulás nem talál visszhangra, más megoldást kell keresni. - Mi várható ebben az évben? - Elodázhatatlanok az ágazati szintű bérmegállapodások. Kormányrendelet függeszti fel a bérszabályozás eddig ismert módszereit és az átlagos inflációs rátának megfelelő 27,3 százalékos megállapodást javasol, amelynek minimuma 13, a maximuma 28 százalék. Ebben a helyzetben nyilvánvaló, hogy egy ágazati béralkut elkerülni nem lehet. Azért sem lehet nem megkötni a béralkut, mert ha valaki ezt teszi, kedvezőtlenebb, de kötelező feltételek vonatkoznak majd rá. Amíg a régi Munka törvénykönyve hatályban van, a szükséges módosításokkal, kiegészítésekkel meg kell hosszabbítani az érvényes kollektív szerződéseket. P. K. Alapítvány a szakemberképzésért Múlt számunkban mutattuk be olvasóinknak a Könnyűipari Műszaki Főiskola nyomdaipari tanszékét, amely az egész felsőoktatást sújtó anyagi, működési zavarokkal küszködik. A nyomdászszolidaritásra jellemzően nyomdaipari vállalataink, sőt külön egyes nyomdászok is alapítványt tettek, hogy szakemberképzésünk legmagasabb szintjét átsegítsék gazdasági gondjain. A Felsőfokú Nyomdaipari Szakemberképzésért elnevezésű alapítvány történetéről és működéséről kuratóriumának titkára, a főiskola docense, dr. Schultz Péter tájékoztat. - Kinek jutott eszébe ez a gondolat? - Néhány nagyobb nyomdánk vezetője, akikkel tanszékünk szorosabb kapcsolatban állt, úgy gondolta, ez a forma, ez a kezdeményezés alkalmas volna nyomasztó gondjaink enyhítésére, és az alapítvány szervezéséhez már az év elején hozzá is fogtak. - Konkrétan milyen gondokon segítettek? - A főiskolában korszerűtlen olajfűtési rendszer működik, az átállításra nincs pénzünk - az olajra is alig. A legsúlyosabb gondunk az, hogy tanszékünkön az oktatás igen anyagigényes: a filmek, hívók, a papír, a festékek nagyon drágák - ezekkel eddig is a nyomdák segítettek ki minket. A rendszerváltással azonban már nem biztos, hogy ez megoldást jelentett volna a következő évekre is, a nagy állami vállalatok minden jogi rendszerezettség nélkül már nem sokáig segít(Folytatás a 3. oldalon.)