Új Ember, 1963 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1963-01-06 / 1. szám
Az „új” keresztelés i szép pesti templomból mise után kifelé igyekvő hívek megakadnak a bejáratnál. A templom küszöbén egy fiatalasszony áll, karján letakart csecsemővel, körülötte férfiak, nők, nyilván a kis újszülött hozzátartozói. Az egyházfi rendezgeti a csoportot sint a híveknek, várjanak egy kissé. A sekrestyeajtón megcsendül a csengettyű, a kóruson megrendül az orgona, a pap kivonul ministránsaival, egy pillanatra térdre borulnak az oltár előtt, aztán lassan, ünnepélyesen elindulnak a kijáratnál várakozó csecsemő felé. S máris felhangzik a pap szava: — Békesség veletek! Szelíd lebegéssel száll el a hangos szó a bejárat boltíve alatt. Évszázadok távlatait idézi fel. A pap, a hozzátartozók és a hívek arcán meghatott komolyság ömlik el. Mintha megérezné mindenki, hogy az »új« keresztelési szertartás a keresztséget az újszülött és a család »privát ügyének« szintjéről visszaemeli az egész egyházközség és az egész egyház egyetemes ügyévé. A templom mostIsten országának kapuját jelképezi. E kapuban különös hangsúlyt nyer a párbeszéd, melyet az egyház nevében a pap és az újszülött nevében a halk, rebegő asszonyi szóval válaszolgató keresztanya folytat. — Kit választasz a szentek közül védőszentednek, és mi lesz a neved?— Mária. — Mária, mit kérsz Isten anyaszentegyházától? — Hitet. — A hit mit ad neked? — örök életet. — Ha tehát el akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből, felebarátodat pedig mint önmagadat. Találkozás a keresztség! Az ember első találkozása az anyaszentegyházzal az örökkévalóság felé vezető úton. Ezen a találkorom egyetlen rövid mondatban megkapja az útmutatást, amely elvezeti a másik kapuig. Az örökkévalóság kapujáig. * Nem csupán eligazítást kap az ember »in limine ecclesiae« — az egyház küszöbén. Megkapja a Szentlélek leheletét, majd a kereszt jelét. — Vedd a kereszt jelét homlokodra és szívedre, vállald a mennyei parancsok hűséges megtartását és úgy élj, hogy ezután már Isten temploma lehess. Megkapja a bölcsesség sóját, aztán az exorcizmust, azaz a védelmet az »immundus Spiritus«, a »maledictus diabolus«, az átokkal sújtott sátán ellenében, és ráeszik az örök bölcsesség fényét: — Szentséges Urunk, mindenható Atya, örök Isten! Világosság és igazság kútfeje!... Világosítsd meg őt értelmed fényével A pap ezután felszólítja az új hivőt: — Mária, lépj be Isten templomába, hogy részed legyen Krisztussal az örök életben. Az egész közösség magától válaszol rá: — Ámen! S mikor a pap nyomában az újszülött a keresztanya karján hangos orgonaszó kíséretében elindul a keresztelőmedence felé — az egész hivő közösség önkéntelenül is követi.* A keresztelőkápolna ajtaja előtt újból megáll a menet. Hogy odaléphessen a szent keresztség vizéhez, a keresztelendőnek meg kell vallania Istent. Az újszülött még nem tud szólni, ezért a hívek közössége segíti őt. Mély és magas, öreg és fiatal, férfi- és női hangon cseng és zeng a vallomás: — Hiszek egy Istenben .. Utána ugyancsak a közösség sokszínű, sok dallamú hangjával az első könyörgés, az első Miatyánk. A Miatyánk végső fohászára feleletül újból felhangzik a pap ajkán: — Exorcito te, omnis Spiritus immunde... A pap megérinti a keresztelendő érzékszerveit: — Effeta, azaz nyílj meg! S miután emelt hangon megkérdezi: ellene mond-e a tisztátalan léleknek, minden cselekedetének és minden pompájának, az igenlő válaszok nyomán keresztalakban megkeni a katekumenek olajával a keresztelendő mellét és vállát: — Megkenlek téged az üdvösség olajával a mi Urunk Jézus Krisztus nevében, hogy örök életed legyen. * Felvértezve és megerősítve Isten kegyelme és az anyaszentegyház segítsége által, beléphet immár a keresztelendő a misztérium legbelsőbb csarnokába. Újra bizonyságot kell tennie hitéről: kérdés és felelet alakjában újra el kell mondania a Hiszekegyet, még egyszer ki kell jelentenie, hogy meg akar keresztelkedni. S megcsordul a homlokán a víz, és elhangzik felette a szó: — Most tehát megkeresztellek ... Ego te baptíro in nomine Patris, et Filii et Spiritus Sancti. A lélek megtisztult, a keresztvíz lemosta lelkéről az eredeti bűnt, Krisztus titokzatos testének tagja és a Szentlélek temploma lett. A víz a halál és az újjászületés jelképe is. Utána pedig megkeni a pap az újszülött fejét az újjászületés krizmájával. — A mindenható Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, akitől újjászülettél vízből és Szentlélekből, és aki megbocsátotta minden bűnödet, kenjen meg téged az üdvösség krizmájával... A lélek újjászületett, felöltheti a »vestis candidát«, a megszentelő kegyelem menynyegzői köntösét. A pap ráhelyezi a pólyára a ruhácskát: — Vedd a fehér ruhát és vidd mocsoktalanul a mi Urunk Jézus Krisztus ítélőszéke elé, hogy elnyerd az örök életet. A pap meggyújtja a gyertyát, odaadja a keresztanya kezébe, hogy az újszülött helyett és annak nevében vigye. Felhangzik a végső parancs: — Fogadd az égő gyertyát, és őrizd meg keresztségedet feddhetetlenül. Te irtsd meg Isten parancsait, hogy amikor az Űr a mennyegzőre lő, elébe mehess az összes szentekkel a mennyei hazába, és élj mindörökké ... Menj békében, és az Űr legyen veled. * Csak egy mozzanat van még hátra: »adhortatio ad patrinos« — a keresztszülők buzdítása, teljesítsék kötelességüket, amelyet Aquinói Szent Tamás a »nevelés kötelességeként« emleget: »A megkeresztelt gyermek mindabból, ami most vele történt, még semmit sem értett meg. A természetfeletti életeit ugyanúgy tudta nélkül kapta, mint a földi életet. Az ő nevében ti vállaltátok a krisztusi élet kötelességeit. Amikor majd megnyílik értelme, tegyetek meg mindent, hogy teljes öntudattal és örömmel valósítsa meg mindazt, amit most az ő nevében megígértetek...« Megszólal az orgona, s a pap néhány lépésnyire elkíséri az újszülöttet a hívekkel együtt. — Valóságos kis esküvő ez az új keresztelés — mondja az egyik szemtanú. — Nem új ez — válaszolja egy másik —, ugyanaz, mint eddig volt. Csak éppen hogy — értjük, mert nyelvünkön végzik. Ez is »fotizmosz« — megvilágosodás, amint keresztény őseink nevezték. A hívők közössége számára is Sinkó Ferenc Az indiai katolikus egyház 1962 évi évkönyve most jelent meg. Az évkönyv adatai szerint India katolikusainak száma a legutóbbi hat év alatt 10 százalékkal emelkedett. 1956- ban 5,1 millió katolikus volt Indiában, 1962-ben pedig már 6 282 000. Az Indiában működő 6818 katolikus pap 81 százaléka indiai származású. A laikus testvérek közül 1207 indiai ás 296 külföldi, az apácák közül 19 816 indiai és 2078 külföldi. Százezer könyv között Kalocsán A motor régi, karácsonyi dallamot duruzsol. »Mért nem jöttél hozzánk Kalocsára? Nem fáztál volna itt a jászolba. Adtunk volna jó ágyacskát. Tiszta meleg szép szobácskát, Szűz Mária, Szent Józseffel együtt. A kályhát is melegre fűtöttük.« Kalocsa, kis város. Fő utcáján modern üzletek, a környezőkben ott lappang a vidék hangulata. Széles udvarok, szekérbejárók. Kissé elhagyatottan áll az Alföldöm, szárnyvasút visz ide, a város a végállomás. A Fő utca végén áll a székesegyház és az érseki palota. Stílusuk késői barokk. A környező házakon táblák. Műemlékek. Ezer esztendő regél Szent Istvánról, érsekekről, arról a magyar középkorról, melynek itt nyoma sem maradt. Kétszázhetven éves város, csak emlékezete évezredes, minden elpusztult, felperzselődött. A székesegyház fala őriz egy kőtáblát, középkori felirattal, az érseki palota lépcsőházában egyetlen oszlopfőtöredék. Ennyi maradt az Ősi Kalocsából. 1690-ben foglalták vissza a töröktől azt a romhalmazt, mely egykor az érseki székhely volt. Kétszázhetven év is nagy idő és ezt az új korszakot, mely életet varázsolt a romok közé, szinte maradéktalanul őrzi az érseki könyvtár, melynek tizenkét terme ott sorakozik az ezüstfenyőktől övezett palotában. Fejlődésének minden szakasza nyomon követhető. Az egyetlen könyvtárteremtől, az alapító érsek magánhasználatú könyvesházától a százezer kötetes gyűjteményig, melyhez minden érsek, minden könyvtáros hozzáadott valamit. Két kódex megmaradt — Ennyi maradt a régi könyvtárból — mutat rá két kódexre Kékesi János könyvtáros. A mohácsi vész előtt már jelentős könyvtára volt a kalocsai érsekségnek. Ebből menekült meg ez a krét darab. Az egyik, Gratianus Decretuma 1472-ből, különösen szép kiállítású. Patachich Ádám, a kalocsai érseki könyvtár második alapítója. Rövid érseklése alatt, 1776-tól 1784-ig, 18 988 könyvet gyűjtött össze. Megbízottai külföldön jártak és felvásárolták a ritka példányokat A könyvtár nagyterme érintetlenül őrzi az érsek emlékét. Minden úgy maradt, ahogyan utódaira hagyta. Világos, gyönyörű terem. Mennyezetig futó faragott polcok Oromdíszei között Mauspertsch festette képek. Menynyezetét faburkolatú oszlopok tartják. A terem ragyog! Az é’-sek minden könyvet bőrbe köttetett, bordázatukat dúsan aranyozták. A könyvtár él, szinte várjuk, hogy belép valók a XVIII. századiból és helyére teszi az eddig használt kötetet, újat keresve munkájához. Kétszáz esztendős íróasztalok állanak az oszlopok tövében. Talán csak most keltek fel mellőlük. Új szekrény nyílik. Szent Ágoston kódexe, a XI. századból, mellette egy Aristoteleskódex 1290-ből, melyből nyolc példányt ismernek a világon. Csodálatosan épségben maradtt kötésű kódex. Zsoltáros könyv. Miniatűrei a bencés apácák remekei 1390-ből. Krisztus arcán elmélyült fenség, Máriáén végtelen szelídség. Tündöklő színek intenek hatszáz esztendő távolából. A lapok indás díszei a hajdani kolostorkert virágait idézik Csak az áhítat alkothatta ilyen széppé, ötszáznyolcvan ősnnyomtatványt őriz a könyvtár és ötvenkét kódexet. Patachich érsek terme és még tizenegy. Meglepő a XVII—XVIII. század könyveinek feltűnő gazdagsága. A híres velencei Riponti-nyomda egész sorozatai állnak apolcokon. Szebbnél szebb bőrkötés váltakozik a pergamen világos színével. Martinus Luther bibliája Egy szekrényből kopott Mária-kép kerül elő. Hátán végzés olvasható. A káptalan tudomására jutott, hogy az egyik közeli forrás fölé akasztva, a lakosság csodatevő képként tisztelte. Az egyházi hatóság megállapítva, hogy alaptalan hiedelemről van szó, elrendelte havon fisa. Így került a könyvtárba. Százötven évvel ezelőtt kelt a végzés. Új tárló. Két szentírás egymás mellett. XV-ik századi, hártyára írt kódex az egyik. Betűi annyira aprók, s olyan egyenletesek, hogy csak közeli és alapos, vizsgálat árulja el a kézírást. A másik ősnyomtatvány: Luther Márton saját használatú bibliája. Vörösre fakult jegyzetsorok, alatta az aláírás: dr. Martinus Luther. Emlék, emlék mindenütt. Régi pecsétek, albumok, pénz- éséremgyűjtemény a könyvek között. Térképek a XVI.ik századból. Vaskos kötet: útleírás Dél-Amerikáról 1618- ból Ez a könyv nyitja meg a gazdag útirajz-gyűjteményt, melyet a mai napig továbbfejlesztenek. Mintha megállott volna az idő. Többszázéves könyvek, szinte új állapotban kerülnek le a polcokról. Csak néhány feljegyzés lapjaikon árulkodik használatukról. Az ablakok a Fő utcára néznek. Ez a város világhírre emelte a paprikát. És itt, vigaszul az eltűnt középkoré:t, összegyűjtöttek és megőriztek mindent 270 esztendőn át, hogy meglegyen a múlt, melyből tovább épülhet a jelen. Márkus László Ókeresztény emlékek a táci ásatásokon Az elmúlt év legnagyobb méretű ásatásait a Fejér megyei Tác község határában végezték a székesfehérvári István Király Múzeum régészei Fitz Jenő vezetésével. A tengernyi — egy teljesen új múzeumot is gazdagon betöltő — régészeti anyag között számos egyháztörténeti lelet is előkerült Feltárták egy Kr. u. IV. századi ókeresztény bazilika alapjait. Az egykori épület 18 X12 méter alaprajzú, nem túl nagy hajóval, melyet nem osztottak három részre oszlopok. A bazilika építésének ideje egykorú a keresztény vallásnak a római birodalomban való elterjedésével. Építése előtt lakóépületek álltak a helyén, mert alapjainál mélyebben épület-fundamentumokat találtak. A lenyűgöző méretű I. számú római villa (60 X50 méter) kiemelésekor igen értékes ókeresztény emlékre, egy hálódíszítésű Vas Vitreum töredékére leltek. Ez az üvegserlegtípus ebben a korban nyugaton szinte kizárólag az ókeresztény környezet emléke volt. (350-től.) Az ókori Gorsium (Tác) római városka melletti temetők sírleletei is bizonyítják a keresztény vallás jelenlétét. A gorsiumi sírleletek között több esetben találtak korsót és poharat. A III—IV. század fordulójától az elhunyt hívek teteme mellé mindig odatették az eucharistiára utaló tárgyakat. A táci ásatásokat még több éven át folytatják és bizonyosan előkerülnek további olyan leletek, melyek a római uralom idejéből a pannóniai ókereszténység történetének adatait gazdagítják. T. G. Lengyel házassági törvénytervezet Lengyelországban azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy új házassági törvényt léptetnek életbe. Eszerint a házassági korhatár férfiaknál 18 évről 21-re emelkedik. Az indoklás szerint ez a rendelkezés elősegítené, hogy a kellő átgondolás nélküli, néhány hónap után felbomló házasságok száma csökkenjen. A statisztika szerint a 20 éves kor alatt kötött házasságok nagy százaléka rövidesen váláshoz vezet. A lengyel ifjúsági szervezetek tiltakoztak az új törvénytervezet ellen. Véleményük szerint a 18 éves fiatalemberek nagyrészt olyan anyagi körülmények között élnek, hogy nyugodtan alapíthatnak családot. Békesség ennek a háznak, így köszönti vízkereszt nyolcadában a házszentelést végző pap azokat a családokat, ahová ősi szokás szerint meghívják, hogy áldja meg azt a legbensőbb környezetet, ahol a család mindennapi élete folyik. Más akalommal is belép otthonainkba a pap, hogy különböző egyházi szertartásokat végezzen. Eljön beteglátogatásra és elhozza az oltáriszentséget annak, aki áldozni kíván, de saját erejéből nem tud odamenni a templomi áldoztatórácshoz. Eljön akkor is, amikor a súlyos beteghez hívják, hogy ellássa útravalóval és kiszolgáltassa az utolsó kenet szentségét, imádkozzék a beteg felett és az egyház áldásában részesítse a nagy út előtt. Faluhelyen sokfelé még mindig a háztól történik a temetés is, odajön tehát a pap is, hogy beszentelje a holttestet, elvégezze a temetés egyházi szertartását. Mindezek elkerülhetetlen alkalmak, de kétségtelen, hogy a család tagjai mindig szorongással vesznek részt a háznál végzett szertartásokban. Most azonban az öröm, a boldogság és a pap beköszöntőjében említett békesség tölti el szívünket. A karácsony kegyelemosztó ajándékainak vigasztaló fényessége ragyogja be otthonunkat. Ott van még a karácsonyfa, alatta a kis betlehemi jászol, s a csillogó gyertyák fényei őriznek valamit a szenteste meghittségéből. Az asztal házi oltárrá alakult át. Két égő gyertya között a feszület, mintha ez is jelezné a betlehemi utat, mely a mi lelkünk megváltásához vezetett. Cserépedényben az a néhány szem faparázs, melyre a pap majd néhány tömjénszemet perget. Felszáll a tömjén füstje, s míg a pappal együtt mondjuk a Magnificat dicsőítő énekét, az illaton keresztül is tempomi hangulat költözik a falak mögé. — Keletről bölcsek jöttek: Betlehembe az Úr imádásának megnyitott kincstárukból értékes ajándékokat hoztak... hangzik az antifona a pap ajkáról. S ez az a pillanat, amikor a család minden tagja kitárja szívét — az ő kincstárát —, hogy odahelyezze a betlehemi Kisded jászola elé azokat a lelki kincseket, amelyek anynyira szükségesek, hogy a család legbensőbb élete valóban boldog, megelégedett és békés legyen. Ez az az alkalom, az az áhítattal teljes pillanat — az új esztendő hajnalán —, amikor kinek-kinek megszólal a lelkiismerete is, hogy megerősítse azokat a jó elhatározásait, melyeket a karácsony titokzatos érintése mindenkiben felfakaszt. Erre utal az egyház könyörgése is a házszentelés szertartásában: »Mindenható Isten, áldd meg e házat, hogy egészség, tisztaság, a győzelem erénye, alázatosság, jóság és szelídség, a törvény teljessége, hálaadás az Atya, Fiú, Szentlélek iránt uralkodjék benne. A vízkereszt nyolcadában elvégzett házszentelés — régi egyházi szokást őriz — ma már a bensőségesen családias ajtónyitásnak imádságos alkalmává nemesült. Hogy ne csak az ajtófélfára felírott betűk figyelmeztessenek a katolikus otthon megszenteltségére, hanem a testté lett Ige lelkünkben hordozott jelei is. m. f. Riport az esti Krisztus-látogatókról Belép az ember ebbe a templomba a szélből, a szétszórt esti fények közül, s egyszerre az a különös érzés éri a dísztelenül felmeredő falak között, a tetőzet csupasz gerendázata alatt, hogy ez a templom tágasabb és magasabb, mint a szeles, lámpafényes este és nagyváros odakint. Az ókeresztény bazilikák belsejének hatása ez, márpedig ezt a templomot azoknak modernizált stílusában építették ide, a városszéli térre, szemben a forgalmas villamosszínnel és nagy üzletutca fénylő kirakatsorával. . A templomfalak közé, a gerendafalak alá fogott belső tér szinte szédítően nyugodtnak és nagynak hat, s az ember szinte elveszőnek érzi magát a magasba futó négyszögű cementoszlopok tövében. Itt-ott halvány fénytócsák sugároznak és megvilágítanak hol egy padfoltot, hol egy oltárt, hol egy gyóntatószéket. S rajtuk túl, a tabernákulum előtt: egyetlen magányos, vörös, elvesző tűzpont. Az örökmécs. Mint valami égő vércsepp, jelzi, hogy aki itt van, az maga Krisztus. A városszéli esti templom nemsokára a teljes sötétség tengerébe fog merülni, s ő teljesen magára marad majd benne. De mielőtt ez a pillanat bekövetkeznék, mielőtt eláradna körötte a koromfekete magány, az utolsó percekben sorra lépnek be hozzá az emberek és felkeresik öt, éjszakára készülődő templomában: az eucharisztikus külvárosi Krisztust. Elnézem azokat, akik keresztül haladnak az előcsarnok halvány fénytócsáin. Mindenekelőtt — egymás után — két öregasszony. Azok közül, az öregasszonyok közül valók, akiknek afféle második otthonuk a templom, vagy nemegyszer nem is második, hanem első, fontosabb Otthon. Akik egészen otthon vannak abban a templomban, amelybe járnak, ahová napközben is többször be-benéznek. Azután egy magányos férfi. Nem lehet látni rajta, fiatal-e öreg-e, nem lehet látni ruházatán kicsoda-micsoda, előre lépdel egyenesen, majdnem, hogy mereven, szinte botladozva, mintha lábának lenne valami baja vagy vigyázna lépteire itt a félsötétben, amelyben azután egészen elmerül. Majd két fiatal lány, akik együtt jöttek be, annyim egymáshoz igazodott lépésekkel, hogy látszik rajtuk; barátnők, vagy testvérek, akik együtt indulnak munkába, együtt jönnek el onnét, együtt szállnak villamosra, együtt lépnek le róla, s most együtt jöttek be ide. Fáradt, törődött, rövid télikabátos öreg férfi baktat a nyomukban, alacsonyra nyomva az élet súlyától; ő nem is megy beljebb, hanem megállapodik az előcsarnokban és letérdel a legelső térdeplőn. Az oszlop magasából aláeső fény homályosan sugárzik gyér, ezüst fürtjein, amelyek voltak valaha fiatalok, lobogtak talán a szenvedélyeknek és a szenvedéseknek viharában is, de most fehéren simulnak ráncos homlokába. Megint ketten jönnek be, két kíváncsi kisfiú. Pap is jön, talán errefelé lökik, és most megy haza, s itt akarja befejezni a villamoson abbamaradt esti zsolozsmát, mert olyan helyre áll, ahol láthatja a fényben a breviáriumos könyv fekete és vörös nyomású sorait. De már nincs sok ideje, mert vigyázva körüljárja a templomot és megszemlélgeti zugait a sekrestyés, fényeket gyújt ki és olt el. A sötétség már majdnem teljes. Valamennyien kifelé készülődnek és az örökmécs Krisztusa nemsokára egészen egyedül marad a fekete magányban. De talán mégsem egészen egyedül. Az embernek, amikor kifelé megy, az az érzése, hogy az utolsó látogatóival lesz most együtt hajnalig. (s —1) Régi templom új helyen Varsó egyik legszebb templomát, az 1731-ben épült Mária Templomot eredeti helyéről 21 méterrel hátrább tolták. A szép barokk műemlék épület eddig, mint egy sziklaszirt, beszögellett az újonnan kiépített kelet—nyugat irányú főútvonalba és megakadályozta, hogy a villamost mindkét irányban üzembehelyezhessék. Hónapokig tartó gondos előkészítő munkálatok után a 6500 tonna súlyú és 10 500 köbméter térfogatú épületet percenként hat centiméteres »gyorsasággal« hat óra alatt új helyére gördítették. A munkálat, amely a lengyel mérnökök és munkások nagyszerű teljesítménye, több mint hat millió zlotyba került. A költségeket a lengyel állam fedezte.