Új írás, 1963. január-június (3. évfolyam, 1-6. szám)

1963-02-01 / 2. szám - Illyés Gyula: A különc (dráma) I. rész

KARLOVITZ: ... aki maga írta le, nem is egyszer, hazudni pedig a hóhérnak se fo­gok! (Orczynéhoz): Egy ilyen személyiségnek a haját meg a bajuszát identifikálni! Messziről lesni rá! Ahelyett, hogy szemtől szembe rögtön ott a kupéban föl­teszi neki a kérdést: méltóságod Teleki László gróf? TELEKI: Elég ebből az olcsó csapdavetésből. KARLOVITZ: Kormányom nem saját eltökéléséből jutott a számára oly roppant kel­lemetlen helyzetbe, hogy az állítólag itt s ráadásul angol útlevéllel tartózkodó Teleki László ellen eljárjon. Tényt e föltevés mellett maga az osztrák hatóság sem szolgáltatott. Erre mind ez ideig csupán nekem van némi adatom. Noha kö­zelebbről csak hetek óta van szerencsém méltóságod „agissement”-jaival foglal­kozhatni. Ám ha méltóságod becsületszavát adja, hogy nem Teleki László, már itt sem vagyok. TELEKI: Takarodjék. KARLOVITZ (élesen, határozottan): Bocsánat, nem sértést, feleletet kértem. TELEKI: Sem önnek, sem kormányának nincs joga engem megfeleltetni. Semmi bűn­­cselekményt el nem követtem. Hát tessék, fogjanak el, hurcoljanak meg, utasít­sanak ki, ha a vendégjogról sincs fogalmuk. Gondolom, kinek „eltökéléséből” vannak kellemetlen helyzetben. KARLOVITZ: Helyesen gondolja, őfelsége az osztrák császár jogainak érvényesítése végett. TELEKI: Az osztrák császár egy magyar ellen semmiféle jogot nem érvényesíthet. Legfeljebb a vérszomját. Mint Árkay őrnagy esetében. De azért még az osztrák hatóságok is pirultak. ORCZYNE (fölhasználja a pillanatot, hogy Teleki fölháborodásában hátat fordít s ide-oda jár): Az osztrák hatóságok! Az osztrák hatóságok emberei — (oldani kezdi nyakékét) — vigasztaló tapasztalataim szerint néha a legkényesebb helyzetek­ben is tudnak megértést tanúsítani. (Az ezenközben levett nyakéket az asztalra teszi.) KARLOVITZ: Az osztrák köztisztviselők bizonyos kérdés-megoldásait a szakkörök nemzetközi elismerése kíséri. ORCZYNÉ: Képtelen esetekben leltek kiutat. (Karpereceit is az asztalra teszi, most már közelebb a rendőrtiszthez.) KARLOVITZ: Intelligencia és belátás. ORCZYNE: Ugyebár. (Húzza le a gyűrűit.) TELEKI: Ne beszéljen vele. Most alkalmazza mestersége fogásait, a keresztkérdé­seket. ORCZYNE: Nem beszélek. (A gyűrűket is az asztalra teszi.) TELEKI: A nemzetközi jog szerint Szászország királya még idegen uralkodó meg­keresésére sem alkalmazhat erőszakot szabad emberrel szemben. KARLOVITZ: Méltóságod említette a legutóbbi precedenst. Árkay őrnagy halálra volt ítélve Ausztriában. Kiszolgáltatott és ki­végeztetett. TELEKI: Törvénytelenül! Vagyis meggyilkoltatott. KARLOVITZ (papírlappal fedve — elfogadva — az ékszereket): Ez már beljogi kér­dés. Kormányomat küljogi megállapodás kötelezi, hogy eljárjon a törvénysértők ellen. TELEKI: A rablók, az útonállók ellen. KARLOVITZ: Az elfogató parancs mindenképpen kiadatott a halálra ítélt Teleki László gróf ellen. TELEKI (fölháborodva): E paragrafus alapján? (Mert a másik nem felel.) Mint tolvaj ellen? Teleki László nevű rabló ellen? Ki írta alá?! KARLOVITZ: A belügyminiszter úr Öméltósága. TELEKI: Beust Fri... Ferdinánd ... ? KARLOVITZ: Öméltósága gróf Beust Frigyes Ferdinánd. Egyben a miniszterelnök is. TELEKI: Személyes érintkezésben van ön a miniszterével? KARLOVITZ: Még ma jelentést kell tennem neki. TELEKI: Közölje a kettős miniszter úrral, ha rám bizonyul, hogy akár Szászország­ban, akár Ausztriában, akár bármely pontján a földnek közjogi bűncselekményt követtem el, nyomban főbe lövöm magam. De ha nem von ki engem azonnal az útonállók közül, ő az útonálló. A hitvány briganti! S ha kifogásolja: rendelke­zésére állok! KARLOVITZ: S kit szabad neki jelentenem? TELEKI­­válaszolni akar, de hisz akkor leleplezné magát. A düh visszafojtása olyan erőfeszítésébe kerül, hogy beletántorul s csak hörög): Ki innen!

Next