Uj Kelet, 1921. szeptember (4. évfolyam, 193-217. szám)

1921-09-15 / 205. szám

GW (Ifriosrrár) 568! élni 12 Keren HajjesfodţCentralL.... f^rMitteléwópa / SăschischeÎstr. 8. / Hz újjáépítésben egységes a kongresszus Hiába minden ellenzéki gáncs, a zsidó diplomácia újabb sikere az angol kormány­nak ez az üdvözlő távirata a kongresszushoz. Fe­lületesen olvasva nem több, mint udvariasság, de a sorok között mélyebb értelme van. „A kormány* bizakodva hiszi — így szól Chur­chill gyarmatügyi miniszter sürgönye — hogy igyekvésünket siker fogja koronázni. Palesz­tinát virágzó és boldog országgá építik fel, ahol zsidók és arabok a jólét elősegítésén együttműködnek.“ Angliának ez a bizakodása jóval több puszta szívé­sességnél: határozott hit, előlegezett bizalom a zsidó nemzeti akarat­ban és a munkában. Ez a bizalom nógatta a britt királyi kormányt arra, hogy a népszövet­séghez terjessze a mandátumtervezetet, ez csatoltatta vele a Jordánon túl levő területét a zsidó nemzeti otthon jelenlegi mappájához, mert amit Anglia Ballourral megkezdett/ nem akarja az út legnehezebbjén abbal higyni. Hol­ott mint már kiderült, neki semmi komoly érdeke, hogy a zsidó Palesztina és általában Palesztina felépüljön. Ahogy Weizmann kellő tájékozódás alapjául mondotta: Anglia megvédi keletre vivő­ útját másutt, semmi szüksége még egy gyarmatra. Ez a meglepő kijelentés talán hideg zuhanyként hatott itt-ott, de már nagyon szükség volt rá. A zsidóságnak be kell látnia, hogy kizárólag magában bízhat, a maga ere­jére van utalva: ha ő nem építi fel az orszá­got, senki más meg nem teszi. Az elmúlt év, mint a jelentésekből kide­rül, a csöggedés és a hanyatlás esztendeje volt. Ép ideje, hogy a kongresszus friss vért töltsön a petyhüdt erekbe. Kritika és támadások elle­nére már kezd kialakulni a közvélemény, amely az alapelvek tekintetében egységes és szilárd. A hagyományos cionista munka erősnek bizo­nyult, nem lehetett megingatni. Az út tehát a régiből halad tovább. Fontos ez a belső inten­zív zsidó élet szempontjából: a Palesztina­­munka nem lesz rideg gazdasági gyarmatosí­tás, de a bolyongó, évezredes vágynak a lete­lepítése zsidó talajok, zsidó levegő alatt, zsidó kulturviszonyok közé. A galat zsidója együtt ébred Palesztina hazatér­tjeivel s mint a fizi­kában az endozmózisz és exozmózisz, egy­másra hat mind a kettő. Amelyik egészséges ned­veket termel, beszivárogtatja a másikba. A ga­lut küldi a pénzt, az embereket, Palesztina küldi a kultúrát és az áldást. És fordítva. Mert a kultúrának és az áldásnak a galutból is áramlania kell, itt sem szabad műveletlenül hagyni a zsidó telkeket, mert e pillanatban a galut az ősanyag, amiből Palesztina felépül. A cionista munka szempontjából tehát egyformán fontos a zsidó, akár még künn él a szétszóra­­tásban vagy otthon Palesztinában. És Szokolov is megmagyarázza, miért van szükség az úgynevezett diplomatizálásra.* Diplomácia nélkül nincs politika. Politika pedig, ha országot akar hódítani, csak kétféle lehet: háborús vagy békés. Mi nem karddal megyünk hódítani, de politikával. És ha az intenzív munka olyan eredményes lesz, mint az intenzív politika, meg lehetünk elé­gedve. És ha más hódításról beszélünk, beszél­nünk kell a hadseregről is, amely a békés hó­dításra ásóval és kalapáccsal útnak indul. Egyelőre kelet boldogtalan zsidó tömegei. De ezek a tömegek az élethalál mesgyéit rájják, noha a béke katonái. Non egyszer előfordult, beszéli Szokolov, hogy a zsidó tömegeket m­eg kellett védeni." Ki más törődött volna a pog­romok brutalitásával és jogtalanságával, ha nem a zsidó politika ? Talán az emberbaráti egyesületek vagy maguk a pogromdúlt ország zsidói ? Nekünk kellett fellépnünk, akik a zsidó nép millióit képviseljük. Szokolovn­ak igaza van. És ha a zsidó diplomácia csak annyit ért volna el, hogy a békeszerződésekbe belevetette az­­ úgynevezett zsidó-klauzulát, így is nagy mun- I Nahum Szokolovnak, a kongresszus elnöké­nek a politikai vita lezárása után mondott I­aszódét az Új Kelet kivonatosan közölte. A beszéd néhány részét pótlólag adjuk itt: — Uraim! Tudomásul kell venniök, hogy zsidó népszerűségünk közjogi elismerését kivív­­tuk. Utolsó kongresszusunkon a zsidó nép fogalma a nemzetközi politikában ismeretlen volt, mi ennek elismerésére törekedtünk. A diaszpóra két évezredén soha ilyen elismerés­ben részünk nem volt. Olvassák a zsidókérdés történetét és az utolsó évszázad emancipá­cióját, ezernyi okiratot, rendeletet, törvényt és státumot és sehol nem fogják óra megtalálni. Mi elértük e célt, megszerezte 11 zsidó nép számára a nemzeti otthont. Ez az, amit London­ban, Párisban, Rómában, Washingtonban és Sanremóban nemzetközi szerződésekben le­szögeztek. A­mi eddig a káosz mélyében volt, most napfényre került. A nevünk: a zsidó nép.“ Ez világhistóriai tény, történelmünk egyik mérföldjelző köve, amit itt a zsidó nép kép­viselete előtt ünnepélyesen tudomásul vesznek. (Viharos tetszés) . A zsidóság néppé lett . Ezzel az elvi ténny­el kapcsolatos a másik nem kevésbé fontos dolog, neveze­tesen a deklaráció. Erec Jiszraellel való történeti kapcsolatunk elismerése és apáink históriai igénye a földhöz. Soha, amióta orszá­gunkból elzavartak, a népek nem ismerték el ezt az igazunkat. Mi ezt az elismerést elértük, Uraim ! A cionista kongresszus a Balfour dek­larációt csak most veszi át. Egy előkelő­es nemes cionistához, lord Rotschildhoz intézték, de az igazi címzett a zsidó nép. Képviseletünk egybegyült itt és általa nyeri túl a zsidó nép törvényesen, elismerése dokumentumát, elis­merését Erec Jiszraelhez való minden jogának. (Viharos tetszés. A kongresszus tagjai ünnepi lelkesedéssel felálltnak.)­­ — Ezek a pillanatok alapvetők voltak. E nagy elhatározások méltóságát, szépségét nagyra kell becsülnünk, a lekicsinyelés aktusát bízzuk csak elenségeinkre. Érthetetlen volt, hogy az urak egyike a deklarációról ironikus hangon beszélt. Az ilyen megnyilatkozások meggondo­latlanság és felelőtlenség jelei. — Uraim! Néppé lettünk és nekünk ennek következményeit le kell vonnunk! Meg kell a deklarációt valósítani, küzdeni­­ fogunk és szenvedni, de már van valami,­­ amiért — ép úgy, mint minden más — nép, s harcolni és szenvedni fogunk". A Palesztinai aknamunka — Én is láttam a palesztinja eseménye-­­ ket. Ha itt ezekről­­úgy nyilatkoznak, mint­­ pogromokról, akkor azt mondanom kell, hogy­­ ez nem volt pogrom, annál rosszabb volt, egy nemzeti harc elvetélt szülöttje. Ha háborul, i­kát végzett volna. S a diplomáciára még so­káig szükség lesz, mert az ország csak évek múlva lesz olyan erős, hogy ő legyen a szó szóló tizenötmillió zsidóért. Igen természetes, hogy az országépítésre még nagyobb szükség van, mert az országnélküli politika csak ideig­­óráig érhet el sikereket. A tizenötmilliónak össze kell tartania az akaratban és a teginlakó munkában­ üzennek, a megtámadottnak akkor még min­dig van alkalma az előkészületre és védeke­zésre, ez azonban egy olyan rajtaütés van, amelyet nem lehet másként feli­mezni, csak gyávának és alattomosnak. Sajnáljuk, hogy az arab nép egy része uünös igitációval, aljas gyilkosságokra csábítta ki magát, Jaffa és a kolóniák ártatlan népe ellen. Ezt az eljárást nem lehet menteni. Protestálunk e helyről ama­i híresztelés ellen, amelyet nem zsidó részről félhivatalosan is terjesztenek, hogy a jaffai események mögött a bolsavik­i üzelmek lap­panganak volna. Sem a régi kolonisták, sem a városi lakosság, sem a d­urucok nem lází­­tottak. Szilárd meggyőződésünk, hogy a szo­morú esemény, egy bizo­nyos részről történt, aljas agitáció műve volt; olyanoké, akik ezzel nemcsak nekünk, hanem saját nemzetüknek is ártanak. Felolvastam őexerienciája, a High Commissioner üdvözlő táviratát, vegyék, e köszöntést méltóan tudomásul. Meg vagyunk róla győződve, hogy jó szaldáktól­ van áthatva. — A kongresszus szabadon, minden szen­vedélyességtől mentesen nyilatkozik az összes kérdésekben. Csak ennek van igazi értéke. A közigazgatás néhány hibáját fájlaljuk, első­sorban a bevándorlási tilalmat. Csak olyan megszorításokat akarunk e téren, amit mi ön­kényesen magunkra szabunk. Mi protestáltunk ez ellen és má­r a kongresszus ünnepélyes határozatokat hozott. Ne feledjük, hogy új közigazgatással van dolgunk és hogy a man­dátum még nincs aláírva. Azt beszélték itt, hogy bizonyos kedvező pillanatokat elmulasz­tottunk. Gondoljanak csak arra, hogy milyen nagy pillanatok előtt állunk még. Ha azonban ez bizalmunk van, akkor e pillanatok elé üröm­mel nézünk. A jövő politikája —­­Nehéz és hosszú politikai munka áll még­ előttünk. Minden nap politikát csinál A vitába beledobták ezt a szót: diplomatizálás. Nincs nap, amely politikát ne csinálna. Nem tudo­m, vájjon láthatatlan szálak mennek-e a teremből ahhoz a nemzetközi gyűléshez, amely most Gömiben tanácskozik. Beléptünk a népek családjába ,­s a népek egymáshoz való viszo­nyában csak két út van: diplomácia, vagy háború. Ha a viszonyokat rendezték, akkor őrködni kell felettük. •­­ H­ogy a diaszpóra-politikáról beszél­jünk, szem előtt kell tartanunk a róla alko­tott két véleményt. Az egyik szerint az orszá­gos szervezetek ügye ez, a másik szerint a Világszervezete. Némelykor arról van szó, hogy egy akciót hajtsunk végre, némelykor, hogy egy pogrom veszélyét hárítsuk el, vagy hogy politikai lépést tegyünk. És jönnek a dogmatikusok és kifejtik, hogy ez nem a mi ügyünk, hanent az Oszágos Szervezet ügye. Szokoloxi a cionista politikáról

Next