Uj Idők, 1907 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1907-02-03 / 6. szám - Dömötör István: Két kötet Lovik / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
Szongott Kristóf. Szamosújvárott nevezetes és a maga jó és gyarló tulajdonságaiban egyaránt érdekes ember hunyt el múlt hó 26-ikán, két napi szenvedés után. A magyar örménységnek ő volt irodalmi téren a legkiválóbb képviselője, aki óriási munkabírás mellett, óriási lelkesedéssel szolgálta a tudományos armenizmus és a magyar kultúrpolitika ügyét. Mint író-típus a mai viszonyok között szintén különleges és egyedülálló zajnak volt a szószólója. A Horvát iány István-féle történeti iskola utolsó képviselője hunyt el Szongott Kristófban, akit közel félszázados írói munkásságában az a rajongás vezetett, hogy bebizonyítsa a magyarról, hogy a világ legkiválóbb, legműveltebb és legharciasabb népe, s mint ilyen mindenben méltó gyermeke az örménynek, amelytől Lebediában sok századokkal előbb származott utolsó könyve: „A magyarok eredete" című, éppen most megjelent munkája is ennek az elméletnek a bizonyítása érdekében íródott. Ő fordította örményre Petőfi több költeményét s százakra menő cikkeivel és értekezéseivel mindig a legsovinisztább magyar törekvések érdekében küzdött. Armenia címen 1886-ban tudományos havi szemlét is alapított, amelyet huszonegy éven át saját költségén tartott fönn. A tavalyelőtt az ő kezdésére alapított örmény Múzeum igazgatóját veszítette el benne. "H* — Népdalok. Bartók Béláról muzsikus körökben nemcsak azt tudja a fáma, hogy magyar ruhát hord, zsinórosat, hogy úgy jár, mint valami ifjú jurátus, aki a hatvanas évek divatlapjából lép elő. Csak éppen a kocsma és kard hiányzik. Egyébként, úgy mondják, Bartók Béla nem veti le a magyar ruhát, a legelegánsabb budapesti „angol szabó" kedvéért sem Némely művelt fiatalember, félünk, azt fogja itt közbevetni, hogy Pest nem Hortobágy, ezerkilencszázhetet számolunk, villammal főzünk, ergo a magyar ruha hétköznapi használatra némileg barbár játék a történelmi kegyelettel. Merő külsőség, amelynek a mai környezetben nincsenek gyökerei. Lehet. Külsőség, csak éppen Bartók Bélának nem az. Hogy miért? ezt mindjárt magától is tudni fogja az olvasó, ha közöljük vele a következőket: azt, hogy amikor ráér, amikor nem komponál szimfóniát és nem játszik előkelő publikumok előtt zongoraversenyt, Bartók Béla ekkor a mezők zöld fövényén jár, apróka virágok közt, hóna alatt tiszta kottapapirossal, amely tiszta kottapapiros hangjegyek pöttyeitől lesz fekete, amint gazdája egyik falu után a másikat kerüli. Szóval, Bartók népdalokat gyűjt, nem egyedül, hanem egy másik talentumos ember, Kodály Zoltán társaságában. Mindehhez adatul szolgáljon, hogy Bartók, húsz és alig pár esztendős korának dacára írt egy szimfóniát, amelynek európai magaslatát mindennél jobban jellemzi az, hogy egy olyan karmester is fölvette filharmonikus zenekarának állandó műsorába, mint Hans Richter. Címe: Kossuth-szimfónia. A filharmóniai társaság egy tagja — különben kiváló hegedűs és komponista — mesélte nekünk, hogy így ma Strauss Rikárdon kívül csak nagyon kevesen, alig egypáran írnak zenekarra. És hogy „Kossuth" nem puszta cím, hogy az egészben rojpant eredeti magyar temperamentum lüktet, erre megint az illető muzsikus ismerősünk mondott érdekes dolgot. Van ugyanis a szimfóniában egy tétel, amely a Gotterhalte maró szatírája. Ahogy a magyar és az osztrák himnusz harmóniái birkóznak egymással, s ahogy ez az utóbbi úgy megnyomorul, tört hangjaival úgy vergődik, akár méltóságos Windischgritz tábornok annak idején: ez zeneileg oly elementáris, hogy a filharmóniai társaság néhány germán érzelmű tagja, a próbán parázs kis politikai tumilteust csinált, amikor osztrák-magyar káromkodások, teremtették közepett odavágta a nyirettyát, a partitúrát, mondván, így nem játszunk. Mindezt pusztán hogy csak illusztráció gyanánt írtuk le Bartók Béla magyar ruhájához. Most itt van előttünk, a redakciós asztalon fekszik egy elegáns nyomású füzet, annak a gyűjteménynek első füzete, amit Bartók és Kodály Zoltán szerkesztenek. Szalmasárga betűkkel rajtuk a cím: Magyar Népdalok, énekhangra és zongorakísérettel Mielőtt valaki a hangjegyekhez ér, mindjárt az első lapon van egy oldalnyi szöveg, amit azért érdemes elolvasni, mert motiválja az egész vállalkozást. Programféle írás, amiből megtudjuk, hogy mi vezeti e két nobilis érzésű gyűjtőt azon a szűz talajon, ahol a magyar nép nótái teremnek, ahonnét szalondalnokok, „cigányos" zeneszerzők hiába lopkodnak marékravaló igazgyöngyöt , még mindig akad ott bőven, ami szép, s a gyűjtőnek magasrendű gyönyörűség. Bartókot és Kodályt nem a mennyiség, a kvalitás irányítja ebben a munkában, amelyről már az első füzet is elárulja, hogy ha kész lesz, nekünk, akik csömörlésig tele vagyunk a „cimbalomszerűen" zongorára író zeneszerzőktől, fölfedező munka lesz. A magyar nép dalainak oly gyűjteménye, ahol a nyelv és a zene frazeológiája, ritmusa mindig fedi egymást, ahol a népdal, a falu, a puszták melódiái nem úgy kapnak városi köntöst (zongoraátiratot), hogy eredeti szépségük lekopik, harmatuk odavész, mint a vadon nőtt virágé, amit vasárnap reggel behúznak a vámon öreg nénik, s mi, snájdig ifijúrak, hölgyekre való tekintettel, gomblyukba tűzünk, s aztán az aszfalton széttaposunk. (d•—•) A SZERKESZTŐ ÜZENETEI B. Teljesen igaza volt és semmiféle szemrehányást sem kell magának tennie. Ellenkezőleg, rokoni kötelességét teljesítette, amikor egy igen helytelen és indokolatlan viszonnyal szemben megjelölte álláspontját. Mondja meg a fiataloknak, hogy az ilyen idő előtti bizalmaskodások igen gyakran szomorú eredményhez vezettek már — a leány számára. Mindaddig, amíg nyilvános eljegyzés nem volt, senki sem élhet a vőlegény jogaival. És a család idősebb férfitagja nemcsak tehet az ilyen esetben megjegyzést, hanem meg is kell tennie. Sch. Gy. Mindent a maga idején. A cím igen helyes és mindnyájan vonhatunk le belőle bizonyos tanulságokat, ön például azt, hogy egyenlőre még iskolai gyakorlataival törődjék. Az irodalomra még bőven ráér. E. T. Logika a házasságban. A cikkben azonban nincs logika, sőt más sincsen. Éppen ezért közölhetetlen. A segély. Van valami magja, de bizony édeskevés. Mikszáth-zsáner — Mikszáth sajátságos, mély humora és melegsége nélkül. Nem használhatjuk. Falusi asszony. 1. Szobáink téli virágdíszéről írt soraiból közöljük a következőket, tudva, hogy olvasóink szívesen vesznek ily útbaigazítást: „Az úgynevezett nyári borostyán rendkívül könnyen megfakad egyszerű dugványozásra, föltétlen napos helyet nem kíván. Nyáron ablakok, kis rácsok befuttatására nagyon alkalmas, télen is hálás növény. Sajátsága, hogy levágott indái kissé hűvös, mentes helyen eleven zöld levelekkel fagykitelelnek. Tavaly nálam egy ilyen levágott inda, Petőfi arcképére akasztva, apró kis sárga virágot is nyitott, ezt a virágzást kissé fűtött szobában máskor is láttam-Aki cserépben nem tarthatja a növényt, a leírt módon teleltetheti ki tavaszig, amikor aztán földbe ültetve akár a szobában, akár a kertben hihetetlen gyorsan megnő s szépen befutja a rácsot vagy ablakot". 2. A közölt néprajzi adalékok de nem valók lapunk hasábjaira érdekesek. Nálunk az „Etnográfia" című folyóirat foglalkozik az ily népszokások gyűjtésével. 3. Azóta annyi mindenféle fordult meg a kezünkön, hogy nem emlékszünk már arra az esetre. M. N. J. Farsangi hangulatok. Százszor megfigyelt „megfigyelések". Ezeket a háromleányos apákat nagyon új színekkel kellene megrajzolni, hogy közölhetők legyenek. Az ön dolgozatában azonban nincsen egy új hang sem. Fiume. 1900 január 1-én. Szt. 1. A fiatalok cserélik ki a gyűrűt és rendesen meg is csókolják egymást. 2. Nehéz kérdés és látatlanba alig lehet tanácsot adni. Legjobb volna, ha valami hivatást keresne az illetőnek, valamilyen munkakört, amely betölti az idejét és a gondolkozását. Ha ez lehetetlen volna, próbálja legalább sokat olvastatni, vidám, derűs könyveket, amelyek elvonják a komor gondolatoktól. Helén. Leghelyesebb utcai toalettben. Az esküvő után hihetőleg úgyis elutaznak. Ha azonban ragaszkodik a fehér ruhához, hagyja el mindenesetre a fátyolt és mirtusz-koszorút. 143