Új Ember, 2004 (60. évfolyam, 1/2891-51/2940. szám)
2004-06-20 / 25. (2915.) szám
4 2004. június 20. Élő egyház Takács József emlékezete Egerben június 11-én újratemették a jeles magyar teológust és papnevelőt, a huszonkét éve elhunyt Takács Józsefet, akinek érdemeit Seregély István egri érsek méltatta. Átlagos hosszúságú utat járt meg volt tanárom, az ezeréves egri egyházmegye hiteles, hűséges papja e múlandó világon. Hat év adatott neki arra, hogy a papi hivatásokban még gazdag háború utáni időkben az apostoli szolgálat szerencsés megajándékozottainak fölkészítésében meghatározó szerepet töltsön be. Amikor meghalt, persona non grata volt az akkori hatalom szemében. Az ország pedig alig szerzett tudomást róla, hogy az örök hazába érkezett. Azok azonban, akik tanítványai voltak, nemcsak nem feledkeztek meg róla, de a lelkipásztorkodásban eltöltött életük tapasztalatai birtokában egyre többre tartják és szeretnék megőrizni a jövőnek egykori dogmatikatanári szolgálatát. Ezért azt akarjuk, a millenniumát ünneplő egyházmegyénk anyaegyházában legyen a végső nyughelye. Ezt azért akarjuk, hogy emléke hatékonyabban megmaradjon. Szeretnénk, hogy sírját könnyebben fölkereshessék és imádkozzanak érte — vagy hozzá is. Hiszen emlékszem szemináriumi beszélgetésekre, amelyekben meg voltunk róla győződve, hogy majd ő vár minket az örök élet kapujában, mondván: „Ugye, megmondtam, hogy csak Krisztus nyomában érdemes járni a világban..." Öröksége az Istenre hagyatkozó élet. A néha értetlenül nézett, megalkuvást nem ismerő lelkiséget hirdette. Tudta és tanította, hogy minden, ami jó és maradandó, Istentől van — akár értjük, akár nem. Eligazításul meggyőzött arról, hogy Isten útjai nem a mi útjaink. Az egyházban is akad, ami emberileg nem a legjobbnak látszik, mégis ami érvényben van, azon van az Isten áldása. Erre adott példát, amikor egyetemi katedra helyett falusi plébániára kellett mennie. Ebből merített erőt a magunkfajta, fiatalon mindig kritikus tanítvány, hogy helyt álljon sok ember által talán nem is ismert települések Krisztus-hívő közösségei szolgálatában. Másik lényeges vonása örökségének hittani magvetése. Az a hittani tudás, melyet időnként nagy méltatlankodásunk ellenére szigorúságával belénk plántált, folyamatosan igazolódott lelkipásztori hivatásunk során. Egyik sorstársunk egy vizsga után így nyilatkozott: „Nem tudtam, hogy Takácsnál ennyit kell tudni egy elégtelenért." A minap olvastam egyik tanítványának az írását. Fölhívtam telefonon, és azt mondtam: érződik rajta Takács József hite és tudása. Csak azt válaszolta: „Naná, majd nem!" Harmadik öröksége az az ébredező és már több helyen szárba is szökkenő igyekezet, mely a hitet megalapozó szellemiségében próbálja írásban a magyar egyház számára maradandóvá tenni hitünk világos ismeretét. Ennek a késztetésnek nyomán született meg a keresztény hitbeli dokumentáció magyar fordítása, az úgynevezett Denzinger. Nyomában írnak volt tanítványai főiskolai, egyetemi tankönyveket. Szükség van erre a zsinat utáni idők szülte zavaros vélemények világában. Jó lesz, ha marad egy magyar, „Takács-ízű" teológiai nyelv, hogy tudjuk, mit kell hinnünk, és belőle nagyszerű földi és biztos örök életet nyernünk. A család a társadalom reménye Székesfehérvári Egyházmegyei Családnap Minden eddiginél több család vett részt szombaton a 10. Székesfehérvári Egyházmegyei Családünnepen. A jubileumi találkozó A család a társadalom reménye cí *** met viselte. Erről tett tanúságot az a körülbelül hatvan család, amely az egyházmegye számos városából, falujából érkezett Sárbogárdra. A szentmise homolájában Spányi Antal püspök arra biztatta a családokat, hogy ugyanarra az ajándékozó és befogadó szeretetkapcsolatra törekedjenek, melyre a Szentháromság példája tanít minket. A délelőtt további részében a felnőttek a családi életről hallottak tanúságtételeket, de érdekes programok várták a gyerekeket és a kamaszokat is. A vendégfogadó sárbogárdi közösség gondoskodott róla, hogy a lélek után a test se maradjon táplálék nélkül. Az ebéd ideje egyben a személyes találkozások ideje is volt. Délután pedig szabadtéri vetélkedőn kicsik és nagyok együtt vettek részt a különböző sorversenyeken és gondolkodtató feladatok megoldásán. A délelőtt megfogalmazódott gondolatokat üzenetben összegezték a családok, amelyben felhívnak mindenkit a család értékeinek védelmére, a javak megosztására, a szeretetben történő figyelmeztetésre és megbocsátásra, az idősek megbecsülésére és az élet védelmére annak bármelyik szakaszában. A jövő nemzedékekért érzett felelősség tudatában felhívják a figyelmet a környezetvédelemre, egymás kölcsönös elfogadására, szeretteljes kommunikációra és arra, hogy a kommunikációs eszközök a pozitívumot emeljék ki, a jó példát terjesszék. Rangics Jánosné Szentnek lenni — vidáman!Nagymarosra hajóztak... Tájékoztattak a katolikus rádióról és a vallási turizmusról (Folytatás az 1. oldalról.) A műsorszórás rossz minősége miatt a rádió már értesítette a Nemzeti Hírközlési Hatóságot. Internet segítségével az adás mindenhol kiválóan fogható. A rádió szakemberei a műholdas vételi lehetőségről is tájékozódnak, valamint kábeltelevíziós cégekkel is felvették a kapcsolatot a mind szélesebb szórás érdekében. A Katolikus Areopág hajója idén Nagymaroson kötött ki, ahol Beer Miklós váci megyés- püspök szólt a nagymarosi ifjúsági találkozókról, amelyek az egyház reménységei voltak, és hozzájárultak egyházunk megmaradásához. A harminchárom évvel ezelőtt még rendőri őrizet mellett megtartott zenés összejövetelek egykori résztvevői ma már felnőttek: családapák, családanyák, papok, vagy éppen szerzetesek. Azok a lelkipásztorok — Balás Béla, Kerényi Lajos —, akik a találkozókat elindították, akkoriban nem is remélték, hogy egyszer eljön az idő, amikor már nem kell titokban összegyűlni a templom falain belül. Merték vállalni a kockázatot, és ezzel nagy szolgálatot tettek a magyar katolikus egyháznak: reményt és hitet adtak egy felnövekvő generációnak. A nagymarosi templomban a Gável Testvérek Zenekar, „Nagymaros új nemzedéke" köszöntötte dalaival a sajtó képviselőit. Körössy — Pallós Savio Domonkos-nap Óbudán Az óbudai szalézi rendház szélesre tárt kapujában álló fiatalok mosolygó arca már messziről árulkodott, hogy itt mindenkit szeretettel várnak. A kisebb-nagyobb csoportokban érkező gyerekek közül sokan már korán reggel elindultak és több száz kilométert utaztak, hogy együtt töltsék ezt a vidám játéknapot a szalézi szerzetesekkel. P. Ábrahám Béla SDB, a Savio Domonkos-nap fő szervezője elmondta, hogy éppen ötven éve, 1954. június 12-én avatta szentté XII. Piusz pápa Don Bosco tanítványát, ezt a tizenötéves kisfiút, ezért elhatározták, hogy a jubileumot méltón megünneplik. És mi lenne méltóbb mód arra, hogy megemlékezzenek egy gyermekről, mint egy egésznapos vidám, játékos együttlét? — Ha azt mondjuk, „szent", akkor mindenki komor, mogorva, szenvedő alakot képzel el. Ez nem így van! Savio Domonkos egyáltalán nem volt elkeseredett és szomorú. Derűs, tiszta lelkű gyermek volt, aki nagyon szerette Krisztust. Ennyi az egész... — mondta Béla atya. A sátorszínpadon az albertfalvi Don Bosco Iskola és az óbudai Szent Péter és Pál szalézi iskola növendékei előadásában megelevenedett Savio Domonkos élete, egy nagyszerű gyermeké, aki segít barátain, szívesen vesz részt a játékban, lelkiismeretesen végzi kötelességeit, egész életével, magatartásával, minden szavával azt sugallja, hogy az Urat szolgálni és őt másokkal megszerettetni milyen nagy örömet jelent. A szaléziakra jellemző vidám, családias hangulatban folytak a nap programjai: a közös éneklés, bűvészet, zsonglőrködés, kézműves foglalkozás, aszfaltrajz, nagyszabású akadályverseny. És mire az ünnepi szentmisére szólított a harangszó, senkinek sem volt már idegen Savio Domonkos neve. — Ma feltekintettünk egy fiatal szentre, rácsodálkoztunk sokszínű erényeire, melyek olyanok, mint egy tarka virágcsokor. Most, hogy jobban megismertétek Savio Domonkost, válasszatok egyet ebből a gazdag lelki csokorból és próbáljátok ti is megvalósítani! —bátorította szentbeszédében a gyerekeket Béla atya. — És ne hagyjátok magatokat eltántorítani ettől az elhatározástól, ne higgyétek, ha azt mondják, hogy ti erre nem vagytok képesek! Jézus benneteket is Isten gazdag, sokszínű ajándékává tesz, ha bíztok benne és figyeltek rá. Ha Jézus és Mária lesznek a barátaitok, az olyan, mint az emberek közötti barátság: megtart és segít. Jézus megáld, magához ölel és erőt ad, mint ahogy ezt Savio Domonkossal is tette. És akkor ti is Krisztushoz vezethetitek azokat, akik őt még nem ismerik. Próbáljátok meg, és boldogok lesztek! Lengyel Erzsébet A Balaton déli partjának miserendje 2004. július, augusztus BALATONBOGLÁR Szombat Samstag Vasárnap Sonntag 18 10,18 Jankovich-telep 179 Balatonboglár-Szőlőskislak 19 BALATONFENYVES 8. 10-Alsóbélatelep 18-Balatonfenyves II.-11.30 BALATONKERESZTÚR-9. 10.30 Balatonmáriafürdő 18 18 BALATONLELLE 19 9, 19 Breznay-kápolna (Honvéd u.)-7.30 Balatonszabadi-Sóstó 19 8.30, 19 BALATONSZEMES 19 10 Balatonöszöd 11 Balatonszárszó-8.30 Szólád-13 BALATONSZENTGYÖRGY-9.30 Balatonberény 19 8, 19 Vörs-14 FONYÓD 18.30 11, 18.30 Fonyódliget-9.30 Sándortelep-8 KŐRÖSHEGY-10 Balatonföldvár 18 9, 11 Balatonföldvár - Hegyi kápolna 18.30 SIÓFOK 19 8, 9, 10, 11.30, 19 Szépvölgyi u.-9 Siófok-Balatonszéplak 20 10 Siófok-Darnay tér 188 SIÓFOK-KILITI-11 ZAMÁRDI 199 Telepi kápolna-8, 19 Balatonendréd-11 Bombákkal dacoló freskók Esztergomban... Magyarországról, de a Felvidék több városából is érkeztek egykori diákok és családtagjaik arra az ünnepségre, amelyet az esztergomi volt bencés gimnázium Főapát utcai épületében tartottak június 12-én, a lépcsőházat díszítő restaurált freskók ünnepélyes átadása alkalmából. A Kárpát-medence egyik leghíresebb iskoláját 1687-ben az esztergomi érsek alapította, és a jezsuitákra bízta irányítását. A rend feloszlatása után a bencés szerzetesek vezetésével folyt tovább az oktatás a folyamatosan fejlődő és bővülő intézményben. A mai épület alapkövét — ahol jelenleg a Bottyán János Szakközépiskola működik — a XIX. század végén tették le. A bencés rendiek a pedagógiai tartalom színvonalának fokozatos emelése mellett gondot fordítottak az ingergazdag környezet kialakítására is. A tanulótereket képzőművészeti alkotásokkal, szobrokkal, festményekkel, reprodukciókkal szépítették. Az igényes belső környezet gazdagítását szolgálta Mattyasovszky Kasszián egykori igazgató elgondolása, terve is. Megbízást adott Királyfalvi-Kraft Károly festőművésznek a lépcsőházat díszítő hat freskó elkészítésére. Az 1929-30-ban alkotott képek Szent István és a bencés rend életéből vett jeleneteket ábrázoltak, s a háborúig, illetve az államosításig „várták" az iskola kapuján belépő diákokat. Kettőt közülük bomba rongált meg, négyet pedig a háború utáni időszak „szellemi bombája" meszelt le. Restaurálásukra tíz éve nyílt lehetőség a szakközépiskola és a Bencés Diákszövetség által létrehozott Freskó Alapítvány segítségével. Volt bencés diákok és egyéb támogatók segítségével ezalatt az idő alatt egymillió forintot gyűjtöttek össze, amelynek eredményeként Boromissza Péter festőművész, restaurátor mára eredeti formájában tárhatta a látogatók elé a még megmenthető négy freskót. Az átadás alakalmából előadások hangzottak el, majd átnyújtották a 60 és 65 éve érettségizett diákoknak a Bencés Diákszövetség Emléklapját. Cser István