Új Ember, 2005 (60. évfolyam, 52/2941. szám - 61. évfolyam 51/2992. szám)
2005-01-16 / 3. (2944.) szám
2005. január 16. 12 Újtraka Utcát beborító platánfasor Kaposváron, nem messze a város központjától. Polgári házak, melyek valamikor a múlt század elején épülhettek, s őrzik az ember lélegzésének és álmainak léptékét. Amikor becsöngetek a kovácsoltvas kapun, nemsokára megjelenik fürge lépteivel, bár kezében bot, egyenes tartással Takáts Gyula bácsi. Mindenképpen így illendő köszöntenem az ő kilencvennégy esztendejét. Az épület hátsó teraszán át érjük el a lakást: szárnyas ajtók, magas belső tér, egymásba nyíló szobák, a falakat könyvek és képek borítják. Letelepedünk az egyik sarokba, kényelmes, egyszerű fotelekbe egy kis asztalka köré. Nos, kérdezz öcsém! - szólít fel Gyula bácsi, a költő, az író, a festő, a történész és muzeológus, ez a sugárzó dunántúli szellem, s már kevésbé akarnék kérdezni, sokkal inkább szeretnék nagyot, hoszszan hallgatni ebben a pannóniai miliőben, mely a tárgyakból és Gyula bácsi személyéből szerteárad. Akit körülvesz a szín és a szó Látogatóban Takáts Gyulának a harmónia költőjénél: „Csupa rózsaszín-lila lett a rét. / Kökörcsin-láng ragyog a csorda / tőgyén s a füst hasal, akár a vizsla. Hidegség ül a nyárfasorba" - olvasom Szeretet, vidámság című versében. Takáts Gyula költészetéről szólva mindig hangsúlyozzák: kiegyensúlyozottság, harmónia, egyensúlyra törekvés jellemzi verseit. Az ember nála mintha föloldódna a tájban, s ezen keresztül a mindenséggel válna eggyé. - Aki így gondolja, annak igaza van. Életem stílusát is az egyensúly és a harmónia határozta meg mindig. S ennek színét, ízét és hangulatát mindig megtaláltam a pannon tájban. Takáts Gyula pontosan vezényeli a szavakat. - A pannon tájban igen, megtalálható íz, szín és hangulat, de a Gyula bácsi által megélt idő mind a mai napig ellentmond a harmóniának. - Minél inkább ellentmondott, annál inkább törekedtem annak ellenkezőjére. Az ember a sok történelmi, emberi gond és baj közepette a harmónia megteremtésére kell, hogy törekedjék. Ilyen egyszerű lenne? Lapozom a Vulkánok, fügefák című gyűjteményes verseskötetet. A történelem, a társadalom eseményei mintha nem szűrődnének be, anélkül pedig... - Közvetlenül nem, de mégis jelen vannak. Az irodalomban nem politizálok, de a versekben mégis előtűnik olyan hangulat, mely meglelhető a régi időkben, s talán a jelen történelmi pillanatban is. Vörösmartyt vagy Berzsenyit említem. Ez utóbbi korában dúltak a francia háborúk, volt az a bizonyos magyar nemesi fölkelés. S közben a Niklán élő Berzsenyi költészetében arra törekedett, hogy megmaradjon az egyensúly, mellyel a magyarságra tekint, s lelkivilágában is harmónia telepedjen meg. A háromszárnyú, hatalmas ablakon át látom, odébb mozdul kinn a korai téli alkonyat. S csak most veszem észre a megrakott íróasztalt: könyvekkel, folyóiratokkal, kéziratokkal. Ezt a szellem-szénásszekeret. Illataként idézem Gyula bácsi egyik verséből: „Házam, világom nagyon egyszerű." Mit jelent ez az egyszerűség? - Világomról könnyű kimondani, miért egyszerű: azt ugyanis a maga természetes egyszerűségében figyeltem mindig, s úgy is láttam, legyen az a táj, vagy a családi múlt, akár pedig a régi magyar költők világa. S mit jelent a ház? Nemcsak azt a teret, ahol most ülünk, hanem átvitt értelemben a család múltját is jelenti. Ez a „lelki ház" költözött velem Tabról Kaposvárra, miközben egyetemistaként magammal vittem Pécsre, azután visszahoztam Kaposvárra. Ha történészként belegondolok, a „ház" elvezet Lápafőre, Somogy és Tolna határára, ahol valamikor a felmenőim éltek. Anyai ágon a „ház" az Alföldtől, az erdélyi részektől egészen Kaposvárig költözött. Takáts Gyula tizenhét esztendős korában a családdal költözött ebbe a kaposvári házba, 1928-ban. Eredetileg Tabon éltek, majd a tanár apa áthelyezése hozta ide őket. Az egykorvolt élet átszivárog az évtizedeken. A házaknak nincs nyelve, mégis, a falak, az ablakok, a megnyikorduló padló beszélnek. Mint ahogyan a körülöttünk lévő világ is, fogalmaz pontosan Gyula bácsi, melynek nincs meghallható nyelve. - A természet, színeivel, egyben az életstílus színességét is jelenti. Az ember a természet, azon keresztül a világ tagja. Életünkre vonatkozóan a történelemtől és a tájtól, amint a kettő összetartozik, tanulhatunk a legtöbbet. Csakhogy meg kell hallanunk a nyelvét, az a költészet, mely valóban meghallja a világnak, a történelemnek és a tájnak az üzenetét. Kitől kérdezhetném meg inkább, vajon a gimnáziumi tankönyvismeretté merevedett, a két világháború közti irodalmat jellemző népies-urbánus fogalompár annak, aki - megint csak a tankönyvek és irodalomtörténet szerint - a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozik, mit jelent? Szembenállást vagy csak kitalációt? - A kitaláción túl lényeges is, mert nem mindenkinek Somogyország a szülőföldje, lehet Buda vagy Kolozsvár, s nagy különbségek jelentkezhetnek a természeti fogalmazásban, attól függően, hogy erdők és hegyek vagy egy szépen épített város látványa, hangulata indít írásra. Babits is lehetne urbánus, de sokkal több annál, vagy például Szabó Lőrinc is. Tehát az igazi költő nemcsak népi, nemcsak urbánus... Az sem biztos, hogy igaz lenne, miszerint a zsidó és nem zsidó származású költők, írók között tenne különbséget. Forgács Antal, Vas István, Füst Milán... természetes, hogy urbánus jellegű magyar költők, akik egyúttal a világirodalomra is kitekintenek. De a népiekről ugyanez elmondható. De mennyire. Vegyük például Sinka Istvánt. Az ő költészete éppen úgy találkozik Garda Lorca költészetének modernségével, mint ahogyan Erdélyi József költészetével is, amit népi költészetnek szoktak nevezni, de túl is mutat azon. Végső soron Petőfiről is elmondhatjuk: népi és egyben urbánus is. Nevek hangzanak el, melyek az én korosztályom, de a fiatalabbak számára még inkább, már klasszikus hangzásúak. Gyula bácsinak ellenben személyes ismerősei, nemegyszer barátai, írói-költői rokonai voltak ezek az alkotók. - A barátok költészetét közelebb érzem magamhoz, mint azokét, akik nem tartoznak közvetlenül az én íróasztalomhoz. Így kell megemlítenem a dunántúli Weöres Sándort, vagy az erdélyi származású Jékely Zoltánt. Azután ott a Dunakanyar költészete, s itt ölelkezik hozzá Áprily lírája. Weöreshez és Jékelyhez szoros barátság kötött, ami abból is látszik, hogy a levelezésem történetét felölelő Helyét kereső nemzedék című könyvben Weöres Sanyitól talán ötven levél is szerepel, Jékelytől harminc-negyven, Vas Istvántól is harminc, de például Toldalagi Páltól, akit szintén közeli költőtársnak érzek, csak egy-kettő. Vele a barátság nem kötött annyira össze, mint Weöressel. Csöngei otthonába úgy jártam hozzá, mintha hazamennék, máskor ő jött át fonyódi nyaralónkba. Egyetemistaként pedig Pécsett az én lakásomban lakott. Akkor már végeztem a bölcsészetén, s Weöres megkérdezte tőlem, milyen szakra menjen. Azt ajánlottam neki: leghelyesebb, ha a filozófiát választja. Jékely Zoltánnal szintén szoros barátság alakult ki. Amikor apja, az öreg - nekünk akkor öreg - Áprily kiköltözött budapesti lakásából a Dunakanyarba, Szentgyörgypusztára, budapesti tartózkodásaim idején az ő ágyában aludtam. Hasonló közeli barátság fűzött Tatay Sándorhoz is. És sorjáznak tovább a nevek. Pécsről Várkonyi Nándor, „akit atyamesterünknek tekintettünk, sokat bolyongtam vele a Mecsekben, azután gyakran együtt kutattunk a könyvtárakban". Várkonyi, ha nem magyarul írja műveit, világismertségű lenne. Csakhogy ha nem magyarul írja, meg sem születhettek volna, mert elfogyott volna a nyelvlevegő belőle. - Amikor fölmentem Budapestre, mindig találkoztunk Vas Pistával, a szerkesztőségben vagy a New York kávéházban. A Vulkánok, fügefák című válogatott verseskötetet Vas István felesége, Szántó Piroska illusztrálta. - Piroskával is igen jó barátságban voltam, annál is inkább, mert magam is rajztáblán dolgozom: akár verset írok, akár rajzolok vagy festek. A szín, a beszélő forma, s a történet azon része, mely él és mozog, ugyanúgy hozzám tartozik, mint ahogyan Piroska művészetéhez a táj, a gyermek, az ifjúság. S már belefordultunk a piktúrába, Takáts Gyula életének e másik gazdag zarándokénekébe. De előbb még a görög-római és későbbi idők latin sorain kovácsolódott Babitsról kérdezem. - Babits Mihály közel állt családunkhoz, mert kosztosdiákként Pécsett unokabátyáméknál lakott két esztendőn át. Amikor első alkalommal fölkerestem őt Budapesten, megkérdezte tőlem, vajon megvan-e még Pécsett az akác, amelynek ága behajolt szobájának az ablakába. Babits szeretett költőm volt mindig azért is, mert úgy éreztem, Pécsen keresztül kissé hozzám is tartozik. Hosszasan leveleztünk. Amikor föl szándékoztam menni hozzá, hogy megmutassam neki néhány versemet, előbb levélben kerestem meg. Előszobájában sokan vártak rá, engem a megjelölt időpontban azonnal fogadott. Ilyenkor megbírálta levélben már elküldött verseimet... Jó érzéke volt ahhoz, mit jelent vidéken élni. Kezdetben Fogarason volt tanár, s amikor engem ugyancsak tanárként Munkácsra helyeztek, azt mondta: Munkács lesz a te Fogarasod. Azt ajánlom neked, Gyula, mondta, feltétlenül keresd föl a könyvtárat, Munkácson bizonyára találsz olyan tanári könyvtárat, ahol sok klasszikus mű található, s foglalkozz a klaszszikusokkal. Ez így is történt. Onnan is leveleztem vele és feleségével, Török Szofival. Szabó Lőrinchez is jó barátság fűzte Gyula bácsit. A Berzsenyi Társaság nevében többször meghívta Lőrincet Kaposvárra. - Olvasta a verseimet, s mindig kért tőlem az Est könyvek karácsonyi számába. Azután a Válaszban Sárközy György közölt, s természetesen Babits a Nyugatban. A pannon tájban visszakanyarodunk Pécsre. Csorba Győző neve kikerülhetetlen. - Fiatalon vele jártam Olaszországban. Kardos Tibor volt akkoriban a Collegium Hungaricum igazgatója, s ott töltöttünk néhány hónapot. Ez hozzájárult klasszikus és latintudásunk gyarapításához. Itália határain túl azután eljutottam Görögországba, Afrika északi vidékeire... sokat utaztam a mediterrán délen... A kis asztalka fölött, az alacsonyan futó könyvespolc fölött Egry József-kép a falon, s a kikerülhetetlen Rippl Rónai József. Takáts Gyula, amikor 1945 után a történelem elborult (élet-időjárási és történelem-pszichiátriai szempontból egyként), Keresztury Dezső segítségével kinevezést kapott a Róma-dombon lévő Rippl Rónai Múzeum, vezetésére, majd a Somogy megyei Múzeumok igazgatója lett. Ott húzta meg magát, ahol a képek, a kiállított tárgyak beszéltek, amikor némának kellett lenni, mondja Gyula bácsi. S mutatja kicsiny festményét, melyet tizenkét esztendősen komponált. Mert a művészet, vers vagy kép, elsősorban kompozíció, Takáts Gyulánál a harmónia kompozíciója. - Sokáig nem költőnek, hanem festőnek készültem, s mivel tudtam, hogy Rippl Rónai itt lakik a szomszédban, a Róma-dombon, munkáimat megmutattam neki. Rónai megdicsért, s ajánlotta, rámáztassam be a képeket, mert festőként szükségem lesz a kezdeti művekre. A táj pedig adta a témát. Tabon, ha fölmentem az Öreghegyre, beleláttam a Balatonba. Fonyódról pedig vitorlással átjártam Badacsonyba. Ott pedig kivel találkoztam süllőzés közben? - Nyilván Egry Józseffel... - Bizony, Egryvel. Összeismerkedtünk, s azután ő is átjárt Fonyódra horgászni. Esztendőkön keresztül, évente gyakorta találkoztunk. Egry arra figyelmeztetett, ne hagyjam abba a festést, hanem folyamatosan dolgozzam. Kassák Lajos is lejárt nyaranta Fonyódra, s biztatott, hogy dolgozzam. S azután ott van Fülep Lajos. Ne hagyjam abba a festést és a rajzolást, mondta mindig. Nem is hagytam abba. Könyveimet gyakran magam illusztrálom. A képen a természet látványa, a költészetben pedig ugyanannak a természetnek vers formában megértett és megértett nyelve jelenik meg. A Nemzeti Galériában is vannak képeim. Előkerül a festmény, melyen Takáts Gyula Balatongyörökhöz tartozó becehegyi pincéjéből látunk kifelé, a túloldalon feltűnik Fonyód... - Az őszt találom a legszebbnek. Elmúlik a kánikula, ősszel megérkezik a sok szép szín, a hűvösebb éghajlat, akkor dolgoztam mindig, különösen Becehegyen. S ott a szőlő is. Nekem a szőlőművelés önművelés, önnevelés is volt. Az ember a szőlőn keresztül, annak munkáján keresztül saját magát nevelte rá a munkára, s meglátta annak eredményét a szép szőlőben, a szép pincében és megkóstolta a jó borban. A szőlő nekem életstílust jelentett, s ez adta a harmóniát. A Becehegyhez társaság és nevek kötődnek: Berta Bulcsú, Szakonyi Károly, Fodor András, aki egyébként Takáts Gyula tanítványa volt gimnazistaként... Ez a Bacchus-könyv világa, mondja Gyula bácsi, s előveszi a vendégkönyvet, melynek oldalaira a magyar irodalom és képzőművészet számos jeles alakja írt verset, prózagondolatot vagy rajzolt. Ennek faximile kiadását tervezi Balatongyörök település segítségével, melynek díszpolgárává választották. A művészetek között - de ugyan miért is tette volna - nem választott Gyula bácsi. Ma is ír, fest és rajzol. - A ceruza és a toll mindig mellettem van. Megjelenik a fejemben egy vers néhány sora, majd egy rajzban folytatódik... ugyanazon a lapon. Balázs János képét mutatja maga fölött a falon, a huszonkét évesen meghalt kaposvári festőét. - Nagyon szegény szülők, favágók gyermeke volt, zseniális rajzkészséggel és tudással. Róla mondta Rippl Rónai, amikor nem támogatta őt, hogy fölvegyék a főiskolára: miért protezsálnám Balázst, hiszen jobban rajzol nálam. Balázst minden ajánlás nélkül azonnal föl is vették. Kiváló tehetség volt. De a tüdőbaj hamarosan elvitte. Legnagyobb tehetségeink közé tartozott Somogyban. A somogyi „festők" sorában előkerül Zichy Jenő neve, majd Kunffy Lajosé. Vajon milyen a magyar vidéki írói, költői, alkotói lét? A legtöbben a nagyváros művészi közegére, impulzusára vágynak. Gyula bácsi megtalálta-e Kaposvárott azt a művészi, szellemi atmoszférát, ami az alkotáshoz kell? - Ugyanúgy, ahogyan Babits is megtalálta vagy Rippl. Ők nagyobb városokba, világvárosokba költöztek, nekem a Berzsenyi Társaság hozta meg azt a kisebb társaságot, mely a művészeti eszmecseréket, a művészbarátokat jelentette. A múltból pedig itt él köztünk Csokonai Vitéz Mihály és Berzsenyi Dániel szelleme. Csokonai a kaposvári főutcán lévő házban, ahová első elemistaként bementem, írta a Dorottyát, s Berzsenyi is járt abban a házban. Úgy éreztem, hogy abban az udvarban éppen úgy sétált Csokonai, mint én... Kaposvárról a háború előtt rövid idő alatt elérhettem Budapestet, ellenkező irányban pedig Fiumét. Az itteni asztaltársaság tagjai olykor elhatározták, s még aznap leugrottak Fiuméba, ott éjszakáztak, majd másnap visszajöttek. Budapest, Fonyód... ugyanabban a légkörben éltem, mint Babits vagy Egryék. A vidéki lét akkoriban nem jelentett elrugaszkodott magányt. Van egy ország, úgy hívják: Drangalag. S itt él Csu Fu, a költő. Csu Fu azonos Takáts Gyulával. Drangalag az én világom; verseimnek megteremtettem ezt az országot. Olyan birodalom, olyan ország, melynek nincs éghajlata, égtájai, irányai, határai sincsenek, ez a végtelen Magyarország, a végtelen Pannónia... Elmer István Oldal a Bacchus-könyvből