Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-11-07 / 45. szám

* * ¥ *Е ¥ Е­Е­Е­Е­Е­Е­Е­Е ¥ ¥ ¥ Е­Е­А ¥ Е­Е­Е­Е­Е­Е­Е­Е — új ifjúság 9 * ̇ «* * '«* ̇ ̇ * * * ~ ̇ ̇ ¥ ̇ ̇ ̇ ̇ ̇ ̇ ̇ ¥ r-siü ľ !»■ ■ ■NÉPÜNK HONÁÉRT HARCRA KELT... ALEKSZANDR PROKOFJEV: Október matróza Kék szalagja libben, lobban, — tán a Bal­ti-tenger int? — 6 büszkén lép, zárt sorokban, hordva töltény-terhelt Ifjú és új, mint szalagja, az a balti, lenge, kék. Menetel és büszkén tartja a gránáton tenyerét, jobbján, balján tölténytáska. Minden csatát megnyerne! Ujja, mintha vasba vásna, vésődik a fegyverbe. Támadásra készen fordul. Igazáért, mely örök, a Sl­vejnin-hídra fordul és a híd most feldörög.­ Majd a lávalepte parton — koszorús villámcsapást — fényes dicsőségbe tartón levág, és a lángcsatás dübörgésbe pajzsaképpen jelszót emel, bízva: „A szovjethatalom nevében!” Ezt kiáltja hív szava: „A szovjet...* s mint bomba, robban már a kor, s a vén világ roppan, és dörgő sorokban tankok raja rohan át. ALEKSZANDR PROKOFJEV:­ ­ KISS JÓZSEF: A Ku­gáz Potemkin Fekete vizeken — hali-hé-hali-hól száll a Knydz Potemkin, a fekete hajó. Süvítő szélvésznek a szemébe néznek fő hatszáz legények — — hali-hó-hali-hó! - a fekete hajó. Visz csempész dugárut vörös zászló alatt, tiltott rakománya a szabad gondolat. Nyílt lázadást ringat, mint bölcső, fedelén hatszáz hajós legény — — hali-hé-hali-hól — a lázadó hajó. Batumnál megfúrták — hali-hé-hali-hól — Krím alatt fölrobbant s tovább ment a hajó. ...sárga vizeken vad örvény nyelte el — vas most hol vesztegel­­.. — hali-hé-hali-hól — a babonás hajó? Jár, Jár szakadatlan, jár csendbe, csendtelen, tovaleng bordádon, kering feneketlen, és árbóca hegyén lobogófa a lengő piros északi fény — — hali-hé-hal-hól — a hazátlan halól — És ahol megjelen és ahol partot ér, erőre kap a kar, fölforr a tunya vér, gőg, gazság elsápad, szem nyílik, lánc szakad és minden rab szabad — — hali-hé-hali-hól — a szabadság­ hajói — Te ura viharnak, tengernek, hajónak! Ha elhívni látod poétádat fának, ha üt majd az órám — hali-hé-hali-hól — pihenni mire jó? Hadd jöjjön értem az a hajó! A hatszáz legénnyel üljek ott egy sorba, mint a rózsák ülnek együtt egy bokorba, síró pusztaságra, amely tikkad, szárad, vigyük el tavaszát a szabadulásnak. — hali-hé-hali-hó! — te örök szent hajó!­­ DUTKA ÁKOS: A vörös táltos A rőzse üszke kujtorog a szérűn s fellobban a vörös, rőzsugarú fény. Ülnek, mintha siratók volnának, fekete csomókban száz kaszás legény. Hallgatnak. Messze ünneplő harangok Pál-napra búgnak, egy ember beszél: a rőzse­máglyák száz sötét pogánya bámulja őt a rőzse fényinél... — Búghatsz harang. Az istened halott rég a tarjagos sötét ég látod, hogy siket, ü­völthet torkod, könyöröghet... Rimánkodásra átokkal fizet. A városokban már beszél az isten csodásszavú áj vörös táltosa, nem kér harangot, nem árul kegyelmet az ember lelke lesz a temploma... A rúzsé lobban... kialudt a máglya, a a száz pogány a rúnaságon át fehér lován már közeledni látja a föld hatalmas vörös táltosát. VALERIJ BRJUSZOV: Csüggedt, nehéz évek... Csüggedt, nehéz évek neveltek, süket időkben nőttem én. Nyűg volt a lét az embereknek és nem kellett a költemény. De néha hallottam: a mélyben moraj támad a föld alatt, vaspaták csattognak keményen, évezredes jégfal hasad. Tűnődve néztem fel az égre: vajon új napját láthatom? A szabadság felszáll e végre tavaszi vihar­szárnyakon? Napok szálltak, évek tízéves, roppant a lánc és az iga, s feltűnt sorra — bíborozni fényjel ott messze — Mukden, Csuzsma. Kilencszázöt is elmorajlott, szabadságnak utat söpört; február vad szele kavargott, október napja tündökölt. Hogy láthatom, nem i­­s remélem, utunk végén a büszke fényi De azt az egy napot megértem: • fö­ld diadalünnepéd­ ff ¥­Т­Т­Т­Е ¥ ¥­Е ¥ Gerstner István illusztrációi ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ Е­Е ¥ ¥ ¥ ¥ Е­Е ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ «íz ¥ ¥ ¥­Е­Е­Е­Е­Е­Е­Е­Е­Е­Е ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ̇ ★ ~ Hogy villogott a kardok éle Hogy villogott a kardok éle, s népünk honáért harcra kelt, nem gondoltunk mi hősi bérre, önnön sorsunk nem érdekelt. Más gondolat járt ott eszünkben, acélos fénnyel csillant, hogy bánni tudjunk fegyverünkkel, s legyen a tarsolyban golyói­ hegyek magaslottak felettünk, bejártunk tenger földeket, anyánkat — mindent elfeledtünk, amit feledni csak lehet. A házat és a parti völgyet, a rét kesernyés illatot, a homokot, a barna földet, mindazt, mi otthon visszavárt. S mikor rohamra ment az ezred acél pásztázta földeken, ajkunkon Lenin neve zengett, s fény gyűlt köröttünk hirtelen. E név volt mindenünk — örökre utat jelölt a fény felé. Tölgy nem kapaszkodik a földbe úgy, mint mi akkor öbelé. ★ ★ [UNK] ☆ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] ★ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]«ír ★ ★ ★ ★ ■& ¥ Е­Е­Е­Е­Е­Е­Е­Е­Е ¥

Next