Új Ember, 2019 (75. évfolyam, 1/3672-52/3723. szám)
2019-06-30 / 26. (3697.) szám
4 Tanítás és lélek A BIBLIA ÜZENETE Ilyen az én hűségem ek 9,51-62 Lukács evangéliuma 9. fejezetének végén három történetet olvasunk arról, mit jelent követni a kereszt felé tartó Urat. Sem a találkozások helyét, sem a Jézussal párbeszédbe lépők nevét nem tudjuk meg. Nem értesülünk az illető emberek egyéni vonásairól, sem azokról az élethelyzetekről, amelyekben Jézus követésére vállalkoztak volna, vagy a követésre szóló meghívást meghallották. A három modellszerű elbeszélésben inkább azon a személyes kihíváson van a hangsúly, amelyről kinek-kinek magának kell döntenie, ha Jézussal találkozik. Van, akinek az otthon biztonságáról kell lemondania: „A rókáknak barlangjuk van, az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania a fejét" (Lk 9,58). Másnak a személyes családtörténetét kell maga mögött hagynia, mindazt, amit apja személye vagy akár a szülei iránti köteles tisztelet jelent: „Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj, és hirdesd Isten országát!" (Lk 9,60) És van, akinek társadalmi kapcsolataiból, anyagi megélhetéséből kell kivonulnia, ha Jézus szólítja: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, az nem alkalmas Isten országára" (Lk 9,62). Az elhívás három példája mögött felsejlik a meghívás elutasításának három lehetséges egyéni története is. Nem tudjuk meg, hogy a Jézus követésére felajánlkozó vagy a Jézus által megszólított ember végül feladta-e az otthonát, temetetlenül hagyta-e az apját, családfő nélkül hagyta-e háza népét. A meghívásnak e sorozatában így sem volna meglepő, hiszen első ránézésre követhetetlen elvárásoknak érezhetjük Jézus kéréseit, amelyek éppen az ember elevenébe találnak. Anyagi és fizikai biztonságot, szociális beágyazottságot, identitás- és családtörténetet feladni akkor sem könnyű, ha maga az Úr az, aki szólít. így lehet, hogy a meghívástörténetek végén nem marad más, mint az ember képtelensége és Jézus függőben maradó szava. Ám a lukácsi meghívássorozat nem elkedvetlenítő példa, lelkiismeret-furdalást keltő kudarckrónika. Nem is olyan ostor, amellyel bárkit megbüntethetnénk a hűtlensége miatt. Inkább annak számbavétele, hogy mindenkinek egyéni kihívást jelent Krisztus követése. Példa arra, hogy Jézus megszólítása az ember elevenébe talál, függetlenül attól, hogy milyen helyzetben él, vagy éppen hol tart a Jeruzsálembe vezető szimbolikus úton. Lehet, hogy ma valakinek a saját akaratáról, az önmegvalósítás iránti igényéről, a függetlenségéről kellene lemondania. Vagy éppen cinkosságáról, esetleg jól jövedelmező hallgatásáról, netán önelégültségéről. Vagy a biztonság iránti igényéről, az otthonosságról szőtt álmairól. És mai történeteinkben is nyitva marad a kérdés, hogy képesek vagyunk-e ekkora áldozatra Isten országáért. Lehet, hogy nem. Lehet, hogy már csak a vágyunk marad, az álmunk, hogy kövessük Jézust. „Egy bűnös szerzetes így szólt a bölcs András abbához: Atyám, mi lesz velem az Úr dicsőséges és félelmetes napján? Nem engedelmeskedtem apátom parancsainak, nem tartottam meg a regula szabályait, és a monostorból is gyakran elcsatangoltam. Hát ilyen az én hűségem. - Azon a dicsőséges és félelmetes napon - válaszolta az abba -, az Úr majd így szól hozzád: - Nem engedelmeskedtél apátod parancsainak, nem tartottad meg a regula szabályait, és a monostorból is gyakran elcsatangoltál. Ámde a vágyad! Az mindig nálam maradt. Menj be Urad örömébe." (Az atyák mondásai, 579) Dejcsics Konrád OSB GÖRÖGKATOLIKUS LELKISÉG Világosság - világos tanítás Görögkatolikus Egyházunkban a pünkösd utáni harmadik vasárnap evangéliuma (Mt 6,22-33) három részből áll. Három témáról szól, melyeknek közös a mondanivalójuk. Talán úgy lehet gondolatfüzért alkotni belőlük, hogy ha világosságban élünk - igazi lelki világosságban -, akkor csak egy Úrnak, a mi Istenünknek szolgálunk, s ha ezt tesszük, nyugodtan rábízhatjuk magunkat a gondviselésére, és nem kell aggódnunk a megélhetés, az élet gondjai miatt. De azért a három témát önmagában is szemlélhetjük. Az első: a világosság. A szem a lélek tükre - tartja a közmondás. És igaza van, mert az ember szeméből mindent, vagy csaknem mindent ki lehet olvasni- Jézus viszont azt mondja, hogy a test világossága a szem (Mt 6,22). Valójában a kettő egyet jelent, hiszen mindkettő az erkölcsi tisztaságra vagy - ne adj' Isten - az erkölcsi tisztátalanságra hívja fel a figyelmet. Az evangélium egy más részében pedig egészen gyakorlati szemponttal egészíti ki ezt Jézus: „Úgy világoskodjék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteiteket, és dicsőítsék az Atyát, aki a mennyekben van" (Mt 5,16). Ne féljünk világítani, ne adjuk fel, mert a legkisebb fényforrást is meg lehet látni, különösen ott és akkor, ahol és amikor a legnagyobb a sötétség. Vállaljuk, hogy az evangélium világosságát visszük az emberek közé, mert tiszta a szemünk, a testünk, az életünk. Vagy legalábbis azt akarjuk, hogy ilyen legyen. A második: a szolgálat. Vagy Istennek, vagy a mammonnak. Az első ezen a téren is a lelki, az emelkedett szempont. Tudjuk, mit jelent az Istennek való szolgálatunk: a vallásosságunkat és mindazt, ami abból fakad. De hozzátehetjük Jézus tanítását is: „aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám" (Jn 12,26). A mammonnak való szolgálat pedig a pénzimádatot jelenti, ami - sajnos - mára nagyon elharapózott a világban. Persze jó, ha az embernek van pénze, nem üres a zsebe, de az már nem jó, ha minden gondolatát ez köti le. Mert „mit számít az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja?" (Mk 8,36) Erről szól az evangélium harmadik része: a gondviselésről. A kulcsfogalom itt az, hogy „ne aggódjatok" (Mt 6,25), nem pedig az, hogy ne tegyetek semmit a megélhetésetek érdekében. Jézus nem azt akarja, hogy lusták és semmittevők legyünk. Meg is mondja: a mennyei Atya tudja, mire van szükségünk (Mt 6,32), és nem kell aggodalmaskodnunk, mert segítségünkre van abban, hogy ne szenvedjünk túlságos szükséget. De csak akkor járunk jó úton, ha együttműködünk a kegyelmével. Csodás módon fogja össze ezeket a gondolatokat a vecsernyében énekelt egyik legősibb himnuszunk, az Enyhe világossága kezdetű. Megénekeljük benne, hogy Jézus a mennyei Atya isteni dicsőségét tükrözi számunkra, kifejezzük a Szentháromság iránti imádásunkat, és megváltjuk, hogy az Isten Fia ad életet nekünk, mivel segíti fennmaradásunkat. Jó, ha mindez világos számunkra. Ivancsó István 2019. június 30. AZ EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUSRA KÉSZÜLVE Az Eucharisztia misztériuma 62. Az angyali kenyér emberek kenyerévé lészen, az égi kenyér véget vet az előképeknek. Ó csodálatos dolog: az Urat eszi a szolga, a szegény és az elesett. A Sacris solemniis kezdetű himnusz ötödik versszaka összekapcsolja a második versszak előképeire történő utalást, a harmadik versszak tanítását az utolsó vacsora és a szentmise misztériuma közötti kapcsolatról és a negyedik versszak tanítását a szentáldozásról. Amennyiben figyelmesen imádkozzuk a himnuszt, úgy soraiban fölfedezzük a Laudation Salvatorem kezdetű szekvencia 21-23. versszakainak tanítását. A szekvencia Ecce panis angelorum versszaka, valamint a himnusz Panis angelicus kezdetű versszaka azonos tematikát hordoz. Az előkép egyenes utalás a 78. zsoltár szövegére: „De ott fenn parancsot adott a felhőknek, s megnyitotta az egek kapuit. Mannát hullatott az égből eledelül, égi kenyeret adott nekik. Az erősek kenyerét ette az ember, ételt küldött nekik bőségesen." Ám nem csupán a 78. zsoltár, hanem a 105., valamint a 111. is imádságos költeményben idézi a Kivonulás könyvében feljegyzett eseményeket (Kiv 16,4 skk). „Áhítozásukra fürjeket küldött, és égi kenyérrel rakatta jól őket" (Zsolt 105,40), valamint „Ételt adott az őt félőknek, szövetségéről mindvégig megemlékezik" (Zsolt 111,5). Noha a manna Istentől származó, az égből adott táplálék volt a vándorló nép számára, mégis előképe csupán a mennyből alászállott élő kenyérnek, Jézus Krisztusnak: „Jézus ezt válaszolta: »Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek mennyből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyből való kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.«" (Jn 6,32—33) Jézus személyében és szentségi jelenlétében nyeri el értelmét a kovásztalan kenyér és a pászka-bárány. De Szent Tamást, az imádság mesterét, sokkal inkább megérinti annak misztériuma, amit az Eucharisztia mint áldozati eledel hordoz magában: az eucharisztikus kenyér és a bor mintegy folytatólagos megjelenítése Jézus egész földi működésének, kereszthalálának és feltámadásának. Az Angyali Kenyér az ember igaz életének eledele, amely felüdíti, táplálja és gyarapítja a szívet, a lelket és az elmét. Szent Tamást olyannyira megérintette ez a misztérium, hogy az O sacrum convivium kezdetű imádságában, pane suavissimo de caelo praestito (mennyből nyújtasz édességes kenyeret) és az Adoro te devote kezdetű himnuszában is újból elmélkedés tárgyává teszi: O memóriák mortis Domini! Panis vivus, vitám praestans homini. (Ó, az Úr halálának emlékezete, élő Kenyér, az ember életadója.) A himnuszban csodált isteni alázatra válaszol a híres Omnipotens sempiterne Deus kezdetű imádságában: accedo tanquam infirmus ad medicum vitae, immundus ad fontem misericordiae, caecus ad lumen claritatis aeternae, pauper et egenus ad Dominum caeli et terrae (eléd járulok, mint beteg az élet orvosához, tisztátalan az irgalom forrásához, vak az örök világosság fényéhez, szegény és szűkölködő az ég és föld Urához). Sztankó Attila A HÉT SZENTJE Szent Tamás Július 3. Mint az első idők sok szentjéről, Tamás apostolról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Egyike volt azoknak, akik akkor is hűségesen kitartottak Mesterük mellett, amikor a nagy többség már kezdett tőle elpártolni, mert a nép vezetőinek ellenséges magatartása egyre nyilvánvalóbbá vált. János evangéliumában van a legnagyobb szerepe. Itt azokkal a szavaival, melyekkel felszólítja a többi apostolt: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt", kijelölte a tanítványok útját, a keresztre feszített Krisztus követését. Ebből érthető, hogy a II. századból származó apokrif irat, a Tamás-akták - amely arról tudósít, hogyan hirdette az evangéliumot egészen Indiáig - Jézus rokonának mondja, aki külsőre is, sorsában is a leginkább hasonlított hozzá. A legfontosabb jelenet, ami miatt Tamást emlegetni szokták, János evangéliumának végén olvasható (20,24-29). Ez az eredetileg húsz fejezetből álló evangélium csúcspontja, ahol nem is annyira az apostol kételkedése, mint inkább hitvallása és Jézus válasza a lényeges: „Tamás felkiáltott: »Én Uram, én Istenem!« Jézus csak annyit mondott: »Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek!«" Tamás India északi részén is hirdette az evangéliumot. Főleg az istenfélő asszonyok hallgatták szívesen. Nagy hatással volt rájuk képekben gazdag beszéde, mert érzékletes hasonlatokban szólt Isten igéjéről. A férfiak megharagudtak az asszonyok - köztük egy királynő - „megzavarójára". A király elé hurcolták az apostolt, és megkínozták. Tamásnak azonban csodálatos módon nem lett semmi baja. Végül arra akarták kényszeríteni, hogy mutasson be áldozatot egy ércbálvány előtt. Letérdelt, és ezt mondta: „Imádlak, Jézus Krisztus!" A bálvány erre elolvadt, mintha viaszból lett volna. A szentély papja azt gondolta, bosszút kell állnia istene nevében, ezért kardjával átszúrva megölte az apostolt. Indiában ma is élnek úgynevezett Tamás-keresztények (a Szír-malabár Katolikus Egyház tagjai), akik úgy tartják, őseiket maga az apostol térítette meg. K. L. JUNIUS 30., ÉVKÖZI 13. VASÁRNAP (A római egyház első szent vértanúi, Pál) - IKir 19,lb.19- 21 (Illés próféta a tanítványául választja Elizeust.) - Gál 5,1.13-18 (Isten gyermekeinek szabadságát Krisztus szerezte meg nekünk.) - Lk 9,51-62 (Az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania: Jézus követése áldozatot kíván.) -Zsolozsma: I. zsoltárhét - Énekrend: Ho 257 - ÉE 587, Ho 257 - ÉE 154, Ho 109 - ÉE 595, Ho 152 - ÉE 190. JÚLIUS 1., HÉTFŐ (Tihamér, Áron, Annamária) - Tér 18,16-33 - Mt 8,18-22. JÚLIUS 2., KEDD - SZŰZ MÁRIA LÁTOGATÁSA ERZSÉBETNÉL (SARLÓS BOLDOGASSZONY) ÜNNEPE (Ottó) - Szof 3,14-18 vagy Róm 12,9-16b - Lk 1,39-56. JÚLIUS 3., SZERDA - SZENT TAMÁS APOSTOL ÜNNEPE (Kornél) - Ef 2,19-22 - Jn 20,24-29. JÚLIUS 4., CSÜTÖRTÖK - Portugáliai Szent Erzsébet emléknapja (Izabella) - Tér 22,1-19 - Mt 9,1-8. JÚLIUS 5., PÉNTEK - Zaccaria Szent Antal Mária áldozópap emléknapja (Emese, Sarolta, Filoména) - Tér 23,1-4.19, 24,1-8.62-67 - Mt 9,9-13. JÚLIUS 6., SZOMBAT - Goretti Szent Mária szűz és vértanú emléknapja (Csaba, Tilda, Izajás) - Tér 27,1-5.15-29 - Mt 9,14-17. JÚLIUS 7., ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP (Apollónia, Willibald) - 1z 66,10-14. (A próféta jövendölésében Jeruzsálem a Messiás országát jelképezi. Magát Jeruzsálemet megszemélyesíti, és édesanyaként ábrázolja. A megjövendölt messiási országban béke uralkodik.) Gál 6,14-18 (Szenvedéseit Pál apostol Krisztusért viseli.) - Lk 10,1-12.17-20 (Jézus munkásokat hív aratásába, és hatalmat ad nekik az evangélium hirdetésére. Aki befogadja őket, Isten békéjét kapja jutalmul.) - Zsolozsma: II. zsoltárhét - Énekrend: Ho 220 - ÉE 677, Ho 220 - ÉE 149, Ho 126 - ÉE 598, Ho 270-ÉE 191. A hét liturgiája C év