Udvarhelyi Híradó, 2004. január (15. évfolyam, 2-20. szám)
2004-01-30 / 20. szám
6 Művelődés ©y^ A belülről sugánó emberi szépséget szeretné kifejezni Abból a korosztályból való Székely József is, amely már nem gyarapszik, csak fogy. Legutóbb a 75-ik születésnapjára még tárlattal készülő Maszelka János festőművész távozott a lelkes képzőművész csoportból. Évfolyamtársak voltak Székely József udvarhelyi szobrászművésszel, akit közelgő - február 8-án töltendő - születésnapja okán kerestünk fel egy kiadós beszélgetésre. Barabás Blanka ‘55-ben végeztünk Kolozsvárt, mondja Székely József, azután jöttünk ide, Udvarhelyre. Képzőművészeti alkotókörünk volt, hatan voltunk - Sepsi Lajos, Krafft László, Maszelka János, Nagy György, Orbán Áron -, három festő, három szobrász velem együtt, Bukaresthez tartoztunk, de öt év után megszűnt, mert nem tudták finanszírozni. Akkor arra kényszerültünk, hogy valami állást is foglaljunk el az alkotómunka mellett, mindezt a gazdasági nehézségek miatt. Tanügybe kerültünk, ez kézenfekvő volt, és létezést biztosított, rajztanárként alkalmaztak. Először tehát közös műtermünk volt, aztán mindenki külön utakon kezdett járni. Az unitárius templom mögötti kultúrteremben volt a műtermünk, sajnos ebből a csoportból és az idősebb képzőművész korosztályból ketten maradtunk Nagy Györggyel. Én a Tanítóképzőben kaptam katedrát, hivatásból csináltam a műtermi alkotómunkát, és hivatalból a tanítást. Még az egyetlen lyukasórámról is rohantam a műterembe. Az iskola csak terhére volt a művészi munkának. - Nehéz volt műteremhez jutni akkoriban? - Segítettek műtermet kapni. Én például a Művelődési Ház felépülése után, ‘59-et követően ott kaptam termet, azóta is ott dolgozom. Most ugyanitt Magyarországra készítek egy női szobrot. - Volt elég megrendelés? - Az iskola biztosította az anyagi hátteret, de kiállításokon is kelt el munkám, ez tartott egészen úgy a hetvenes évekig. Akkor a magyar autonóm Az Erdélyi Művészet 2003-as, IV. évfolyamának 15-ös számában két interjút olvashatnak, melyekben erdélyi képzőművészek, Köröndi Jenő és az 1979-ben tragikusan elhunyt Nagy Pál vallanak alkotói pályájukról, hitvallásukról. Ezt követően Nagy Pálról közöl a kiadvány egy rövid tanulmányt-esszét (tallózás a Barangolások az erdélyi képzőművészetben sorozatból). Folytatódik a Festőnők az erdélyi művészetben nevezetű sorozat, ezen írások rövid tematikus tanulmányok alighanem elfeledett múlt századi (jelen esetben) festőnőkről - ezúttal F. Sárossy Eta (1895-1990) élete került bemutatásra. Gazdáné Olosz Ella textilművész vallomásairól olvashatnak a továbbiakban, illetve néhány alkotását ismerhetik meg. Róth András Lajos az egyébként a kiadványban írásával is jelen lévő Murádin Jenő könyvét, Az aradi Szabadság-szobor című kötetet ismerteti, mely témáját tekintve sajnálatos módon még mindig aktuális ügye a hazaivagy nem-tartományi kiállításokra vittük az alkotásokat, és vásárolgattak is az emberek. Ezután a Ceausescu-időben már egyre nehezebb volt a megélhetés, kevesebb pénz jutott vásárlásra. Amikor ‘57-ben a szökőkútszobrokat készítettük a városháza előtti parkba, akkor volt az első olyan munkám, amiért elég sok pénzt kaptam, és ugyanezt a szobromat kisebb méretben is elkészítettem (A bokályfestő leány), ezért aztán kaptam 6000 lejt. Nagy pénz volt, ugyanis a tanári fizetés 500 lejre rúgott. Volt kollektív kiállítás is, például a román történelmi évfordulókon való szereplés. Történt egyszer a román egyesülés évfordulója kapcsán, hogy kellett készítsünk a Hargita megyei képzőművészekkel egy kiállítást, amelyen én egy Vlad țepesszoborral voltam jelen, mert gondoltam, ellenünk se rosszat, se jót nem követett el. Ezt a szobrot a bukaresti stúdió is lefilmezte végül, aztán meg is vásárolták, a Csíkszeredai Múzeumban látható. Igazi székelybajszos figura. Az utóbbi évtizedben sokféle, régen bejáratott közművelődési tevékenység megszűnt, a kapitalizmusban nincs szükség amatőrökre, társadalmi munka sincs, minden lépésre pénzt követelnek, ez van most. - Hány alkotása látható Székelyudvarhelyen? - Ami köztéren van, az a Bokályfestő (1957), a Sétatéren a Napozó nő (1970), a Tomcsa-szobor (1997), volt viszont még a mozi előtt egy 18 méter magas fém-térplasztika, a Kibontakozás, amit ‘91-ben eltüntettek valakik. Meg sem kérdeztek engem, egyszer csak nem látom a szobromat... Aztán a heti politikának, és nem csak... A múlt évi kiállításfigyelő után a Művészetében élő Kolozsvár fejezet is folytatódik. Mátyás király születési háza címmel Kós Károly tollából az Erdélyi Művészet mellékleteként megjelenő kiadvány ezúttal Hunyadi János fiának, Mátyás születési helyének történelmi áttekintését adja. A kiadványok szerkesztője Veres Péter, kiadja a székelyudvarhelyi Litera Könyvkiadó. (bb) múzeumban is van még Európa több országában, továbbá Erdőszentgyörgyön (a Rhédey-kastély előtt Rhédey Claudia szobra), Magyarországon, magángyűjteményként Amerikában, Kanadában, Ausztráliában, Japánban. Ajándékként kapott a japán követségtől idelátogatott küldöttség domborműplaketteket, amelyeket régen magamnak kezdtem úgymond gyártani, először udvarhelyi híres magyarokat, majd erdélyieket örökítettem meg. A plakettsorozatnak ez a története, ma már több mint 20 személyiségről készítettem portrét. ‘90 után megnyíltak a határok, alkotótáborokban vehettem részt, aztán a 135 éves Székely Dalegyletbe is beléptem, ugyanis én gyerekkoromban sokat zenéltem, énekeltem, nagyon szeretem a muzsikát, még konzervatóriumba is készültem. A dalegylet is számos magyarországi kapcsolatot hozott. A kilencvenes évek megrendelésekkel is kecsegtettek. Kibédi Mátyás István domborműplakettjét is felkérésre készítettem, vagy Ma Szerda este a Városháza Szent István-termében mutatták be K. Kovács András két verseskönyvét és egy kisregényét. Az est házigazdája az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány volt. Lőrincz György méltatta a szerző eddigi munkásságát. P. Buzogány Árpád mutatta be a könyveket, és faggatta a szerzőt műhelytitkairól. Az ötvenes éveit taposó, már több önálló kötettel rendelkező szerző a kezdetekre való visszaemlékezésében így fogalmazott: - Iskolás koromban, amikor a szerelem kapuja is kezdett hátranyílni, próbáltam én is - mint annyian mások - verset írni. Több próbálkozás után, pár zsengét sikerült megyei és országos lapokban közölni is. A versírásra akkori tanárom, Czegő Zoltán ösztönzött, akinek az indulásomat köszönhetem. K. Kovács András verseiben nagy hangsúlyt kap a köröndi, a székelyföldi táj megjelenítése. „Bár a városban élek, írás közben az emlékek ajtaja Korondra néz, számomra örök ihletforrás ez a vidék. P. Buzogány Árpád azon megállapítására, hogy a versek ricz Zsigmond portrédomborművét a magyarországi Zagyvarékasra. A mostani pedig jászberényi felkérés. - Milyen anyagba dolgozik szívesen? - Én a fát gyerekkorom óta ismerem, még édesapám kocsigyártó-kerekes műhelyében dolgoztam vele, ezért nagyon szeretem, különösen a szilfát, mely kiveszőfélben lévő fafajta. A fa melegsége nagyon vonzó. Ugyanakkor van márványba faragott szobrom is, a Művelődési Ház előcsarnokában látható női szobor, de lehet terrakottába (égetett agyag) is, általában kisebb méretű szobrokat készítenek belőle. Témafüggő, hogy milyen anyagot választ a művész. - Van bizonyos megjelenítési stílus, ami Önhöz közel áll? - Sok irányzat van, minden megengedhető napjainkban, de én kitartok a figuratív mellett, bár nem vetem meg a nonfiguratívot sem, sok ilyen tervet többségét inkább a szomorkás hangulat uralja, a költő kifejtette: - A mindennapi életben nem nagyon vagyunk elragadtatva az örömtől, és ez a hangulat vetül rá a verseimre is. Bár az első megjelent versem, amit boldog diákként írtam 1969-ben, már az is egy kissé szomorkás hangulatú. K. Kovács András első kisregénye is bemutatásra került, melyben egy köröndi történetet írt meg. A történetnek szereplői közül ma is élnek a világhírű bokályok falujában. A tragikusnak is mondható történet, melyhez hasonló több székely faluban is megesett, a második világháború utáni években játszódik. K. Kovács András több könyvének illusztrátora Molnos Zoltán. A legutolsó verseskönyvét azonban a szerző maga illusztrálja szalmából készült kompozícióinak fényképeivel. Az íróolvasó találkozót a Tomcsa Sándor Színház művészei, Fincziski Andrea és Sarkadi Gábor tették hangulatossá a szerző könyveiből kiválasztott versek és egy regényrészlet felolvasásával. Az író-olvasó találkozó Finta Béla bácsi méltató beszédével, majd pohárköszöntőkkel ért véget. Bágyi Bencze Jakab készítettem, ám mégis a realista emberábrázolás áll közelebb hozzám. Realistán értem a kompozícióban tömör, minél kevesebb formai elemet használó kifejezésmódot. - Van-e hitvallása, és jut-e eszébe, hogy önszántából rakja le egyszer a vésőt? - Soha nem tudnám abbahagyni az alkotást, az életnek is csak úgy van értelme, ha hagyunk valamit magunk után ezen a földön. Van hitvallásom, fel is jegyeztem valamikor magamnak, így szól: A képzőművészet sajátos nyelvén szobraimmal szeretném kifejezni a belülről sugárzó emberi szépséget, harmóniát, az olyan ember érzés- és érzelemvilágát, aki az élet minden körülményei között megmarad embernek. * * * (Székely Józsefnek utoljára 1995- ben volt egyéni gyűjteményes kiállítása, abból az alkalomból, hogy itt él és alkot). Erdélyi Művészet (és ami benne van) Az emlékek általa Korondra néz ERDÉLYI MŰVÉSZET ZOON- IV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM (1.? A rovat szerkesztője: Barabás Blanka Hilda Udvarhelyi Híradó, 2004. január 30., péntek ■ Líra fotópapíron Magyari Hunornak, a Nézőpont Alkotócsoport, valamint a MÚOSZ tagjának nemrégiben nyílt egyéni fotókiállítása a Tourinfo galériában. Olyan válogatás ez, mely valahonnan valamiért kimaradt, mondta Hunor. Mivel felkérésnek tett eleget, fotóiból aszerint válogatott, hogy melyek voltak azok, amelyek a különféle alkalmakra szánt, közös kiállításokból kimaradtak, ezenkívül alkalmi fotók kerültek a falakra. A Hargita Megyei Kulturális Szövetség jóvoltából ő is részt vett egyegy falu képmonográfiájának elkészítésére szervezett táboron. A most látható fotók közül némelyik nem került be a közös albumba, ő pedig saját esztétikai szempontjai szerint a jelenlegi tárlatba néhányat beválogatott ezekből. Ezenkívül számos pillanatkép látható a Tourinfónál, van szocfotó, zsánerkép, csendélet - nagy technikai bravúrok talán szándékosan nem találhatók meg a képeken, ugyanis nem illett volna a fotók önmaguk kreálta világába. Analóg, fehér-fekete, digitális, színes és montázzsal elkészített fotográfiák sorakoznak egymás mellett. Talán a laikus számára ezeknek legnagyobb erénye a látottak líraiságában rejlik. A tárlat - hozzávetőlegesen 28 fotó - február 12-éig tekinthető meg. (bb)