Új Ember, 2001 (56. évfolyam, 1/2737-52/2787. szám)
2001-11-25 / 47. (2782.) szám
2001. november 25 Fórum Iímresz Harrach Péter szociális és családügyi miniszterrel folytatott beszélgetésünknek egy nagy vihart kavart örökbefogadás, a sajtóban „Terry Black-ügy"-ként elhíresült eset adja az időszerűségét. A minisztert az eset összefüggéseiről kérdeztük. — Az említett ügyben az örökbefogadó személyénél sokkal fontosabb a gyermek érdeke. Éppen emiatt azonban kénytelenek vagyunk foglalkozni az örökbefogadóval is. Az egyedi eset mögött — ha megnézzük, kik sorakoztak föl az érintett személy védelmében —, nyilvánvalóvá válik, hogy értékrendek közötti küzdelemről van szó. Puccsszerű kísérlet történt egy gyermek örökbefogadására. Budapesten a tizennegyedik kerületi gyámhivatal vezetője szabadságon volt, amikor megszületett a szakértői vélemény. A gyámhivatal vezetője, amikor tudomást szerzett erről, azonnal értesítette a Fővárosi Gyámhatóságot, illetve a Fővárosi Főügyészség is óvást emelt, s leállította az örökbefogadási eljárást. A szakértők többsége egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy szexuális identitászavara miatt az érintett személy nem alkalmas gyermeknevelésre. De nem csupán ez a probléma. Kevesen tudnak arról — a médiából nem vált egyértelművé a nyilvánosság számára —, hogy homoszexuális pornófilmek főszereplőjéről van szó. Nem megítélni vagy elítélni akarom őt ezzel, hiszen elsősorban a gyermek érdekeit képviselem. Világnézeti küzdelem, értékrendbeli különbözőség ismerhető föl a háttérben, ami mára már szinte teljesen elhomályosította az eredeti történetet. — Európában és hazánkban is olyan ultraliberális törekvések jelentek meg, amelyek Hollandiában például az eutanázia-törvény megszavazásával, vagy az egyneműek házasságának és az ilyen párok örökbefogadási kérelmének engedélyezésével jutottak érvényre. Ezen törekvéseknek ismert élharcosaik vannak, akiket szakértőként a televíziós és rádiós műsorokban, a nyomtatott sajtóban egy-egy konkrét eset kapcsán azonnal megszólaltatnak. Erős médianyomás nehezedik a döntéshozókra, ami a sajtó szereplőinek az ügyben való határozott elkötelezettségét mutatja. Az általuk gerjesztett vita ebben az esetben is túllépte a jó ízlés határait. Olyan cirkuszi mutatvány kezdődött el a képernyőn, amelybe jóérzésű ember nem szívesen kapcsolódik bele. Talán ezért is szinte csak az egyik oldal képviselői jelennek meg a nyilvánosság előtt. Az így megfogalmazódó vélemények a magyar társadalom többségének vagy kisebbségének erkölcsi meggyőződését tükrözike? —A magyarság döntő többsége hagyományos európai — mondjuk ki nyugodtan, keresztény — értékrend alapján ítéli meg ezt a kérdést. Tudomásul kell venni: nem minden ember alkalmas ugyanarra. Aki például a szexuális szokásaiban a sokat emlegetett másságot éli meg — ami egyértelműen magánéleti döntés —, kizárólag saját lelkiismeretének tartozik elszámolni. Ha életformájának sajátosságai a közéletben is megjelennek — anélkül, hogy bármilyen jogszabályt sértenének —, akkor sem érheti ezért bármiféle kellemetlenség. Aki azonban másságot vállal, ezzel egyben azt is vállalja, hogy csak bizonyos feladatokra alkalmas, más feladatokra pedig nem. A társadalom állapotát, kulturáltságát jelzi, hogy a manapság divatos mássággal szemben hogyan viselkedik. A mai magyar társadalomban az eltérő, egyedi jelenségeket, vagy nevezzük úgy, másságot, kicsiny csoportok értékrangra akarják emelni. Két, határozottan szemben álló fölfogás van jelen a társadalomban, amelyek eltérő emberképet és társadalomképet, kétféle jövőképet fogalmaznak meg. Ennek a különbözőségnek a gyökere az emberi szabadság értelmezésében keresendő. Az ultraliberálisok szerint a házasság, az élettársi, illetve a homoszexuális kapcsolat a társadalom szempontjából egyforma értékű. Ezzel szemben mi azt mondjuk, hogy a választások értéktartalma alapján nem minden másság egyaránt tiszteletre méltó. Van olyan, amelytől szép, színes a világ — a nemzetiségi különbségek például —, van, amit elviselünk, s amit nehezen tűrünk. A döntő kérdés tehát: azonos értékűnek tekintünk-e minden választást, minden másságot, vagy pedig értéktartalma szerint különböztetjük meg őket. A család, az örökbefogadás esetén hogyan határozhatjuk meg ezen fogalmak értéktartalmát? — Az örökbefogadásnak az a célja, hogy a gyermek családba kerüljön. A családot az én fogalmaim szerint egy férfi és egy nő házasságra épülő közösségének kell tekinteni. A szakemberek általános véleménye az, hogy legjobb, ha szülőhöz kerül a gyermek, apához és anyához, nem pedig intézetbe, s számára a két szülő kiegyensúlyozott kapcsolata jelent biztonságot. A magyar társadalomban ma zavaros kép él a családról. Más az az eszmény, amelyet az ultraliberálisok megfogalmaznak, s médiatúlsúlyuknál fogva hangoztatnak, s más a valóság. A keresztény ember a házasságra épülő családban gondolkodik, de a tartós élettársi kapcsolat is biztosabb hátteret jelent, mintha valaki tudatosan egyedül kíván gyermeket nevelni. Az életben mégis előfordulnak olyan esetek, amikor a szülő — más kérdés, hogy mennyiben felelős ezért vagy sem — egymaga kénytelen élni és nevelni gyermekét. Ön a keresztény értékrend alapján beszélt a családról, s ezzel összefüggésben az örökbefogadásról. Milyen értékrendet követ politikájában a kormány? — Törekvésünk az, hogy a gyermekek egészséges, teljes családban nőjenek föl, s minél több gyermeket vállaljanak a fiatalok. A kormány olyan társadalomban gondolkodik, amelynek alapját a családok jelentik. A támogatásukra szánt költségvetési összeget az 1997. évihez képest több mint kétszeresére emeltük. Az adókedvezménnyel és más családtámogatási elemek visszaállításával, megerősítésével és továbbfejlesztésével érezhetően javítottunk a családok helyzetén. Megteremtettük a gyermeknevelés biztonságát. Ugyanakkor rendkívül fontos azon minták megjelenítése a társadalomban — iskolában, médiában, egyházi közösségek és civil szervezetek közreműködésével —, amelyek a közösség többségi értékrendje szerint formálják a közgondolkodást, s amelyek segítségével tudatosítható a fiatalokban, hogy a család mint közösség nem nélkülözhető, ha egészséges jövőt és egészséges társadalmat akarunk. A kormány milyen terveket kíván még megvalósítani a családokkal, illetve az állami gondozással kapcsolatban a választásokig? — A kétéves költségvetés meghatározza a családtámogatásra fordítható kereteket. Ezen a rendszeren finomítunk a következő néhány hónapban. A képviselők a közelmúltban fogadták el a szociális törvény módosítását. Ennek keretében az OTP-hitel-hátralékkal rendelkezők közül harmincezer családon segítettünk. A parlament előtt lévő gyermekvédelmi törvénytervezetben a leglényegesebb módosítás, hogy kimondtuk: elsősorban örökbeadással kell az állami gondoskodásba került gyermekek sorsát rendezni. Ha ez nem sikerül, akkor a nevelőszülői kihelyezés a megoldás, ha ez sem járható út, akkor kis létszámú családotthon létrehozása a cél, s csak végső esetben marad az intézményi elhelyezés. Igen fontos a nevelőszülők kiválasztása és a nevelőszülői hálózat kiépítése. Új szervezeteket vontunk be, ezen belül különösen erős a Máltai Szeretetszolgálat nevelőszülői hálózata. Az utóbbi tíz esztendőben a magyarságot mintha hatalmába kerítette volna bizonyos pesszimizmus, miközben a pénzügyi-gazdasági optimizmust vetítik elő, amelynek érezhető hatásaiból ugyanakkor a többség kimarad. — A pesszimizmus mindig abból fakad, ha nem vagyunk eléggé életpártiak, ha keresztényekként nem bízunk eléggé a Gondviselésben, vagy nem keresztényekként megijedünk a nehézségektől. Amikor családról és nemzeti jövőről vagy nemzeti újraegyesítésről beszélünk, nagy esélye van annak — és egy-két mutató jelzi ezt, például az öngyilkosságok számának csökkenése —, hogy optimista jövőkép kezd kibontakozni a társadalomban. Úgy tűnik, ezt támasztják alá a születési adatok is. A politikai ellenzék nagy hibát követ el, amikor folyamatosan sötét képet fest az ország jövőjéről. Az ellenzéknek az a dolga, hogy kritikát fogalmazzon meg, ehhez hozzátartozik azonban az is, hogy észrevegye az eredményeket. Mit értsünk nemzeti újraegyesítésen? — A társadalom megerősítését, az egység növelését. A millenniumi ünnepségsorozat megtanított minket arra, hogy a nemzet egésze is képes ünnepelni. Csodálatos dolog, hogy újból fölfedeztük önmagunkat. Nyilvánvaló, hogy a határokon átnyúló nemzetegyesítés is ide tartozik, amit a státusztörvény megszületése is bizonyít. Elmer István Ultraliberális törekvéseknek nem lehet áldozata egy gyermek A másság önmagában nem érték Harrach Péter: Értékrendek közötti küzdelemről van szó A keresztény ember a házasságra épülő családban gondolkodik A gyermekek egészséges, teljes családban nőjenek fel A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe alkalmából idén is pásztorlevelet adott ki. Ebben azt a kérdést veti fel: mit tehetünk mi, hívő emberek azért, hogy egészségesebb életet éljenek honfitársaink? A hitben való látásmódunk az egész emberi életet, és annak minden feltételét Isten ajándékaként szemléli. Lelki és testi egészségünk egyaránt a felnőtt társadalom felelőssége A keresztény szeretetszolgálat természetesen elsősorban a bajba jutott embereket veszi észre, és siet segítségük ez re. Ám amikor egy egész társadalom nyomorúságát tapasztaljuk, nyilvánvaló, hogy éppen úgy felelősséget kell éreznünk, mint az egyes ember baja iránt. Gondoskodásunk nem merülhet ki a betegek ápolásában, hanem mindent meg kell tennünk azért, hogy a betegséget lehetőleg minél többen elkerülhessék. Az Egészségügyi Minisztérium a közelmúltban közzétette tízéves egészségügyi programját. A hívő embereknek erre reagálniuk kell. Számunkra különösen figyelemre méltó a 6. fejezet, amelynek címe: Egészséges életkezdet. Ebben az összeállításban szembesülünk a mai egészségügyi helyzet egészen sajátos gondjaival. Nem nézhetjük tétlenül, hogy a fiatalok jelentős része miként pusztítja magát alkohollal, droggal, felelőtlen szexuális kalandokkal. Az nem lehet megoldás, hogy „megszakítjuk a terhességet". Mit kell tennünk nekünk, keresztényeknek? Mindenekelőtt a „szép élet példájával" (1Pét 3,16) kell segítséget nyújtani a fiatal nemzedéknek. Persze legyen ez a szép élet őszinte és hiteles: étkezési szokásainktól, a családi sportoláson, a természetjáráson át a „függőségektől" való mentességig valóban vonzó és hihető perspektíva. Ezzel együtt a nevelés — akár a családban, akár a katolikus iskolákban, plébániai, lelkiségi közösségekben, cserkészetben — legyen minden katolikus keresztény szívügye. Vegyük észre a fiatalok szép kezdeményezéseit. Szent Erzsébet és a magyar szentek égi közbenjárása segítsen ebben! Természetesen az egészséges életmód kölcsönhatásban van a szép emberi kapcsolatokkal. A jól ismert szólás szerint : „ép testben ép lélek". A keresztény ember felelős a környezetéért akkor is, amikor autót vezet, amikor a szabad idejét tölti, akkor is, amikor a napi munkáját végzi, akkor is, amikor névnapot ünnepel, vagyis minden élethelyzetben. Üdvözöljük az egészségügyi programot, és szeretnénk részt venni a megvalósításban. Akkor is, amikor önkéntes véradásra jelentkezünk, akkor is, amikor beteget látogatunk, akkor is, amikor kerékpártúrára megyünk a gyerekekkel, akkor is, amikor idejében orvosi vizsgálatra jelentkezünk, de akkor is, amikor imádsággal asztalhoz ülünk a családban. Felelősek vagyunk egymásért, mert az életet az Úristen bízta ránk. Ezt az életet, a magyar nép életét itt és most, miránk — fejeződik be a pásztorlevél. egészséges élet védelmében