Új Ember, 1971 (27. évfolyam, 1278-1329. szám)
1971-01-03 / 1. (1278.) szám
Katolikus szemmel programjábólA munka teológiája — amit az evangéliumok nyomán dolgoztak ki —, a jól végzett munkát a legnagyobb erkölcsi értékkel, a szeretettel hozza összefüggésbe. Istent állítja oda példaként, akiről Jézus azt mondotta: „Atyám szüntelen munkálkodik, ezért én is munkálkodom”. A munkának ez a magasrendű szemlélete, erkölcsi értékelése idegen volt az akkori görög-latin gondolkodók szemében is, akik a munkát nem tartották szabad emberhez méltónak, a munka végzőjét pedig alig tekintették embernek. Az evangéliumi mag többek közt a nyugati kereszténység és művelődés egyik legnagyobb alakjában, Szent Benedekben fogant meg. Amikor Benedek a munkát az imádság mellé állította — óra et labora, imádkozz és dolgozz! — talán maga se tudta még, milyen századokra szóló néma forradalmat indított el a világon. A munka és az imádság, a munka és az erkölcs összefüggését felismerve, a munkát már nem Isten büntetéseként fogta fel, hanem együttműködésnek a szüntelenül munkálkodó Atyával. De ez a mély keresztény szemlélet, éppen mert a munkát erkölcsi oldaláról ragadta meg és értékelte, nem tagadhatta meg együttérzését azoktól, akiknek a munka még századokon át, s a világ nagy részén még mindig kényszer, amit éhséggel, vagy egyes helyeken talán még most is fizikai erővel kényszerítenek ki. Ebből az együttérzésből és a munka értékeléséből született meg, evangéliumi ihletésre, de korunkban sajnos inkább az egyházon kívül, mint belül — az a törekvés, hogy a kényszerű munkát a szabad, önként vállalt kötelességteljesítés szintjére emeljük, akár forradalom árán is. A munka és az erkölcs öszszefüggéseit keresztény, polgári és marxista moralisták egyaránt kielemezték. Abban egyetértés is mutatkozik, hogy erkölcsileg kétségtelenül az a munka a magasabbrendű, amit nem fizikai vagy fiziológiai kényszer hatására végzünk, hanem önként, szabadon, embertársaink, egész közösségünk javára. Erre mondták nálunk, a szocialista forradalom kezdetén: a munka becsület dolga. Ha mi, keresztények ezt mondjuk: ad majorem glóriám Dei, az Isten nagyobb dicsőségére végzünk el valamit, az a természetes erkölcs szintjén ugyanazt jelenti, vagyis olyan munkát, amit nem a magunk közvetlen haszna motivál elsősorban. Ebben az értelemben a munkát mi is dicsőségnek fogjuk fel, s boldog az, aki így végezheti munkáját. De a munka ez esetben sem gyönyör. Goethe helyesen figyelmeztet rá: az írást is csak a dilettáns tartja szórakoztató foglalatosságnak, az igazi mester számára kemény és fárasztó feladat. De éppen mert kemény és fárasztó, az embernek le kell küzdenie restségre hajló természetét, és teljesítenie kell feladatát, mert a munka nem szívesség, ahogy Kádár János tréfásan jellemezte azt az elharapódzó magatartást, amely a munkát csak amúgy félvállról veszi, bár szerintünk erkölcsileg a vállalt szívességet is teljes „szívvel” kell teljesíteni. Még inkább persze a munkát. Teljes szívvel, a kötelességteljesítés étoszának felszításával. Mert „dolgozni, pontosan, szépen” — ez népünk számára életkérdés. Belépőjegy a harmadik évezred technikai civilizációjába. Ezzel szemben áll a munka gyümölcsének igazságos szétosztására irányuló erkölcsi feladat, amin a tisztességesen dolgozó ember személyes, családi és jogos anyagi érdekein őrködő szervezeteink demokratikus, demokratizálódó keretei közt dolgozni éppúgy kötelesség, mint a tisztességesen végzett munka. Mert a munka nemcsak becsület dolga, hanem ahogy Kádár János pontosan kifejezte: „becsület dolga is”.. Minden tisztességesen dolgozó ember megélhetésének alapja is. A munka gyümölcsére joga van a munkásnak. A munka gyümölcsét csak igazságosan szabad szétosztani. S egyetérthetünk abban, hogy ebből ki kell zárni azokat, akik a többiek rovására szeretnének jól, egyre jobban — munka nélkül, vagyis a mi viszonyaink közt erkölcstelenül — megélni. A fiatalkori bűnözésről kiállítást mutattak be a Belügyminisztérium kiállítótermében. Fényképek, tablók, statisztikai adatok tárták itt a látogatók elé ezt a szomorú tényt, hogy évek óta nem csökken a fiatalkorú bűnözők száma. Figyelemmel kísérve az adatokat, megállapíthatjuk, hogy a fiatalkori bűnözések nagyjából állandó számán bebelül bizonyos változás mégis észlelhető: az utóbbi években csökkennek a gazdasági jellegű bűncselekmények és növekednek az erőszakos jellegű esetek. A rendőrség fiatalkorú és gyermekvédelmi osztályának pszichológusa szerint a fiatalkori bűnözőknél lassan kizárólagos bűncselekménnyé váló garázdaság, nemi erőszak, jogtalan autóhasználat esetében „uralkodó motívum az agreszszió. Természetesen az agreszsziónak fontos szerep jut az emberiség, az egyes ember előrehaladásában. Az agreszszív töltés eredményezi a tevékenységet, az aktivitást. De az ösztönt tudatunk, fellettes énünk szabályozza. Ha felettes énünkből hiányzanak a finomabb érzelmek, ha nem érvényesülnek az árnyaltabb emberi kapcsolatok, előtérbe kerül a szadizmus.” A fiatalokat tehát meg kell tanítani érezni. Mi kell ehhez? Törődés és együttérzés — már kisgyermekkortól. De ennek a szerető figyelemnek, tapintatos törődésnek nem szabad megszűnnie akkor sem, amikor a fiatal a szó fizikai értelmében már kevésbé igényli a gondoskodást. Az érzelmi élet rendezetlensége, sivársága nagyon gyakran bűnözést eredményez. Az érzelmi magány és a bűnözés összefüggése, s ugyanakkor a fiatalkori bűnözések nagy száma lelkiismeretébresztő figyelmeztetés: az érzelmi nevelés nem lehet mellékes, elhanyagolható, alkalomszerű az értelmi nevelés mellett Firenze középkori templomainak remek freskóit — amelyeket az emlékezetes árvíz pusztításaitól mentett meg a nemzetközi összefogás — bemutatták most Párizs közönségének. E remekművek születésével kapcsolatban írja a Népszabadság: „A megrendelők — rendszerint egyházi méltóságok, akiknek hatalma és vagyona azonban ritkán párosult kellő művészi érzékkel...” Rámutathatnánk, hogy épp Firenze templomainak csodálatos alkotásai bizonyítják, hogy azért jócskán voltak egyházi méltóságok, akik rendelkeztek művészi kultúrával és érzékkel. Rámutathatnánk Itália és azonkívül számos más ország templomaira is, amelyekben annyi szebbnél szebb képet, szobrot, műtárgyat őriznek, rámutathatnánk a világ múzeumaira is, amelyek ugyancsak a katolikus templomokból kikerült remekművek megszámlálhatatlan és felbecsülhetetlen tömegét őrzik. A kérdés lényege azonban nem ez. A művészi érzék független hatalomtól, vagyontól és kétségtelenül eléggé ritka tünemény a világban. Még a tudás se predesztinál senkit, hogy megértse, szeresse az igazi művészetet. Hány nagy tudós, hány kitűnő szakember van, akinek a lakása tele van borzalmas mütyürkékkel! Nem jár együtt okvetlenül tehát a jámborsággal se. Bizonyosság rá az a megszámlálhatatlan giccs, amit ugyancsak templomaink őriznek. Jámbor hívek, szent életű, buzgó papok hordják be ezeket is nagy szorgalommal, sokszor jobb célra méltó áldozatkészséggel. Mi ezért ne általánosítsunk és ne egyszerűsítsük le a nagy és bonyolult kérdéseket és jelenségeket. S bár tudjuk, hogy a konkoly, az ocsú mindenütt együtt virul a tiszta gabonával, nem adjuk fel — éppen a fennmaradt remekművek láttán — a reményt, hogy az emberiség, benne a keresztény és katolikus hivő világ minden téren, az ízlés terén is, egyre fejlődik, gyarapodik. A rádió Január - csütörtök, Kossuth 17.54 óra: Julianus barát. Kodolányi János regényének rádióváltozata, IV. rész (V. rész vasárnap, Kossuth 17.10). Január 9 szombat, URH 22.02 óra. Bach: Márk passió (Gyászóda). A VASÁRNAP EGYHÁZI ZENÉJE Kőbányai MÁV telepi Kisboldogasszony templom 11 ó. Kovách: Magyar mise. Szögi: Csicsija, Kodály—Sík: Te Deum. Szent Margit plébánia templom, Kempter: G-dúr karácsonyi mise, Demény: Corde patris. Miskolci Nagyboldogasszony templom 1412 o. Bárdos: Missa tertia, Serafin: Angelus Pastoribus, Demény: Aranyszárnyú angyal, Haller: Tui sunt coeli. OLVASSUK NAPONTA A SZENTÍRÁST Pál apostol nem tudhatta, hogy több apostoli útja nem lesz már. Járt Görögországban és három hónapot töltött ott, nyilván Korintusban. A húsvétot Filippiben töltötte, kedves gyülekezeténél. Aztán elindult Jeruzsálem felé, mégpedig tengeri úton, immár nyolc tanítványának kíséretében. Pünkösdöt Jeruzsálemben akarta megülni. Hajója Troászban, az ősi kikötővárosban kötött ki, itt egy halottat támasztottt fel Pál. Milétoszban a hajóra szállás előtt érzékeny búcsút vett az ide rendelt efezusi presbiterektől, a Szentlélek ugyanis értésére adta, hogy Jeruzsálemben bilincsek várnak rá. Január 4. Hétfő. Apostolok Cselelekedetei 20, 1—12 Eutihusz feltámasztása. Január 5. Kedd. Apostolok Cselekedetei 20, 13—21. Pál Jeruzsálembe indul. Január 6. Szerda. Apostolok Cselekedetei 20, 22—28. Pál magához hívatja az efezusi presbitereket. Január 7. Csütörtök. Apostolok Cselekedetei 20, 29—38. Pál búcsút vesz a presbiterektől. Január 8. Péntek. Apostolok Cselekedetei 21, 1—7. Pál tengeri útja Jeruzsálem felé. Január 9. Szombat. Apostolok Cselekedetei 21, 8—14. Pál Cezareában Fülöp diakónusnál tartózkodik . LITURGIKUS NAPTÁR Január 3. karácsony után 2. vasárnap. Fehér. Saját (új) mise, (ha nincs meg, akkor a régi, karácsony nyolcadába eső vasárnap miséje veendő). Glória, Credo, karácsonyi prefáció. — 1. Olvasmány: Sirák Könyve 24, 1, 12—16. — 2. Olvasmány: Efezusi levél 1, 3—6, 15—18. — Evangélium: Szent János szerint 1, 1—5, 9—14. — Énekrend: 25/1, 2. — 41. vagy 40/1, 3. — 22/1. — 23. — 20. — Vagy: 25/1, 2. — 21/1, 2. — 23/1. — 23/2, 3, 4. — 20. — Január 4. Hétfő. Fehér. Saját napi (új) mise, ennek hiányában a január 1-i mise, Glória, Credo nincs, karácsonyi prefáció. — Január 5. Kedd. Fehér. Miserend, mint tegnap. — Január 6. Szerda. Vízkereszt ünnepe. Fehér. (Mise kötelező.) Saját mise: Glória Credo, vízkereszti prefáció. — 1. Olvasmány: Izaiás 60. 1—6. — 2. Olvasmány: Efezusi levél 3, 2— 3a. 5—6. — Evangélium: Szent Máté szerint 2, 1—12. — Énekrend: 44/1, 2. — 44/7, 8, 10. — 46/1, 2, 4. — 18. — 32. — Vagy 44/1, 2. — 43/1, 2. — 18/1. — 18/2, 3, 4. — 32. — Január 7. Csütörtök. Fehér. Saját, napi (új) mise, ennek hiányában a január 6-i Glória, vízkereszti prefáció. — Január 8. Péntek. Fehér. Rítus, mint tegnap. — Január 9. Szombat. Fehér. Rítus, mint csütörtökön. — Január 10. Vízkereszt után 1. vasárnap. Jézus megkeresztelésének ünnepe. Fehér. Saját mise (mint azelőtt január 13-án), Glória, Credo, saját, ünnepi prefáció, ha nincs, akkor a vízkereszti. — 1. Olvasmány: Izaiás 42, 1—4, 6—7. — 2. Olvasmány: Apostolok Cselekedetei 10, 34—38. — Evangélium: Szent Lukács szerint 3, 15—16, 21—22. — Énekrend 45/1. — 43/1, 2. — 44/1, 11. — 30. — 25. — vagy 45/1. — 43/1, 2. — 29. —30. — 24. A római Nemhivők Titkársága Szennay Andrást, a Hittudományi Akadémia profeszszorát magyarországi Nemzeti Titkárrá nevezte ki. A Vatikánban keltezett okmányt König bíboros, a Nemhívők Titkárságának elnöke írta alá. A Magyar Rádió krónikája y-*- szerkesztőjének december 24-i, reggeli jegyzete a műfaj remeke volt. Két percben mély tartalmat, józan értelmet és érzelmet sűrített egybe, példáját adva egy olyan „emberi” hangnak — ha úgy tetszik párbeszédnek —, amiben valamennyien egyetérthetünk. A munka után érdemelten pihenő ember méltatása volt ez. Köszönet — és az esti köszönésre figyelmeztetés — az ünnep hangulatát, csodás ízeit elővarázsoló asszonyoknak, édesanyáknak. Békés ünnepvárást, nyugodt közérzetet sugárzottak a szerkesztő mondatai. A reggeli krónika jegyzete így azt az emberi hangot képviselte, amely közel hoz bennünket egymáshoz ezen az ünnepen. Életkorunktól, világnézetünktől, nemzeti hovatartozásunktól függetlenül, HOGYAN IS ÁLLUNK HÁT A HILDÁVAL? Költői mű, mint Illyés Gyula „Tiszták” című valdiakról szóló tragédiája is, nem vonható kérdőre tárgyi értelmezések miatt, ha egyszer Shakespeare-nek szabad volt a tenger mellé helyezni Csehországot. Sokan hánytorgatják még ma is, hogy a katolikusoknak „tilos” volt a Bibliát olvasniok. Először is a kezdeti időkben, amikor a kereszténység még a Földközi-tenger partvidékein vert csak gyökeret, a görög, latin és szír fordítások már az első krisztusi évszázadoktól kezdve nagyjából ellátták a Mediterániumot körüllakó népek igényeit. Azután pedig jöttek a geez, kopt, szláv, gót, örmény, arab, sőt etióp fordítások is. Ahogy a kereszténység egyet-egyet lépett előre a pogány népek Krisztushoz térítésében, úgy sarjadtak az új meg új bibliafordítások is és a valdi bibliát csak azért tilalmazták a toulousi és tarragonai zsinatok (1229—1233) mert saját joghatóságuk területén, azaz részlegesen ezt a zsinatilag megvitatott fordítást tévesnek ítélték. A Szentírás több összefüggő szövegének magyar fordítása is jóval a reformáció előtt, már 1430 körül megszületett, mint erről a Müncheni és Apor kódex tanúskodik. Az egy ideig Mátyás király kortársának, Bátori László pálos szerzetesnek tulajdonított Jordánszky kódexben fennmaradt szöveg pedig az Ószövetség néhány könyve mellett csaknem a teljes Újszövetséget tartalmazza magyarul. Persze a könyvnyomtatás föltalálása előtt és az Írástudatlanság idején nem lehetett a Biblia szélesebb tömegek házikönyve és liturgikus célokra premontrei vagy éppen székelyföldi ferences szerzetesek készítették részletfordításaikat, mint azt Nyújtódi András tette történelmünk legtragikusabb évében, 1526-ban a Székelyudvarhelyi kódex tanúsága szerint. A már Mátyás király alatt meghonosodott hazai könyvnyomtatás aztán valósággal szárnyakat adott a Mohács utáni magyar reformáció híres-neves bibliafordításának, a Károlyi Bibliának. Károlyi Gáspár (1529—1591) német és svájci tanulmányok után Göncön lett esperes és 1586-ban kezdte meg többek segítségével a Vulgata, a héber és görög szöveget, valamint Heltai és Méliusz fordításainak tekintetbevételével valóban korszakalkotó és a régi magyar nyelv kincsestárát őriző bibliafordítását. Hol lenne csak Ady vérbőségtől kicsattanó nyelve is enélkül a fordítás nélkül, amelyet Nagyváradon, László király városában kezdtek nyomtatni, de a törökök ottani dúlása folytán Vizsolyban fejeztek be. Innen is a neve: „Vizsolyi Biblia”. A hatalmas mű 1500-ben került ki a Vizsolyai könyvsajtó, részben még faszerkezetű prései alól. A könyv tehát keringeni kezdett a derekában eltört nemzet levágott végtagjaiként is tekinthető Erdély, a királyi Magyarország, valamint a hódoltsági terület vigaszt sóvárgó magyarsága között. A magyar nyelv megmaradása sokban ennek a műnek köszönhető, de még inkább a katolicizmus és a protestantizmus dialektikus versengésének és vitáinak. Mert olvasták sokan, katolikusok is a Károlyi Bibliát, de hogy mennyire nem volt általános bibliaolvasási tilalom sohasem egyházunkban , csak bibliaolvasási szabályozás, azt éppen az ellenreformáció szellemi kardokkal viaskodó harcosainál, a jezsuitáknak köszönhető Sáldi György féle fordítás gyors sugárba szökkenése is tanúsítja. Káldi György a hajdani érseki és egyetemi város, Nagyszombat szülötte. Tizenhét éves akkor, a Károlyi Biblia megjelenésekor és római tanulmányai idején a jezsuita rendbe lép. Nyelvének magyar zamatét Erdélyben szerzi vissza 1601—1603 között, amikor az álhatatlan Báthory Gábor fejedelemsége alatt még megmaradhatnak lappangva a jezsuiták is Erdélyben. Aztán megint idegen nyelvű lengyel és osztrák rendházakban él, jó tíz éven át, amíg a nagyszombati kollégium rektoraként újra magyar környezetbe nem kerül. Bethlen Gábor első felkelése idején még Bécsbe menekül, de 1623-ban már Nagyszombaton marad és többször tesz diplomáciai szolgálatokat is „Gábor úrnak”. És közben a hajlékonyságáért is megkapja jutalmát: a Pázmány biztatására újrafordított bibliája kiadását Bethlen Gábor 1000 tallérral, akkoriban tetemes összeggel támogatta. A nagy mű a Károlyi Biblia után 38 évvel, 1626-ben Bécsben jelent meg Formika Máté nyomdájában, habár ekkor a jezsuitáknak már Pozsonyban is volt nyomdájuk. Maga a fordítás azonban régibb keletű. Még Gyulafehérvárott kezdte meg Káldi a nagy mű magyarra fordítását 1603-ban és 1607-ben fejezte be Olmützben. Bibi'"'a azután egyre új kiadásokat ért meg, így 1632- ben Nagyszombatban, 1782- ben pedig Budán. Ha nem veszik, nem olvassák, nem lett volna szükség később sem számtalan új meg új kiadásra. Mi katolikus magyarok tehát hálásak lehetünk protestáns testvéreinknek, hogy a legtragikusabb korszakban, a XVI. és a XVII. század fordulóján is fennen lobogtatták a Biblia el nem emésztődő lángját, hálásak lehetünk Bethlen Gábornál is nagylelkű adományáért, de a bibliaolvasás tilalmának vádját, ami Illyés Gyula manicheista tanokkal is kacérkodó, különben sok költőiséget csillogtató tragédiájában is fölmerül — el kell utasítanunk. Csak a Kathar-manicheista, téves biblia tilalmáról volt szó a toulousi és a tarragonai zsinatokon is, nem pedig mindnyájunk kincséről, a Bibliáéról. Possonyi László Subában, szalmán, egykoron Egy budapesti kápolnában hittanmagyarázatra gyülekezik a tizenévesek alsóbb korosztálya. Szülők, nagymamák is belopakodnak. Ma azonban nem a szokásos villanyfény fogadja az érkezőket: az oltárra kitett, megvilágított képen a méhében már Jézust hordozó Istenanya látható, amint a hegyek között rokonához, Erzsébethez siet. Az oltár mellett földíszített, csillogó karácsonyfa. S az ezüstös hajú atya ma nem hittanmagyarázatot tart. Előlegezett karácsonyeste van. Betlehemesekkel, gyertyagyújtással, tilinkószóval, csengő gyerekhangú karácsonyi énekkel, verssel, sőt „fantasztikus novellával” is, amit az atya olvas föl a kétezer karácsonyán földre látogató Jézusról. Kedves karácsonya emlékek is felmerülnek, melyeken szívből nevet a gyereksereg. Még ajándékot is osztogat egy háziasszonynak fölcsapott nagykislány. Hazafelé menet a hideg estében fölvillantom emlékeimet a belém csimpaszkodó két tizenévesemnek nagyapámról, aki mindig a subája alá fogott a rovátéról hazafelé jövet, hogy ne fázzam, s aki karácsony éjszakáján szalmán aludt a földön, mert csak nem fekszik ágyba, amikor a mi Urunk is istállóban, szalmán hált ezen az éjszakán ... Eszembe jutnak az én gyermekkorom betlehemes játékai, és elönt az öröm, hogy nekik, a mostani gyerekeknek is van ilyen emlékeket hagyó karácsonyestéjük. (I.) ENGESZTELŐ MISE A PÁPA ELLENI MERÉNYLETÉRT A Szentatya elleni manilai merényletnek, amely mélységes megbotránkozást váltott ki, mint annak idején mi is megírtuk, egy bolíviai festő, Mendoz volt a tettese. Az eset érthetően nagy izgalmat keltett Bolíviában is. A bolíviai püspöki kar most az ország fővárosában, La Pazban, szentmisét mutatott be, amelyet a dél-amerikai ország katolikus társadalma engesztelésül ajánlott fel a merénylet miatt, kifejezve háláját is, hogy az nem sikerült Olvastuk Sikota Győző: Herendi porcelán A világhírű herendi gyár komoly összefoglaló története látó napvilágot a szerző munkája nyomán. Nagyon érdekes, hogy a gy" közismert működése ellenére változatos történetének és fejlődésének milyen sok homályos, tisztázatlan pontja volt. Ezek eloszlatását vállalta a szerző, aki magyar és külföldi kutatásait, levéltári eredményeit foglalta össze könyvében. Nemcsak a gyár történetének megírására vállalkozott, hanem művészeti fejlődésének bemutatására is. A szerző egyik legnagyobb érdeme az a szigorú tárgyilagosság, amellyel minden értéket az őt megillető helyen említ. A könyv ezzel a tárgyilagos szemlélettel ismerteti a gyár egyházművészeti munkásságát és a múlt mellett részletesen foglalkozik a jelen művészetével is. Így képanyagában is bemutatja a legújabb herendi egyházművészeti alkotását, Búza Barna házfaltását és ismerteti VI. Pál pápa köszönőlevelét, amelyet az ajándékba kapott herendi készlet után küldei a gyárnak. A porcellkedvelők értékes munkát kaptak a kezükbe, mely nemcsak eligazít a gyár történetében és művészetifeledésében, hanem helyes értékelemzéssel megmutatja Herend sajátos értékeit. Farkas László: Mózes (Bibliai regény, Ecclesia könyvkiadó, 1970 Ara kötve 75 Ft.) A másfajta népek közül talán csak a magyar puszták fia írhatta így meg az Egyiptomból kimenekülő zsidóság hietlen sivatagi kóborlását. Farkas László azonban nemcsak a magyar pusztákra, hanem református pap is egy nyírségi, már ligetes, de hajdan talán szintén pusztaságos faluban. A hazai protestantizmust pedig — mármint a rendszeresen bibliaolvasó részét ennek az ószövetségbe horgonyzódó vallási rétegnek — a napi kenyér éhsége mellett a Bibla éhsége is hajtotta és hajtja századról századra a küldetés népének megismerésében. Farkas László szerényen „bibliai regény”-nek nevezi művét. Mi méltán mondhatjuk bibliai látomásnak. Látomésszerű, de egyben mélyen reális az a hömpölygő kénzuhatas ami a bibliai zsidó írás egyiptonai rabságát, rabságból való szabadulását és a Ránaán földjének kapujáig népét elvezető Mózes emberfeletti tehát Istentől adott hősi erőfeszítését élénkbe vetíti. Nem találkozunk itt mai ízlés szerinti átkötésekkel, freudi beleérzésekkel, a csodákat természetes úton megmagyarázni akaró okoskodásokkal. Farkas László nem mzi író, a felszabadulás előtt sok nagysikerű regényét olvastuk. Akkor még csak nagy ígéret volt. Vidéki elvonultságában az énjével azonos szabódezsői befolyások éppúgy bénították, mint a kiadója megkívánta e szociler’zmus engedményei. És aztán jó negyedszázadig ő maga is a pusztában élt, ahol elhull, aki genge, de százszoros erővel edződik nyvet alkotni tudó férfivá az, aki erős. Fr’ as Lárl bí most ezt a szenvedések, gondolatokul nyüzsgő ciszpizi elmfürfike’, és*~‘ak megtisztult héroszát üdvözöltek. És üdvözlünk egy új virágos á~at ökumunizmusunk most kiviyiló fáján is. Farkas László református n?*~, e^vike néne legjobb’mira*'. De református testvéreinknek jelzői''- nincs kö~Uvkradjuk. J'T a közös Krisztusi örökség ápolásának zálogaként a katolikus Eccles,n k adó i'd'm^z'to r*\-'rr e m^.vet, amelynek edd^i küUöTtV karrierjét cmk .*». nvar MvTás megjelenésének hiánya késleltette. P. L. THEODOR W. ADORNO: ZENE, FILOZÓFIA, TÁRSADALOM (Gondolat, 47 Ft). A két éve elhunyt zonális német filozófus, szociológus és zenetudós, Alban Berg egykori tanítványa, Thomas Thann barátja, a frankfurti társadalmi kutatóintézet egyik alapítója, a modern zene hírneves propagátora hazánkban csaknem ismétle. Megkésve, nagy adósságot törlesztve jelentette meg a kiadó esszéinek válogatótt, de meglehetősen szerény kötetét. Esztétikájának központi kategóriája a hitelesség. Szerinte az új zene érzelemi alapja egy ősi, freudi meghatározottságú tudatalatti szorongás, a magány átélése és kivetítése a világra, az egyedüllét kollektívvá tétele. A helyes zeneszerzői világképet Schönberg művészetébe véli felfedezni, viszont nem képes Bartók népzenét és modern zenét egyesítő művészetének reális értékelésére. Sok megállapításával nem értünk egyet, vitatkoznunk kell többek között Beethoven elemzésével is, de az kétségtelen, hogy munkásságának részeredményei az egyetemes gondolkodás kincseit gyarapítják. h. b. HUSZONÖT ÉV — HUSZONÖT NOVELLA (Európa, 25 Ft). A kötet a kiadó fennállásának huszonöt éve alatt megjelent legjobb novellákat tartalmazza, s egyben az eltelt negyedszázad keresztmetszetét is adja, a háború utáni világ gondjait, örömeit idézi föl. A szerkesztők még arra is ügyeltek, hogy a válogatásban azok az irodalmi stílusirányzatok, új hullámok is helyet kapjanak, amelyeket megszületni és kibontakozni láttunk ez idő alatt. Aragontól Faulknerig, Rózewicztől Vaszilikoszig képviselve van a mai modern próza, legtöbb kiválósága. A legszebb fordítások Keszi Imre, Rónay György és Szőllősy Klára munkái, h. b. NIKOSZ KAZANTZAKISZ: JELENTÉS GRÉCÓNAK (Gondolat, 40 Ft). Az Akinek meg kell halnia,a Zorba a görög, a Mihálisz kapitány című regények írójáról Aden Boolard, holland kritikusa így vallott: „Keresztény és pogány, anarchista, humanista és sztoikus bölcs, váltakozva, olykor egyidejűleg”. Minderre bizonyság most megjelent életrajzi műve, ez a megrendítő emberi és művészi dokumentum. A tökéletességért küzdő, a kegyelemben reménykedő, néhol a boldogság sugaraiban fürdő, néhol keserűen zúgolódó krétai ember Odüsszeiája, k. b.