Új Idők, 1949 (55. évfolyam, 1-26. szám)
1949-03-26 / 13. szám - Aranyossi Magda: Juli / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok - Gereblyés László: Tűzijáték / Versek
Juli — Elbeszélés — írta Aranyossi Magda — Valóságos angyal ez a Juli, — mondotta Kató, aztán elgondolkozva még hozzátette: — És ezt vette el magától az uraj Micsoda mocskos fráter lehet? — Közönségesek, nincs kultúrájuk, — tódította Géza, — ezért kell felemelni őket. — Na, ha te azt hiszed, hogy az «felemelés» ami most történik és, hogy «a kultúrát szolgálja» — biggyesztette el a száját a leány. I — Ezt te nem érted, ehhez liba vagy! Ezzel a válasszal rögtön kiújult a hetek óta tartó testvérháború. Erre meg arra, így meg úgy. Kató azon kardoskodott, hogy «mindent tönkretesznek azzal, hogy lecsökkentik a kultúrált emberek életnívóját, hogy prolikat költöztetnek a szalonokba. — Gsépayék megpróbálták megmagyarázni a rekvitálónak, hogy nem foglalhatja le a szalont, mert akkor a felnőtt fiú kénytelen átjárni húga szobáján. Tudod, mit válaszolt? Azt, hogy ő úgy nőtt fel, hogy az egész család szoba-konyhában lakott, öt felnőtt ember... Az ilyeneknek aztán beszélhetsz kultúráról, szeméremről. Persze, hogy beköltöztettek egy házaspárt a szalonukba. — És az a házaspár micsoda tömegszállásról szabadult ki? — ugrott a húgának Géza. — Tömegszállás, az nekedkultúra?... Különben is egész más dolgokról van szó, amit ő nagy műveltséged nem ért meg. — Csépayék arról nem tehetnek, hogy mások hogyan laknak. A fiú megint magyarázni kezdte, hogy a lakások megosztása kényszerűség. A Tanácskormány arról nem tehet, hogy négy éven át nem építettek. — Mert háború volt. . . — És a háborút ki csinálta? Kinek használt? És ki károsodott benne, te, te liba. Az anya az ablaknál harisnyát javított, szótlan tűrte gyerekei veszekedését, csak tudnám melyiknek van igaza — gondolta és a kék stoppolás szövevénye felett még mélyebbre hajtotta a fejét... — Jó volna tisztán látni a dolgokban. .. Hogy ki okozta a háborút.. . aztán itt vannak a hadigazdagok is... és ez a proletárdiktatúra!: Valami nem volt rendben azelőtt sem... Juli lépett a szobába. Az uzsonnát hozta. Puha, anyás mozdulattal simította el az abrosz gyűrődését és töltötte be a kávékat. Diadalmasan jelentette: — Ma tejeskávé van, tejkonzervet adtak a községiben. A kenyér nagyon rossz volt, kukoricás és kevés, de a tejeskávé igazán ihatós. A szokatlan élvezet összebékítette a testvéreket. Újra Juliról beszéltek. «Szinte szép és milyen szelid. Micsoda alak lehetett a férje, hogy elverte a három gyermeke mellől... S ő még védi, hogy : nem tehet róla szegény...» Mert Juli úgy került a házhoz, kék foltokkal a karján,egy szál ruhában. Nagyon dúlt és nagyon szomorú volt; nem tett megjegyzéseket a hústalan és zsírtalan kosztra. A tökfőzelékre és kására azt mondta, hogy «örülni kell, hogy az is van...» A keze alatt megégett a munka. Történetét, csúnyán végződött házasságát a vicinének gyónta meg. Mire az visszajutott a családhoz, már megszerették. Asszonya két inget adott neki a magáéból, a házigazda meg két nagy lenvászon liszteszsákot szerzett valahonnan. Kató azokat festette szét, festötte meg sötétkékre és Juli abból varrt ruhát magának. Igazán takaros volt benne. Más holmihoz bajos volt hozzájutni. 1919-et írtak, Tanácsköztársaságot. Már a háború utolsó éveiben lehetetlen volt elfogadható áron ruhafélét kapni. Aztán... egyszer, augusztus első napjaiban történt,a román hadak már ott táboroztak a főváros utcáin. — Juli épp úgy, mint máskor, reggel nyolckor elment a piacra. Csakhogy nem tért haza. Elmúlt már dél is. Julinak nyoma veszett." Sötét este volt már, amikor egy rendőr hazahozta. A kihalt, néma város utcáin kísérte át. A főlépcsőn jöttek fel, holott már két napja a cselédek újra csak a hátsólépcsőn járhattak. De a rendőrnek derogált a szűk és piszkos csigalépcső. Most ott állott széles vállal, nagybajszosan, jó csizmában, szétvetett lábbal a nappaliban és kenetes bölcseséggel oktatta a megtorpant családot: — Ne tessék neki pénzt adni... Iszákos ez... Délfelé akadtunk rá. Tökrészeg volt. Hogy került a Margithídtól a nyolcadik kerületbe, nem tudta megmondani.. . Inkább járjon a nagyságos asszony maga a piacra... Vagy a kisasszony menjen vele. . . Vagy el kell hajtani innen. Más lány után nézni. .. Különben nézhetnek majd a háztartáspénz után. A kocsmába vándorol az... Juli mellette, egy székre rogyva zokogott, ziláltan és artikulátlan hangon. A rendőr talán még elmondta volna, hogy az ilyen cafat az egyik kocsmából a másikba támolyog, de ekkor hirtelen a sötét, siket utcák felől háromszor egymásután lövés dördült. A rendőrben megakadt a szó. A család tagjai bámultak egymásra. Csak az anya fordult a fekete némán ablak felé. A szobában keményen égett a csend. Lelkiismeretfurdalás és bűntudat élesztette. Két napja tudták már és nem akarták tudni, hogy ebben a derűs, felületes és könnyelmű városban ártatlan embereket öldösnek a meggyőződésükért. A szoba némaságába hirtelen újult erővel belezokogott Juli panasza: — Milyen jó volt. Zárva voltak a kocsmák... itt házban se volt ital... Most megint van... Mi lesz velem? a Azért vert el az uram is magától, mert elittam a gyermekek elől még az ételt is . . . Istenem! •—• kiáltotta kínlódva — Istenem! Mi lesz velem? Ki fog rám vigyázni? Az anya még mindig az ablak előtt állott és belemeredt a város sötétjébe. A sötétet nézte, de a világos nappal jeleneteit látta: a teherautókon az összekötözött kezű férfiakat és nőket, proli gyerekeket, akiknek nyaralását hirtelen megszakította a tanácsrendszer összeomlása, kilökte őket az úri villákból és kertekből, visszakergette őket a tömeglakások és nedves pincék szennyébe. Az anya nem értette a politikát, nem ismerte az életet se, de az, amit két nap óta látott, mélyen megrázta. . . És most a háta mögött kínosan vergődött egy asszony. — Ki fog rám vigyázni? — kiáltotta. És az anya, halkan az ablak felé fordulva megismételte: — Ki fog rájuk vigyázni, Istenem, rájuk mindnyájukra, a megalázottakra és kisemmizettekre?! 198 Tűzijáték Van szerelem, mely mint a tűzijáték néhányszor lobban, aztán füstbefúl; ilyen tiéd is?., akkor mire várnék?... rózsa se vonz, ha szirma mind lehull. És van siker, mely mint a tűzijáték, sor pukkanás és ... sivár, vaksötét; munkám felől a csóva egyre száll még, de éri fény a mély közöny körét? Van vigasz is, mely mint a tűzijáték, kápráztató, perc-életű, hazug . . . jaj, volna, hogyha másra nem találnék, hol állványok között vezet az út. GEREBLYÉS LASZLO Kérjük, előfizetését újítsa meg idejében,