Uj Idők, 1919 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1919-01-26 / 4. szám - Szobrászsors / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
ember biztosan művelt elmének hat, ha úgy három-négy szóval elmondhatja, hogy ezen vagy azon a képen mi történik. A tónusokról, vonalakról, vagy kompozícióról ez nem ment olyan könnyen, ahhoz előbb legalábbis három-négy újságkritikát kellett elolvasni. Most azonban nagyon megkönnyebbült a kultúra ez áldozatainak sorsa s látható volt, mily hálásak érte a festőknek. Éppen a festőknek, mert odébb a szobrok gyűjteményében már más volt a hangulat. Egy gipszfej, egy márványfej, egy bronzfej: mit kezdjen vele az ember? Iogy lehet most megtudni, hogy melyek miért jobb vagy rosszabb a másiknál? Ha legalább kisülne, hogy az egyik színésznő vagy színész, akkor hamar hozzá lehetne fűzni egy csipetnyi érdekességet. Sajnos, a büsztök nem mondanak el semmit, nem ágálnak, nincs bennük ötlet. Ez csak éppen szobrászat, tehát mit kezdjen vele más ember? Szerencse, hogy az egyiken különleges frizura látható, a másikon meg egy szemölcs. Ehhez már könnyebben hozzáfűzhető pár kozmetikai megjegyzés, tehát a művészet megtalálta az élő élettel való kapcsolatot. Mégis jó a szoborterem, mert vastag oszlopainak árnyékában időről-időre kipihenheti az ember a pvélvezet fáradságát, ha akad arra való partner. A tömeg, amely szakadatlan sorban árad s hullámzik teremből-terembe, majd csak ide vet egy másik menekülőt. S a semleges szigeten, amilyen egy ilyen oszlopalja, okosabb dolgokról lehet beszélni. Aztán úgyis szépen hazamegy az ember. Eleget tett a kultúrának, ott volt a jelenvoltak közt. Szobrászsors t folt Budapesten egy szobrász, akinek a munkái kétszer kerültek dobra a halála után, csekély ötven esztendős időközben. Ez a második árverés a mi napjainkra esik s aktualitását növeli, hogy a dobra kerülő szobrok a rég gyűlölt Hentzi-emlékmű bronz-alakjai. Aki azokat megmintázta, Hans Gasser uram, életének sok évét töltötte Pesten, itt is halt meg. Két hazája volt: egy Gmünd melletti falucska, ahol született s Pest, ahol meghalt. Két temetése volt: egy a kerepesi temetőben, a másik meg Bécsben, ahová átszállították 1869-ben. Ennek is éppen ötven éve. S mondom: kétszer árverezték. Hans Gasser uram, jónevű bécsi szobrász, aki sok népszerű szobor szerzője (a többi közt tőle való a bécsi ,,Donau veibchen"), valamiképpen összefonódott a magyar művészettörténettel. Jó ismerőse volt Markó Károlynak s megfaragta a magyar tájképfestő márványképmását. Ő készítette a nagy Széchenyi mellszobrát is. Végre rábízták a budai Hentzi-emlék sarkait díszítő szobrokat is. Ezt a Hentzi-emléket 1852-ben nagy katonai parádéval, a császár és egynéhány főherceg legszemélyesebb jelenlétében leplezték le. Gasser uram szépen szerette a hírt, dicsőséget és aranyakat. A sors azonban nyilván azt vélte, hogy a szobrásznak eleget juttatott a jóból s két nagy szerencsétlenséget bocsátott rája. Az egyik, talán nagyobbik: a gyűjtőszenvedély, a másik egy oly betegség, amely lehetetlenné tette a mintázó munkát. A nagyobbik jó korán kopogtatott a műhelye ajtaján. Hans Gasser uram gyűjteni kezdett képet, szobrot, faragott műtárgyakat. S nyilván nem tudott benne mértéket tartani, mert ez a szenvedélye csakhamar végzetes ismeretségbe juttatta uzsorásokkal. Akkoriban ez sokkal nagyobb veszedelem volt, mint manap, amikor az uzsorásoknak kezd felkopni az álluk. Akkoriban ugyanis még fönnállóit egy ma már ismeretlen komor intézmény: az írok börtöne. Hans Gasser uram, a íentzi-szobrok mestere, a legrövidebb idő alatt közvetlen ismeretségbe jutott ezzel az intézménnyel. Belesodorta gyűjtőszenvedélye. A szép képek, szoborok, faragott tárgyak, porcellánok. Valahogyan, nem tudni, miféle furfanggal, Gasser uram meg tudta menteni ezt a gyűjteményt az üldöző hitelezőik elől, egy pesti házban s leülvén a leülendőket, szép szerényen meghúzódva éldegélt, egypár finom síremléket faragva a kerepesi temetőbe (a Medetz és Pfeiffer-családok számára), aztán meg szorgalmasan zarándokolva a Lukács-fürdőbe, ahol a csontszú ellen keresett gyógyulást. De már csak a halál gyógyította meg, 1868-ban. Egy évig aztán békén hagyta pihenni a sors a holt szobrászt. Aztán megint fölvette Gasser uram holtontúli életének fonalát. Egy évvel halála után ugyanis kiásták őt s elvitték Bécsbe, újra temetni. S épp ötven éve, hogy hivatalosan megnyitották az ő Pesten pókhálósodó szobáját is. Amit egy életen át szorgalmasan gyűjtött: minden dobra került. Pedig elég mindenfélét leltek ott: nyolcszáznál több műtárgyat, ezekből ötszáznál több olajfestményt, aztán bútort, porcellánt, rajzot, szobrot, faragványokat és az akkor nagyon divatos „füstfestményeket", amelyeket Gasser uram mint az adósok börtönének bús lakója készítgetett. A saját művei közül mintegy négyszáz darab torlódott itt össze. Mindez dobra került s elcipelték a szélrózsa minden irányába. Most, az első árverést követő ötvenedik esztendőben, dobra kerültek azok a szobrok is, amelyeket egykor a budavári Hentzi-emlékmű számára mintázott. Hans Gasser uram megülhetné aranylakodalmát az árverező-dobbal. Ki tudja, nem lesz-e még egyszer jubilánssá? Erről majd beszámol az Uj Idők referense az úr 1969-ik esztendejében. Arcképek a zenevilágból. Muzsikusokról írt könyvet Papp Viktor, a magyar zenekritika avatott embere. Papp nem labdázik meggyőződéseivel, írásai nem szemponttalan jelzőhalmozások, a zenei világban másként néz körül, mint azok, akiknek minden mindegy. A zenei ösztön, az elméleti tudás, a gyakorlati tapasztalat egyformán alapja írásainak. Amit vall, azt nem rejti véka alá, ítéleteiben határozott, de nem terrorisztikus: csak ahhoz ragaszkodik, amit igaznak ismert meg, a hitéhez, de ehhez aztán törhetetlenül. Ez tette a modern zenei törekvések harcosává. Könyve, ,,Arcképek zenevilágból" az alapos és jellemző tanulmányok egész sorozata a modern magyar és külföldi zene oly kiválóságairól, előadókról és teremtő művészekről, mint Debussy, Richard Strauss, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Hubermann, Ehevinne, Burmester, Vecsey stb. Papp Viktor könyve a zeneművészet szegényes magyar irodalmában nyereség, érdemes olvasni. 78 usVAR! PLETYKA Nincs gáz! Mühlbeck Károly rajza