Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)
1976-07-06 / 27. szám
* . (Folytatás az előző oldalról) FÖLDRÉSZÜNK TÖRTÉNETÉNEK új szakaszába lépett — hangsúlyozta az európai kommunista és munkáspártok berlini konferenciájának alsó napján elhangzott felszólalásában Leonyid Brezsnyev. És amint az SZKP főtitkára beszédének ez volt a vezető gondolata, hasonló megállapításra épült a többi küldöttségvezető beszéde is. Rendkívül összetett ám — amint Brezsnyev elvtárs felszólalásából kiviláglik —, föltárható és megfogalmazható társadalmi, politikai és gazdasági tényezők indokolják a korszakváltásra vonatkozó utalást. A fő pontok: az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, illetve Európában megindult enyhülési folyamat, a haladás a szocialista út híveinek jelentős megerősödése, a tőkés rend egyre mélyülő és vissza nem fordítható válsága, és mindennek az új távlatokat nyitó és meghatározó jelentősége. A CSKP KÜLDÖTTSÉGÉNEK VEZETŐJE GUSTAV HUSÁK elvtárs beszédében kifejtette, milyen rendkívül fontos a fejlődés szempontjából a szocialista országok sokoldalú kapcsolata, és egységük szilárdítása. Pártunk főtitkára szélesebb összefüggésekből szemlélve ezt a kérdést, leszögezte, hogy a szocialista közösség megbízható támasza Európa és a világ szabadsága és békeszerető erőinek. A szocializmusnak ez a feladata a világban lejátszódó folyamainkban. Pártunk XV. kongresszusán ismételten hangsúlyozta az internacionalista szolidaritás szükségességét, és kötelességünket, hogy aktívan hozzájáruljunk a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének és erejének szilárdításához, marxizmus-leninizmus és a proletár a internacionalizmus elvei alapján. A KONFERENCIA ZÁRODIOKUMENTUMA joggal állapíthatja meg, hogy kontinensünkön a kommunisták mozgalma hatalmas szervezett politikai erő, amelynek befolyása meghatározó súllyal bír és egyre növekszik. Ennek a mozgalomnak döntő szerepe volt abban, hogy Európa a nukleáris világháború kirobbantásának legnagyobb veszélyét rejtő tűzfészekből, valamennyi ország békéjét és együttműködését deklaráló kontinenssé változott. S ez a mozgalom most új kezdeményezést tesz: mozgósítja hatalmas erőit és tömegbefolyását, egységre szólítja a világpolitikában olyan nagv szerepet játszó földrészünk valamennyi haladó és realista gondolkodású emberét, munkásokat, parasztokat, értelmiségieket, ifjakat és nőket, szocialistákat, demokratákat, hívőket és felekezeten kívülieket, a béke minden támogatóját, az enyhülés védelme és kiteljesedése érdekében. Mert az enyhülés a békés egymás mellett élés politikája minden nép érdeke, az egész emberiség haladását szulfátja, ez biztosítja a legjobb nemzetközi feltételeket a tőkés monopóliumok visszaszorításához, munkásosztály nemzetközi küzdelméhez, az osztályharchoz, valamennyi demokratikus erő haladó törekvései eredményes kibontakozásához, a népek szabadságjogainak érvényesítéséhez, a szocializmus győzelemre viteléhez. A SOKMILLIÓ TAGOT SZÁMLÁLÓ európai kommunista mozgalom osztagai között ott találjuk a szocialista országokat vezető pártokat, a tőkés viszonyok közt működő demokratikus kormányok részeseit, másutt nagy tömegbefolyású ellenzéki pártokat, ismét másutt az illegalitás nehéz viszonyai között harcukat vívó elvtársainkat. Küzdelmük helyi feltételei nagyon is különbözőek, de a nemzetközi kommunista mozgalom minden eddigi eredményének alapja volt, hogy internacionalista mozgaaalomként cselekedett, amelyben az egyes pártok harca, nemzeti tevékenysége összeilleszkedett a nagy egésszel. NINCS POLITIKAI ERŐ a világon, amely demokratikusabban az egymástól eltérő társadalmi, gazdasági és politikai körülményeket és minden párt önállóságát messzebbmenően tiszteletben tartva hangolná össze tevékenységét, mint a kommunista és munkáspártok. A záródokumentum leszögezi, hogy egyenjogú pártjainkat az internacionalista alapokon nyugvó önkéntes elhatározásból fakadó együttműködési készség és szolidaritás vezérli, amikor amellett kötelezik el magával hogy közösen lépnek fel a béke és a társadalmi haladás Európájának megteremtéséért. —s— LEHET EGY SZÁZALÉKKAL KEVESEBB? Másfél százalékos az aratásnál egészen szemveszteség elenyésző, azt szokták mondani, majdnem semmi. Hazánkban az „Egy szem se vesszen kárba“ elnevezésű verseny kombájnosai ennél alacsonyabb szemveszteséggel még nem arattak. Azt mondják nehéz hajtani, sietni az aratással, és közben a szemre is ügyelni. Nem véletlen, hogy az említett verseny felhívni éppen a nyugat-szlovákiai kerület kombájnosai, hiszen ez a kerület termeli hazánk gabonatermésének negyed részét. Legtöbbet a komárnéi járás kombájnosai vállaltak magukra. Ez a „legtöbb“ egyetlen szövetkezetben, mondjuk az Imelyiben is lemérhető. Itt a három E—512-es kombájn hattagú legénységét Pogány András vezeti. Vállalták, hogy 1200 hektáron learatják gabonát — másfél százalékos szem a veszteséggel. Meglehet, hogy sok ember számára a terület, az 1200 hektár a fontos. Számomra viszont, ami kárba veszik, az a másfél százalék és magamban alkudozom: nem lehetne valamivel kevesebb? Annak ellenére, hogy tudom, ez a legkisebb szemveszteség, amit kombájnosok valaha is elértek. Nem is tőlük Pogányoktól, hanem azoktól kérdem, akik a 3, 4, 5, 6 százalékos szemveszteségre is csak elégedetten legyintenek. Nem lehetne valamivel kevesebb? Mert gabonában a kevés is sok. Nézzük csak: egy kombájn naponta 5—600 mázsa gabonát önt ki a gyomrából. Ennek a másfél százaléka 9 mázsa. Ennyi gabona marad lábon vagy szóródik el. Van aki ennél többet is elszór. Igaz, nem tudatosan, hanem hanyagságból, vagy mert nagyon siet. Az aratás sürgés-forgással jár, senki sem keresi a tettest, mindenki csak mondja. Itt hever a szem az utcán, a teherkocsi egészen a raktárig szórta, talán, hogy visszataláljon az aratókhoz ... Az aratás, kenyerünk begyűjtése sosem volt csak egy-két ember ügye. A kombájnosoké éppúgy, mint azé, aki meglátja az elszórt szemet és figyelmeztet; azé is, aki éjszaka új alkatrészt kovácsol, hogy a kombájn motorja hajnalban újra felzúghasson; azé, aki az aratók ebédjét főzi. Mindnyájunké. Mert a kenyeret mindnyájan szeretjük. ZÁCSEK ERZSÉBET f MEGKÉRDEZTÜK SMAJDA MÁRIÁT A SZISZ KOSICE — VIDÉKI ]B DOLGOZÓJÁT — A tanuló ifjúságnál — mint minden évben — a szünidő nemcsak a pihenésé, hanem a munkáé is. Az idei nyáron a Kosice-vidéki járásban milyen feladatok állnak a diákifjúság előtt? — Abból indulok ki, hogy a kollektív brigádok szervezése gyakran nehézségekbe ütközik. Ismerjük a szövetkezetek, gazdaságok magas fokú gépesítését, aminek természetes következménye, hogy egyre kevesebb kézi munkaerőre van szükség. Persze annyira jól még nem állunk, hogy egy-egy szövetkezetben ne jönne jól hat-hét fiatal munkaerő, járásunk területén két mezőgazdasági jellegű iskola működik: a szepsi és a harcaik, részükre egyhónapos gyakorlatot szerveztünk az ország különböző pontjain. Továbbá a Fruta Znojmo gyümölcsfeldolgozó tízem 100 brigádosnak, a ZKL Brno is hatvan embernek biztosít munkát. A további munkát igénylő diákok a járás területén levő mezőgazdasági üzemekben, főleg az aratásnál fognak segédkezni. — Az elmúlt évhez viszonyítva, ez mit jelent? Mennyivel növekszik a munkaaktivitás? — Szemléltetésképpen egy konkrétumot emelnék ki, mégpedig a már említett két mezőgazdasági iskolát, amelyek a tavalyi szünidő alatt negyvenezer munkaórát dolgoztak le, s ezzel 400 000 korona értékű hasznot hajtottak népgazdaságunknak. Hogy az elmúlt évben járásunk hatszáz brigádosa jól dolgozott, azt a SZISZ KB-től jutalmul kapott vándorzászló bizonyítja, amellyel az országos első helyet, és a vele járó tízezer korona értékű jutalmat is elnyertük. Ebből a pénzből az idén május 1-én a legjobb brigádosokat elvittük a Szovjetunióba. S hogy az idei munkaaktivitás mennyivel növekszik? Azt hiszem erre elég azt válaszolnom, hogy a vándorzászló kötelez és szeretnénk továbbra is megtartani. — A járás minden évben külföldi brigádosokat is elhelyez. Az idén honnan és hányan érkeznek hozzátok a nyári munkák kisegítésére? — A magyarországi encsi és a szovjetunióbeli Vinogradov járással állandó a kapcsolatunk. Évente húsz-húsz embert cserélünk. Az idén, sajnos, nem sikerült szállást biztosítani, így elmarad a csereakció, de már most folynak a jövő évi előkészületek, mert nem akarjuk, hogy a kapcsolat megszakadjon. A szepsi „mezőgazdaságinak“ a nyíregyházi hasonló jellegű iskolával van baráti kapcsolata; ők harminc embert cserélnek. — A legnagyobb erőpróba az idén is az aratás lesz. Hogyan kapcsolódnak be abba a brigádosok? — Sok év tapasztalatait összegezve, az idén is ott akarunk lenni — még hatékonyabb munkával — az aratásból. Fiatal kombájnosainkat már most szervezzük az „egy szem se vesszen kárba“ elnevezésű versenymozgalomba,melyben maximálisan két százalék 1 szemveszteséget engedélyeztünk. A szemveszteség csökkentésénél és az aratás minél gyorsabb lebonyolításánál nemcsak a kombájnosok játszanak nagy szerepet, hanem a gépjavítók, és a karbantartók is. A még hatékonyabb munkára ösztönzés érdekében közöttük is versenyt hirdettünk, akárcsak a mezőgazdasági dolgozók további munkaágazataiban. Ifjúsági Fényszóró csoportokat szervezünk, és főleg a tűzvédelemnél, bevonjuk a munkába a legkisebbeket, a pionírokat is. Kérdezett: Zolczer János kép: a szerző Levicéről Plástovcéra (Léváról Palástra) igyekszünk. Fél szemmel az autótérképet, a másikkal az előttünk levő utat De még így sem vagyok benne biztos, figyelem, hogy jó irányba megyünk. A sofőr is így van vele, mert megszólalni. — jól, nézd, mert egyszercsak túl leszünk a határon! — Miből gondolod? — Olyan szőkék az utak, hogy már az az érzésem, a világ végén járunk. Bohus László a palásti ifjúsági klub vezetője és Meggyesi Julianna, a Helyi nemzeti Bizottság amég a városban is kevés a szórakozási lehetőség. Ezért saját maguk gondoskodnak a szórakozásukról. Klubot rendeztek be maguknak, műsorokat szerveznek, színdarabot játszanak. Pénteken és szombaton klubjatokét tartanék. — Volt ugyan egy klubunk — vallanak magukról — de oda már bemenni se nagyon lehetett. Beázott, vizesek voltak a falak, rozoga, régi épület. Ezért aztán, amikor átadták az új óvodát, elfoglaltuk a régit, rendbehoztuk, s most már ide járunk. — Voltam már falvakban, ahol szép klubja volt a fiataloknak, de tönkretették a berendezést. KLUBÉLET A VILÁG VÉGÉN ayakönyvvezetőnője, a SZISZ helyi szervezetének az elnöke —■ szinte csodálkozva fogadnak. Meglepetésük, hogy róluk is tud valaki, s gondol rájuk, — szinte lerí az arcukról. Viszont látom, bár olyan világban járok, ahová messziről jött idegen ritkán téved, Plásfnnce mégsem az a falu, amely a világ végén van. — Új utna! — mondja például Bohus József, s a nemzeti bizottság melletti huszonkét épülő új ikerházra mutat. A nemzeti bizottság épületének túlsó felén már állnak az egészségügyi központ falai. Benn a faluban járdák, s ahol még nincs, annak is kézenfekvő a magyarázata. — Nemsokára bevezetik a vizet, gázt, azért nem csináltuk még egyelőre a járdákat. Minden a fejlődést érzékelteti. Ezért a fiatalok szívesen maradnak a faluban, vagy ha el is mennek, mint Bohus József, aki Koéicén a Gépipari Szakközépiskolában érettségizett, visszajönnek a községbe, de van olyan is, mint Meggyessy Julianna, aki el sem ment. Ő ugyanis Sahyn (Ipolyságon) érettségizett. És ez valóban így van, pedig még szórakozniuk sincs hol, mert minden nagyon messze van és — Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő. Mindenki tudja, hogy a sajátunk. Ha valamit elrontunk, mi látjuk a kárát — mondja Bohne József és nyugodtan kinyitja a klub ajtaját — pedig váratlanul érkeztem, de őket ez nem zavarja. A klubban mindig tisztaságos rend van. Látnivaló is akad: a falon néhány doboz, színes diapozitívokkal. Megnyomja a kapcsolót és egy ügyes kis szerkezet sorban bat, majd kikapcsolja az égőket, így tehát külön-külön nézhetem meg a képeket. Odébb egy vasrács, asztalok, pult. Mindezt a fiatalok készítették. A nemzeti bizottság adta az építkezési anyagot, szárszemét, felszerelést. Ők pedig nekiláttak a munkának. Pótolták a hulló vakolatot, rendbehozták a padlót. — Nagyszerül — mondom búcsúzóul. Ők pedig még mindig egy kicsit megilletődve szólnak: — Köszönjük, hogy eljött, köszönjük, hogy ránk is gondoltak ... Nem, inkább mi köszönjük a palásti Utalóknak, hogy bár egy kicsit a „világ végén“, mégsem hagyják el magukat, s dolgoznak. Németh István só. Konyhánkban elfogyott a Mór indulnék is a boltba, hogy ezt a filléres, mégis nélkülözhetetlen csekélységet megvegyem. Előbb azonban meg kell hallgatnom anyám intelmeit, aki vidékről utazott fel hozzánk néhány napra. Nem hisz a fülének, nem hisz a szemének és zsörtölődik. Mert nem és nem tudja megérteni, hogy a só elfogyott, hiszen szerinte a só nem fogyhat el, mert sóból minden rendes háztartásban legalább öt kilót kell tárolni. De inkább tízet, a teszi hozzá és telkemre köti, hogy ne egy, de legalább három kilóval térjek vissza a boltból. Az első pillanatban nem is értem az összefüggéseket, aztán eszembe jut, hogy nemcsak anyám, hanem nagyanyáim is mindig több kilónyi sót tartottak a házban. Mindig a régit fogyasztották, hogy meg ne kövesedjen, aztán egy-egy kilóval feltöltötték a készletet. Persze nemcsak nálunk, más házaknál is így volt, stt a tehetősebbek cukorból, lisztből, bolti sósborszeszből fűszerekből és is nagyobb mennyiséget tároltak. Előrelátásuk okát és hátterét már gyerekkérorhlnni tudtam, de azóta elfelejtettem. Tudtam, hogy a háborító évek szűkölködéseinek, rossz emlékeinek öröke ez a sórisztelő előrelátás. No de miért is lenne előrelátó egy magamfajta, háború után született ember? Anyáinkat, nagyanyáinkat megmosolyogjuk s ezt a jelenséget is besoroljuk elavult tapasztalataik sorába. Az emberi életkor jelentős meghosszabbodásának ellenére is kihalófélben vannak azok az emberek, akik végigültek két világháborút s végigélték mindazt, amit huszadik századi történelemnek mondunk. Utoljára pár héttel ezelőtt egy nyolcvanéves emberről írván mondtam el, mennyire szívesen hallgatom az öregek emlékezéseit. Van mit, hiszen ők azt élték meg, amiben a mi nemzedékünknek és az utánunk jövőknek remélhetőleg már nem lesz része. És nem csak két háborút, de kétféle társadalmat is megéltek, megélték tehát a különbségek és annak ellentétét is, ami a fiatalok számára ma már természetes Megélték mindazt, ami nyomorúságot a jóléttől, az a elnyomást a szabadságtól különbözteti meg, s így tapasztalataik a legjobb történelmi tanulságnak is minősíthetők. Fontos tehát az emlékezetük, s számunkra igazán az, hiszen társadalmunk közéleti gondolkodású és közéletien cselekvő emberének múltat és jelent egyaránt kell ismernie, mert anélkül nem lehet eléggé komoly a békeféltés és a békéért cselekvés tudatos harca. Nem óhajtjuk nagyapáink, apáink sorsát, de tapasztalataikat fontos örökségünknek kell tekintenünk. P.létük tanulsága, nélkülözése, harca és keserve, kudarca, tévedése egyaránt fontos tanulság kell hogy legyen. ’’’ Persze nem arra gondolok, hogy hallgassunk anyáitokra akkor is, amikor éléskamráinkat látván több kilónyi sókészletet akarnak vásároltatni velünk. Ez az igyekezetük úgyis hasztalan. Úgyis megmosolyogjuk. De ahogy mosolygunk, úgy el is kell töprengenünk Azon, hogy milyen áron tanulták meg ők azt, amit mi már nem tudunk és nem akarunk megtanulni. RESZELI FERENC ____________________________ »