Új Idők, 1949 (55. évfolyam, 1-26. szám)

1949-03-26 / 13. szám - Aranyossi Magda: Juli / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok - Gereblyés László: Tűzijáték / Versek

Juli — Elbeszélés — írta Aranyossi Magda — Valóságos angyal ez a Juli, — mondotta Kató, aztán elgondolkozva még hozzátette: — És ezt vette el magától az uraj Micsoda mocskos fráter lehet? — Közönségesek, nincs kultúrájuk, — tódította Géza, — ezért kell felemelni őket. — Na, ha te azt hiszed, hogy az «felemelés» ami most történik és, hogy «a kultúrát szolgálja» — biggyesztette el a száját a leány. I — Ezt te nem érted, ehhez liba vagy! Ezzel a válasszal rögtön kiújult a hetek óta tartó testvérháború. Erre meg arra, így meg úgy. Kató azon kardoskodott, hogy «mindent tönkretesznek azzal, hogy lecsökkentik a kultúrált emberek életnívóját, hogy prolikat költöztetnek a szalonokba­. — Gsépayék megpróbálták megmagyarázni a rek­vi­tálónak, hogy nem foglalhatja le a szalont, mert akkor a felnőtt fiú kénytelen átjárni húga szobáján. Tudod, mit válaszolt? Azt, hogy ő úgy nőtt fel, hogy az egész család szoba-konyhában lakott, öt felnőtt ember... Az ilyeneknek aztán beszélhetsz kultúráról, szeméremről. Persze, hogy beköltöztettek egy házaspárt a szalonukba. — És az a házaspár micsoda tömegszállásról szabadult ki? — ugrott a húgának Géza. — Tömegszállás, az neked­kultúra?... Különben is egész más dolgokról van szó, amit ő nagy műveltséged nem ért meg. — Csépayék arról nem tehetnek, hogy mások hogyan laknak. A fiú megint magyarázni kezdte, hogy a lakások meg­osztása kényszerűség. A Tanácskormány arról nem tehet, hogy négy éven át nem építettek.­­ — Mert háború volt. . . — És a háborút ki csinálta? Kinek használt? És ki károsodott benne, te, te liba. Az anya az ablaknál harisnyát javított, szótlan tűrte gyerekei veszekedését, csak tudnám melyiknek van igaza —­ gondolta és a kék stoppolás szövevénye felett még mélyebbre hajtotta a fejét... — Jó volna tisztán látni a dolgokban. .. Hogy ki okozta a háborút.. . aztán itt vannak a hadigazdagok is... és ez a proletárdiktatúra!: Valami nem volt rendben azelőtt sem... Juli lépett a szobába. Az uzsonnát hozta. Puha, anyás mozdulattal simította el az abrosz gyűrődését és töltötte be a kávékat. Diadalmasan jelentette: —­ Ma tejeskávé van, tejkonzervet adtak a községiben. A kenyér nagyon rossz volt, kukoricás és kevés, de a tejeskávé igazán ihatós. A szokatlan élvezet összebékítette a testvéreket. Újra Juliról beszéltek. «Szinte szép és milyen szelid. Micsoda alak lehetett a férje, hogy elverte a három gyermeke mellől... S ő még védi, hogy : nem tehet róla szegény...» Mert Juli úgy került a házhoz, kék foltokkal a karján,­­egy szál ruhában. Nagyon dúlt és nagyon szomorú volt; nem tett megjegyzéseket a hústalan és zsírtalan kosztra. A tök­főzelékre és kására azt mondta, hogy «örülni kell, hogy az is van...» A keze alatt meg­égett a munka. Történetét, csúnyán végződött házasságát a vicinének gyónta meg. Mire az visszajutott a családhoz, már megsze­rették. Asszonya két inget adott neki a magáéból, a házi­gazda meg két nagy lenvászon liszteszsákot szerzett vala­honnan. Kató azokat­­ festette szét, festötte meg sötétkékre és Juli abból varrt ruhát magának. Igazán takaros volt benne. Más holmihoz bajos volt hozzájutni. 1919-et írtak, Tanácsköztársaságot. Már a háború utolsó éveiben lehetetlen volt elfogadható áron ruhafélét kapni. Aztán... egyszer, augusztus első napjaiban történt,­a román hadak már ott táboroztak a főváros utcáin. — Juli épp úgy, mint máskor, reggel nyolckor elment a piacra. Csakhogy nem tért haza. Elmúlt már dél is. Julinak nyoma veszett." Sötét este volt már, amikor egy rendőr hazahozta. A kihalt, néma város utcáin kísérte át. A főlépcsőn jöttek fel, holott már két napja a cselédek újra csak a hátsó­lépcsőn járhattak. De a rendőrnek derogált a szűk és piszkos csigalépcső. Most ott állott széles vállal, nagybajszosan, jó csiz­mában, szétvetett lábbal a nappaliban és kenetes bölcseség­gel oktatta a megtorpant családot: — Ne tessék neki pénzt adni... Iszákos ez... Dél­felé akadtunk rá. Tökrészeg volt. Hogy került a Margit­hídtól a nyolcadik kerületbe, nem tudta megmondani.. . Inkább járjon a nagyságos asszony maga a piacra... Vagy a kisasszony menjen vele. . . Vagy el kell hajtani innen. Más lány után nézni. .. Különben nézhetnek majd a ház­tartáspénz után. A kocsmába vándorol az... Juli mellette, egy székre rogyva zokogott, ziláltan és artikulátlan hangon. A rendőr talán még elmondta volna, hogy az ily­en cafat az egyik kocsmából a másikba támolyog, de ekkor hirtelen a sötét, siket utcák felől háromszor egy­másután lövés dördült. A rendőrben megakadt a szó. A család tagjai bámultak egymásra. Csak az anya fordult a fekete némán ablak felé. A szobában keményen égett a csend. Lelkiismeretfur­dalás és bűntudat élesztette. Két napja tudták már és nem akarták tudni, hogy ebben a derűs, felületes és könnyelmű városban ártatlan embereket öldösnek a meggyőződésükért. A szoba némaságába hirtelen újult erővel belezokogott Juli­­ panasza: — Milyen jó volt. Zárva voltak a kocsmák... itt házban se volt ital... Most megint van... Mi lesz velem? a Azért vert el az uram is magától, mert elit­tam a­­ gyerme­kek elől még az ételt is . . . Istenem! •—• kiáltotta kínlódva — Istenem! Mi lesz velem? Ki fog rám vigyázni? Az anya még mindig az ablak előtt állott és bele­meredt a város sötétjébe. A sötétet nézte, de a világos nap­pal jeleneteit látta: a teherautókon az összekötözött kezű férfiakat és nőket, proli gyerekeket, akiknek nyaralását hir­telen megszakította a tanácsrendszer összeomlása, kilökte őket az úri villákból és kertekből, visszakergette őket a tömeglakások és nedves pincék szennyébe. Az anya nem értette a politikát, nem ismerte az életet se, de az, amit két nap óta látott, mélyen megrázta. . . És most a háta mögött kínosan vergődött egy asszony. — Ki fog rám vigyázni? — kiáltotta. És az anya, halkan az ablak felé fordulva megismételte: — Ki fog rájuk vigyázni, Istenem, rájuk mindnyájukra, a megalázottakra és kisemmizettekre?! 198 Tűzijáték Van szerelem, mely mint a tűzijáték néhányszor lobban, aztán füstbefúl; ilyen tiéd is?., akkor mire várnék?... rózsa se vonz, ha szirma mind lehull. És van siker, mely mint a tűzijáték, sor pukkanás és ... sivár, vaksötét; munkám felől a csóva egyre száll még, de éri fény a mély közöny körét? Van vigasz is, mely mint a tűzijáték, kápráztató, perc-életű, hazug . . . jaj, volna, hogyha másra nem találnék, hol állványok között vezet az út. GEREBLYÉS LASZLO Kérjük, előfizetését újítsa meg idejében,

Next