Udvarhelyi Híradó, 1998. április-június (9. évfolyam, 26-50. szám)
1998-04-23 / 31. szám
1998. április 23., csütörtök közélet !AbC 3 Nem történt semmilyen törvénytelenség... Mit teszaz RMDsz? Szász Jenő visszavág Bunta Levente önkormányzati képviselőnek a múlt csütörtöki lapszámunkban közzétett nyilatkozata olyan súlyos vádakat tartalmaz a Polgármesteri Hivatal tevékenységére vonatkozóan, amelyekkel szemben nem maradhat közömbös a választópolgár A Polgármesteri Hivatal sajtóreferense és a Közönségkapcsolat-szervező főosztályvezetője által aláírt közlemény, amelyet az AH keddi lapszáma közölt, korántsem nevezhető meggyőzőnek, ugyanis nem cáfolja a vádakat, inkább Bunta Levente személyével foglalkozik. Szász Jenő polgármestert kértem fel arra, hogy ismertesse a Hivatal álláspontját az említett nyilatkozatba foglalt vádakkal szembe. — Nem ez az első eset, amikor Bunta Levente a Hivatal lejáratására törekszik. Meglehet, hogy erre valamiféle megbízatása van, és az sem lehetetlen, hogy polgármester akar lenni, és már most elkezdte a választási kampányát — mondotta Szász Jenő. — A volt alpolgármester rendszerint ellentmond a Tanácsban megfogalmazódó többségi véleménynek. Legtöbbször elszigetelődik a többségtől és egyedül marad. Persze vannak olyan esetek, amikor sikerül még egy-két tanácsost a maga oldalára állítania, de ez a maximum. Bizonyára elégedetlen ezzel a teljesítményével, ezért nevezi bólogatójánosoknak a tanácstagokat, amit én sértőnek találok a testülettel szemben. — Bunta Levente konkrét vádakat fogalmazott meg. Például azt állítja, hogy ön adományt fogadott el a MOL Románia Kft.-től, anélkül, hogy erre a Tanács beleegyezését kérte volna. — Állítása már ott sántít, amikor a jármű 180 millió lejes áráról beszél, tudniillik a pontos összeg 170 millió lej. A beruházási lista megszavazásánál a Tanács kétharmados többséggel úgy döntött, hogy 120 millió lejt fordít autóvásárlásra, és ezzel szemben csak 113 millió lejt költöttünk erre a célra éppen a MDF adományozásának köszönhetően. Azt sem hallgatom el, hogy ugyanettől a cégtől kaptunk még 20.000 DM adományt, amelyet városrendezési célokra fordítottunk. Bunta Levente nyilatkozatában van még egy csúsztatás a ARO terepjáró árára vonatkozóan, hiszen az tényleg ötvenmillió lejbe került és nem nyolcvanmillió lejbe, ahogyan ő állítja. Támadását egyenesen rosszindulatúnak minősítem, egyébként ezt a fajta magatartást már megszokhattuk tőle. Az esetek kilencven százalékában tartózkodik a szavazástól, ezt a tanácsülési jegyzőkönyvek bizonyítják, tehát nincsen véleménye. Mellesleg alpolgármesteri tevékenységét is ez a viszonyulás jellemezte, hiszen abból az időből egyetlen valamirevaló megvalósítást sem lehet felmutatni, hacsak a csereháti épületet, a katonaságot szolgáló építkezéseket vagy a boldogfalvi szeméttelepet—amely kizárólag az ő „érdeme" — nem tekintjük annak. — A MOL Románia Kft. adományozásáról készült valamiféle hivatalos dokumentum? — Természetesen. Van egy szerződés erre vonatkozóan. Egyébként tudnivaló, hogy az évi költségvetés nemcsak a központi pénzalapból kapott összeget és a helyi bevételekből származó jövedelmet tartalmazza, hanem a törvény szerint létezhetnek költségvetésen kívüli források is, amelyekkel a Polgármesteri Hivatal rendelkezik. Másrészt van egy olyan önkormányzati határozat, amely feljogosítja a polgármestert arra, hogy adományokat fogadjon el, nyilván olyanképpen, hogy utólag tájékoztatja a testületet. Amennyiben a testület nem ért egyet az adomány elfogadásával, akkor azt viszsza lehet juttatni az adományozónak. Tehát nem történt semmilyen törvénytelenség... — Bunta Levente még azzal is vádolja a Polgármesteri Hivatalt, hogy ugyancsak a törvényes keret megkerülésével hiteleket vett fel anélkül, hogy erre felhatalmazást kapott volna az önkormányzati testülettől. A hitelfelvételeket nem előzik meg hónapos procedúrák, hanem gyakran máról holnapra történnek, és ha azt akarjuk, hogy operatívan dolgozzunk, nem várhatunk a következő tanácsülésig, ezért előfordul, hogy utólag terjesztjük elő, de ez nem ellenkezik a törvénnyel, hiszen, amennyiben a Tanács elveti a javaslatot, visszatéríthetjük az összeget. Másrészt pedig minden gazdasági szakember tudja, hogy hitelek nélkül egy vállalkozás sem, de még egy állam sem képes ütemesen fejlődni, és ugyanez van a polgármesteri hivatalok esetében is. Bunta Levente „elfelejti", hogy esetünkben kamatmentes hitelekről volt szó, amelyeket a Megyei Tanácstól kaptunk, s mivel kamatmentesek voltak, én csak azt sajnálom, hogy nem tudunk évente több milliárd lejt felvenni, ugyanis a tavaly is és az idén is 400 millió lejt kaptunk. Ez nem túl nagy összeg, ennek a megtérítése nem jelent gondot, viszont jól fog, amikor ki kell egészítenünk a költségvetési összeget, például útjavításra, a kórház vagy az oktatási intézmények megfinanszírozására. Szerintem akkor van szükség a Tanács kétharmados többségű szavazatára, ha bankoktól vennénk fel hitelt és a magas kamat törlesztése pénzügyi terhet jelentene, ha a Polgármesteri Hivatal rendesen üzleti és cash-flow (pénzforgalmi) tervet készítene és kereskedelmi társasághoz, bankhoz fordulna hitelért. Aligha lehet szükség minderre, amikor a hitelt a Megyei Tanácstól kapjuk, amely mondhatni ellenőrzi a költségvetési forrásainkat. — Ön szerint milyen okokra vezethető vissza személyi ellentéte Bunta Levente önkormányzati képviselővel? — Én ezt az ellentétet annak tulajdonítom, hogy Bunta Levente elveszítette a helyi közigazgatásban elfoglalt pozícióját, amit ő képtelen elfogadni. Személyes kapcsolatunk a helyhatósági választási kampány idején alakult ki, amikor én felkerestem őt, és megkérdezte att, hogy neki mi a számítása a választások lejárta után; azt is megfogalmaztam, hogy esetleg majd együtt is dolgozhatnánk, viszont, amennyiben ez számára is elfogadható, akkor segítsen a kampányban. Nem látva esélyt arra, hogy én legyek a polgármester, nem merte vállalni az együttműködést. A választások után viszont megkeresett azzal, hogy ő továbbra is alpolgármester szeretne maradni. Tudjuk, hogy mi történt — nem lett alpolgármester. Azt mondhatom, hogy Bunta Levente hű maradt Ferenczy Ferenchez, és szerintem a mai napig is azt a fajta szemléletmódot képviseli — mondotta Szász Jenő. A vitázó felek közötti nézetkülönbség javarészt a helyi közigazgatási törvény eltérő értelmezéséből fakad, ezért talán nem érdektelen ismertetnünk a kérdéses cikkelyeket. A 84-es paragrafus első bekezdése előírja, hogy az adományokat és megterhelt örökségi javakat csak a helyi tanácsok, vagy — az esetek függvényében — a megyei tanácsok jóváhagyásával, kétharmados többségű szavazattal lehet elfogadni. A 86. cikkely azt tartalmazza, hogy közhasználati célra a helyi és a megyei tanácsok szolgáltatások és munkálatok elvégzésére vonatkozó szerződéseket köthetnek a helyi vagy megyei költségvetésben már jóváhagyott öszszegek arányában. A 100. cikkely szerint a helyi és a megyei tanácsok kétharmados szavazattöbbséggel dönthetnek a hitelfelvételek mellett. A hiteleket — azok megszavazása után — feltüntetik a költségvetésben a másféle bevételekkel és kiadási kötelezettségekkel együtt. Pintér D. István Márciusban az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöksége kiértékelte a területi RMDSZ ügyvezetői tisztségére benyújtott pályázatokat, és hat hónapos próbaidőre kinevezte Benedek Árpád Csaba távközlési mérnököt a munkakör betöltésére. Az ügyvezető elsődleges feladatait a községi, falusi szervezetekkel való kapcsolattartás helyzetének javítása képezi. — Vidéklátogató programot állítottam össze, amelyet április 23—31. között bonyolítunk le, ezt az elnökség is jóváhagyta — mondja az új ügyvezető. — 21 község és 3 város szerepel a programban. Ezidáig látogatást tettünk Bögöz községben, Felsőboldogfalván, Székelyderzsen, Kányádon, Székelykeresztúron, Szentlászlón, Oklándon, Románandrásfalván, Újszékelyen és Farkaslakán — mondja Benedek Árpád Csaba. — Mindenhol nagy gondot jelent az infrastruktúra hiánya, hiszen még a nemze ti utak is katasztrofális állapotban vannak, hogy ne is beszéljünk a falusi utakról, amelyek szinte járhatatlanok. Vidéklátogatásainkat a képviselő iroda vezetőivel, Fadányi Lászlóval és Felszeghy Lóránttal, illetve a szenátori iroda vezetőjével, Bunta Ferentével közösen végezzük. Ezeken a találkozókon részt vesznek a helyi polgármesterek, alpolgármesterek, RMDSZ- elnökök, valamint a község tanácsosai. Sajnos, a választók részéről nem túl nagy az érdeklődés, ami részint érthető, hiszen még a választási kampány idején is nehéz egy-egy gyűlést összehozni. A felmerülő gondokat-bajokat, kéréseket továbbítjuk a parlamenti képviselőinkhez és Verestóy szenátor úrhoz, ők lehetőségeikhez mérten próbálják orvosolni. A falujárások során egy kérdőívet viszünk magunkkal, amivel szeretnénk feltérképezni mindenütt, hogy milyen helyi jellegzetességek, rendezvények vannak, hány vállalkozó, termelő van, akik az illető falvak gazdasági potenciálját növelni tudják. Ezenkívül a kérdőív természetesen tartalmazza az RMDSZ-re vonatkozó adatokat és a falu elöljáróinak adatait. A környék községeinek nagy gondja a gázbevezetés is, amely szerencsére helyenként már kezd megoldódni. Viszont problémák vannak a villanyáram bevezetésével, néhány kisebb faluban jelen pillanatban is pajtába való lámpát használnak. Több falu megkapta a jóváhagyást, csak éppen a kivitelezés késlekedik, de reméljük a közeljövőben ez is megoldódik, és 2000-re már nem lesz falu áram nélkül Udvarhelyszéken. Az április 17-én megtartott elnökségi ülésen döntés született a választmányi ülés összehívásáról, amelyre május 22-én, esetleg 29- én kerül sor a Városháza dísztermében. Napirenden szerepel majd az elnökségi beszámoló, a jelenlegi politikai helyzet elemzése, de a napirendi pontokat az április 30-i elnökségi ülésen fogjuk pontosítani. Jakab Árpád Megtesszük, árai tőlünk telik — Megtudtuk, hogy minisztériumi szinten hol akadt el egy-egy vidéknek a gázkiutalás, és közbenjártunk az ügyintézés felgyorsítása érdekében — mondja Bunta Levente, az RMDSZ széki szervezetének alelnöke, akit a vidéklátogató program tanulságairól faggattam. — Tudomásunkra jutott, hogy a helyi vezetés nem megfelelő módon viszonyult a földvisszaigénylési problémák megoldásához. Fenyéden, Bögözben, Parajdon, Székelykeresztúron és Korondon merültek fel ilyenszerű gondok. Konkrétan: az derült ki, hogy a mezőgazdasági referensek nem mindig állnak a helyzet magaslatán. Másrészt a polgármesteri hivatalok részéről nem törvényes, hogy valakinek ne vegyék el a kérését, amíg az illető ki nem fizeti az adóját vagy az, hogy a tanúvallomást nem akarják elfogadni. Egy megyei koalíciós egyeztető tanácsülésen felhívtuk a prefektus és Marchall Miklós mezőgazdasági igazgató figyelmét, hogy az alárendeltségükbe tartozó alkalmazottak tevékenységével nem vagyunk megelégedve. — A széki szervezet, illetve a képviselőirodák nyújtottak-e tényleges segítséget a föld visszaigénylésekor? — Április 2-ig az Udvarhelyszéki RMDSZ, Antal István parlamenti képviselő irodáján keresztül, ezres nagyságrendű okmányfénymásolással járult hozzá díjmentesen a földvisszaigénylési ügyvitelhez. Kéréseken, panaszokon kívül a frontszolgálatosok kárpótlásának ügyében segédkezett a szenátori iroda, ami hetente 10-15 folyamodó meghallgatását jelentette. Nemcsak mi járjuk a községeket: naponta tér be hozzánk közhivatalnok és köztisztségviselő, az ő számuk is meghaladja hetente a tízet. Több tucatra tehető azon civil szerveződések száma, amelyek tanácsadásért fordulnak az irodához, ajánlásokat igényelnek. Konkrét pályázatok elkészítésében is megnyilvánul a segítségadásunk: az agyagfalviaknak az októberi ünnepségre készítettünk pályázatot a költségek pótlására vonatkozóan. Vagy a zetelakiaknak, az oroszhegyieknek segítettünk pályázatot nyerni, de a leégett telekfalvi kultúrotthon újraépítéséhez is volt közünk. Sajnálom viszont, hogy még mindig szép számmal fordulnak hozzánk polgárok olyan sérelmekkel, amelyeknek a megoldása nem ránk tartozik, hanem például a polgármesteri hivatalokra. Ilyenkor eltanácsoljuk az illetőket. Mi megtesszük, ami tőlünk telik — nyilatkozta Bunta Levente. Inczefi Tibor