Új írás, 1962. július-december (2. évfolyam, 7-12. szám)

1962-10-01 / 10. szám - Lengyel József: Kanton valóságban és igazán. (Útijegyzetek)

Senki se fogadta be őket, embervoltukkal senki se törődött, de annál inkább­ törődött velük mindenféle hatalom embertelen céllal. A férfiakat erőszakkal ci­pelték katonának. De sokszor elég volt az éhség és maguktól is elmentek ők a zsoldoskatona megvetett mesterségét űzni. A munkanélküliség nem változtatott az­ adózás kötelességén. A vízhasználati, horgonyzási és fejadót — nem kérdezték honnan veszik — meg kellett fizetni. Az adóhivatalnokon kívül számontartotta őket a rendőrség is. A rendőrség megkövetelte, hogy megvesztegessék, pedig a már megadóztatott, a rendőrségtől másodszor megvett kikötőhely tényleges használa­táért a gengszterek erős szervezetei harmadik adót róttak ki; az ezernyi dzsunka és lakói felett ők voltak az igazi, a tényleges hatalom. Hisz a közigazgatást és rendőrséget is ezek a nagyarányú, jól szervezett és gazdag vállalkozókkal szövet­kezett gengszterek tartották kezükben és ez szinte nem is volt titok. Ez a har­madik adó volt fontosságát és összegét tekintve is az első. Se munka, se kikötő­hely, se személyes biztonság nem volt a dzsunkán, míg a gengszter nem kapott, annyit, amennyit követelt. Ha a népi állam csak a rendőr és gengszter zsarolást szüntette volna meg, már ez is sorsdöntő változás volna. De már eddig is sokkal több történt. A régebbi 95 százalékos analfabétizmust jelentékenyen lecsökkentették. Már sok felnőtt el tud olvasni egyszerű nyomtatványt, vagy plakátot. Gyerek pedig, nem mind, de már nyolcezer jár a kilenc általános iskolába, száz gyerek gimnáziumba és — 1960, a felszabadulás tizennegyedik évében vagyunk csak — néhányan az egyetemek első évfolyamán tanulnak. Nem volt olyan könnyű idáig jutni. A városiak meg­vetették a dzsunkalakót, a dzsunkalakók gyűlölték a városiak gőgjét, és féltek a­ csúfolódóktól. Nem akartak közeledni azokhoz, akik tojásnépségnek nevezték, őket. Gyerekeiket is féltették a gonosz csúfolkodástól. No és az öt-hat éves gyerek már munkaerő volt a dzsunkán, a dzsunkalakók háztartásában már pozitív tétel. Ezért se adták szívesen iskolába a gyereküket. A kezdet kezdete (milyen egyszerű,a­mikor már rájöttek) a bölcsőde volt és az óvoda. Az egyéves, kétéves gyereket az anyja főzés, evezés és minden munkája közben is, szakadatlanul a hátán hordta. Hisz különben egy perc nyugalma nem volna, a gyerek bármikor a vízbe pot­­­tyanhat. Az ilyen, csak terhet jelentő apróságot szívesen adták bölcsődébe, on­nan óvodába. Aztán az ilyen óvodás már maga kéretődzött az iskolába. Közben a dzsunkalakók maguk is belátták, hogy az iskola, az iskoláztatás, az jó. Vezetőinkkel meglátogattunk egy dzsunkát, mely persze kissé kilakkozta is valóságot — ti. a dzsunka berendezése valóságban is lakkfestékkel volt bevonva. Olyan szép és olyan tiszta kis hajó, hogyha ilyen vikend-dzsunkám volna a Bala­tonon, sohase mennék az Írók Alkotóházába. Sikerült megállapítanom, hogy ez a dzsunka, melynek padlója olyan, hogy ci­pőben illetlenség volna a tiszta deszkára, a szépművű gyékényére lépni a szál­loda. Átutazók bérlik, körülbelül napi másfél jüant fizetnek, ami nem kis pénz itt. Azt is sikerült kérdéseimmel és keresztkérdéseimmel megállapítani, hogy miben látja helyzete javulását a dzsunka tulajdonosnője, egy idős és kevésszavú­ özvegyasszony. Az első, s számára a legfontosabb: — Nem kell kiállni a partra és a vendéget hívogatni. — Mért nem kell hívogatni? — Ezt most a lakáselosztó hivatal végzi, szervezetten. — Hát még mi a jó? — Az, hogy a parti vízvezetékből most ingyen kapok vizet teavíznek, főzéshez­. — Azelőtt nem így volt. — A tiszta vízért fizetni kellett, csak a folyó vízét használhattuk A látogató erre nem is gondolt. Azt hitte, hogy a partról a kikötőhídra és on­nan a dzsunkába vezetett villanyvilágítást fogják dicsérni. De a villanyvilágítás­ úgy látszik természetesebb vagy kevésbé fontos, mint az ingyenes tiszta víz. Az efféle kisebb, igen tisztán tartott és állandó kikötőhelyükről nem moz­duló dzsunkákon kívül vannak nagyobb dzsunkák, ahol a lakás a hajó orrában van, a többi helyet szállítás céljára használják. Ezeken jön Kantonba a főzelék és nagy bambuszketrecekben a baromfi, ezekben jön a fa, a homok jórésze, a­ raktárépítéshez a kő — szóval a kétmilliós város szükségleteinek tetemes része. Nézem, ahogy a szorosan egymás mellett fekvő dzsunkák közül együk indulni készül. Ketten vannak rajta. A férfi csáklyával dolgozik és bambuszrúddal. Az

Next