Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)

1976-07-06 / 27. szám

* . (Folytatás az előző oldalról) FÖLDRÉSZÜNK TÖRTÉNETÉNEK új szakaszába lépett — hangsúlyozta az európai kommunista és munkáspár­tok berlini konferenciájának alsó napján elhangzott felszólalásában Leonyid Brezsnyev. És amint az SZKP főtitkára beszédének ez volt a veze­tő gondolata, hasonló megállapításra épült a többi kü­ldöttségvezető beszé­de is. Rendkívül összetett ám — amint Brezsnyev elvtárs felszólalásából ki­világlik —, föltárható és megfogal­mazható társadalmi, politikai és gaz­dasági tényezők indokolják a kor­szakváltásra vonatkozó utalást. A fő pontok: az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, illetve Európában megindult enyhülési folyamat, a ha­ladás a szocialista út híveinek je­lentős megerősödése, a tőkés rend egyre mélyülő és vissza nem fordít­ható válsága, és mindennek az új távlatokat nyitó és meghatározó je­lentősége. A CSKP KÜLDÖTTSÉGÉNEK VEZE­­TŐJE GUSTAV HUSÁK elvtárs beszé­dében kifejtette, milyen rendkívül fontos a fejlődés szempontjából a szocialista országok sokoldalú kap­csolata, és egységük szilárdítása. Pár­tunk főtitkára szélesebb összefüggé­sekből szemlélve ezt a kérdést, le­szögezte, hogy a szocialista közösség megbízható támasza Európa és a vi­lág szabadsága és békeszerető erői­nek. A szocializmusnak ez a feladata a világban lejátszódó folyamaink­ban. Pártunk XV. kongresszusán ismételten hangsúlyozta az interna­cionalista szolidaritás szükségessé­gét, és kötelességünket, hogy aktívan hozzájáruljunk a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom egységé­nek és erejének szilárdításához, marxizmus-leninizmus és a proletár a internacionalizmus elvei alapján. A KONFERENCIA ZÁRODIOKUMEN­­TUMA joggal állapíthatja meg, hogy kontinensünkön a kommunisták moz­galma hatalmas szervezett politikai erő, amelynek befolyása meghatáro­zó súllyal bír és egyre növekszik. Ennek a mozgalomnak döntő szerepe volt abban, hogy Európa a nukleáris világháború kirobbantásának legna­gyobb veszélyét rejtő tűzfészekből, valamennyi ország békéjét és együtt­működését deklaráló kontinenssé vál­tozott. S ez a mozgalom most új kez­deményezést tesz: mozgósítja hatal­mas erőit és tömegbefolyását, egy­ségre szólítja a világpolitikában olyan nagv szerepet játszó földrészünk va­lamennyi haladó és realista gondol­kodású emberét, munkásokat, parasz­tokat, értelmiségieket, ifjakat és nő­ket, szocialistákat, demokratákat, hí­vőket és felekezeten kívülieket, a bé­ke minden támogatóját, az enyhülés védelme és kiteljesedése érdekében. Mert az enyhülés a békés egymás mellett élés politikája minden nép érdeke, az egész emberiség haladását szulfátja, ez biztosítja­­ a legjobb nemzetközi feltételeket a tőkés mo­­­nopóliumok visszaszorításához, munkásosztály nemzetközi küzdelmé­­­hez, az osztályharchoz, valamennyi demokratikus erő haladó törekvései eredményes kibontakozásához, a né­pek szabadságjogainak érvényesítésé­hez, a szocializmus győzelemre vitelé­hez. A SOKMILLIÓ TAGOT SZÁMLÁLÓ európai kommunista mozgalom oszta­gai között ott találjuk a szocialista országokat vezető pártokat, a tőkés viszonyok közt működő demokrati­kus kormányok részeseit, másutt nagy tömegbefolyású ellenzéki párto­kat, ismét másutt az illegalitás nehéz viszonyai között harcukat vívó elv­társainkat. Küzdelmük helyi feltéte­lei nagyon is különbözőek, de a nem­zetközi kommunista mozgalom min­den eddigi eredményének alapja volt, hogy internacionalista mozga­aa­lomként cselekedett, amelyben az e­­gyes pártok harca, nemzeti tevé­kenysége összeilleszkedett a nagy e­­gésszel. NINCS POLITIKAI ERŐ a világon, amely demokratikusabban az egymás­tól­ eltérő társadalmi, gazdasági és politikai körülményeket és minden párt önállóságát messzebbmenően tiszteletben tartva hangolná össze te­vékenységét, mint a kommunista és munkáspártok. A záródokumentum le­szögezi, hogy egyenjogú pártjainkat az internacionalista alapokon nyug­vó önkéntes elhatározásból fakadó e­­gyü­ttműködési készség és szolidaritás vezérli, amikor amellett kötelezik el magával hogy közösen lépnek fel a béke és a társadalmi haladás Euró­pájának megteremtéséért. —s— LEHET EGY SZÁZALÉKKAL KEVESEBB? Másfél százalékos az aratásnál egészen szemveszteség elenyésző, azt szokták mondani, majdnem semmi. Hazánkban az „Egy szem se vesszen kárba“ elnevezésű ver­seny kombájnosai ennél alacso­nyabb szemveszteséggel még nem arattak. Azt mondják nehéz hajta­ni, sietni az aratással, és közben a szemre is ügyelni. Nem véletlen, hogy az említett verseny felhívni éppen a nyugat­­-szlovákiai kerület kombájnosai, hiszen ez a kerület termeli ha­zánk gabonatermésének negyed ré­szét. Legtöbbet a komárnéi járás kombájnosai vállaltak magukra. Ez a „legtöbb“ egyetlen szövetke­zetben, mondjuk az Imelyiben is lemérhető. Itt a három E—512-es kombájn hattagú legénységét Po­gány András vezeti. Vállalták, hogy 1200 hektáron learatják gabonát — másfél százalékos szem­ a veszteséggel. Meglehet, hogy sok ember számára a terület, az 1200 hektár a fontos. Számomra vi­szont, ami kárba veszik, az a más­fél százalék és magamban alku­dozom: nem lehetne valamivel ke­vesebb? Annak ellenére, hogy tu­dom, ez a legkisebb szemveszte­­ség, amit kombájnosok valaha is elértek. Nem is tőlük Pogányoktól, hanem azoktól kérdem, akik a 3, 4, 5, 6 százalékos szemveszteség­re is csak elégedetten legyinte­nek. Nem lehetne valamivel keve­sebb? Mert gabonában a kevés is sok. Nézzük csak: egy kombájn napon­ta 5—600 mázsa gabonát önt ki a gyomrából. Ennek a másfél száza­léka 9 mázsa. Ennyi gabona ma­rad lábon vagy szóródik el. Van aki ennél többet is elszór. Igaz, nem tudatosan, hanem hanyagság­ból, vagy mert nagyon siet. Az a­­ratás sürgés-forgással jár, senki sem keresi a tettest, mindenki csak mondja. Itt hever a szem az ut­cán, a teherkocsi egészen a raktá­rig szórta, talán, hogy visszatalál­jon az aratókhoz ... Az aratás, kenyerünk begyűjté­se sosem volt csak egy-két ember ügye. A kombájnosoké éppúgy, mint azé, aki meglátja az elszórt szemet és figyelmeztet; azé is, aki éjszaka új alkatrészt kovácsol, hogy a kombájn motorja hajnal­ban újra felzúghasson; azé, aki az aratók ebédjét főzi. Mindnyájunké. Mert a kenyeret mindnyájan sze­retjük. ZÁCSEK ERZSÉBET f MEGKÉRDEZTÜK SMAJDA MÁRIÁT A SZISZ KOSICE — VIDÉKI ]B DOLGOZÓJÁT — A tanuló ifjúságnál — mint minden évben — a szünidő nem­csak a pihenésé, hanem a munkáé is. Az idei nyáron a Kosice-vidéki járásban milyen feladatok állnak a diákifjúság előtt? — Abból indulok ki, hogy a kol­lektív brigádok szervezése gyak­ran nehézségekbe ütközik. Ismer­jük a szövetkezetek, gazdaságok magas fokú gépesítését, aminek természetes következménye, hogy egyre kevesebb kézi munkaerőre van szükség. Persze annyira jól még nem állunk, hogy egy-egy szövetkezetben ne jönne jól hat­­-hét fiatal munkaerő, járásunk te­rületén két mezőgazdasági jellegű iskola működik: a szepsi és a har­cai­k, részükre egyhónapos gya­korlatot szerveztünk az ország kü­lönböző pontjain. Továbbá a Fru­­ta Znojmo gyümölcsfeldolgozó tí­zem 100 brigádosnak, a ZKL Brno is hatvan embernek biztosít mun­kát. A további munkát igénylő diá­kok a járás területén levő mező­­gazdasági üzemekben, főleg az a­­ratásnál fognak segédkezni. — Az elmúlt évhez viszonyítva, ez mit jelent? Mennyivel növek­szik a munkaaktivitás? — Szemléltetésképpen egy konk­rétumot emelnék ki, mégpedig a már említett két mezőgazdasági iskolát, amelyek a tavalyi szünidő alatt negyvenezer munkaórát dol­goztak le, s ezzel 400 000 korona értékű hasznot hajtottak népgaz­daságunknak. Hogy az elmúlt év­ben járásunk hatszáz brigádosa jól dolgozott, azt a SZISZ KB-től jutalmul kapott vándorzászló bi­zonyítja, amellyel az országos el­ső helyet, és a vele járó tízezer korona értékű jutalmat is elnyer­tük. Ebből a pénzből az idén má­jus 1-én a legjobb brigádosokat elvittük a Szovjetunióba. S hogy az idei munkaaktivitás mennyivel növekszik? Azt hiszem erre elég azt válaszolnom, hogy a vándorzászló kötelez és szeret­nénk továbbra is megtartani. — A járás minden évben külföl­di brigádosokat is elhelyez. Az idén honnan és hányan érkeznek hozzátok a nyári munkák kisegí­tésére? — A magyarországi encsi és a szovjetunióbeli Vinogradov járás­sal állandó a kapcsolatunk. Évente húsz-húsz embert cserélünk. Az idén, sajnos, nem sikerült szállást biztosítani, így elmarad a csere­akció, de már most folynak a jö­vő évi előkészületek, mert nem akarjuk, hogy a kapcsolat meg­szakadjon. A szepsi „mezőgazda­­ságinak“ a nyíregyházi hasonló jellegű iskolával van baráti kap­­csolata; ők harminc embert cserél­nek. — A legnagyobb erőpróba az i­­dén is az aratás lesz. Hogyan kap­csolódnak be abba a brigádosok? — Sok év tapasztalatait össze­gezve, az idén is ott akarunk len­ni — még hatékonyabb munkával — az aratásból. Fiatal kombájno­­sainkat már most szervezzük az „egy szem se vesszen kárba“ el­nevezésű versenymozgalomba,­­­­melyben maximálisan két százalék­­ 1 szemveszteséget engedélyez­tünk. A szemveszteség csökkenté­sénél és az aratás minél gyorsabb lebonyolításánál nemcsak a kom­bájnosok játszanak nagy szerepet, hanem a gépjavítók, és a karban­tartók is. A még hatékonyabb munkára ösztönzés érdekében kö­zöttük is versenyt hirdettünk, a­­kárcsak a mezőgazdasági dolgozók további munkaágazataiban. Ifjúsá­gi Fényszóró csoportokat szerve­zünk, és főleg a tűzvédelemnél, bevonjuk a munkába a legkisebbe­ket, a pionírokat is. Kérdezett: Zolczer János kép: a szerző L­evicéről Plástovcéra (Léváról Palástra) i­­gyekszünk. Fél szemmel az autótérképet, a másikkal az előttünk levő utat De még így sem vagyok benne biztos, figyelem, hogy jó irányba megyünk. A sofőr is így van vele, mert megszólalni. — jól, nézd, mert egyszercsak túl leszünk a határon! — Miből gondolod? — Olyan szőkék az utak, hogy már az az érzé­sem, a világ végén járunk. Bohus László a palásti ifjúsági klub vezetője és Meggyesi Julianna, a Helyi nemzeti Bizottság a­még a városban is kevés a szórakozási lehető­ség. Ezért saját maguk gondoskodnak a szórako­zásukról. Klubot rendeztek be maguknak, műso­rokat szerveznek, színdarabot játszanak. Pénte­ken és szombaton klubjatokét tartanék. — Volt ugyan egy klubunk — vallanak ma­gukról — de oda már bemenni se nagyon lehe­tett. Beázott, vizesek voltak a falak, rozoga, régi épület. Ezért aztán, amikor átadták az új óvodát, elfoglaltuk a régit, rendbehoztuk, s most már ide járunk. — Voltam már falvakban, ahol szép klubja volt a fiataloknak, de tönkretették a berendezést. KLUBÉLET A VILÁG VÉGÉN ayakönyvvezetőnője, a SZISZ helyi szervezetének az elnöke —■ szinte csodálkozva fogadnak. Meg­lepetésük, hogy róluk is tud valaki, s gondol rá­juk, — szinte lerí az arcukról. Viszont látom, bár olyan világban járok, ahová messziről jött idegen ritkán téved, Plásfnnce mégsem az a fa­­lu, amely a világ végén van. — Új utna! — mondja például Bohus József, s a nemzeti bizottság melletti huszonkét épülő új ikerházra mutat. A nemzeti bizottság épületének túlsó felén már állnak az egészségügyi központ falai. Benn a faluban járdák, s ahol még nincs, annak is kézenfekvő a magyarázata. — Nemsokára bevezetik a vizet, gázt, azért nem csináltuk még egyelőre a járdákat. Minden a fejlődést érzékelteti. Ezért a fiatalok szívesen maradnak a faluban, vagy ha el is mennek, mint Bohus József, aki Koéicén a Gépipari Szakközép­iskolában érettségizett, visszajönnek a községbe, de van olyan is, mint Meggyessy Julianna, aki el sem ment. Ő ugyanis Sahyn (Ipolyságon) érettsé­gizett.­­ És ez valóban így van, pedig még szórakozniuk sincs hol, mert minden nagyon messze van és — Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő. Minden­ki tudja, hogy a sajátunk. Ha valamit elrontunk, mi látjuk a kárát — mondja Bohne József és nyu­godtan kinyitja a klub ajtaját — pedig váratlanul érkeztem, de őket ez nem zavarja. A klubban mindig tisztaság­os rend van. Látnivaló is akad: a falon néhány doboz, színes diapozitívokkal. Megnyomja a kapcsolót és egy ügyes kis szerke­zet sorban bat, majd kikapcsolja az égőket, így tehát külön-külön nézhetem meg a képeket. O­­débb egy vasrács, asztalok, pult. Mindezt a fiata­lok készítették. A nemzeti bizottság adta az épít­kezési anyagot, szárszemét, felszerelést. Ők pedig nekiláttak a munkának. Pótolták a hulló vako­latot, rendbehozták a padlót. — Nagyszerül — mondom búcsúzóul. Ők pe­dig még mindig egy kicsit megilletődve szólnak: — Köszönjük, hogy eljött, köszönjük, hogy ránk is gondoltak ... Nem, inkább mi köszönjük a palásti­­ Utalók­nak, hogy bár egy kicsit a „világ végén“, még­sem hagyják el magukat, s dolgoznak. Németh István só. Konyhánkban elfogyott a Mór indulnék is a boltba, hogy ezt a filléres, mégis nélkü­lözhetetlen csekélysé­get megvegyem. Előbb azon­ban meg kell hallgatnom a­­nyám intelmeit, aki vidék­ről utazott fel hozzánk né­hány napra. Nem hisz a fü­­lének, nem hisz a szemének és zsörtölődik. Mert nem és nem tudja megérteni, hogy a só elfogy­ott, hiszen szerin­te a só nem fogyhat el, mert sóból minden rendes háztartásban legalább öt ki­lót kell tárolni. De inkább tízet, a teszi hozzá és tel­kemre köti, hogy ne egy, de legalább három kilóval tér­jek vissza a boltból. Az első pillanatban nem is értem az összefüggéseket, aztán eszembe jut, hogy nemcsak anyám, hanem nagyanyáim is mindig több kilónyi sót tartottak a ház­ban. Mindig a régit fogyasz­tották, hogy meg ne köve­­sedjen, aztán egy-egy kilóval feltöltötték a készletet. Per­sze nemcsak nálunk, más házaknál is így volt, stt a tehetősebbek cukorból, liszt­ből, bolti sósborszeszből fűszerekből és is nagyobb mennyiséget tároltak. Előre­látásuk okát és hátterét már gyerekkérorhlnni tudtam, de azóta elfelejtettem. Tudtam, hogy a háborító évek szű­kölködéseinek, rossz emlé­keinek öröke ez a sórisztelő előrelátás. No de miért is lenne előrelátó egy magam­fajta, háború után született ember? Anyáinkat, nagya­nyáinkat megmosolyogjuk s ezt a jelenséget is besorol­­juk elavult tapasztalataik sorába. Az emberi életkor jelentős meghosszabbodásának elle­nére is kihalófélben vannak azok az emberek, akik vé­gigültek két világháborút s végigélték mindazt, amit hu­szadik századi történelem­nek mondunk. Utoljára pár héttel ezelőtt egy nyolcvan­éves emberről írván mond­tam el, mennyire szívesen hallgatom az öregek emlé­kezéseit. Van mit, hiszen ők azt élték meg, amiben a mi nemzedékünknek és az utá­nunk jövőknek remélhetőleg már nem lesz része. És nem csak két háborút, de kétféle társadalmat is meg­éltek, megélték tehát a kü­lönbségek és annak ellenté­tét is, ami a fiatalok szá­mára ma már természetes Megélték mindazt, ami nyomorúságot a jóléttől, az a elnyomást a szabadságtól különbözteti meg, s így ta­pasztalataik a legjobb tör­ténelmi tanulságnak is mi­nősíthetők. Fontos tehát az emlékezetük, s számunkra i­­gazán az, hiszen társadal­munk közéleti gondolkodású és közéletien cselekvő em­berének múltat és jelent egyaránt kell ismernie, mert anélkül nem lehet e­léggé komoly a békeféltés és a békéért cselekvés tu­datos harca. Nem óhajtjuk nagyapáink, apáink sorsát, de tapaszta­lataikat fontos örökségünk­nek kell tekintenünk. P.lé­tük tanulsága, nélkülözése, harca és keserve, kudarca, tévedése egyaránt fontos ta­nulság kell hogy legyen. ’’’ Persze nem arra gondo­lok, hogy hallgassunk anyá­itokra akkor is, amikor élés­kamráinkat látván több ki­lónyi sókészletet akarnak vásárolt­at­ni velünk. Ez az igyekezetük úgyis hasztalan. Úgyis megmosolyogjuk. De ahogy mosolygunk, úgy el is kell töprengenünk Azon, hogy milyen áron tanulták meg ők azt, amit mi már nem tudunk és nem aka­runk megtanulni. RESZELI FERENC ____________________________ »

Next