Új Ember, 1963 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1963-01-06 / 1. szám

Az „új” keresztelés­ ­i szép pesti templomból mise után kifelé igyekvő hí­vek megakadnak a bejáratnál. A templom küszöbén egy fiatalasszony áll, karján leta­kart csecsemővel, körülötte férfiak, nők, nyilván a kis újszülött hozzátartozói. Az egyházfi rendezgeti a csopor­tot s­int a híveknek, várjanak egy kissé. A sekrestyeajtón megcsen­dül a csengettyű, a kóruson megrendül az orgona, a pap kivonul ministránsaival, egy pillanatra térdre borulnak az oltár előtt, aztán lassan, ün­nepélyesen­ elindulnak a kijá­ratnál várakozó csecsemő felé. S máris felhangzik a pap szava: — Békesség veletek! Szelíd lebegéssel száll el a hangos szó a bejárat boltíve alatt. Évszázadok távlatait idézi fel. A pap, a hozzátar­tozók és a hívek arcán meg­hatott komolyság ömlik el. Mintha megérezné mindenki, hogy az »új« keresztelési szer­tartás a keresztséget az újszü­lött és a család »privát ügyé­nek« szintjéről visszaemeli az egész egyházközség és az egész egyház egyetemes ügyévé. A templom most­­Isten or­szágának kapuját jelképezi. E kapuban különös hangsúlyt nyer a párbeszéd, melyet az egyház nevében a pap és az újszülött nevében a halk, re­­begő asszonyi szóval válaszol­­gató keresztanya folytat. — Kit választasz a szentek közül védőszentednek, és mi lesz a neved?­­— Mária. — Mária, mit kérsz Isten anyaszentegyházától? — Hitet. — A hit mit ad neked? — örök életet. — Ha tehát el akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, tel­jes lelkedből és teljes elméd­ből, felebarátodat pedig mint önmagadat. Találkozás a keresztség! Az ember első találkozása az anyaszentegyházzal az örökké­valóság felé vezető úton. Ezen a találkorom egyetlen rövid mondatban megkapja az út­mutatást, amely elvezeti a másik kapuig. Az örökkévaló­ság kapujáig. * Nem csupán eligazítást kap az ember »in limine ecclesiae« — az egyház küszöbén. Meg­kapja a Szentlélek leheletét, majd a kereszt jelét. — Vedd a kereszt jelét homlokodra és szívedre, vál­lald a mennyei parancsok hű­séges megtartását és úgy élj, hogy ezután már Isten temp­loma lehess. Megkapja a bölcsesség sóját, aztán az exorcizmust, azaz a védelmet az »immundus Spiri­tus«, a »maledictus diabolus«, az átokkal sújtott sátán elle­­­nében, és ráeszik az örök böl­csesség fényét: — Szentséges Urunk, min­denható Atya, örök Isten! Vi­lágosság és igazság kútfe­je!... Világosítsd meg őt ér­telmed fényével A pap ezután felszólítja az új hivőt: — Mária, lépj be Isten templomába, hogy részed le­gyen Krisztussal az örök élet­ben. Az egész közösség magától válaszol rá: — Ámen! S mikor a pap nyomában az újszülött a keresztanya karján hangos orgonaszó kí­séretében elindul a keresztelő­medence felé — az egész hivő közösség önkéntelenül is kö­veti.* A keresztelőkápolna ajtaja előtt újból megáll a menet. Hogy odaléphessen a szent keresztség vizéhez, a kereszte­­lendőnek meg kell vallania Istent. Az újszülött még nem tud szólni, ezért a hívek kö­zössége segíti őt. Mély és ma­gas, öreg és fiatal, férfi- és női hangon cseng és zeng a vallomás: — Hiszek egy Istenben .. Utána ugyancsak a közös­ség sokszínű, sok dallamú hangjával az első könyörgés, az első Miatyánk. A Miatyánk végső fohászára feleletül új­ból felhangzik a pap ajkán: — Exorcito te, omnis Spiri­tus immunde... A pap megérinti a kereszte­lendő érzékszerveit: — Effeta, azaz nyílj meg! S miután emelt hangon meg­kérdezi: ellene mond-e a tisz­tátalan léleknek, minden cse­lekedetének és minden pom­pájának, az igenlő válaszok nyomán keresztalakban meg­keni a katekumenek olajával a keresztelendő mellét és vál­lát: — Megkenlek téged az üd­vösség olajával a mi Urunk Jézus Krisztus nevében, hogy örök életed legyen. * Felvértezve és megerősítve Isten kegyelme és az anya­­szentegyház segítsége által, be­léphet immár a keresztelendő a misztérium legbelsőbb csar­nokába. Újra bizonyságot kell ten­nie hitéről: kérdés és felelet alakjában újra el kell mon­dani­a a Hiszekegyet, még egy­szer ki kell jelentenie, hogy meg akar keresztelkedni. S megcsordul a homlokán a víz, és elhangzik felette a szó: — Most tehát megkeresztel­lek ... Ego te baptíro in no­mine Patris, et Filii et Spiritus Sancti. A lélek megtisztult, a ke­resztvíz lemosta lelkéről az eredeti bűnt, Krisztus titok­zatos testének tagja és a Szentlélek temploma lett. A víz a halál és az újjászületés jelképe is. Utána pedig meg­keni a pap az újszülött fejét az újjászületés krizmájával. — A mindenható Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Aty­ja, akitől újjászülettél vízből és Szentlélekből, és aki meg­bocsátotta minden bűnödet, kenjen meg téged az üdvös­ség krizmájával... A lélek újjászületett, fel­­öltheti a »vestis candidát«, a megszentelő kegyelem meny­­nyegzői köntösét. A pap rá­helyezi a pólyára a ruhács­kát: — Vedd a fehér ruhát és vidd mocsoktalanul a mi Urunk Jézus Krisztus ítélő­széke elé, hogy elnyerd az örök életet. A pap meggyújtja a gyer­tyát, odaadja a keresztanya kezébe, hogy az újszülött he­lyett és annak nevében vigye. Felhangzik a végső parancs: — Fogadd az égő gyertyát, és őrizd meg keresztségedet feddhetetlenül. T­e irtsd meg Isten parancsait, hogy amikor az Űr a mennyegzőre lő, elé­be mehess az összes szentek­kel a mennyei hazába, és élj mindörökké ... Menj békében, és az Űr legyen veled. * Csak egy mozzanat van még hátra: »adhortatio ad patrinos« — a keresztszülők buzdítása, teljesítsék köteles­ségüket, amelyet Aquinói Szent Tamás a »nevelés kötelessége­ként« emleget: »A megkeresz­telt gyermek mindabból, ami most vele történt, még sem­mit sem értett meg. A ter­mészetfeletti életeit ugyanúgy tudta nélkül kapta, mint a földi életet. Az ő nevében ti vállaltátok a krisztusi élet kö­telességeit. Amikor majd meg­nyílik értelme, tegyetek meg mindent, hogy teljes öntudat­tal és örömmel valósítsa meg mindazt, amit most az ő ne­vében megígértetek...« Megszólal az orgona, s a pap néhány lépésnyire elkísé­ri az újszülöttet a hívekkel együtt. — Valóságos kis esküvő ez az új keresztelés — mondja az egyik szemtanú. — Nem új ez — válaszolja egy másik —, ugyanaz, mint eddig volt. Csak éppen hogy — értjük, mert nyelvünkön végzik. Ez is »fotizmosz« — meg­világosodás, amint keresztény őseink nevezték. A hívők kö­zössége számára is Sinkó Ferenc Az indiai katolikus egyház 1962 évi évkönyve most jelent meg. Az évkönyv adatai sze­rint India katolikusainak szá­ma a legutóbbi hat év alatt 10 százalékkal emelkedett. 1956- ban 5,1 millió katolikus volt Indiában, 1962-ben pedig már 6 282 000. Az Indiában működő 6818 katolikus pap 81 százalé­ka indiai származású. A laikus testvérek közül 1207 indiai ás 296 külföldi, az apácák közül 19 816 indiai és 2078 külföldi. Százezer könyv között Ka­locsán A motor régi, karácsonyi dallamot duruzsol. »Mért nem jöttél hozzánk Kalocsára? Nem fáztál volna itt a jászolba. Adtunk volna jó ágyacskát. Tiszta meleg szép szobácskát, Szűz Mária, Szent Józseffel együtt. A kályhát is melegre fűtöttük.« Kalocsa, kis város. Fő utcá­ján modern üzletek, a kör­nyezőkben ott lappang a vi­dék hangulata. Széles udva­rok, szekérbejárók. Kissé el­hagyatottan áll az Alföldöm, szárnyvasút visz ide, a város a végállomás. A Fő utca vé­gén áll a székesegyház és az érseki palota. Stílusuk késői barokk. A környező házakon táblák. Műemlékek. Ezer esztendő regél Szent Istvánról, érsekekről, arról a magyar középkorról, melynek itt nyoma sem maradt. Két­százhetven éves város, csak emlékezete évezredes, minden elpusztult, fel­per­zsel­ődött. A székesegyház fala őriz egy kőtáblát, középkori fel­irattal, az érseki palota lép­csőházában egyetlen oszlopfő­­töredék. Ennyi maradt az Ősi Kalocsából. 1690-ben foglalták vissza a töröktől azt a romhalmazt, mely egykor az érseki szék­hely volt. Kétszázhetven év is nagy idő és ezt az új korsza­kot, mely életet varázsolt a romok közé, szinte maradék­talanul őrzi az érseki könyv­tár, melynek tizenkét terme ott sorakozik az ezüstfenyők­től övezett palotában. Fejlődésének minden szaka­sza nyomon követhető. Az egyetlen könyvtárteremtől, az alapító érsek magánhasznála­tú könyvesházától a százezer kötetes gyűjteményig, mely­hez minden érsek, minden könyvtáros hozzáadott vala­mit. Két kódex megmaradt — Ennyi maradt a régi könyvtárból — mutat rá két kódexre Kékesi János könyv­táros. A mohácsi vész előtt már jelentős könyvtára volt a kalocsai érsekségnek. Ebből menekült meg ez a krét darab. Az egyik, Gratianus Decretu­­ma 1472-ből, különösen szép kiállítású. Patachich Ádám, a kalocsai érseki könyvtár második ala­pítója. Rövid érseklése alatt, 1776-tól 1784-ig, 18 988 köny­vet gyűjtött össze. Megbízot­tai külföldön jártak és felvá­sárolták a ritka példányokat A könyvtár nagyterme érin­tetlenül őrzi az érsek emlé­két. Minden úgy maradt, aho­gyan utódaira hagyta. Vilá­gos, gyönyörű terem. Mennye­zetig futó faragott polcok Oromdíszei között Maus­­pertsch festette képek. Meny­­nyezetét faburkolatú oszlopok tartják. A terem ragyog! Az é’-­sek minden könyvet bőrbe köttetett, bordázatukat dúsan aranyozták. A könyvtár él, szinte várjuk, hogy belép va­lók­ a XVIII. századiból és helyére teszi az eddig hasz­nált kötetet, újat keresve munkájához. Kétszáz eszten­dős íróasztalok állanak az oszlopok tövében. Talán csak most keltek fel mellőlük. Új szekrény nyílik. Szent Ágoston kódexe, a XI. század­ból, mellette egy Aristoteles­­kódex 1290-ből, melyből nyolc példányt ismernek a világon. Csodálatosan épségben ma­radtt kötésű kódex. Zsoltáros könyv. Miniatűrei a bencés apácák remekei 1390-ből. Krisztus arcán elmélyült fen­ség, Máriáén végtelen szelíd­ség. Tündöklő színek intenek hatszáz esztendő távolából. A lapok indás díszei a hajdani kolostorkert­­ virágait idézik Csak az áhítat alkothatta ilyen széppé, ötszáznyolcvan ősnnyomtatványt őriz a könyv­tár és ötvenkét kódexet. Patachich érsek terme és még tizenegy. Meglepő a XVII—XVIII. század könyvei­nek feltűnő gazdagsága. A hí­res velencei Riponti-nyomda egész sorozatai állnak a­­pol­cokon. Szebbnél szebb bőrkö­tés váltakozik a pergamen vi­lágos színével. Martinus Luther bibliája Egy szekrényből kopott Mária-kép kerül elő. Hátán végzés olvasható. A káptalan tudomására jutott, hogy az egyik közeli forrás fölé akasztva, a lakosság csodate­vő képként tisztelte. Az egy­házi hatóság megállapítva, hogy alaptalan hiedelemről van szó, elrendelte havon fisa. Így került a könyvtárba. Százötven évvel ezel­őtt kelt a végzés. Új tárló. Két szentírás egy­más mellett. XV-ik századi, hártyára írt kódex az egyik. Betűi annyira aprók, s olyan egyenletesek, hogy csak köze­li és alapos, vizsgálat árulja el a­­ kézírást. A másik ős­­nyomtatvány: Luther Márton saját használatú bibliája. Vö­rösre fakult jegyzetsorok, alatta az aláírás: dr. Marti­nus Luther. Emlék, emlék mindenütt. Régi pecsétek, albumok, pénz- és­­éremgyűjtemény a köny­vek között. Térképek a XVI.­­ik századból. Vaskos kötet: útleírás Dél-Amerikáró­l 1618- ból Ez a könyv nyitja meg a gazdag útirajz-gyűjteményt, melyet a mai napig tovább­fejlesztenek. Mintha megállott volna az idő. Többszázéves könyvek, szinte új állapotban kerülnek le a polcokról. Csak néhány feljegyzés lapjaikon árulkodik használatukról. Az ablakok a Fő utcára néznek. Ez a város világhírre emelte a paprikát. És itt, vi­gaszul az eltűnt középkoré:t, összegyűjtöttek és megőriztek mindent 270 esztendőn át, hogy meglegyen a múlt, mely­ből tovább épülhet a jelen. Márkus László Ókeresztény emlékek a táci ásatásokon Az elmúlt év legnagyobb mé­retű ásatásait a Fejér megyei Tác község határában végezték a székesfehérvári István Ki­rály Múzeum régészei Fitz Je­nő vezetésével. A tengernyi — egy teljesen új múzeumot is gazdagon betöltő — régé­szeti anyag között számos egy­háztörténeti lelet is előkerült Feltárták egy Kr. u. IV. szá­zadi ókeresztény bazilika alap­jait. Az egykori épület 18 X12 méter alaprajzú, nem túl nagy hajóval, melyet nem osztot­tak három részre oszlopok. A bazilika építésének ideje egy­korú a keresztény vallásnak a római birodalomban való el­terjedésével. Építése előtt la­kóépületek álltak a helyén, mert alapjainál mélyebben épület-fundamentumokat ta­­­láltak. A lenyűgöző méretű I. szá­mú római villa (60 X50 méter) kiemelésekor igen értékes óke­resztény emlékre, egy hálódí­szítésű Vas Vitreum töredé­kére leltek. Ez az üvegserleg­­típus ebben a korban nyuga­ton szinte kizárólag az óke­resztény környezet emléke volt. (350-től.) Az ókori Gorsium (Tác) ró­mai városka melletti temetők sírleletei is bizonyítják a ke­resztény vallás jelenlétét. A gorsiumi sírleletek között több esetben találtak korsót és po­harat. A III—IV. század for­dulójától az elhunyt hívek te­teme mellé mindig odatették az eucharistiára utaló tárgya­kat. A táci ásatásokat még több éven át folytatják és bizonyo­san előkerülnek további olyan leletek, melyek a római ura­lom idejéből a pannóniai óke­­reszténység történetének ada­tait gazdagítják. T. G. Lengyel házassági törvénytervezet Lengyelországban azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy új házassági törvényt léptet­nek életbe. Eszerint a házas­sági korhatár férfiaknál 18 évről 21-re emelkedik. Az in­doklás szerint ez a rendelke­zés elősegítené, hogy a kellő átgondolás nélküli, néhány hónap után felbomló házas­ságok száma csökkenjen. A statisztika szerint a 20 éves kor alatt kötött házasságok nagy százaléka rövidesen vá­láshoz vezet. A lengyel ifjúsá­gi szervezetek tiltakoztak az új törvénytervezet ellen. Vé­leményük szerint a 18 éves fiatalemberek nagyrészt olyan anyagi körülmények között élnek, hogy nyugodtan alapít­hatnak családot. Békesség ennek a háznak, így köszönti vízkereszt nyolcadában a házszentelést végző pap azokat a családokat, ahová ősi szokás szerint meg­hívják, hogy áldja meg azt a legbensőbb környezetet, ahol a család mindennapi élete fo­lyik. Más akalommal is belép ott­honainkba a pap, hogy külön­böző egyházi szertartásokat vé­gezzen. Eljön beteglátogatásra és elhozza az oltáriszentséget annak, aki áldozni kíván, de saját erejéből nem tud oda­menni a templomi áldoztató­­rácshoz. Eljön akkor is, ami­kor a súlyos beteghez hívják, hogy ellássa útravalóval és ki­szolgáltassa az utolsó kenet szentségét, imádkozzék a beteg felett és az egyház áldásában részesítse a nagy út előtt. Fa­luhelyen sokfelé még mindig a háztól történik a temetés is, odajön tehát a pap is, hogy be­szentelje a holttestet, elvégez­ze a temetés egyházi szertar­tását. Mindezek elkerülhetetlen al­kalmak, de kétségtelen, hogy a család tagjai mindig szoron­gással vesznek részt a háznál végzett szertartásokban. Most azonban az öröm, a boldogság és a pap beköszön­tőjében említett békesség töl­ti el szívünket. A karácsony kegyelemosztó ajándékainak vigasztaló fényessége ragyogja be otthonunkat. Ott van még a karácsonyfa, alatta a kis bet­lehemi jászol, s a csillogó gyertyák fényei őriznek vala­mit a szenteste meghittségé­ből. Az asztal házi oltárrá ala­kult át. Két égő gyertya között a feszület, mintha ez is jelez­né a betlehemi utat, mely a mi lelkünk megváltásához veze­tett. Cserépedényben az a né­hány szem faparázs, melyre a pap majd néhány tömjénsze­met perget. Felszáll a tömjén füstje, s míg a pappal együtt mondjuk a Magnificat dicsőítő énekét, az illaton keresztül is tempomi hangulat költözik a falak mögé. — Keletről bölcsek jöttek: Betlehembe az Úr imádásának megnyitott kincstárukból ér­tékes ajándékokat hoztak... hangzik az antifona a pap aj­káról. S ez az a pillanat, ami­kor a család minden tagja ki­tárja szívét — az ő kincstárát —, hogy odahelyezze a betle­hemi Kisded jászola elé azokat a lelki kincseket, amelyek any­­nyira szükségesek, hogy a csa­lád legbensőbb élete valóban boldog, megelégedett és békés legyen. Ez az az alkalom, az az áhítattal teljes pillanat — az új esztendő hajnalán —, ami­kor kinek-kinek megszólal a lelkiismerete is, hogy megerő­sítse azokat a jó elhatározásait, melyeket a karácsony titokza­tos érintése mindenkiben felfa­kaszt. Erre utal az egyház könyör­gése is a házszentelés szertar­tásában: »Mindenható Isten, áldd meg e házat, hogy egész­ség, tisztaság, a győzelem eré­nye, alázatosság, jóság és sze­lídség, a törvény teljessége, hálaadás az Atya, Fiú, Szent­lélek iránt uralkodjék benne. A vízkereszt nyolcadában el­végzett házszentelés — régi egyházi szokást őriz — ma már a bensőségesen családias ajtónyitásnak imádságos alkal­mává nemesült. Hogy ne csak az ajtófélfára felírott betűk fi­gyelmeztessenek a katolikus otthon megszenteltségére, ha­nem a testté lett Ige lelkünk­ben hordozott jelei is. m. f. Riport az esti Krisztus-látogatókról Belép az ember ebbe a templomba a szélből, a szét­szórt esti fények közül, s egyszerre az a különös érzés éri a dísztelenül felmeredő falak között, a tetőzet csupasz gerendázata alatt, hogy ez a templom tágasabb és maga­sabb, mint a szeles, lámpafé­nyes este és nagyváros oda­kint. Az ókeresztény bazilikák belsejének hatása ez, már­pedig ezt a templomot azok­nak modernizált stílusában építették ide, a városszéli tér­re, szemben a forgalmas vil­lamosszínnel és nagy üzlet­utca fénylő kirakatsorával. . A templomfalak közé, a geren­dafalak alá fogott belső tér szinte szédítően nyugodtnak és nagynak hat, s az ember szinte elveszőnek érzi magát a magasba futó négyszögű ce­mentoszlopok tövében. Itt-ott halvány fénytócsák sugároz­nak és megvilágítanak hol egy padfoltot, hol egy oltárt, hol egy gyóntatószéket. S rajtuk túl, a tabernákulum előtt: egyetlen magányos, vörös, el­vesző tűzpont. Az örökmécs. Mint valami égő vércsepp, jel­zi, hogy aki itt van, az maga Krisztus. A városszéli esti templom nemsokára a teljes sötétség tengerébe fog merül­ni, s ő teljesen magára marad majd benne. De mielőtt ez a pillanat bekövetkeznék, mi­előtt eláradna körötte a ko­romfekete magány, az utolsó percekben sorra lépnek be hozzá az emberek és felkeresik öt, éjszakára készülődő temp­lomában: az eucharisztikus külvárosi Krisztust. Elnézem azokat, akik keresz­tül haladnak az előcsarnok halvány fény­tócsáin. Minde­nekelőtt — egymás után — két öregasszony. Azok közül, az öregasszonyok közül valók, akiknek afféle második ottho­nuk a templom, vagy nem­egyszer nem is második, ha­nem első, fontosabb Otthon. Akik egészen otthon vannak abban a templomban, amelybe járnak, ahová napközben is többször be-benéznek. Azután egy magányos férfi. Nem lehet látni rajta, fiatal-e öreg-e, nem lehet látni ruházatán ki­csoda-micsoda, előre lépdel egyenesen, majdnem, hogy me­reven, szinte botladozva, mint­ha lábának lenne valami baja vagy vigyázna lépteire itt a félsötétben, amelyben azután egészen elmerül. Majd két fia­tal lány, akik együtt jöttek be, annyim egymáshoz igazodott lépésekkel, hogy látszik raj­tuk; barátnők, vagy testvérek, akik együtt indulnak munká­ba, együtt jönnek el onnét, együtt szállnak villamosra, együtt lépnek le róla, s most együtt jöttek be ide. Fáradt, törődött, rövid télikabátos öreg férfi baktat a nyomuk­ban, alacsonyra nyomva az élet súlyától; ő nem is megy bel­jebb, hanem megállapodik az előcsarnokban és letérdel a legelső térdeplőn. Az oszlop magasából aláeső fény homá­lyosan sugárzik gyér, ezüst fürtjein, amelyek voltak vala­ha fiatalok, lobogtak talán a szenvedélyeknek és a szenve­déseknek viharában is, de most fehéren simulnak ráncos homlokába. Megint ketten jön­nek be, két kíváncsi kisfiú. Pap is jön, talán errefelé lö­kik, és most megy haza, s itt akarja befejezni a villamoson abbamaradt esti zsolozsmát, mert olyan helyre áll, ahol láthatja a fényben a breviáriu­­mos könyv fekete és vörös nyomású sorait. De már nincs sok ideje, mert vigyázva kö­rüljárja a templomot és meg­­szemlélgeti zugait a sekres­tyés, fényeket gyújt ki és olt el. A sötétség már majdnem teljes. Valamennyien kifelé készülődnek és az örökmécs Krisztusa nemsokára egészen egyedül marad a fekete ma­gányban. De talán mégsem egészen egyedül. Az ember­nek, amikor kifelé megy, az az érzése, hogy az utolsó látoga­tóival lesz most együtt hajna­lig. (­s —1) Régi templom új helyen Varsó egyik legszebb temp­lomát, az 1731-ben épült Má­ria Templomot eredeti helyé­ről 21 méterrel hátrább tolták. A szép barokk műemlék épület eddig, mint egy sziklaszirt, be­­szögellett az újonnan kiépített kelet—nyugat irányú főútvo­nalba és megakadályozta, hogy a villamost mindkét irányban üzembehelyezhessék. Hónapo­kig tartó gondos előkészítő munkálatok után a 6500 tonna súlyú és 10 500 köbméter térfo­gatú épületet percenként hat centiméteres »gyorsasággal« hat óra alatt új helyére gördí­tették. A munkálat, amely a lengyel mérnökök és munkások nagyszerű teljesítménye, több mint hat millió zlotyba ke­rült. A költségeket a lengyel állam fedezte.

Next