Új Élet, 1982 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1982-07-10 / 13. szám
kös felesége) volt VI. György édesanyja. 1935- ben diplomáciai küldöttség érkezett Erdőszentgyörgyre egy márványtáblával, amellyel Mary anyakirálynő szándékozott emléket állítani nagyanyjának a templomban. Fényképet is küldött saját kezű aláírásával, és kétszáz fontsterlinget. Ez nagy szenzáció volt. Ma már nem titok, hogy nem a királyasszonynak jutott eszébe az Erdőszentgyörgyön porladó nagymama, hanem egyik hazánkfiának, a csavaros eszű Fülöp Ferencnek, ő kutatta ki az angol rokonságot, menesztett küldöttséget megfelelő ajándékokkal — a templom makettjével, székely kapuval, helyi szőttesekkel. Ezek szerencsésen meg is érkeztek Londonba. A szép ajándékokat — mesélik — ma is ott őrzik a királyi magánmúzeumban, a sok drágaság között. 1936- ban, Debreczeni László tervei alapján, ebből a pénzküldeményből restaurálták a templomot. A kastélyt Teck hercege még a század elején eladta. Több kézen ment át A háború után az állam vásárolta meg járási székháznak. Ujfalvi József szentgyörgyi kőművesmester, a falura vonatkozó számos dokumentum gyűjtője, még emlékszik az akkori javításokra. Ma általános iskola működik benne. Először is a szép, boltíves pincében keresem az évszámos követ. Rég nincs meg. Iskolaműhelyt rendeztek be idelent. A legszebb a földszint. Méteres falak után még a várkastély idejéből. Belső lépcső visz az emeletre, eredetileg fából készült, de a foltokat, orsós korlátot tartósabb anyaggal kellett kicserélni. A nagyebédlőt időközben műfallal választották ketté; ez most két tanterem. (Sok itt a gyermek, öt párhuzamos osztály is vem az erdőszentgyörgyi iskolában.) A múlt századi mennyezeti festés jó állapotban maradt meg, sokáig deszkaburkolat védte. A homlokzatra ráférne a festés és az egész épületre a javítás. Feier Emilia igazgatónőnek végre sikerült megszereznie a főjavításhoz szükséges összeget. — «A megyei tanfelügyelőség nagyon megértő volt, félmilliót adott erre a célra» — mondja. Ebből kell megjavítani a tetőt, a parkettet, beépíteni a villanyhálózatot a falakba, megcsináltatni a csapokat, kicseréltetni az összes ajtókat és ablakokat, megerősíteni a két erkélyt Festés kívül-belül... Nemsokára neki kell kezdeni a munkának. Az igazgatónőben, aki a falu szülötte, végtelenül sok energia és elszántság van tervének keresztülviteléhez. Járom az épületet, keresem a latin feliratos követ, amit Orbán Balázs említ. Hatos Samu tanár a főbejárat melletti falrészre mutat. Behorpadt a festés egy ablaknyi helyen, tán ott rejtőzik, a mészréteg alatt. Lehetséges. Körüljárom a templomot is, megnézem a régi sírköveket, a deszkával óvott, bizáncias freskót és a palába írt rovásírást, amely voltaképpen mesterjegy. Egyik kísérőm, Gecző András, két pillér közé beépített kőtáblára mutat. Oldalára döntve ékelték be a falba, tán a 30-as években, csak úgy fért el. Itt van hát a kő! Latin nyelvű feliratának nagy részét elkoptatta az idő. SZÉPRÉTI LILLA Régi bástya Haragos Zoltán felvételei a Nagybányai emlék Régi ez a levelezőlap. Igaz, kontrasztosságát, élességét már kikezdte az idő vasfoga — firkált is reá számító elme—, mégis, e lap hordoz magában valamit egy letűnt kor, de még inkább egy nemes eszme és cselekedet lényegéből. A nyughatatlan lelkű Hollósy Simon szellemi vezérlete alatt ifjú piktorok otthagyják az akkori Európa nagy hírű művészeti központját Münchent hogy egy eldugott máramarosi városkában, Nagybányán kíséreljék meg felépíteni azt a látnoki világot, amelyet ma egyszerűen csak nagybányai festészetnek szoktunk mondani. Hogy mit jelentett ez a sok vihart, belső és külső megpróbáltatást megélt iskolafestészetünknek? Elsősorban azt amit a levelezőlapon is jól lehet látni: elszakadást a műtermek zárt terétől, áporodott, egyhangú világától, végső soron tehát a természet a tiszta színek lélekmelengető átalakulásainak felfedezését. Számomra ez a megkopott levelezőlap más gondolatokat is sugall. Sőt: kérdéseket vet fel! Hogyan lehetséges, hogy annyi időn át— több mint negyven évről van szó! — olyan sokfajta embertípus és nép képviselői (románok, magyarok, oroszok, németek, szlovákok, lengyelek) meg tudták itt teremteni azt az egyensúlyt, ami egyáltalán lehetővé tette az iskola fennmaradását? A nagybányai festőiskola megért belső művészeti és személyes ellentéteket harcokat is, de a mindennapi életre mégsem ez, hanem a békés együttmunkálkodás (és ezt látjuk a levelezőlapon is) volt a jellemző. Számomra Nagybánya nemcsak egy művészet jelképe, hanem azé is, ami emögött van: művészi sors és együvé tartozás, sikerek, kudarcok, kiteljesedések, tragédiák, egyszóval emberi életek... Annak ellenére, hogy a célok, elképzelések, szándékok és elvárások között Nagybányán sohasem volt meg az áhított összhang, a közösség művészetteremtő, összekovácsoló ereje mégis képessé tette ezt a festőiskolát arra, hogy példamutató — még ha olykor konzervatív — következetességgel is, de betöltse hivatását. ALMÁSI TIBOR