Új írás, 1973. január-június (13. évfolyam, 1-6. szám)
1973-01-01 / 1. szám - Juhász Ferenc: Petőfi Sándor tisztasága és hűsége
sei, buborékhurokvonalai, végzet-páfránypávafarkai, szálka-félgörbéi, fekete tű-lövetei, fekete pontsor-félkörei és holdhurok-kacskaringói az anyag-lemezen, magfizikai szakkönyvek fénykép-tükrein; s láttam titkos és tiszta szép keze írását Arany Jánosnak, a Buda halála megejtő gyöngéd kéziratát, a verset, vagy éposztisztázatot?, amely mint szelíd madarak lépte a hóban, a csillag-gyöngéd lépéscsipkesor, a tél-vattába pihésen talpaló és édesdeden fúvódó ábrabuboréklánc, és láttam keze írását, mely mint álmodozó, gőzpáfrány-fehérséget fújó szelíd szarvascsorda egymásután-láncolat lépegetése a holdas, havas téli erdőn; és láttam Ady Endre laposan-gömbölyded, lágy lomhasággal és nehéz fekete hömpölygéssel széthúzódó fekete írás-lazaságát, amely mégis, mint az óriásmedvék lihegő fújása és kétlábon totyogó barna bömbölése a zöld tűkúpszoknya-csikorgás fenyvesekben, amely mint a véres ember-áldozat, göndör és csigás szőrlángpajzs-szakállas szárnyas hímeknek és vérlapát-szárnyú mítosz-kanoknak, meztelen emberfejű bikáknak és háromszög szőrcsipkelángözönből kinövő rubinsírkő-fegyverű férficsődöröknek asszonyok föláldozása, szüzek osztogatása, amely mégis mint szívünkben a barna Isten-harangszó, az űr fekete köd-hömpölyege, gyémánt-és világ-ponthalmaza, a teremtés termékeny, mindent magábólkiboldogító fekete istenanyaölős lazasága, és láttam Csokonai Vitéz Mihály kéziratait, a boldog, rózsaszeplős kezeteleírta lapokat, amelyek, mint az Élet és Mámor Boldog Illatos Virágoskertjei, fehér és piros és kék és arany és zöld lángok aranyoszlopcsillag-köldökfájú kürtcsillagai, fehér csillagkürtjei, zöld csipkepikkely lángjai, pikkelycsipke-pamutoszlopai, véres hab-örvényei, vért-gőzölgő sziromgömbjei, sárga tajték-labdái, gyémánt-tű-fonadék függőleges láncai szárcsúcsukon aranycsillagszőr-asszonyölekkel, kékeres, lila üst aljú vérző szőrcsillagokkal, véres kék zománc-palarózsákkal, amelyek, mint Isten szagos citerás-kertjei lángolnak és illatoznak és szólnak madarak hajnali hangján, angyalok alkonyi hangján, selyemcsipke-zsoltárral és hajszálér-horgolat édes himnuszfüggönyökkel, ott illatozván, virágozván és égve lüktetvén édesen a Mindenség Vérpettyekkel-teleköhögött és Vérfelhőkkel-telehörgött Liomillatú Csillagtér- Térsötét Húsában; és láttam József Attila szigorú árnyékú, majdnem mértaninaktetsző, léte konok és áttetszően tiszta és létezése elveszettségében mégis oly határozott és határozottságában mégis oly elveszett vers kezeírását, a tollat fogó ujjak ajándékozta írás gyöngéd határozottságát, amely, mint maga a tudatos akarat és mégis amely egyetlen tiszta hullás önmaga elveszettségének és vacogó önérzetességének önmagát-hinni-nem-merő, önmagát-akarni-nem-lehető féktelen, önvesztő örvényeibe, áttetsző örvény-lángkútjába, az írást, a kézirat-versszabatosságot, amely mégis a hulló magány, fekete kőláncok egyenletes csobogása, amely mégis a csobogó vágy, hogy a Lét, Forma, Akarat, Világ, Valóság, Ország, Társadalom, Szív és Szerelem, Halál Halandóság és Halhatatlanság legyen olyan, szeretné amilyennek ő, amilyennek hinni akarná, tévetegen. Hegeliszerkezetű folyamatos épülő egyszerűnek, gyermetegen harmonikusnak, őgyelegvén önmaga diszharmóniájának függvényei között, az Egyetemes Diszharmónia erővonalainak kúszadék-végtelenségében, gőzölgő ősfonadék-kuszaságában, mint gyermek ha szálkás hosszú ködben sírva ácsorog és sírva jár, mert apja elzavarta, anyja sír, mert az Anyag elhagyta őt, őt az Anyagot nem-ismerőt, mert Istene nincs neki és mégis látni kell, s Isten kellene, hogy legalább a szemeit bütykös ujjaival kinyomja, mert látni fél és neki látni rettenet, nem remény. Igen, láttam írását a Kezeknek, a Megismerteknek és Ismeretleneknek, a most már Csontpálcacsillagoknak, széthullt Csontrudacska-csillagláncoknak a tevékeny földben, keze vers-vonását, keze éposz-vonását, keze-írása tinta csipke-lánctengerét Babits Mihálynak, Krúdy Gyulának, Móricz Zsigmondnak, Szabó Lőrincnek, Tamási Áronnak, Madách Imrének, Kosztolányi Dezsőnek, Berzsenyi Dánielnek, Balassi Bálintnak, Kölcsey Ferencnek, Zrínyi Miklósnak, s most .