Uj Idők, 1919 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1919-01-26 / 4. szám - Szobrászsors / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások

ember biztosan művelt elmének hat, ha úgy három-négy szóval elmondhatja, hogy ezen vagy azon a képen mi történik. A tónusokról, vonalakról, vagy kompozí­cióról ez nem ment olyan könnyen, ahhoz előbb legalább­is három-négy újságkriti­kát kellett elolvasni. Most azonban na­gyon megkönnyebbült a kultúra ez áldo­zatainak sorsa s látható volt, mily hálá­sak érte a festőknek. Éppen a festőknek, mert odébb a szob­rok gyűjteményében már más volt a han­gulat. Egy gipszfej, egy márványfej, egy bronzfej: mit kezdjen vele az ember? I­ogy lehet most megtudni, hogy melyek miért jobb vagy rosszabb a másiknál? Ha legalább kisülne, hogy az egyik szí­nésznő vagy színész, akkor hamar hozzá lehetne fűzni egy csipetnyi érdekességet. Sajnos, a büsztök nem mondanak el semmit, nem ágálnak, nincs bennük ötlet. Ez csak éppen szobrászat, tehát mit kezd­jen vele más ember? Szerencse, hogy az egyiken különleges frizura látható, a má­sikon meg egy szemölcs. Ehhez már könnyebben hozzáfűzhető pár kozmetikai megjegyzés, tehát a művészet megtalálta az élő élettel való kapcsolatot. Mégis jó a szoborterem, mert vastag oszlopainak árnyékában időről-időre kipihenheti az ember a­­ pvélvezet fáradságát, ha akad arra való partner. A tömeg, amely sza­kadatlan sorban árad s hullámzik terem­ből-terembe, majd c­sak ide vet egy másik menekülőt. S a semleges szigeten, amilyen egy ilyen oszlopalja, okosabb dolgokról lehet beszélni. Aztán úgyis szépen hazamegy az ember. Eleget tett a­­ kultúrának, ott volt a jelen­voltak közt. Szobrászsors­ t f­olt Budapesten egy szobrász, akinek a munkái kétszer kerültek dobra a halála után, csekély ötven esztendős időközben. Ez a­ második árverés a mi napjainkra esik s aktualitását növeli, hogy a dobra kerülő szobrok a rég gyűlölt Hentzi-em­lékmű bronz-alakjai. Aki azokat megmintázta, Hans Gasser uram, életének sok­­ évét töltötte Pesten, itt is halt meg. Két hazája volt: egy Gmünd melletti falucska, ahol született s Pest, ahol meghalt. Két temetése volt: egy a kerepesi temetőben, a másik meg Bécsben, ahová átszállították 1869-ben. Ennek is éppen ötven éve. S mondom: kétszer árverezték. Hans Gasser uram, jónevű bécsi szob­rász, aki sok népszerű szobor szerzője (a többi közt tőle való a bécsi ,,Donau­ veib­chen"), valamiképpen összefonódott a ma­gyar művészettörténettel. Jó ismerőse volt Markó Károlynak s megfaragta a magyar tájképfestő márványképmását. Ő készítette a nagy Széchenyi mellszobrát is. Végre rábízták a budai Hentzi-emlék sarkait díszítő szobrokat is. Ezt a Hentzi-emléket 1852-ben nagy katonai parádéval, a császár és egynéhány főherceg legszemélyesebb jelenlétében leplezték le. Gasser uram szépen szerette a hírt, di­csőséget és aranyakat. A sors azonban nyilván azt vélte, hogy a szobrásznak ele­get juttatott a jóból s két nagy szeren­csétlenséget bocsátott rája. Az egyik, ta­lán nagyobbik: a gyűjtő­szenvedély, a másik egy oly betegség, amely lehetet­lenné tette a mintázó­ mu­nkát. A nagyob­bik jó korán kopogtatott a műhelye aj­taján. Hans Gasser uram gyűjteni kezdett ké­pet, szobrot, faragott műtárgyakat. S nyil­ván nem tudott benne mértéket tartani, mert ez a szenvedélye csakhamar végze­tes ismeretségbe juttatta uzsorásokkal. Akkoriban ez sokkal nagyobb veszede­lem volt, mint manap, amikor az uzsorá­soknak kezd felkopni az álluk. Akkoriban ugyanis még fönnállóit egy ma már ismeretlen komor intézmény: az írok börtöne. Hans Gasser uram, a íentzi-szobrok mestere, a legrövidebb idő alatt közvetlen ismeretségbe jutott ezzel az intézménnyel. Belesodorta gyűjtő­szenvedélye. A szép képek, szob­o­rok, faragott tárgyak, porcellánok. Valahogyan, nem tudni, miféle furfang­gal, Gasser uram meg tudta menteni ezt a gyűjteményt az üldöző hitelezőik elől, egy pesti házban s leülvén a leülendőket, szép szerényen meghúzódva éldegélt, egy­pár finom síremléket faragva a kerepesi temetőbe (a Medetz és Pf­eiffer-családok számára), aztán meg szorgalmasan zarán­dokolva a Lukács-fürdőbe, ahol a csont­szú ellen keresett gyógyulást. De már csak a halál gyógyította meg, 1868-ban. Egy évig aztán békén hagyta pihenni a sors a holt szobrászt. Aztán megint fölvette Gasser uram holtontúli életének­ fonalát. Egy évvel halála után ugyanis kiásták őt s elvitték Bécsbe, újra temetni. S épp ötven éve, hogy hivatalosan meg­nyitották az ő Pesten pókhálósodó szobá­ját is. Amit egy életen át szorgalmasan gyűjtött: minden dobra került. Pedig elég mindenfélét leltek ott: nyolcszáznál több műtárgyat, ezekből ötszáznál több olaj­festményt, aztán bútort, porcellánt, raj­zot, szobrot, faragványokat és az akkor nagyon divatos „füstfestményeket", ame­lyeket Gasser uram mint az adósok bör­tönének bús lakója készítgetett. A saját művei közül mintegy négyszáz darab tor­lódott itt össze. Mindez dobra került s elcipelték a szél­rózsa minden irányába. Most, az első árverést követő ötvenedik esztendőben, dobra kerültek azok a szob­rok is, amelyeket egykor a budavári Hentzi-emlékmű számára mintázott. Hans Gasser uram megülhetné arany­lakodalmát az árverező-dobbal. Ki tudja, nem lesz-e még egyszer ju­bilánssá? Erről majd beszámol az Uj Idők referense az úr 1969-ik esztendejében. Arcképek a zenevilágból. Muzsiku­sokról írt könyvet Papp Viktor, a magyar zenekritika avatott embere. Papp nem labdázik meggyőződéseivel, írásai nem szemponttalan jelzőhalmozások, a zenei világban másként néz körül, mint azok, akiknek minden mindegy. A zenei ösz­tön, az elméleti tudás,­ a gyakorlati ta­pasztalat egyformán alapja írásainak. Amit vall, azt nem rejti véka alá, ítéle­teiben határozott, de nem terrorisztikus: csak ahhoz ragaszkodik, amit igaznak is­mert meg, a hitéhez, de ehhez aztán tör­­hetetlenül. Ez tette a modern zenei törek­vések harcosává. Könyve, ,,Arcképek zenevilágból" az alapos és jellemző ta­­­nulmányok egész sorozata a modern ma­gyar és külföldi zene oly kiválóságairól, előadókról és teremtő művészekről, mint Debussy, Richard Strauss, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Huber­mann, Ehevinne, Burmester, Vecsey stb. Papp Viktor könyve a zeneművészet sze­gényes magyar irodalmában nyereség, érdemes olvasni. 78 usVAR! PLETYKA Nincs gáz! Mühlbeck Károly rajza

Next