Uj Kelet, 1921. január (4. évfolyam, 1-21. szám)

1921-01-16 / 10. szám

2 oldal Nadi Difl Szokolov nyilatkozik . Palesztina határairól, a munkásképdéséről és a föld nacionalizálásáról - Az Új Kelet tudósítójától -a zürichi zsidó sajtóiroda tudósítója hoszzabb beszélgetést folytatott Genfben Nachum Stokelevval a cionista világszervezet vezérlőbizottságának elnökével, aki ott a népszövetség tanácskozásain vett részt. Mindenekelőtt a palesztinéi határkérdés került szóba, amelyben állítólag éles ellentétek támadtak Anglia és Franciaország között. Szokolov az újságírónak ■ a határkérdésről ezeket mondotta: — A franciák Palestinának canyán történelmi határait akarják nekink adni Irántól Beerseháig. Mi ezzel nem elégedhetünk meg és más határokat követelünk, hogy Palesztina ipari fejlődését biztosíthassuk. A francia kormány biztosított bennünket arról, hogy elvben nincsen ellene annak, hogy a békeszerződésben részére juttatott területek egy részét is zsidó gyarmatosítás rendelkezésére bocsássa. Ebben a kérdésben azonban a francia politikusok a következőérvelnek: Minthogy a cionisták most teszik első gyarmatosítási kísérleteiket és senkisem mondhatja teljes biztossággal, hogy várjon sikerülni fog-e ez, vagy sem, ezért nekünk végleges elhatározásunkkal még várnunk kell. Mert ha a cionista gyarmatosítás nem járna eredménnyel, akkor Anglia a Franciaország részéről a zsidók javára átengedett területeket, miként egész Palesztinát, birtokába fogja venni. Ha azonban meg fogunk győződni róla, hogy a zsidók vállalkozása sikerrel jár, nem fogunk késlekedni a cionistákkal felvenni az érintkezést. De ha már most átengedjük a követelt területeket, akkor ez nem volna egyéb, mintha ezt egyszerűen Angliának ajándékoztuk volna, így hangzik a franciák érvelése. — Az ideiglenes határok megállapítása jórészt ismeretes a zsidó közönség előtt. A határok északon Molzulláig terjednek. A Jordánon túl a jármuk lesz a határ olyformán, hogy sok helyen a déli part az angoloké, az északi a franciáké lesz. A vízerek kihasználása tekintetében egy a francia kormány és a cionista szervezet által kiküldendő bizottság fog tanácskozni. Ha e tanácskozásoknak nem lenne meg a kívánt eredménye, akkor következik az angol kormány beavatkozása. — Most tehát az a mi feladatunk, hogy egyelőre a történelmi határok között építünk fel Paleamilaát. Ha majd ez megtörtént, biztosan meg lesz a lehetőség a további terjeszkedésre. E pillanatban még tárgyalásokat folytatunk a francia kormánnyala Me-Merem terület kérdéséről, amely tulajdonképen mocsaras, de megfelelő talajmunkálatok után több kolóniának adhat helyet A nagy riadalmat amely az utóbbi hetekben az egész világ sajtójában visszhangzott a palesztinai határkérdésről, tulajdonképen mi inszcenáltuk, minthogy mi szükségesnek tartottuk volna, hogy Palesztinának nagyobb határai legyenek. De még Palesztina mai határai mellett is megvalósíthatjuk Ruthenberg mérnök grandiózus terveit, a Jordán vízesés kiépítése és ezáltal az országnak villanyórával való ellátása tekintetében, úgy, hogy még a történelmi Palesztina is ötmillió zsidót képes beragadni. Mostani feladatunk abban áll, hogy óriási pénzalapokat teremtsünk elő. Ennél a kérdésnél rendkívül nagy nehézségek állanak előttünk. Az amerikaiak láthatólag elfáradtak az adakozásban és a keleti zsidóság alig jöhet számításba a rossz gazdasági helyzet és az alacsony valuta miatt Ezenkívül az amerikaiaknak nincsen kellő érzékük a kultúrkérdések iránt és nem hajlandók nagy összegeket áldozni a palesztinai héber iskolarendszer kiépítésére. Az amerikaiak mint jó kereskedőemberek elsősorban azt nézik, hogy a beektetett pénz milyen kamatokat fog hajtani. Ezért nekünk mégis a keleti zsidósághoz kell fordulnunk és szegénységük ellenére is tőlük kérnünk az anyagi eszközöknek-legalább részben való előteremtését. A munkáskérdésről Szokolov a következőket mondotta: — Legfőbb elvünk, hogy Palesztinában lehetőleg csak zsidó munkásokat foglalkoztassunk. De semmiesetre sem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a szomorú igazságot, hogy a kolonisták nem képesek magas munkbéreket fizetni s ezért kénytelenek a szerényebb igényű arab munkásokat is foglalkoztatni. Nekünk egyébként sincsen szándékunkban bojkottálni az arab munkásokat. E nehézségek ellenére is reméljük, hogy az ipari fejődés rövidesen lényeges javulást fo® előidézni a munkás és munkabér kérdésben. A tanult munkások még a mai kedvezőtlen viszonyok között is igen magas béreket kapnak. Ilyen munkások nagy számmal vannak a keleti zsidók között. Az iparban tehát már most meg van a lehetőség, hogy kizárólag zsidó munkásokat foglalkoztassunk. A földkérdésről Szokolov ezeket mondotta: — A londai konferencia csupán elvben mondotta ki a palesztinai földek nacionalizálását, azaz a nép közös tulajdonába való vételét, de a gyakorlati megvalósítását az elvnek, az amerikai cionisták nyomására, egy későbbi időpontra halasztotta. Az amerikai cionisták ugyanis azzal érveltek, hogy ha a konferencia a földkérdésnek ilyen radikális megoldását fogja elhatározni, úgy az amerikai zsidó kapitalisták teljesen vissza fognak vonulni a Palesztinamunkától. Ezenkívül az angol kormány sem látta volna szívesen ennek a határozatnak kategorikus imperatívuszként való kimondását. Ma a helyzet az, hogy a palesztinai földterületeknek jelentékeny részét a Zsidó Nemzeti Alap vásárolja meg és ezek a terítetek as lalen Hőkre a nép közös tulajdonáran lesznek. Az újságírónak arra a kérdésére, hogy váljon kívánatos e Palesztinára nézve minimálbérek megállapítása, Szokolov nemmel felelt. Az arabok ebben az esetben valósággal megrohannák a kolóniákat munkakínálatukka. Azonkívül a kolonisták nincsenek abban a helyzetben, hogy magas munkabéreket fizessenek. A mezőgazdaság szerinte egyébként sem fogja Palesztinában azt a szerepet játszani, amit általában hisznek. Csak a hatalmas ipari fejlődés lesz képes milliókat eltartani. Figyelmünket főként a lakásügy és nevelés kérdésére kell fordítanunk. Ha a szükséges pénzösszegeket elő tudjuk teremteni, nem kétséges, hogy mindezeket a kérdéseket a legkedvezőbb irányban lehet majd megoldani. ________________UJ KELET ___________ Vasárnap, 1921 jan 18. IV. évf. 10. sz. Zsidócskák . Sáros, fáz s reggeli szürkület. Az eső szakadozva permetezett, havat olvasztó lágy’ szellő kélt valahonnan és játszott a szitáló csüppekkel Az utca csúnya volt, idércnyomásos álomból feltápászkodó vénasszonyhoz hasonlatos. Bamba nézéssel kémlelték a házak ablakai, ami lent történik. Lert pedig az út közepén konflis baktatott egy’ belehajizó részeggel. A gyalogjárón barna vonalak mozogtak, dülöngő, esetlen mozgással. Beburkolt emberek jöttek* mentek, mint kezded, ges faragásu óriás bábuk álmos, mechanikus járással. A távolból mintha nehéz fatönk közeledne. Nagy darab ember volt, vállán batyuval. Nekifeszült mellel kétkerekű kocsit tolt maga előtt. Bizonyára valahonnan a kültelektől in* dúlt népi sorsa után. Zsidó. • • ’ A részeg noszogatta a kocsist. — Galopban! Had érjem el gyorsan azt a* zsidót. . A kocsis a parancsra ösztönösen az ostora után kapott, de hirtelen meggondolta. A vendégből nem nézett ki olyan borravaló, ami különös szol* gálatkészséget érdemelt volna. A jobb kezével megint megfogta az istrángot és kissé méltatlankodva hátraszólt. — Fáradt a lovam, nagyságos ur. A nagyságos ur valamit dünnyögott, előre hajolt és vadalanti butasággal nézte, mint jón a talyigáe zsidó. A ló meg a zsidó közeledtek. A girhes látó szeméről leesett az ellenző, a két pária nézése találkozott. Az ember tekintete ezt csengte : — Miért is van protekciós az istennél, hogy neked négy lábát adott. Megadással nézett a ló és mintha ezt felelte volna: — Ne lázongj, örülj, hogy nincs kocsisod! Közelebb ürlek és szunzogásuk és párájuk egymásba vegyült. Harsányan parancsolt a részeg. — Megállóm ! A kocsi megállót... Pihenjen az állat, gondolta a kocsis és végigretuálta a vendégét. Rosszképü ember volt. Gondozatlan, sörtés bajusza ázottan hullott a szájára, de Lberneges alsó ajkát nem födte el, sem a két mely barázdát a szája szögletében. Mint halálfejet skatulyából, szinte olvasni tehetett róluk: Vigyázat, wreg! — Jakbec — szólt a zsidó felé — mi van eladó? A zsidó bőszen a korhely szeme közé nézett és tovább tolta a kocsit. — Megállaz kutyu zsidó — ordította — nem hallod a parancsot? . . A zsidó néhány lépéssel elhagyta már a konflist, megállón, leeresztette a targonca karjait és letette a batyut. Odalépett a kocsihoz. — Disznó — szólt indulatosan — miért nem engedi útjára a dolgozó embert ? s Századok összeűrüsődött úri gőgjét és elnyomáshoz szokott fenhéjizását sebezte meg a zsidó. A részeg kifeszítete a nyakát, az erek kidagadtak a szemeiben. Két sötevló üregben két vérgolyó. Csúf, lógó a jó ajkát fogai közé szívta és néhány pilanatig eszelős szótlansággal nézett a zsidóra. Aztán az ostornyél felé kapott. — Ne strapálja magát — szólt a kocsis — ezt az embert nem fogja bántani. Szakaszvezetőm volt a fronton, eugsfirer Adolf Klein. Megismertem. — És ez megsérthet engem ? Engem nagytarjai és felnőtak Bige libámért! A kettős nemesi név és Adolf Klein ilyetén képzettársulása az alkoholtól fertőzött agyvelőben fölrobbantotta az indulatok idegcsomóit. Nagytarjai és felnőtuk Bige Tihamér fölállott és megragadta az ostort. , A kocsis meglökte a markát. Az áldóját, csúnya vihar lesz ebből. De nem lett. A zsidó odaszólt a kocsihoz: — Hozzá ne nyúljon, Johann Seter. Magának is gyerekei vannak otthon ! A kocsis úgy engedelmeskedett, mint népfelülkelő infamolista korában. Leeresztette a kezét, ép hogy kaptákba nem vágta magát. Az utas ide-oda csapkodott az natúrral, de senkit nem érintett és rekedt hangján szinte nyögte a trágárságokat. — No, fizessen az ur - szólt a kocsis — mert a eugsfirer urat veszem föl. Az ur leszállóit, kiforgatta a zsebeit, egy árva pirula nem került elő. És betárkolygott egy mellékutcába. • • Egy suszterinas aki végignézte az esetet, ment utána. Éleseket JQUyciUeU és amikor a részeg viazszanézett, fügét mutatott neki és csufolkodva kiáltotta : ^ — Tihamér I 'Bikámét ! Szabó Imre Összeül a sinnfein parlament London, jan. 13. (Reuters) A lapok jelentése szerint a kormány meg fogja engedni a sinnfein parlament összeillését. A corki katonai kormányzó elrendelte öt mersini ház lerombolását, mert azokban angol katonákat körbecsaltak és megöltek. A londoni rendőrség egy új sinnfein összeesküvésnek jött a nyomára, mely tervbe vette a Towernek levegőberöpítését. A dublini grófságban fegyveres sinnjeinek végigjárták az adószedők házait és összesen tízezer font sterlinget raboltak el.