Új Barázda, 1921. január (3. évfolyam, 2-24. szám)
1921-01-16 / 12. szám
r~2 Utolsó szó írta Csűrös Zoltán Pallérozott eszü közgazdászok, mindenféle elmélkedésekben felhiztas agyak beszélhetnek felőlem tücskötbogarat, csak nem egyforma elitem mégsem az atyámfia és a mexikói indián. A Tűzföld pápuájával közelebb van az én lelkemhez,aki az én nyelvemen köszönti rám az Isten reggelét. Már ez így van a felhők alatt, hol kis viskóm van, drágább az nékem, mint egy csikágói felhőkarcoló, amelyről csak sejtem, hogy valahol a tengeren túl hegynyi magasságban terjed ez. Sokszor elgondolkoztam egy elmúlt szomorú ilrszak alatt, amikor erőnek erejével el akarták hitetni velem, hogy minden emberhez, minden tárgyhoz, minden országhoz nékem egy közöm, mert az igazi okos és bölcs ember internacionálista. Érveket sorakoztattak fel, mint tábornok a katonáit, hogy döntő rohammal bevegyék a szívem várát Ámde csodálatos lények verték vissza a támadást. Kicsi, rejtőző érzések, álmok, vágyak, remények, ábrándok, mikkel gyermekkoromban telítettek meg erők, miknek egy nevük van : Haza. Egy fogat ki lehet húzni ez álkapocsból, de az ember fejét kihúzni a nyakából nem lehet Csul és szégyenletes napokat éltem át/Esténként egy kis korcsmában ,intem csendesen, ember nem járta utcák mögött, ami jó volt azért, hogy ismeretlen ember a korcsmában nem igen akadt s igy az alkoholtilalom ellenére az ember bátorsággal szopogathatta a gondfelejtő hegylevét. A szomszéd asztaloknál mindig ugyanazok az alakok üldögéltek. Munkásnép, villamoskalauzok és egy-két finánc. Bár hosszú szónoklatokban dicsérgették a jelen időt, midőn is sok hazugságnak befellegzett s többet nem ur az ur, mert csak egy ur van, a proletár, azért ők sem vetették meg a rettentő fenyegetésekkel eltiltott italt, hanem annál inkább belenéztek a kancsó fenekére. Feltűnt köztük egy jóképű, szélesvállú, tagbaszakadt legény. Keze, mint egy lapát, a hangja dörgedelmes s ha kieresztette a torkát, megremegtek az ablakok. Imponáló magatartása volt tán az oka, hogy egy gyárban bizalmi férfi volt s mint a beszédükből kivettem, gyűléseken sokszor nyílt alkalma hangoztatni nagy dolgokban a maga egyéni nézetét Az ékesszólását a vörösteritős asztalnál is ragyogtatta. Oly sűrűn dobálgatta a nemzetgazdászok neveit, mint szemfényvesztő a késeket — Mi az a Haza! Gyerekjáték, amivo t e'b- hrá'n d- a kicsik és nagyok A Haza fogalma leomlott, mint a kártyavár.. Egy van csak, a szent nagy testvériség. Helyeslő moraj követte a súlyos szavakat. Alkonyra járt. A nyári nap ott bujkált a síkság peremén s a korcsma ablakán hosszú, véres sugarak fúródtak az asztal közé. Mint mindig, ismét együtt tanyázott a társaság. Köztük a lapáttenyerü legény, Marcinak hívták. És tüzelt a beszéd módfelett. Felpattant az ajtó s egy elkésett vendég roppant közéjük. A kezében a Vörös Újságot lobogtatta. — Szolnok — lelkendezte az eseményt. — A Marci szülőföldje — szólott valaki. — Ott az oláhok. Marci maga elé meredt. Mintha a lelkében furcsa hangok szólaltak volna meg, mint a hívogató kürtök. A szülőföldje kürtjei. A keze görcsösen ökölbe szorult. Fogta a poharát és földhözvágta. S mintha vádakat hallana a messzeségen át, mintha a megtagadott anya szólítaná, hogy számot adjon magáról, mintha hosszú vitatkozások és tusák mentek volna végbe hangtalanul a lelkében, amire az utolsó szót kimondja, fájdalmasan hördült fel a csöndben. — Mag var varok! UMBALÁZDA Vasvármegye sohasem szakad el a magyar hazától Tiltakozó küldöttség a miniszterelnöknél Budapest, január 15. Vasvármegye elszakításra ítélt területéről harminc tagú küldöttség érkezett Budapestre. A küldöttséget ma déli tizenkét órakor fogadta Teleki Pál gróf miniszterelnök. A küldöttség nevében Rumhaler Ferdinánd kisgazda elmondotta, hogy a legújabb hírek Vasvármegye közönségét nagyon felizgatták és az elszakításra ítélt területek lakossága megbízta őket, a küldöttség tagjait, hogy adják tudtára a magyar kormánynak az ő legszilárdabb ragaszkodásukat a magyar hazához, amelytől ők elszakadni nem akarnak, nem is fognak. Ha erőszakkal Ausztriához csatolnák községeiket, akkor is magyarok maradnak, em rí voltak évszázadokon át, ha németül beszélnek is. Teleki Pál gróf miniszterelnök kijelentette, hogy a jegyzék nem elcsatolási parancs volt, hanem az esetleges átcsatolás módozatát állapította meg. Biztosította a küldöttéget arról, hogy Magyarország önszántából egy talpalatnyi földről sem mond le. Nyugatmagyarország elcsatolása a legnagyobb igazságtalanság, mert nem is győztes által elfoglalt területről, hanem ajándékról van szó, amelyet az egyik legyőzött a másik rovására kap. Nyugatmagyarország népe kinyilvánította akaratát akkor, amikor a legszélesebb körű Választójog alapján országhű, hazafias képviselőket küldött a magyar parlamentbe. Ausztriával sok elintézendő ügyünk van a nyugatmagyarországi kérdésen kívül is. Ezeket együtt kell elintézni a megértés szellemében. Toksits György a vas megyei horvátok nevében kijelenti, hogy ők tántoríthatatlanul ragaszkodnak a magyar hazához. Martin Jenő dr. felhívta a miniszterelnök figyelmét arra, hogy Nyugatmagyarország népe tiltakozik a holnapi szoborleleplezés ellen. Nyugatmagyarország nem fog elszakadni, az ő gyászoló szobrára nincsen szükség, a megszállók rablóvágyának, amely odáig megy falánkságában, hogy felrúg minden nemzetközi jogot, de minden aránylagosságot is az ó-romániai állapotokkal szemben. Kezünkben van az Aradvármegyei Gazdasági Egyesületnek a bukaresti kormányhoz intézett emlékirata, amelyben kimerítő okfejtéssel bizonyítja be a reformtervezet lelkiismeretlen voltát. Az országnak emez egyik legrégibb és legnagyobb gazdatársadalmi szervezetének óvó szava kell hogy megállítsa a botor „nyitó“ kezet pusztító munkájában, ha csak teljességgel nevetségessé nem akarja tenni magát a történelem birói széke előtt. A memorandumból a következő képét kapjuk az oláhok szándékainak. Az erdélyi és bánsági agrárreform kulcsa az az elv, hogy meghagynak ugyan a nagybirtoknál ötszáz holdat, de ha szükséges, lemennek kétszáz holdig és ha még mindig kell föld, elveszik az egész birtokot. A földszerzésre jogosultak névjegyzékébe mindenütt belevettek boldogboldogtalant, a község egész férfilakosságát tizennyolc évtől száz évesig, arra sem nézve a legtöbb esetben, hogy az illetőnek magának, szüleinek, feleségének vagy gyermekeinek van már akár negyven hold földje is. A jegyzékben az illetékeseknél kétezer, sőt háromszor annyi az illetéktelen. Fiút, akinek atyja bőrében van a földnek, apát, aki gyermekeire íratta át ingatlanát és olyat, aki nem is akik az illető községben, vasutasokat, csendőröket, mesterembereket, községi jegyzőt, írnokot, orvost és végrehajtót is. Ilyen eljárással — mondja a memorandum — semmiképpen sem maradhat Erdélyben és a Bánságban egyetlen birtok, amelyet el ne kellene reform címén — kobozni. Sem előzetes nemzetgazdasági tanulmányokat, sem statisztikát nem alkalmaztak a reform kidolgozásánál. Mindvégig lelkiismeretlenség és a felelősségérzet teljes hiánya jellemzi azt. Alig indult meg ennek a tervezett agrárreforrtnak a végrehajtása kényszerbérletek formájában — Máramaros-, Szatmár-, Szilágy-, Krassó-Szörény- és Bihar vármegyékben — ezeknek a területeknek a népe már most is éhezik. Azok a termelő vidékek pedig, amelyeknek emberemlékezet óta feleslegük volt liszíneműekben, ma még vetőmagban is példátlanul szűkölködnek. Gazdasági épületek és felszerelések tekintetében ez a birtokreform az egész nemzeti vagyont megsemmisíteni. Megvalósulása esetén lehetetlenné tenné, nem csupán emberöltők munkájának betetőzését, hanem a gazdasági fejlődés minden kilátását is egyszer és mindenkorra. A támadás az összes rzuntagazdaságos ellen is irtó hadjáratot jelent. Csupán kegyelemből engedélyeznek véle imittatott egy-egy száz-kétszáz holdas birtokrészt, midőn ugyanekkor Ó-Romániában majd minden község határán ott terpeszkedik a szakértelem teljes hijjával kezelt közép- és nagybirtok. — Arról van szó — végzik a felszólalók — hogy egy és ugyanannak az országnak egyik részben vagyona ellen pusztító munkát indít az oláh kormány, míg a másik országrészben a középbirtokok ezreit hagyja meg. Az oláhok a Buza-féle „földreform”*mal akarják legyűrni Erdélyt / ,,A reform sírját ássa meg az erdélyi és a bánsági mezőgazdaságnak — Az Aradvármegyei Gazdasági Egyesület tiltakozása a bukaresti kormárnynál — Az „Új Barázda" tudósítójától — / Budapest, január 16. Az oláh kormányzat, amely eddig középkori eszközökkel akarta némává taposni Erdélyt és a többi általuk megszállott területet, elvakult hatalmi tobzódásában most már a kegyelemdöfésre is elhatározta magát. Tehetetlen és csődbejutott pénzügyi meg közigazgatási politikáját most olyan „földreform"-mal akarja betetőzni, amely— ha megvalósul— évszázadokra veti vissza megszállott területét, gazdasági fejlődését. A bitorlók aigrárreformtervezete csekély módosítással fordítása a Búza Barna-fére torz javaslatnak, melyet 1919 februárjában Károlyi Mihály kormánya „néptörvény“-ként próbált a magyarságra szorítani. Ostoba témázása, amely hol a templomtornyot, hol a baromfiudvart metszette volna ketté, most mint a gazdaságpolitikai tudás legmagasabb tudománya jelentkezik a oláh kiadásban. Ezérz idétlen terv önmagától értetődőleg csupán arra jó, hogy formát adjon Vasárnap, 1921. januuár 13. A felvidéki magyar sajtó a falu kulturális fejlesztéséért Budapest, január 16. A mai postával kedves meglepetés.kérje szerkesztőségünket. Északról, a csehek bitorlotta egyik felvidéki városából testvérlap érkezett hozzánk a kitémázott határokon át Egyszer legújabb száma egyik igazdatáraalmi lapnak. Magyar lélek fűti eztt az újságot és fajtájának,sa magyarságnak okos szeretete, tiszaszálamku istápolása. De azért is jólesik olvasnunk gömöri laptársunk magvas közleményeit, mert az látjuk, hogy a gazdatársadalom kulturális helyzetének javításában ugyanazok a gondolatok hevítik, mint amelyeket a mi Falu Szövetségünk tűzött ki maga elé. Midőn meleg szeretettel fogadtuk és köszöntjük az elszakított részek üdvözletét , a szóban lévő lap egyik cikkéből kivesszük a Falu kulturális neveléséről írott következő részletét: „Eddig is az volt a földmivelő nép fejlődésének legnagyobb akadálya, hogy hiányzott nála a kellő tudás, melynek segítségével önmagát képezte volna s lépést tarthatott volna a kor szellemi műveltségének emelkedésével. S most, amikor önerejére utalva, fokozottabb mértékben kell küzdenie jövője biztosításáért, legbiztosabb támasza s fejlődésének egyedüli alapja, a tömörüléssel karöltve egyedül a tudás lehet, mely műveltségét emelve, ez osztálynak is nagyobb súlyt és tekintélyt szerez. Súlyos nehezék e tekintetben a földmivelő népnél tapasztalható közöny, az a nemtörődömség, mellyel viseltetett mindig az újítás, a javát célzó törekvésekkel szemben is. A fennköltebb gondolkozás, a jóért és szépért való lelkesedés, a helyes belátás leginkább csak egyesek tulajdona, a nemes célok megvalósítása, a közjó előmozdítása azonban a többség közönyén legtöbbnyire hajótörést szenved. A közöny megtörése a legelső és legfontosabb feladat, ami a tanulási vágy felélesztésével s ébrentartásával volna leginkább elérhető. E célból az egyes községek földrajzi- szövetségei az arra leginkább alkalmas időszakban, hetenkint egy vagy több összejövetelt tarthatnának, melyeken a földmivelő nép foglalkozása köréből hasznos és szükséges ismereteket terjesztő s időközönkint szórakoztató előadásokat hallhatta a falu. Az egyes szövetségek körében, az összejövetelek látogatására irányuló fegyelemalkalmazásával, a tanulás, az ismeretszerzés megvalósítható lenne, s ha a tagok tapasztalnák a szerzett ismereteknek magukra nézve hasznos és értékes voltát, akkor a tudásvágyás fokozódnék.*