Új Ember, 1992 (48. évfolyam, 1/2268-52/2318. szám)

1992-02-02 / 5. (2272.) szám

­ó napszél A SZELÍDSÉG VÉDELMÉBEN kell szólnunk né­hány szót, most, amikor terjedőben az erő­szak kul­tusza, amikor a burjánzó terror különböző alakvál­tozatainak szorításában telnek napjaink. Szólnunk kell ezeken a hasábokon is, mert úgy tapasztaljuk, hogy sok esetben a mindennapok vonzalmaiban a keresztények értékítéletében sem tükröződik a sze­lídség erény volta. Az apropót számunkra egy újságcikk szolgáltat­ta, melyben a Kereszténydemokrata Néppárt par­lamenti frakcióvezetője válaszolt a Reggeli Pesti Hírlap munkatársának kérdéseire. Mindjárt az írás elején a párt múlt évi munkáját értékelendő, a sze­lídség és az arctalanság bélyege kerül szóba. Nos, a kettőt élesen el kell választani egymástól. Az arc­talanság nem pozitív tulajdonság, ellentétben a szelídséggel. Abba a kérdéskörbe most nem kívá­nunk belemenni, hogy mennyiben arctalan a KDNP, azt viszont határozottan állítjuk, hogy a szelídséget vagy annak címkéjét nem szükséges „lemosni”. Sem itt, sem másutt. Az manapság hiány­erény. Ezért nem kigyomlálására, hanem vetés­­területének növelésére van szükség. A közhiede­lemmel ellentétben ugyanis igen jól megfér egy­más mellett a szelídség és a határozottság, a szelíd­ség és az erő. Ahogy a szelíd és alázatos szívű Jé­zus is olykor igen keményen beszélt. A szelídek meglophatóságukkal és kiszolgálta­tottságukkal együtt várományosai a birtokolható igaz és szükséges javaknak. De már most birtokol­ják az elégedettség­ és a boldogság lelki békén ala­puló arcvonásait. És ez nem lopható meg. Csak a közreműködésünkkel... Ig. FELEMÁS BIZONYÍTÉK. Nem igazán régóta je­lenik meg a Magyar Irodalomtörténeti Társaság fo­lyóirata, az Irodalomismeret, de máris megbecsült segítőtársa lett a magyar irodalmat tanítóknak, né­melyik közleménye pedig a tudomány művelőinek is újdonsággal szolgál. A legutóbbi számban olvashattuk például Rad­nóti Sándor „Pilinszky világidegensége?” című ta­nulmányát, amelynek szövege a szerző előadásá­nak lejegyzése segítségével készült. Talán ennek tulajdonítható, hogy néhány olyan következtetés és megállapítás olvasható benne, amely erősen vitat­ható. A szekularizációval kapcsolatban nyilván jog­gal mondja, hogy ez a jelenség megváltoztatta a vallás addig elfoglalt helyét a világban, s a „lélek­be, a bensőségbe” helyezte. Bizonyítékul a követ­kezőket írja: „Ma nincs egyházi zene, ma nincs nagy egyházi építészet, vagy nagyon kevés és na­gyon ritka, s ebben e folyamat művészi tükrét lát­juk.” Ezt a tényközlést, ebben a formájában legalább­is, elsietettnek érezzük. Szerencsére ma is van egy­házi zene, legfeljebb alkalmazkodik korunk zenei ízléséhez. Ha csak a magyar Kodály Zoltán vagy a lengyel Penderecki, aztán a nemrégiben elhunyt Leonard Bernstein ilyen jellegű alkotásaira hivat­kozunk, máris látszik, hogy a legkülönfélébb társa­dalmakban, egymástól eltérő kiindulással, de élt, él és virágzik az egyházi zene. Való igaz, hogy ma­napság nincsenek, vagy alig vannak olyan meg­rendelők, gazdag mecénások, akik hajdanán életre hívták Mozart, Haydn és a többiek egyházzenei re­mekeit. Nincsenek — szerencsére — gazdag főpa­pok, akik a 18. és a 19. században udvari zenészeik­kel és zeneszerzőikkel dicsekedhettek. Mindez azonban nem változtat a tényen: van modern egy­házi zene! Az egyházi építészettel kapcsolatban is másként fogalmaznánk. A vallás — ugyancsak­ szerencsére — valóban bensőségesebbé, lelkibbé vált. Elmúlt a nagy katedrálisok kora, a közösségek tagjai sok­szor önerőből olyan épületeket emelnek Isten tisz­teletére, amelyben otthon érzik magukat. Ezek a kisebb, bensőségességet sugárzó épületek azonban nagyon is körülhatárolható művészeti törekvéseket mutatnak. (Hadd hivatkozzunk ezzel kapcsolatban a Vigilia januári számában Császár László tanul­mányára, amelyben a modern magyar templom­­építészettel foglalkozik.) Az érzésvilág külsőségeinek változásával termé­szetesen megváltoznak ennek művészi megjelenési formái. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy ilyen formák­­ nincsenek. (g.s.) LIMES címmel Tatabányán új tudományos-kultu­rális folyóirat indult. A címlap tanúsága szerint Ko­­márom-Esztergom megyei szemle. A lap a történel­mi megyeterületre irányítja figyelmét, hiszen a mai napig is érezhetők azok a kulturális, szellemi hatá­sok, melyek közösek, függetlenül attól, hogy a me­gye egy része Szlovákiához tartozik. A folyóirat cí­me is jelzi a „határon lét”-et, s az egyes tanulmá­nyok, interjúk és elemzések azt is bizonyítják, hogy a politikai határok a szellem, a tudomány és a mű­vészet öröksége révén, annak erejével átjárhatók, s újfajta egységet hozhatnak létre — olyat, mely va­lóban közel hozza egymáshoz az embereket, gon­dolatokat. Az elmúlt év első száma egyháztörténettel foglal­kozott. Színvonalas, olvasmányos írásokat találha­tunk benne templomokról, iskolák és népcsoportok történetéről, arról a helybéli múltról, melyet ismét föl kell fedezni, hogy az ott élő emberek tisztábban láthassák jelenüket a múlt tükrében. AZ KATOLIKUS SZEMMEL 1992. február 2. DOKUMENTUM___________________________________________________________ Egyházi vezetők nyilatkozata A Rádió és a Tv egyházi műsorai ügyében Mi, a magyarországi egyházak vezetői sok esztendő keserű tapaszta­lata, jog- és szófosztottsága után azt várjuk az új Magyar Rádiótól (az új Magyar Televíziótól), hogy segítse szolgálatunkat. Meggyőző­désünk ugyanis, hogy a hitben megfogalmazott rádiós (televíziós) munkánk a nemzet erkölcsi-szellemi fölemelkedését, lelki egészségé­nek javulását, a társadalmi megbékélést és párbeszédet kívánja szol­gálni. Fontosnak tartjuk tehát, hogy kinyilvánítsuk a következőket: RÁDIÓ 1. A Rádió eddigi intézkedései sérelme­sek számunkra. Elfogadhatatlannak tart­juk, hogy a Magyar Rádió az 1992 január­jától kialakított új műsorstruktúrájában a vallási műsorokról az egyházak megkér­dezése nélkül döntött, valamint azt az el­járásmódot és intézkedést, ahogyan ezt az egyházak tudomására hozta, kész helyze­tet állítva eléjük. 2. Levélváltásaink nem jártak ered­ménnyel. Tiltakozó levelünkre Gombár Csaba, a Magyar Rádió elnöke december 10-én kelt levelében közölte: „Alapvető kérésének sajnos nem tudunk eleget ten­ni.. . egyházi műsoraink csak a Kossuth Rádió URH-sávjában helyezhetők el.” 3. Az új műsorstruktúrában az URH- sáv az ismétlések, a speciális és szűk ér­deklődési körök műsorainak sávja, így az egyházi műsorokat a Rádió a kisebbségi, körzeti és rétegműsorok szintjén kezeli, holott a magyarság túlnyomó többsége valamelyik vallásfelekezethez tartozónak vallja magát. A döntést — a hívei iránt ér­zett felelőssége tudatában — egyetlen ér­dekelt történelmi egyház sem fogadhatja el. Tiltakozásunkat felterjesztettük a Ma­gyar Köztársaság elnökéhez, aki január 6-án kelt levelében válaszolva ezt írja: „kérésükkel és indoklásukkal egyetér­tek. ” 4. Tudomásunk szerint: — A Kossuth Rádió URH-sugárzása az ország jelentős területén, főleg vidéken nem fogható. — Híveink többsége, főleg az időseb­bek nem rendelkeznek a keleti URH-adás vételére alkalmas készülékkel. — URH-adást határainkon túl lehetet­len fogni. Az ezen való sugárzás azt jelen­ti, hogy minden harmadik magyar nemze­tiségű embert eleve megfosztanak az anyanyelvű vallási adások vételi lehetősé­gétől. — Híveink rádiózási szokásainak meg­változtatása nem az egyházak feladata, ez a közeljövőben nem is várható. 5. Európában az egyes országok köz­­szolgálati rádióiban lényegesen több mű­soridő van a vallási adások számára. Ha­zánkban, az új Köztársaság Rádiójában valamennyi egyház együttesen mindössze heti 2 óra műsoridőt kapott, azt is csupán URH-sávon. Híveink jogos igényét tolmácsoljuk ak­kor, amikor az egyházak által szerkesztett műsorok idejének bővítését kérjük. — Vasárnap délelőtt 10—12 óra között a Kossuth Rádió középhullámú sávján 2 x 60 percet, egy római katolikus és egy protestáns istentisztelet közvetítésére, élő adásban. — Hét közben heti 4 x 30 percet, min­dig azonos időpontban, stúdióműsorok közvetítésére (két katolikus -s két protes­táns adás). — Rendkívüli események esetén, al­kalmanként, megegyezés szerint kerülhet sor további műsoridők kérésére. 6. A magunk részéről azokat a műsoro­kat — legyenek bár jól megszerkesztett, vagy kultúrértékeket hordozó bibliai tör­téneti alkotások —, amelyeket nem az ille­tékes egyházi szerkesztők készítettek, nem tekintjük egyházi műsoroknak. 7. Természetesnek tartjuk, hogy az egy­házi műsorok elkészítésének szerkesztési, anyagi költségeit, a többi műsorhoz ha­sonlóan, a Rádió fedezze. 8. Jelen álláspontunk megfogalmazásá­val egy időben kinyilvánítjuk tárgyalási igényünket és készségünket. TELEVÍZIÓ 1. A Magyar Televízió és az egyházak il­letékes vezetői 1990. január 23-án, a meg­változott történelmi helyzetnek megfelelő­en, részletes­ megbeszélés eredményekép­pen határoztak arról, hogy felállítják a Vallásos műsorok szerkesztőségét, és lét­rehozzák a felekezeti műsorok állandó struktúráját. Abban is megállapodás tör­tént — szóban —, hogy ez a terv ideigle­nes és, továbbfejlesztendő...Két esztendő elteltével kényszerülünk annak a kinyil­vánítására, hogy az egyházi műsorok helyzete — a kilátásba helyezett javulás ellenére — romlott. 2. Az új Magyar Televízió intézkedései sérelmesek számunkra. Elfogadhatatlan­nak tartjuk, hogy a Magyar Televízió az 1992 januárjától kialakított új műsorstruk­túrájában a vallási műsorok adásidejéről az egyházak megkérdezése nélkül dön­tött, valamint azt az eljárásmódot és intéz­kedést, amellyel ezt az egyházak tudomá­sára hozta, kész helyzet elé állítva a fele­kezeteket. 3. Újólag azt tapasztaljuk, hogy nem csupán a műsoridők bővítése maradt el, hanem a heti rendszeres vallási műsora­ink kikerültek a fő műsoridőből, ráadásul változó időpontokban sugározzák őket, és erről nem is értesítik az illetékes felekeze­teket, holott a magyarság túlnyomó több­sége valamelyik vallásfelekezethez tarto­zónak vallja magát. 4. A Televízió elnökének érvelését (Hankiss Elemér 1991. nov. 25-én kelt le­vele Seregély Istvánhoz), miszerint „a Te­levízió nemcsak teljesítette, de túl is telje­sítette a megállapodást”, nem fogadjuk el, mert a Televízió az egyházi műsorok kere­tébe sorolja azon adásait is, amelyeket a vallásról a felekezetek illetékes szerkesz­tői nélkül készít. A magunk részéről azo­kat a műsorokat — legyenek bár jól meg­szerkesztett, vagy kultúrértékeket hordozó bibliai történeti alkotások —, amelyeket nem az illetékes egyházi szerkesztők ké­szítettek, nem tekintjük egyházi műsorok­nak. Természetesen jogában áll a Televí­ziónak a vallásról saját műsorokat készíte­ni, és ezeket örömmel is vesszük, ám ezek a műsorok semmiképpen sem írhatók a felekezeti műsorkontingens terhére. 5. Természetesnek tartjuk, hogy az egy­házi műsorok elkészítésének szerkesztési anyagi költségeit és azok tárgyi feltételeit a többi műsorhoz hasonlóan a Televízió biztosítsa. 6. Jelen álláspontunk megforgalmazásá­­val egy időben — az ideiglenes megálla­podás értelmében — kinyilvánítjuk tár­gyalási igényünket és készségünket. Budapest, 1992. január 15. Dr. Seregély István érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Dr. Harmati Béla, a Magyarországi Evangélikus egyház püspök-elnöke Magyarországi Evangélikus Egyház Dr. Hegedűs Lóránt püspök, a Magyar Református Egyház Zsinatának elnöke Dr. Viczián János, baptista egyházelnök, a Magyarországi Ökumenikus Tanács elnöke Dr. Hecker Frigyes, methodista szuperintendens Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója Landeszman György, budapesti vezető főrabbi ...­­. .. ‘ * A fentiekkel kapcsolatban Antall József miniszterelnök január 20-i keltezéssel az alábbi szöve­gű levelet juttatta el Gombár Csabának, a Magyar Rádió el­nökének, valamint Hankiss Ele­mérnek, a Magyar Televízió el­nökének: Tisztelt Elnök Úr! Engedje meg, hogy mellékelten máso­latban elküldjem dr. Seregély István ér­sek úr, illetve dr. Viczián János elnök úr közös levelét, valamint a legfőbb magyar­­országi egyházak és hitfelekezetek vezetői­nek aláírásával ellátott nyilatkozatot. Úgy gondolom, hogy kérésük indokolt mind a lelkiismereti szabadság, mind pe­dig a határokon túl élő magyar nemzeti kisebbségek szempontjából. Bízom benne, hogy megtalálják a kér­dés gyors rendezésének a módját. Antall József szívünk mélyéből szeretnénk köszönetün­­ket kifejezni minden egyes családnak, egyház­­községnek azért a szeretetteljes vendéglátásért, amivel az Európai Találkozóra érkező fiatal és kevésbé fiatal zarándokokat fogadták. Egyút­tal bocsánatot kérünk azoktól, akikhez nem ér­keztek meg a várva várt vendégek. A szeretet a szabadság forrása. A vendégfo­gadás bizalommal teli szeretete nélkül nem va­lósulhatott volna meg 65 000 különböző nem­zetiségű és felekezetű keresztény közös imádsá­ga, tapasztalat- és véleménycseréje, osztozása a közös hitben, a találkozás a kereszténység mindenki számára élő forrásával, Krisztussal. A fiatalok sok budapesti egyházközségben el­határozták, hogy az Európai Találkozó után is folytatják a közös imádságokat, amelyekbe minden nemzedék bekapcsolódhat, a legkiseb­bektől a legidősebbekig. Szeretnénk megismételni Roger testvérnek a találkozó utolsó napján elhangzott szavait: „. . . ezekben a napokban megismertük a ma­gyarok szívét. Mindannyiunk nevében szeret­ném kifejezni a magyarok iránti hálánkat, akik ilyen meleg vendégszeretettel fogadtak bennünket ”. Szívből köszönjük: a taizéi testvérek !

Next