Udvarhelyi Híradó, 2011. június (22. évfolyam, 105-125. szám)

2011-06-01 / 105. szám

Gyermeknappal indul a III. Székelyudvarhelyi Városnapok Mint korábban is írtuk, június 1-jén kezdődik a III. Székelyudvarhelyi Városnapok, mely rendez­vénysorozat tíz nap alatt több mint százötven eseménnyel várja a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat. Az első nap a legkisebbeké, a sétaté­ren megrendezett Városi Gyermeknap 11 órakor startol. Antalfi József , Székely­udvarhely polgármestere egy korábbi tájékoztatón elmond­ta, hogy míg tavaly 70-80 000 lejt költöttek a városnapok­ra, idén az erre szánt összeg már eléri a 100 000 lejt. Fő­ként a hagyományőrzésre kon­centrálva a hivatal egy EU-s pályázatból még 25 000 eurót tesz a szervezési költségekhez. A Városi Gyermeknapnak a sé­tatér ad otthont. A találkozó a Patkóban lesz, ahonnan az Udvarhelyszéki Fúvószenekar és mazsorettek kíséretében vonulnak a parkba. A rendez­vény keretében többek közt bábelőadásra, mesehe­tes Tündérground-koncertre, néptáncelőadásokra kerül sor a Boróka és a Kékiringó néptáncegyüttesek jóvoltából, továbbá lesznek kézműves fog­lalkozások, aszfaltrajz, arc­festés, lufihajtogatás, légvár, rajzfilmvetítés, múzeumpeda­gógiai foglalkozás - egyszóval minden, ami az aprókat szóra­koztatja és neveli. Zoli bohóc már múlt héten elindult, és a város óvodáiban, iskoláiban fi­­tyingeket osztogatott, melyek a gyermeknap alkalmával külön­böző játékokra, foglalkozásokra válthatók be. Zoli bohóc nem­csak azokat szórakoztatja, akik a helyszínen lesznek: megláto­gatja és megajándékozza a kór­házban lévő beteg gyerekeket is. 17 órától, a nap egyik fénypont­jaként, a magyarországi Alma együttes koncertjére kerül sor. A hagyományhoz híven a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőmű­vészeti Szakközépiskolában idén is megünneplik a gyermek­napot: 17 órától az I-IV. osztá­lyos, képzőművészet tagozatos tanulók kiállítására, majd ezt követően az I. osztályos, zene szakos diákok első hangver­senyére kerül sor (helyszín az intézmény Kossuth Lajos utca 20. szám alatti épületének pin­cegalériája és koncertterme). Nemcsak a gyerekek találnak kedvükre valót az első napon, mivel a Székelyföldi Kézmű­vesek Egyesülete és a hivatal ezúttal is megszervezi a Hagyo­mányos Mesterségek Utcáját. 18 órától megtekinthető a Csipke­rózsika színházi előadás, va­lamint 19 órától Ádám Gyula fotókiállításának megnyitójára kerül sor a Művelődési Házban, Ezer Székely Leány Napja ké­pekben címmel. Önök döntöttek: két szervezetet támogatnak A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány legutóbbi Ön dönt kampá­nyának keretében két civil szervezetet támogat: a legtöbb szavazatot az Orbán Alapítvány kapta, második lett a Ficánka és Barátai Egyesü­let. Mint ismeretes, a Közösségi Kártya felhasználói közvetett módon támogatják az SZKA-t. Az Elan Trió minden vásárláskor egyszázalé­kos támogatást nyújt, amit - döntésük értelmében - udvarhelyszéki civil szervezetek támogatására fordítanak. A legutóbbi Ön dönt kam­pány keretében hat civil szervezet pályázott, a nyertes 5000 lejes támo­gatásban részesül. A győztes, azaz az Orbán Alapítvány rehabilitációs bútorok és berendezések beszerzésére pályázott. A Ficánka és Barátai Egyesület 64 szavazatot kapott, 2874 lejt igényelt, amit gyerekek moz­gásfejlesztését szolgáló eszközökre fordítanak.Péter Ildikó, az SZKA programfelelőse elmondta, hogy május 5-én küldtek ki 1600 levelet a Kö­zösségi Kártya felhasználóinak, amelyben többek közt elolvashatták azt is, hogy kik pályáztak a pénzre. „Több mint háromszázan szavaztak a hat alapítványra. A kampány továbbra is tart, a következő forduló megközelí­tőleg a nyár végén lesz” - fogalmazott a programfelelős. (A. J.) Az RMDSZ 2011 tavaszán elindított egy egész Erdélyre kiterjedő programot Erdélyi Konzultáció néven. Székelyudvarhelyen a városi RMDSZ keretén belül a közvélemény-kutatás 2011. június 1-jén a város következő utcáiban folytatódik: Tomcsa Sándor, Cserehát, Kiss Gergely, Kárpátok 1-es tömbház, Fazekasok, Bethlenfalvi, Fenyő, Rét, Forrás, Tamási Áron, Mező, Szentimre és Rózsa utcákban 17 és 20 óra között, valamint a Céhek, Építők, Szegfű, és Kovácsok utcában egész nap járják a lakásokat. Éjjel-nappal kivirtilé 0266-21 41 10 0744-24 24 24 Mindig ott, ahol Ön! 0727-24 24 24 Online rendelés: www.taxi-24.ro 0722-70 00 00 Utazzon velünk és nyerhet egy álomutazást Görögországba! Június 8-ától minden szerdán és pénteken délután lovaglóleckék az ivói Izlandi Lovardában. Egy lecke 2 órát tart. Kezdési időpontok: 16-18 óráig és 18-20 óráig. Egy lecke ára 90 lej. Jelentkezni a 0740-055 564 -es vagy a 0366-130 910 -es telefonszámokon. AUTOGROUP SIMÓ RENAULT MÁRKAKÉPVISELET RENAULT SYMBOL L216V75CP SZÉKELYUDVARHELY, BETHLENFALVI ÚT 298. SZÁM TEL.: 0755-107 102, 0266-218 045 ABS 4 EV GARANCIA SOFŐRLÉGZSÁKOK A AJÁNLATUNK CSAK A RONCSPROGRAM KERETÉN BELÜL ÉRVÉNYES. A FENTI MODELLRE 1600 EURÓS KEDVEZMÉNYT BIZTOSÍT A DRIVE THE CHANGE RENAULT-GYÁR, MELYHEZ HÁROM ÉRTÉKJEGGYEL KELL MÉG HOZZÁJÁRULNI.

Next