Új Ember, 1961 (17. évfolyam, 1-53. szám)

1961-01-01 / 1. szám

Az éhség üvöltése a 73 éves Mauriac műveiben Írta: POSSONYI LÁSZLÓ A csikasz farkas üvölt azrdőn télvíz idején, ha derékig értő hóban semmi eledelt szerezni nem tud magának, kicsinyeinek. S az emberi lény is üvölt fájdalmában, ha ama szeretetnek híján van, amely a testi éhségen túl lelki éhségként gyötri. Valahol olvastam, hogy elhagyott apró kisdedeket neveldek egy fényesen lakkozott, higiénikus, modern csecsemőotthonban. A gyermekek egyik felének csak vitamindús ételeket, a napfényt és kvarcfényt, a fürdést és a hintőport nyújtották minden anyai gyöngédség nélkül. A másik osztatnak pedig ezeken felül csöppnyi kis cirógatást, mosolygós becézést, még talán csókot is, ami ugyan nem higiénikus, de úgy látszik, a gyermek mégis igényli. Mert az első osztat, amely az egy szeretet híján, ugyanazt a fizikai táplálékot, higiénikus elbánást kapta, mint a másik, sorvadásnak esett, sokan elhullottak közülük, és a gyermekek réznácskák, sápkórosak maradtak, mint a pincében nőtt krumplicsíra. A másik részleg pedig — csak egy kis szeretet melege kellett nekik, mert a szeretet olyan, mint a növénynek a nap — kicsattanó egészségűre fejlődött, ruharepesztő, ádáz kis lurkók igenelték köztük az életet. Mert ők a szeretet és az élet gyermekei voltak. Frangois Mauriacról jut mindez eszünkbe, aki most lett hetvenöt éves, és akinek egész evrje azt példázza, hogyan üvölt egy csődbejutott francia értelmiség és nagypolgáriság a szeretet napfénye, vitaminja után, mert hiába a trezorok ékszerei és a bankbetétek, hiába állnak középkori vagy újabb kastélyok, sokszobás udvarházak, hiába biztos az anyagi lét, a sok életbiztosító ravaszságban, házasítási és és vagyonmegőrzési politikában elveszett az élet igazi értelme, amely Madách szerint a küzdés maga, Krisztus és Szent Pál szerint pedig a szeretet. Mauriac regényeinek margójára is oda lehetne vethetni védjegyül: »Ha szeretetetek nincsen, semmitek sincsen!« Budán él egy nagynevű magyar polgári író édesanyja, közel a kilencvenedik évéhez. Az öreg hölgy szellemileg eleven. Fájlalta is nagyon, mikor németes nevű inkognitójában is fölfedezték, hogy az ő fia ama író. S az öreg hölgyet megkérdezte az inkognitót barbárul felfedő gázóraleolvasónő: »Mit szól a fia regényeihez?« — Egyet sem olvastam — felelte az öreg hölgy, aki ma is Goethében lapoz naponta —, mert féltem, hogy megtudom, kibeszélte a családi titkokat. Mauriac pedig éppen az, aki kibeszélte, kifecsegte, gombostűvégre szedte az összes francia nagypolgári, arisztokrata, élet melegétől elszakadó, szeretettől steril titkokat. S még ma, hetvenöt éves és Nobeldíjas korában is ezt teszi. Pedig nem fecsegő író. Apró, rövid regényeket, majdnemhogy nagy elbeszéléseket ír csupán, kevés párbeszéddel, tájvillanásokkal inkább, mint leírásokkal. És elrettentő jellemekkel. Az ő világa a Bordeaux körüli Landes, ahol vörösfenyőerdők tűrik a kitermelést, és néha kigyúlnak a Pyreneusok lejtőiről lefutó forró melegben; s a fűrészmalmok tulajdonosai, a föld kincseinek kitermelői fülledt családi nyomorukban csak annyit mondanak a fölválanó vöröses egy éjszakában: valahol ég az erdő... S közben a családi megoldatlanságok, kényszerházasságok poklában égő, szeretetéhségtől üvöltő önmagukra gondolnak bezártságukban, a bűvös arany megszabta körre, ahonnan nem tudnak kitörni, hogy emberré váljanak. Mauriac kibeszélte a szeretetben a vitamínózis ifjú, középkorú és agg csecsemőinek kínlódásait, a méregkeverő Therese Desqueyroux-t, addig is, amíg cseppenként adagolja férje poharába az arzént s azután is, hogy teljesen elhagyottan, kiégve — mint egy landes-i erdőtűz után a tűzperzselte irtás — ül egy öreg párizsi parkban az éjszakában, «» árnyak és rémek között. Kibeszélte a »Viperafészek« családját, ahol az egész környezetével hadilábon álló, pénzét féltő öregúr csak egy vonzalmat érez valami távoli unokaöccs után, s talán ez a kis szeretet megmenti őt egy másik életre. A szomjazó Lázár njakán egy vízcsöppnyi enyhület az agónia pokoltüzében. Kibeszélte a gyermekágyi lázban fetrengő nő kínjait, akinek anyósa napszámra nem nyújt egy korty vizet. Távoli fenyőerdők,, kapitalista irtások fölött lobogó tűz és belső pokol a kedvenc témái. Legjobb regénye talán a »Les chemins de la mer«, »A tenger útjai«, amelyet magyarra tudtommal »Mammon« címmel fordítottak le. Dúsgazdagnak vélt várkastélyos üzletember a hőse, aki lányának első bálja napján lesz anyagi zavarai miatt öngyilkossá, özvegye, gyermekei leszegényednek, a fia a kertészük lányát veszi feleségül, a lányt az anyagi csőd napján otthagyja gazdag vőlegénye, sőt annak anyja még visszazsarolja tőlük, ami visszazsarolható. Csak a megbízhatónak vélt pénzkezelő tűnik el a városból, akit később Párizsban, mint nagylábon élő, jótékonykodó férfit ismer föl a kisebbik árva. A könyvelő nagyszabású menedékházat állít föl külföldről bevándorolt koldus fiatalemberek számára, s ezek egyike öli meg a sikkasztót, egy rövid újsághír szerint. Ez lett tehát a nagyszerű Révolouvagyonból, elsorvadó özvegy, elhervadó lány, szerencsétlen házasságú fiúörökös és egy rossz szagú bűnügy, amit a kisebbik fiú fedez föl. A mammon és a sátán együttes győzelme, erdőtüze, emberirtása és Mauriac fintora a francia nagypolgárság felé: »Ezek és ennyik vagytok«. Mauriac katolikus írós azért tárja föl mindezt, hogy kiszabadítsa olvasóit a mammon sátáni bűvköréből, ahol degenerálódás, gyilkosságok és rejtett bűnök ingoványára tévednek olyanok is, akik még megmenthetők lettek volna. A megmenthetődésről szól legújabban nálunk megjelent műve is: »A kis idétlen«, amelyet a Nagyvilág egyik legutóbbi száma közölt az író hetvenötödik évének tiszteletére. Mauriac regényeinek alakjai mintha mind rokonok s egyetlen táj, temperamentum, szokás-kódex gyermekei lennének. A szerző maga vallotta be egyszer műveiről szólván: »Nem figyelek, nem írok le, csak visszatalálok valamibe, s amit föltalálok, az kegyes gyermekkorom szűkfalú, aggodalmaskodó jansenista világa és az a vidék, amelyben gyermekkorom fürdőtt... S minden úgy múlt el, mintha húszéves koromban az összes ajtók örökre bezárultak volna körülöttem, és minden, aminek műveim anyagává kellett lennie.A Zárt világ véglegesen elhatárolt jellemei töltik be Mauriac műveit, s talán azért is kapta összes művei méltatására a Nobel-díjat, mert regényei egybefolynak, a gyilkos Thérése Desqueyreux-t egy tizedik regényében mint öreg, csillagokba, végtelenségbe és semmibe bámuló nőt látjuk viszont egy nagyárnyú francia parkban, ahol még mindig elérheti az isteni kegyelem. Mauriac ezt is janzenista örökségként hozta magával: az öntépés mellett nyitva hagyott ajtót, hogy a kegyelem a legnagyobb bűnöst is elérheti. Rövid pillantásként életére megjegyzendő, hogy dúsgazdag bordeaux-i család ötödik gyermekeként jött a világra 1875- ben, és apja erős ateista volt. Mauriac még huszadik hónapját sem töltötte be, mikor az apa meghalt, és az öt gyermek nevelése a rendkívül vallásos anyára és a többi nőrokonra maradt. Mauriac egyetlen epe és sósav nélküli regényében, »A Frontenac misztérium«-ban írja le ezt a családi légkört, a szeretet és a családi vonatkozások misztérumának könyvét. Ugyanolyan egyedülálló remekmű ez, mint a keserű Móricz Zsigmond »Boldog ember« című remekbe sikerült alkotása. Annál több vád sarjadzik azonban a tollán az álszent, formalisztikusan keresztény társadalom ellen. Mauriac azután igazán denunciálta gyermekkora társadalmát. »Istentől üldöztetve, hajszolva két véglet között«, hogy Istennek vagy a világnak szolgáljon-e az ember. Ha gyűjtőcímet kellene adnunk regényfüzérének, méltán illeszthetnénk összes munkái cikluscímenként egyik nagy alkotásának címét: »A szerelem sivatagja«. Mert Mauriacnak minden sivatag, ami kívül áll Istenen, szinte keresztes-szentjánosi mércét állít az emberiség elé. Spanyol határvidéki ember, janzenista nevelése mellett spanyol beütés is teszi nála ezt a rigorozitást. André Maurois azt írja róla, hogy spanyol grandhoz illő feje van, amelyet mintha egy Greco lényegített volna át. És spanyolos benne az a lefojtott, sokszor kitörő és szinte fékezhetetlen érzékiség is, amely legtöbb alakját áthatja, akiknek két véglet, a véghehetetlen tisztaságú Isten és véghetetlenül földi vágyak közt feszülő ellentétek keresztfájára feszítve kell kínlódniuk. Pogány érzékiség — janzenista aggódású kereszténység ez. Félelmetes. Mauriac a szintén spanyol beütésű Bernanos előtt teljesen megújította a katolikus regényt a kereszténység megkövetelte erkölcsök mércéjének magasba állításával, és az emberi bűnök leleplezésének laboratóriumain pontos, inkvizíciósan kegyetlen feltárásával. Műveiben — az egy Frontenac misztérium kivételével — alig akad csillagpislantásnyi fény, a komor egek vészes feketén tornyosulnak tragikus sorsú családjai fölött, s csillagfény csak annyi, hogy valahol még elérheti az érzékei hálójában fetrengő ember is a halál pillanatának kegyelmi ajándékát. Századunk elején, húszéves kora körül záródott be körülötte minden ajtó, s azóta is gyermekkora társadalmát írja halálos feszültséggel. Vagy mégsem? A Nagyvilágban közölt »Kis idétlen« című elbebeszélésében van egy forradalmár tanító figura. Vidéken él, fővárosi lapoknak ír cikkeket, minden meglévővel elégedetlen ateista hajlamú ember. S egy remekbe sikerült fia is van, s azt reméli, majd a fia elér mindent, amit ő nem érhetett el, megváltoztatja az öregkori elgyengülésbe esett világot. S ugyanebben az Isten háta mögötti faluban él egy nagyhírű ősi család, Galéas de Cernés bárói családja. Galéas polgári nőt vett feleségül s utóduk, egy szerelem nélkül fogant gyermek idétlennek, látszólag idiótának született. A szeretet nélkül gyötrődő család a szerencsétlen gyermeken tölti ki bosszúját, az állandóan hülyének tartott gyermek teljesen elbátortalanodik borzalmas családi környezetében. Az anya azonban leereszkedik a kastélyból, és a tanítóra akarja bízni gyermeke nevelését. A tanító, akit mélységes szakadék választ el a kastély gőgös uraitól, egy próbaleckén fogadja a fiút, akiről — éles pedagógus szemmel — azonnal meglátja, hogy naivon tehetséges, álmodozó hajlamú gyermek, akit egyedül lehetetlen családi viszonyai és apja hülyének bélyegezhető magatartása miatt neveznek idétlennek. A gyermek beleszippant a szeretet, az emberi továbbfejlődés műhelyének levegőjébe. A tanító elvállalja a gyermek oktatását. A kisfiú egy boldog éjszakán arra készül, hogy ő is emberré lesz a tudás, az olvasás, az emberi megértés útján. Anyjának azonban, aki férjétől elhanyagolva él, rossz a híre. A tanítónő is félti az ura presztízsét, attól a látszattól, hogy a kastély lakóival kerüljön összeköttetésbe. Meg az urát is félti kissé. Lebeszéli tehát a feladat elvállalásáról, és másnap kurta hangú levél jelzi, hogy a tanító mégsem vállalhatja a gyermek instruálását. A hülyének tartott gyermek nem beszél, nem szól egy szót sem. De mikor apja séltálni viszi, elszökik tőle és a malom árkába ugrik. Az apja utána öli magát, hogy reménytelen életüket befejezze, vagy talán csak a gyermekét akarja megmenteni. Nyitott kérdés. A tanító azonban elhatározza a Krisztus drágalátos Vérének litániája XXIII. János pápa Jézus Krisztus drágalátos Vérének litániáját jóváhagyta, és annak nyilvános imádkozását engedélyezte. Grősz József kalocsai érsek legutóbbi körlevelében közli a litániának azt a magyar szövegét, amelyet a püspöki kar, mint hiteles fordítást, jóváhagyott. Ez a következő: »Uram irgalmazz nekünk! Krisztus kegyelmezz nekünk! Uram irgalmazz nekünk! Krisztus hallgass minket! Krisztus hallgass meg minket! Mennybeli Atyaisten — Megváltó Fiúisten — Szentlélek Úristen — Szentháromság Egyisten, irgalmazz nekünk! Krisztus Vére az örök Atya egyszülött Fiának Vére — Krisztus Vére az Isten megtestesült Igéjének Vére — Krisztus Vére az új és örök Szövetség Vére — Krisztus Vére a haláltusában a földre hullott Vér — Krisztus Vére a megostorozáskor kiserkent Vér — Krisztus Vére a töviskoronától kicsordult Vér — Krisztus Vére a keresztfán kiontott Vér — Krisztus Vére üdvösségünk váltságdíja — Krisztus Vére, amely nélkül nincs bűnbocsánat — Krisztus Vére az Oltáriszentségben a lelkek itala és megtisztulása — Krisztus Vére az irgalmasság folyama — Krisztus Vére a gonosz lelkek legyőzője — Krisztus Vére a vértanúk erőssége — Krisztus Vére a hitvallók kiváltsága — Krisztus Vére szüzeket termelő Vér — Krisztus Vére a veszélyben forgók támasza — Krisztus Vére a szenvedők enyhülése — Krisztus Vére a sírásban vigasztalásunk — Krisztus Vére a bűnbánók reménysége — Krisztus Vére a haldoklók megnyugvása — Krisztus Vére az örök élet záloga — Krisztus Vére a tisztítóhelyben szenvedő lelkek szabadítója — Krisztus Vére minden dicsőségre és magasztalásra legméltóbb Vér, üdvözíts minket! Isten Báránya, aki elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk Uram! Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket Uram! Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk! Megváltottál minket Uram, szentséges Véreddel. És Istenünk országává tettél bennünket. Könyörögjünk. Mindenható örök Isten, ki egyszülött Fiadat a világ megváltójává rendelted és Vére által megengesztelődni akartál, engedd kérünk üdvösségünk árát úgy tisztelnünk és annak erejével az élet bajaiban úgy nyernünk oltalmat a földön, hogy örökké tartó gyümölcseinek örvendhessünk az Urban. Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus által, ámen.« Templom a hitlerizmus áldozatainak emlékére Doepfner bíboros, Berlin püspöke ünnepélyesen megáldotta annak az új templomnak az alapkövét, amelyet a hitlerizmus áldozatainak emlékére építenek. A templom a Vértanúk Királynője titulusát viseli majd. A Ploetzensee börtön szomszédságában áll majd, ahol a hitlerizmus számos ellenfelét megölték, iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii kettős tragédia után, hogy jöjjön hozzá ezentúl bármilyen társadalmi állású, de tanulásra való gyermek, annak tanításától soha, semmiféle érdek kedvéért sem fog viszszahúzódni. Mauriac regényalakjai közül ez a tanító az egyetlen, aki még ezen a földön, ebben a földi életben vonja le élete konzekvenciáit a jobb felé. S talán az egyetlen megnyílt ajtót is szimbolizálja, egyikét azon ajtóknak, amelyek a húszéves Mauriac körül záródtak be, 1905-ben, s amely, íme fölpattanván, emberibb tájakra is nyújt kilátást. Mintha a janzenizmus önmardosó poklának hidegházán pattant volna föl egy ajtó, hogy a fagypokolba a krisztusi szeretet melege is behatolhasson. xxm. JÁNOS PÁPA KARÁCSONYI RÁDIÓSZÓZATA A régebbi szokástól eltérően XXIII. János pápa az idén már december 22-én este 8 órakor elmondotta a földkerekség valamennyi katolikusához intézett rádiószózatát. Rádióbeszéde elején a Szentatya Szent János evangéliumának kezdő fejezetét idézte. Mint mondotta, szent szavak ezek, amelyek elemi egyszerűségű tényeket tárnak elénk. Feltárják előttünk a Szentháromság életét önmagában, a három isteni személy egymáshoz való kapcsolatában. Feltárják azután a Szentháromság és az ember viszonylatát. Az Atya egyszülött fia, aki a földre szállott, a kulcsa ennek a viszonylatnak. Általa kapcsolódunk a háromszemélyű istenséghez, rajta keresztül jut el hozzánk a keresztény élet legfőbb két alakító ereje, amelyeket ez a két becses szó jelöl: kegyelem, igazság. Már a Fiú megtestesülését bejelentő angyali szózat kegyelemmel teljesnek mondja Máriát. És a kegyelem a megtestesülés folytán szünet nélkül árad lelkünkbe. Amíg azonban a kegyelem Isten szabad ajándéka és azt csak elfogadnunk lehet, az igazság széleskörű kötelességeket ró ránk. Szent Ágoston, amikor meg akarja nevezni az Istent, elsőnek ez a szó jut eszébe: igazság. Az igazság a természetes és természetfeletti rend legfontosabb támasztó pillére. Az ember kapcsolata nem esetleges, hanem örök érvényű az igazsággal. Jézus Krisztus rövid földi élete során harminc éven keresztül csak szemlélte az igazságot, és három éven keresztül tanított róla. Mózes a törvényt kapta, de a kegyelem, az igazság és a dicsőség Krisztusé, ő közközvetíti azt számunkra. Isten igazsága után a legfontosabb a felebarát igazsága. Különböző formában arról szól a parancsolatok egész sora. Az igazságot gondolni, tiszteletben tartani, élni, mondani és cselekedni kell. Gondolni kell minden gondolatunkkal és egész külső magatartásunknak előfeltétele, hogy ne legyen egyetlen gondolatunk sem, ami ellenkezik az igazsággal. Tiszteletben kell tartani az igazságot, a hivatalos és magánéletben egyaránt. Élni az igazságot akkor tudjuk, ha az szinte második természetünkké vált. Az igazság cselekvése pedig felöleli az egész emberi tevékenységet. Milyen elszomorító, amikor azt kell tapasztalnunk, hogy a felebarát igazságának négy legfontosabb parancsolatát, a ne ölj-t, a ne paráználkodjál-t, a ne lopj-ot és a rágalom tilalmát visszájára fordítja a bűn. A kegyelem és az igazság fénye sugározza be a karácsony ünnepét. Nyílt szívvel álljunk meg a betlehemi jászol előtt. Imádkozzunk azért, hogy a földkerekség felelős vezetői biztosítsák mindanynyiunk számára a békét. Bízzunk Istenben és a jóakaratú emberekben. Rainer — Mária Rilkét A menekülés Egyiptomba Ok, kik fullatag futottak el a betlehemi gyermekgyilkolásból, fönségükből, mely útjukra kell mit se sejtve lőnek óriások. Féljük el sem oszlott még, ügetve hátra-hátra visszanéztek ők — s városok roskadtak rémületbe szürkeárnyú öszvérük előtt. Porszemek sem ők az égperem tálján, s ódon templomokhoz érve, bálványok hatalmából cserép lett s arcuk béna kőtáj, léttelen. Ki kíséri őket így az úton, s míg futottak, mi esett velük? — így töprengtek, félve önmaguktól, és hogy oly nyugodt a kisdedük. Végül, hogy mégis pihenni álltak, akkor ismét más történt megint: lám a pálma, mely az égre ring, meghajol, hogy így szolgáljon árnnyal. Lám, a vénhedt-korhadt pálmafa, melynek holtarany-smaragdt lombja fáraók csontváz-fejére fonva: ifjú, zöld sátrat tart oda, zsongva, mintha nékik álmot játszana ... Fordította: Ijjas Antal Grősz József kalocsai érsek áldotta meg a madarasi új templomtornyot Az elmúlt vasárnap áldotta meg Grősz József kalocsai érsek Madaras község templomának új tornyát, amelyet a hívek az ez évben leégett torony helyébe eptettek. Az újjáépítés az Állami Biztosító térítése mellett a hívek áldozatkészségének eredményeként készült el. Grősz József érseket a templom kapujában a papság élén Mészáros Károly h. esperes fogadta. A gyermekek verses köszöntője után az egyházközség világi elnöke kérte fel az érsek-főpásztort az új torony megáldására. A megáldási szertartás után az érsek hálaadó szentmisét mutatott be, majd szentbeszédet mondott, amelyben megdicsérte a hívek áldozatkészségét, és a templom szeretetére és látogatására buzdította a híveket. KECSKÉS PÁL: Szent Ágoston Breviárium Karácsonyi számunkban adtunk hírt arról, hogy megjelent Ijjas Antal: A látogató című elbeszéléskötete a Szent István Társulat kiadásában. Az apostoli szentszéki kiadó ugyanakkor jelenttette meg Kecskés Pál összeállításában és fordításában »Szent Ágoston Breviárium« címmel, imakönyv nagyságú alakban, 480 oldalon a nagy egyházatya írásainak legszebb fejezeteit. A vallásos lelkűlét minden időben előszeretettel kereste fel azokat a forrásokat, melyek klasszikus eredetiséggel tárják elénk a kereszténység maradandó lényegét és értékeit. A modern ember számára a keresztény ókor nagy lelki ébresztői közül Szent Ágoston az, aki máig is oly közvetlenül és frissen tud szólni az istenkeresés útján vergődő emberhez, éppen úgy, mint ahhoz, aki már a lelkiélet útján való előrehaladás módjait keresi. A Szent István Társulat hosszú idő óta nélkülözött lelki olvasmányt tett le ajándékul a magyar katolikus hívek karácsonyfája alá. * Kapható a Szent István Társulatnál: Budapest V. Egyetem u. 4—8. III. lépcső, I. emelet. Ára 32,— forint. Egyházi műemlékek védelme Schwarz Eggenhofer Artúr esztergomi apostoli kormányzó legutóbbi körlevelében arra utal, hogy az egyházmegye vidéki plébániáin kallódó műtárgyak felkutatása, nyilvántartása és védelme új széleskörű feladat elé állítja a korábban szervezett Egyházművészeti Tanács vidéki csoportját. Az apostoli kormányzó hangsúlyozza körlevelében, hogy a papság súlyos feladata a fennmaradt műemlékek és műtárgyak megőrzése, másrészt olyan létesítmények alkotása, amelyek megállják az idők próbáját és a jövő kor művészeti kritikáiét. A továbbiakban a műemlékek megóvása és védelme érdekében részletes utasításokat közöl az apostoli kormányzó körlevele. Az olasz rádió volt vezérigazgatója dr. Philiberto Gaula, az olasz közélet egyik ismert személyisége, mint novicius felvétette magát a trappisták Róma melletti kolostorába.