Uj Idők, 1926 (32. évfolyam, 27-52. szám)

1926-10-24 / 43. szám - Havas István: Őszi panasz (Lenau) / Versek

— Az anyád! Ehh! — összeütötte két tenyerét, beleköpött, mint mikor nagy terűt készül emelni s a következő pillanatban — megragadta a két földnek szegzett szarvat... A bika megrázta fejét. Erre nem volt elkészülve. A szűkölő, dühös puli pedig mint egy óriási kullancs kapaszkodott a bika orrába. Ott lógott rajta, akár a fityegő. Ezt ugyan le nem rázza élve . • • Az asszonynak elszorult a szíve. Nem a féle­lem, valami csodálatos ujjongó öröm szorongatta. — Istenem, hiszen ez egészen olyan, mint Toldi Miklós képe az iskola falán. Az is egészen így a lógja a bikát, csak a puli hiányzik az orráról az állat­nak. S ez az ember az ő ura ... Istenem segíts! A bika ismét megrázta fejét, de a kutyakullancs le nem szakadt róla s a két vasmarok úgy fogta, mint a csavarszorító. Most taszítani kezdte a gulyást a bika hátrafelé. Hiába, neki négy lába kapaszkodott. — Rózi szaladj, ne bámulj — hördült fel az ember s csavart egyet a bika nyakán. — Szaladj! De Rózi nem szaladt. — Boldogságos! Letaszítja a marton s akkor vége — sikoltott az asszony. A hintón pedig felállott az uraság s arcához emelte vadászfegyverét — aztán leeresztette megint. Nem kellett lőni. Nem is lehetett. Amint az urát lassan hátrálni látta az asszony a rettenetes barom taszítása alatt, odarohant a dulako­dókhoz. Felkapta a kettéhasadt botot, melynek hasadt végei, mint két dárda meredtek, két kézre fogta egyi­ket s teljes erejéből beledöfte a bika oldalába. Döfött egyszer, kétszer, barna, izmos karján, fehér ingvállán végigfröccsent a bika forró, sűrű-piros vére ... végig a kezein s a gulyás csak érezte, hogy gyengül az állat, megroggyan a térde, előbb egyik, majd a másik lába torpan meg s ledobban az óriás barom, hogy a fürge puli alig tud kikecmeregni alóla diadalmas, mégis szűkülő vonítással... — Mi győztünk. * Most eleresztette a gulyás a szarvakat, ingujjával végigtörölte gyöngyöző homlokát s csak jó hosszú perc múltán szólalt meg: — Na, ezt megcsináltad Rózi. .. vége. Az asszony ott állott a vértől csepegő nyárssal, mint Judith Holofernes sátorában, nézte a még vonagló állatot, aztán egykedvűen vállat vont. — Inkább ű, mint kee... Palló Imre: Háry János Körmendy János: Marci kocsis Kodály Zoltán Háry János­ának bemutatója az Operaházban 488- Őszi panasz — Lenau — Elmentél, szép kikelet, Nincs, nincs neked maradásod, lm, a virulás helyett Fáradt őszi távozások! A lombtépő szélroham Mintha sikoltozna fájón. El-elhaló végmoraj Borzongat a hervadt tájon. Év az évet kergeti, Búcsúztatok ismét egyet. Erdő súgva kérdezi: „S szived álmát, mondd, föllelted?" Zúgó erdő, szivemet Jó helyt ért ép e kérdés: 'Sz évről-évre itt pereg Hervadó lomb, tört reménység! Havas István

Next