Uj Idők, 1925 (31. évfolyam, 27-50. szám)

1925-08-23 / 34. szám - Beczássy Judit: A bestia. Regény / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

Wesselényi: Ha élhetetlen, akkor nem is érdemli meg az életet. A francia nemesség is elpusztult, fen­séges nádor, de Franciaország él és virágzik. Nádor: Ez örvendetes! És ki vállalta át a francia nemességtől a haza kormányzásának és megvédésé­nek kötelességét? Wesselényi: A polgári osztály, fenséges uram! Nádor: Jól van, kedves báró Wesselényi, mutassa meg nékem ia .magyar polgári osztályt és én a nemesi privilégiumok halálára szavazok. La mort sans phrase! Széchenyi (némi zavarban): Fenség, mi azt re­méljük, a jövőben is megtarthatjuk a nemzet veze­tését. Nádor: Önök? Kik önök, kérem? Széchenyi: Mink, akik dolgozni akarunk érte és föl akarjuk rázni halálos álmából a nemzetet. Nádor: A népet nem azok vezetik, akik dolgoz­nak érte. Széchenyi: Hanem kik, fenséges uram? Nádor: Akik beszélni tudnak a nyelvén. Nem az a nép vezére, aki munkára tanítja, hane­m aki kön­­nyű életet ígér neki. Ön azt mondja: fölrázza álmá­ból a nemzetet. Tudja ön, kit ébreszt föl? Tudja ön, ki a nemzet­­ ? Wesselényi: Fenséges nádor — Nádor (hozzáfordul): Kérem, mondja meg, ki a nemzet? Wesselényi: Nem a régi kiváltságos osztályok, hanem együttvéve minden magyar — Nádor: De a horvát? A szerb? A tót? Az oláh? Úgy látom, itt hiányos a híd padlózata, — bele ne essenek a Dunába! Széchenyi: A közös szabadság a magyarság test­véreivé fogja őket tenni. Nádor: Igazán restelem, hogy jeges vízzel kell végiglocsolnom az ön nemes hevét. .. Tudja meg, gróf Széchenyi, a nemzetek sohasem testvérek. Néha szövetkeznek ketten, de mindig cs­ak egy harmadik el­len. A szeretet nem diplomáciai faktor, csak a közös gyűlölet. Ébressze föl azokat, akik ma alusznak az országban és majd meghallja, miféle farkasgyűlölet üvölti körül a magyart. (Szünet.) ön, gróf Széchenyi, a civilizáció fáklyájával megy végig a nagy hídon, hogy megvilágítsa a magyar éjszakát. Gondoljon reá: sok gyúlékony anyag van az országban! Wesselényi (sötéten): És ki halmozta azt föl, fenséges uram? Nádor: Se­m ön, sem én, de ha lángra lobban, akkor bennéghet minden, ami kettőnknek kedves. (Széchenyihez.) A magyar fáklyahordó nyomában a tűzvész jár! Széchenyi: Ha úgy volna, fenség, ha a magyar­ság nem bírná el a világosságot, akkor az volna a legszomorúbb végzetű nemzet. Nádor: Egy okkal több, hogy igyekezzünk meg­érteni és megvédeni. De az önhöz hasonló férfiaknak, gróf Széchenyi, veszedelmes ám közügyekkel foglal­kozniok. ön nagyon lelkiismeretes ember. Bőrszíj­idegek, struccgyomor kell hozzá; idegek, amelyek nem ismerik a lelkiism­eretet és gyomor, amely a pat­kószögeit is megemészti. Ha az ön dolgai balul sülnek, hogyan fog ön megállani a felelősség súlya alatt? Az adjutáns belép: Fönséges uram, udvari kurir érkezett Bécsből! A bestia — Regény — írta: Beczássy Judit Ilyenkor már bánta, hogy nem kockáztatott leg­alább egy tétet, hogy Olga ne lenne pénz nélkül. Pedig Olga mindeddig nem érezte még a pénzte­lenség súlyát. Még nem próbálta a lemondást, csak kacérkodott vele, mikor arról akarta önmagát meg­győzni, hogy kevesebből már nem lehet kijönni. Na­pokig megállt a költekezés nélkül, de ha már nagyon ráéhezett, mindig talált megoldást. Ha máshonnan nem kérhetett, jó volt Julis spórolt pénze is. Az szíve­sen adta, kikerekítve kapta vissza, ha pénz került a házhoz. Julis érdekelt fél lett a postavárosban. Az igaz, hogy hitelezői minőségében már sokat megenge­dett magának. Olga parancsait cenzúrázta és csak azt teljesítette, ami neki jól esett. Ha Olga rászólt, fel­mondással fenyegette és pénzét kérte, hogy azonnal mehessen. És mert nem tudta megadni Olga, szépen v­i­s­s­z­a­v­onu­lt a k­o­n­y­h­ából. Dolga most sem akadt, látogató csak délután jö­hetett, sokszor addig is elhevert kedvetlenül. Miért kelne föl? Kinek? De hogy az ura szemrehányást ne tehessen, tele volt panasszal. A feje fáj, a háta fáradt. Bánky látta, hogy semmi baja, tudta volna az orvos­ságát is, amitől talpra szökkenne és körül táncolná a szobát, de nem segíthetett. És mikor jött az este és megrohanták a csábító gondolatok, úgy érezte, hogy egyetlen út számára a kártya és elment szerencsét próbálni. Ettől kezdve gyakran késett el a vacsorától. Néha ragyogva nyújtotta Olga felé a nyereséget, máskor leverten lépett be, hogy Olga messziről felismerte a helyzetet. Ilyenkor még vigasztalta is. És mert jó volt, ha pénzt hozott, úgy tett, mintha, nem venné észre, hogy egyre pontatlanabb lett. Megesett az is, hogy éjjel jött haza. Olga órákig várta a vacsorával, aztán belefáradt és lefeküdt egyedül. És lassan beletörődött abba is, hogy egyedül­i vacsorázott az ura terítékével szemben. Ha Bánky nyereséggel ment haza és Olgát már álomban találta, párnája alá csempészte a pénzt, hogy reggel együtt örüljenek és Olga ilyenkor már kész vásárlási tervekkel állt elő: — Megveszem azt a szép lakkcipőt, amit a­ hé­ten kinéztem magamnak. Neked meg egy szép, vad­galam­bszürke kalapot, puhát, finomat, jó? •—­ Ne végy nekem édes semmit, inkább fizess­helyette a fűszeresnél, már kétszer kérte a borok árát. — Elég szemtelenség, hogy nem tud várni! Azért sem fizetek. Nincs itt még egy ilyen vevője, micsoda rengeteg pénzt kapott már tőlünk. Ne legyen úgy meg­ijedve. Bánky tudta, hogy Olga nem törleszt, neki magá­nak kellene elintézni, mikor nyereségben van, de akkor kevesebbet adhatna neki, pedig ebben volt egész öröme. Minden gondolata Olga volt és mégis lassanként egészen magára hagyta. Olgát csak várta haza, eleinte türelmesen, re­ménykedve, aztán már izgatottan. Miért nem jön még? Biztosan veszít. Olvasni próbált, de gondolatai nem tudták a betűket követni, mindegyre a kártyához tértek vissza: miit vesz, ha nyer Lajos? És mi lesz, ha megint veszít? Ölbe ejtett kézzel sokat elüldögélt így, de ha lefeküdt, sem tudott már aludni. Oly sok­szor látta már tolvaj módra, nesztelenül besurranni és csendben vetkőzni, hogy fel ne ébressze őt és el­odázza a kínos magyarázkodást és látta sokszor a reggel józan világosságában Lajos letört, szemre­hányástól gyötrődő arcát, hogy már csak erre tudott 8. folytatás .178

Next