Uj Idők, 1922 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1922-12-10 / 50. szám - Paul Frank: Kolibri. Regény / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Kolibri Regény. írta PAUL FRANK 11. folytatás A rendőrfőnök lármát csapott. A kapukat lezárták. A rendelkezésre álló összes rendőröket, detektiveket mozgósították". Az épületet átkutatták. Madame Kolibri nem került elő. Camille Sivori alig tudta leplezni örömét. — Hiábal Derék egy lyány, — mondotta gondolatban önmagának. — Mit szól hozzá? — kérdezte most tőle a rendőrfőnök, aki a nagy kiabálásba egészen berekedt. — Nem lep meg, — felelte a detektív. — Egyszer engem is elkábított. — Úgy látszik, ez a specialitása, — jegyezte meg a rendőrfőnök. A folyosó végén egy lihegő, molett öreg bácsi alakja tünt föl. A városparancsnok volt. A szenzációs hír vétele után tüstént ide rohant s melegen megrázta a rendőrfőnök kezét: — Bravó! — mondotta. — Ezt jól csináltad. Isten éltessen! Azután Sivorihoz fordult: — S ön ... ön el akarja csípni Kolibrit? Mondjon le erről. De ha mégis megpróbálja ... s ha netalán sikerül is önnek, akkor . . . — ... akkor? — ... akkor hozza őt vissza kérem — nekem. 20. Jó időbe tartott, amíg Sivori meg tudta állapítani azt, hogy Kolibri milyen úton, melyik oldalkapun át hagyta el a rendőrfőnökség épületét. Az bizonyos, hogy tájékozódó képessége kiváló volt. Attól a kaputól nem messze, amelyen át Kolibri az utcára ért, autóállomást talált a detektív. Sorra vette a soffőröket. Csakhamar megtalálta azt, akinek az autóján Kolibri eltávozott. — Hová vitte őnagyságát? — kérdezte tőle. — Egy gyermekruha-üzletbe. — Gyermekruha-üzletbe? — Oda. — Minek? — őnagysága azt mondta, hogy fiúruhát akar vásárolni. — Most vigyen el engem is abba az üzletbe. De gyorsan! — rendelkezett a detektív. Az autó a Calea Victoriei egyik boltja előtt állott meg. A bolt cégtábláján ez a felirat díszlett: A. Kiermann & Camp. A detektív hivatta az üzlet főnökét, igazolta magát s megmondotta, hogy mi járatban van. A főnök megkérdezte alkalmazottait. Megállapítást nyert, hogy Kolibri egy tizennégy esztendős fiúnak való ruhát vásárolt az üzletben. A detektív most ismét a soffőrhöz fordult: — Innen hova mentek? — A pályaudvarra.S a pályaudvarról? — Nincs tovább, őnagysága kifizetett s én visszamentem a standra. — Akkor hát vigyen engem is a pályaudvarra! — adta ki a parancsot Sivori. A pályaudvaron a menetrend iránt érdeklődött. Kiderült, hogy a keleti express fél nyolckor reggel áll meg Bukarestben. Azzal tehát Kolibri már nem utazhatott el. A legközelebbi gyorsvonat csak délután négy órakor indul. Azzal még nem mehetett el, közben mindössze hat személyvonat hagyja el Bukarestet. Az egészen valószínű volt, hogy személyvonaton Kolibri nem szökik. — Tehát itt kell még lennie a városban. — vonta le a következtetést Sivori. Ezután mérlegelni kezdte azt a két adatot, amely Kolibri szökéséről a rendelkezésére állott. Az első adat arra vonatkozott, hogy Kolibri fiúrnhát vásárolt. A másik arra, hogy a pályaudvarra hajtatott. Mi keresni valója lehetett itt? Semmi kétség: utána akart nézni a podgyászának, amelyről, minthogy letartóztatták, nem gondoskodhatott. És az is valószínű, hogy nem női ruhában érdeklődött, hanem fiú ruhában. A detektív egyenesen a csomag-revideáló osztályba ment s ott megkérdezte az osztályfőnököt, hogy nem tünt-e fel neki a mai nap folyamán egy kisfiú, aki a podgyászáért jött. Persze, hogy feltűnt. Az osztályfőnök alig győzte megcsodálni a kisfiú angyali szépségét s fellépésének biztosságát. De még a podgyásza is egészen különösen finomnak és értékesnek látszott. Csakhamar előkerült az a vasúti hordár, aki a kisfiú holmiját a kocsiba vitte. A hordár emlékezett rá, hogy a kisfiú ezt a címet mondotta be a kocsisnak: — Storck-pensio. Azt, hogy a Storck-penzió hol van, a hordát nem tudta megmondani. Sivori ennek ellenére is bankót nyomott a kezébe. Ujjongott. Tehát Kolibri még nem utazott el! A telefonkönyvből kiderült, hogy Storck-penziót hol kell keresnie. Kocsit fogadott s oda hajttatott. Útközben sajátosan érezte magát. Íme: nyomában van a szökevénynek s nem kétséges, hogy megtalálja. S ha megtalálta? Mit kezd várjon vele? Kiszolgáltatja-e a rendőrségnek? Vagy elfogja? Nem! Sivori most már teljes bizonyossággal tudta, hogy egyiket sem fogja megtenni. Nem úgy közeledett immár Kolibri felé, mint ellenség. A Storck-penziót egy szűk és sötét külvárosi utca kétemeletes házának második emeletén rendezték be. Sivorinak egy éltesebb, sovány és dísztelen nő nyitott ajtót. A tulajdonosnő. — Szobát keresek. — mondotta a detektív. — Ellátással vagy ellátás nélkül? — kérdezte az asszony. — Erről majd később nyilatkozom. — Csak azért kérdem kérem, mert ellátás nélkül nem adok ki szobát. — Nem szállt kérem ide egy körülbelül tizennégy esztendős kisfiú? — De igen. Ma délben. — Láthatnám-e? — Most nem, mert nincs idehaza. De hogyan függ össze a kisfiú a lakáskereséssel? — Nagyon is összefügg. Én ugyanis annak a kisfiúnak a nagybátyja vagyok, kérem. — A szívből örülök. Méltóztassék csak beljebb kerülni. Nevem Storckné, Storck őrnagy özvegye vagyok. Szegény boldogult férjem, ha tudná, hogy szobák kiadásából élek . . . — Örülök a szerencsének, őrnagyné asszonyom. De még sokkal jobban örülnék, ha olyan szobát ad Ezüst erckészletek kazettában, 13 személyes komplett, ezüst értékben nagy választékba. Arany, ezüst, brilliáns beváltás. SZIGETI NÁNDOR ÉS FIA Budapest, IV., Mumum-körut 17 AI«plr»tott 1 867 415.