Mértékadó, 2012. december 24. - 2013. december 16. (9. évfolyam)
2013-01-28
Arcvonások Az igazság énekelve a legjobb Bereményi Géza Cseh Tamásról és magáról „Szervusz, Tamás! - Szervusz, Géza!" - köszöntötte egymást az író és a zeneszerző harminckilenc éven át. A Cseh Tamás dallamaira készült titkos dalszövegektől a színházigazgatásig vezet Bereményi Géza útja - ezenkívül ír forgatókönyvet, prózát, és a filmes világ is jegyzi nevét. Magányos és közösségi, vándor és hazáját meglelt sokoldalú alkotó. Bereményi Gézával az idén hetven éve született Cseh Tamásról, kettejük életútjáról, külön világáról - Antoine-ról és Désiréről beszélgettünk... - Antoine, Désiré nem tudom, hogyan születtek, egyszer csak ott voltak. A prozódia hívta elő a neveket. Désiré eredete talán, hogy Kosztolányi Dezső egyik beceneve volt, és akkoriban nagyon szerettem Kosztolányit. Komoly forrásvidéke van minden sornak, melyek önkéntelenül születnek. És persze ezekben a figurákban félig én vagyok, félig Tamás, félig a barátaink, a társaság, akikkel együtt voltunk. Hogyan lett több „félig"-ből egész? - 1970 végén ismerkedtem meg Cseh Tamással, mindketten huszonévesek voltunk. Én akkoriban prózaíró - egy novelláskötetem jelent meg -, ő pedig rajztanár, aki szabadidejében indiánt játszott a Bakonyban. A következő évben aztán az összes alkotói műfaj ellátogatott hozzám. Akkor kezdtem el dalszövegeket készíteni Tamásnak, ezenkívül színdarabot, filmforgatókönyvet és prózát is írtam. Ebben az évben dőlt el, hogy e négy műfajban fogok dolgozni. Mivel mindegyiknek más az ideális formája - illetve különböző hozzáállást igényelnek -, hozzászoktam, hogy váltogassam a viszonyulásomat. Mindeközben ugyanaz az ember maradtam, így az sem okozott megrázkódtatást, hogy titkos dalszövegíróból színházigazgató lettem. A négy közül persze a dalszövegírással van a legegyszerűbb dolgom: abba a legkönnyebb belemerülni, és abból a legkönnyebb kikerülni is. Ezt bármi mással lehet párhuzamosan művelni, nem lehetek olyan fáradt vagy elfoglalt, hogy ne tudjak időt szakítani rá. Aki már készített filmet, az tudja, hogy forgatás közben lehetetlen másra figyelni - nekem mégis többször is sikerült forgatási szünetben dalszöveget faragnom... Felüdülés volt. Cseh Tamás személye is ihletője volt a szövegeinek? - Mivel másnak is írtam dalszöveget, ezért tudom, hogy igen. Nem mindegy, hogy kinek készül a dal, vagyis a dalszöveg. Nemcsak a zene, hanem a másik személye, jelenléte ihlette a szövegeket. Mondják, hogy az író külön világot teremt a világban. Hogyan „termett" Cseh Tamás és Bereményi Géza világa? - Úgy történt, hogy Tamás megmutatott egy dallamot, én pedig szöveget írtam rá. A Tamás egyik tanárától kölcsönkapott lakásban találkoztunk, ott készült az első szöveg, melyet aztán ő elénekelt. Akkor hallottam először énekelni. Hobbiból énekelt, társaságban, leginkább angolul. Abban az időben albérletben laktam, ami nem volt jó, így megbeszéltük, hogy odaköltözöm a kölcsönlakásba. Ezután naponta írtunk dalokat, olykor kettőt is, így kezdődött a Cseh Tamás - Bereményi Géza külön világ. Másfél évig laktunk együtt. Közben kiderült, hogy sok a közös ismerősünk, éppen csak egymást nem ismertük azelőtt. Akkoriban ez is külön világnak számított: budapesti, intellektuális csavargók világa, mai szóval hívhatjuk őket „underground filmművészeknek". Később is rendszeresen öszszejártunk, amikor már nem laktunk együtt, és dalokat írtunk. Érdekes, hogy amúgy másféle emberekkel barátkoztunk. S még valami, ami ugyancsak hozzátartozik a külön világunkhoz. Akik szeretik a dalainkat, mind ugyanúgy felelnek a kérésre, hogy miért. A lányok azt mondták, hogy egy fiú, a fiúk pedig azt, hogy egy lány kedveltette meg velük ezeket a dalokat. És ugyanazt a felismerést váltotta ki belőlük, amikor először hallották: „Ez én vagyok, ez hozzám szól, ezt énekelhetném én is." A dal személyesen szólítja meg a hallgatóságát. Persze ha olyan a szövege. Is... Ezek a dalok nem csak az adott korszak csavargóiról, az akkori társadalomról szólnak. A sajátos előadói stílusnak is köszönhetően felidézik Balassit, Tinódit, de Mándyt, Kosztolányit vagy akár Ottlikot is... - Szeretem ezeket az írókat. Mind külön világ, de van bennük valami közös. Talán az, hogy nagyon „magyarországi írók". Annak ellenére, hogy nem sűrűn használják a magyar szót. A szót, hogy magyar, nem. De játékot, utazást, várost, pályaudvart, tereket, utcákat, különféle hangulatok leírását annál inkább.