Új írás, 1965. július-december (5. évfolyam, 7-12. szám)
1965-11-01 / 11. szám - FORRÁS - Hubay Miklós: A Szfinx (Dráma 1 felvonásban)
„O schöne Sphinx! O Liebe! was soll es bedeuten. Dass du vermischest mit Todesqual All deine Seligkeiten? . . •" A vázaképek pillanatfelvételei is úgy mutatják a Szfinxet és férfilátogatóit, amint önfeledten társalognak, bizalmas-izgalmas beszélgetésbe merülve, magyarán: „lelkiznek", vagy valami magasröptű filozófiai problémát szerválgatnak egymásnak. Ki volt tehát ez a Szfinx, aki szellemi erejével lebilincselte a férfiakat? Nem volt parázna. A leírások hangsúlyozzák, hogy ércből való szűz keblei voltak. A barlangja sem volt kéjbarlang. Sokkal inkább egy kékharisnya szalonja, ahová a férfiak elmentek beszélgetni az élet értelméről, s otthagyták az életüket. Ki volt ez a szörnyalak, akinek az arcát megszépítette a műveltsége és a szelleme? Ki volt ez a szép Csodapók, aki a metafizikai problémák hálójában ejtette meg az áldozatait? Meg efféle exisztencialista kérdésekkel: — Reggel négy lábon, délben kétlábon, este három lábon jár, mi az? S a külseje! Oroszlántest, griffmadár-szárnyak, fémkeblek, s a hatalmas egyiptomi fejdísz. Valami papi szemfényvesztést gyanít az ember. Hiszen ez a félelmetes és fura szörnyeteg funkciójára nézve nagyon fontos állami szerv volt, amolyan idegenellenőrző hatóság, aki keresztkérdéseknek veti alá a Thébába érkező turistákat. Vajon a thébai államrezon kit bújtatott be ebbe a prémből-tollból-aranyból szerkesztett tolba, miféle Okos Nőt, aki a biztonsági szempontok szerint ki tudta szűrni a politikailag gyanús idegeneket? De menjünk csak tovább! Ha ez volt a funkciója, miért mondta föl a szolgálatot Oidipusz jöttére? Miért nem pusztította el Oidipuszt, aki igazán eléggé gyanús és veszélyes idegennek látszott? Sőt, épp ellenkezőleg: miért nyitott neki szabad utat a királyi palotába? S miért tetézte meg mindezt a maga öngyilkosságával, egy merész ugrással a mélybe, megszüntetve Théba szenzációját: a Szfinx-kultuszt és a Szfinx-pánikot? Oidipusz az első pillanattól fogva gyanús lehetett, amint betette a lábát Thébába. A királygyilkosság után érkezett, s éppen azon a Delphi-i úton, amelyen Lajos király nemrég elindult, s amelynek egy keresztezésénél egy ismeretlen tettes agyonütötte. Sánta fiatalember. Épp annyi idős, mint az eltűnt trónörökös, akinek születése után átfúrták a bokáját. S a jövevény menten be is akar ülni Lajos király üres trónjába, mert jelentkezik szellemi párviadalra a Szfinxnél, miután közhírré tették, hogy aki a Szfinxet legyőzi, megkapja a királyságát. Nem texasi rendőrségnek kellett lennie Thébának, hogy ez az ambiciózus kalandor ne szúrjon szemet. És a Szfinx-szel folytatott négyszemközti beszélgetés során (szép vázaképek maradtak erről is) bizonyára elmondta, amit sohase titkolt, hogy egy jóslat elől szalad, nehogy apjának gyilkosa legyen, és szalad egy pletyka elől, miszerint nem az az apja, akit eddig annak hitt. Ki hát az apja Oidipusznak? Vagy ki volt az apja? Thébában is ismerik a jóslatot: az agyonütött királynak azt üzente Apolló, hogy a fia kezétől fog meghalni. Az Oidipusz-kulcs pontosan beleillett a thébai zárba. S amennyire gyanús volt ez a fiatalember, annyira veszélyes is. A jóslat, amit a nyakában hozott, ha beteljesül, a városra is dögvész száll. Apagyilkosság, vérfertőzés ... A bűnhődés, effélékért, pláne, ha eltussolják, kollektív szokott lenni. Miért nem ölte meg őt a Szfinx, akinek pedig ez volt a mestersége? Miért lett öngyilkos a Szfinx? A szakadékba miféle titkot vitt magával a Szfinx? Ki volt a Szfinx? Nem a híres találóskérdések voltak a legfogasabb kérdések. A Szfinx maga a titok. Érdekes dialógus lehetett a halála előtti utolsó beszélgetése. Az Oidipusszal folytatott párjelenet. A drámaíró, ha a maga műfajának detektív-fogásaival kotorászni kezd a Szfinx ócska oroszlánbőrében, egy 30—35 év körüli asszonyt talál benne elbújva, belebújva, s ez az asszony: lokaszte, a királyné.