Uj Idők, 1941 (47. évfolyam, 1-26. szám)
1941-04-27 / 17. szám - Palotai Boris: Lajos bácsi / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
helyébe mást szerepeltessen, valami lengőszakállú varázslót... На az örökösödési per újabb bonyodalmáról adott számot, gyöngéd figyelemmel hallgattuk, s a végén megkérdeztük, mikor következik a folytatása. Annyira beleéltük magunkat a mesehangulatba, hogy mindenáron ragaszkodtunk hozzá, hogy kerek egész legyen, ügyes csattanóval, melyben Lajos bácsi megkapja a fél országot, s ráadásul a királylány kezét-Lajos bácsi szokott alkalmazkodó képességével belement a mesébe, e idővel kicserélte a nagyapa hallócsövét gyémántkoronával. Nagyobb engedményre azonban nem volt kapható. Távozáskor apám megkínálta cigarettával. „Világért se" és,,éppen most dobtam el" szabadkozással kivett két egyiptomit, holott az egyiptomiak a háziúrnak voltak félretéve. De Lajos bácsi szomjasan pöfékelt, egyhuzamban szívta el mind a kettőt, lehányta a szemét, mint az igazi élvezők, s orrcimpái finoman remegtek. Amikor azonban a hamutálcába fojtotta a parazsat, visszatért hűvös eleganciája, és bosszankodva jegyezte meg: — Ejnye no, nem kellett volna rágyújtanom. Megfogadtam, hogy leszokom a dohányzásról. De olyan átkozottul szórakozott vagyok! Sophie, a gráci kisasszonyunk elragadtatva pillantott rá. Legjobban szerette volna tetőtől talpig lägerbe öltöztetni, de a Herr Lajost nem tűrt semmiféle becézést. A személyzettel különben is rendkívül tartózkodó volt,szóra sem méltatta őket, s ha elment mellettük, a mellényéhez nyúlt, mintha borravaló után kotorászna. Egyszer csak elmaradt Lajos bácsi. Nem jelent meg a szokott időben, pedig épp lakásfestés előtt álltunk, s izgatottan vártuk, hogy féllábú gólyáit a falra pingálja, mielőtt ránk tör az engesztelhetetlen tisztaság. Anyám már halomba gyűjtötte az elajándékozásra szánt holmit, valósággal hiányzott neki az a fitymáló, s mégis szemérmes mozdulat, amellyel Lajos bácsi birtokba vette a levetett ruhát. — Útban van ez a sok limlom — mondta anyám, és hozzácsomagolt még néhány „majdnem új" nyakkendőt s egy galambszürke kamásnit, amelyre ráesett egy tintacsepp. De hogy Lajos bácsi meg ne sértődjön a tintacsepp miatt, vett két pár harisnyát, kis gyári hibával. A csomagot az ebédlőben tartottuk, hogy „kéznél legyen", aztán az esernyőtartóba nyomtuk, hogy „láb alatt ne legyen", s így cipeltük ki-be, egyre várva, hogy Lajos bácsi megszabadítson tőle, s vele együtt jóságfeleslegünktől, amely úgy duzzadt, fortyogott bennünk, mint fővő ruha a fazékban. Időnként szükség volt rá, hogy fakanállal jól lenyomjuk, megkavarjuk. Egy délután váratlanul beállított Lajos bácsi. Szokatlan időben jött, s így puszta megjelenése is zavart keltett. Ráadásul nem apánk öltönyét láttuk rajta, hanem egy vadonatúj, vasporszínű ruhát, amilyet nyugdíjas öregurak hordanak. — Mi történt, Lajos? — kérdezte jóindulatú mosollyal apám. — Csak nem ütötted meg a főnyereményt? Lajos bácsi hatásos szünetet tartott, s csak azután válaszolt megállapodott hangon, melyből minden fantázia hiányzott: — Megnyertem az örökösödési pert. Harmincötezer pengő készpénzt és húsz hold szőlőt Nagyszilkén. Három darab részvénypapírom is van. Szakszerűen beszélt, nem hagyta magát félbeszakítani és nem fürkészte anyám arcát, vajjon nem untatja-e fecsegése. De legjobban iá akkor ámultunk el, amikor a címeres bőrtárca helyett egy bádogdobozt húzott elő, kihalászott belőle egy olcsó cigarettát, aprólékos gonddal odaütögette a doboz fedeléhez, és csak azután gyújtott rá, mellékes mozdulattal. Most, hogy pénze volt, nem használta a címeres tárcát, a bizonyítékot, beérte a bádoggal is. A vagyon sok minden nyomorúságot engedhet meg magának. Egész megjelenése arra engedett következtetni, hogy kezdi ismerni a pénz értékét, kezdi tiszteletben tartani a vagyon törvényeit. Anyám szigorúan vizsgálgatta. A szeme csalódást árult el, határozottan rossz néven vette, hogy a Lajos-legenda megszűnt, s mindaz a leereszkedő érdeklődés, amely kísérte, belénk szorul. A tényekre nem volt kíváncsi, a per fordulataira, az oldalági rokonok cselszövéseire, mindez csak addig érdekelte, míg mesét érzett mögöttük, olyat, amibe mi is beleszőhetjük repdeső fantáziánk aranyszálait. Nem tudta, hogy viselkedjék Lajos bácsival feszengve ült a széken, s a függöny alá pislogott, mert odarejtette a neki szánt ingeket, hogy adott pillanatban megkérdezhesse: — Mondja, Lajos, nem tudná használni? Az uram már kihízta őket. Mi, gyerekek, odasompolyogtunk Lajos bácsi zsebéhez,kutatni az ismerős, ragacsos kincsek után, de a zseb idegein volt és hűvös. A bélés síkos völgyében tájékozatlanul bukdácsolt a kezünk, s tétova kalandozás után el is hagytuk e terméketlen vidékit. Lajos bácsi már kímélte e nyugdíjas öltönyt, nem szemetelte tele az élet maszatos, apró titkaival, boltban vett, kész örömöt vásárolt szabott árért. Míg arról beszélt, hogy vendéglőt nyit, s lehetőleg minél kevesebb személyzetet óhajt alkalmazni, mert azok kilopják az ember szemét, anyám kisurrant a szobából, majd egy megrakott tálcával jött vissza. A tálcáin a vitrinbeli teáscsészék sorakoztak, a „japán service", amit sohasem használtunk. Szendvicsek virítottak a csészéik mellett, gonddal cifrázott uborkák és csillagalakú céklák díszítették a vékony kenyérkéket, amelyek nem éhes ember részére készültek. Hogy honnan kerített anyám hamarjában lazacot, máig is rejtély marad, de két kenyérkén is ott fényeskedett a rózsaszínű, vékony lazacszelet, mintha gyémántporral lenne meghintve. Anyám úgy helyezte el a tálat, hogy a lazacos szendvicsek Lajos bácsihoz kerüljenek. Lajos bácsi most nem húzódott, mentegetőzött, az udvariassági szabályokat már nem érezte magára nézve kötelezőnek, s az elhelyezkedett polgár öntudatával tartott terepszemlét a tál fölött. A jólneveltség csökevényei, melyekhez mindeddig görcsösen ragaszkodott, mert úgy érezte, igazolják őt, és belépőjegyet váltanak egy langyos, kellemes világba, ahol négyfogásos ebédet főznek, és finoman bánnak a szegény rokonnal — a jólneveltség csökevényei pillanat alatt zsugorodtak semmivé. Valójában nem tett olyat, ami „nem illik", csak az egész viselkedése valahogy megegyezés-ellenes volt. A lazacos szendvicset felületesen megnézte, aztán kivett egy vajasszeletet, melyen pár szem köménymag szomorkodott s egy karikára vágott keménytojás. Beléharapott, tovább beszélt jelzálogkölcsönről és bankkamatról, majd tányérjára tette a kenyeret és nem nyúlt többet hozzá. Tudom, vannak megrázóbb percei is az életnek, mint hogy Lajos bácsi ügyet sem vetett ünnepi kiruccanásunkra, s jóllakva állított be hozzánk. De akkor oly súlyosan érintett ez minket, hogy dermedten néztünk egymásra. Úgy éreztük, valamitől megfosztott, be vagyunk csapva! Azóta rájöttem, hogy az adalkozás pompázó örömét vette el tőlünk, azt a gesztust, mellyel elaltatja az ember a lelkiismeretét, bepólyálja viselt ruhába és kelkáposztafőzelékbe. Ilyen semmirekellő ember volt ez a Lajos bácsi: felcserélte a mesemorzsákat egy darab vaskos valóságra, melyből idővel házat építtetett, tetőterasszal, s a tetőterraszon nyaranta vérszegény fizető-vendégek szövik magaslati álmaikat. 1М1Я