Uj Kelet, 1922. február (5. évfolyam, 24-46. szám)
1922-02-01 / 24. szám
% oldal ■ Eszerint az orosz kormány közölte Bonomival, hogy a génuai konferencián résztvevő delegáció tagjai ezek lesznek: Lenin elnök, Csicserin külügyi népbiztos, Lítvinoff, Joffe, Suverovszky és az ukrán kormány képviseletében Rakovszky külügyi népbiztos. Ha Lenin valóban elmegy a génuai konferenciára, ez egyike lesz a világpolitikai legérdekesebb eseményeinek. Oroszország és Olaszország között különben egyre szorosabb a kereskedői viszony. Az orosz-olasz kereskedelmi egyezség értelmében Olaszország szabadon használhatja a Feketetengeri orosz kikötőket. Odesszai jelentések szerint már most is igen sok olasz kereskedelmi hajó tartózkodik orosz vizeken. Igen érdekes, hogy Oroszország esküdt ellensége, Lengyelország megkötötte a kereskedelmi egyezményt a szovjet szövetségessével, Angolával. A lengyel követ már fel is készült, hogy elmenjen Angolába. „Igazi kereszténység, zsidóság és erdélyi magyar politika“ Megjegyzéseit egy politikai vitához Az Új Kelet munkatársától Igazi kereszténységről, zsidóságról és erdélyi magyar politikáról elmélkedvén Weisz Sándor a „Napkelet“ hasábjain, nevezetes eredményre jutott. A kifejezés színárnyalatában hiba van. Nem az eredmény nevezetes, hanem az, hogy jutott. Mert az, amit Weisz Sándor elmélkedésének végső eredményeképen leszögez, nem új dolog, nem hat a fölfedezett igazságok erejével. Legalább is előttünk nem. De hogy rájutott erre az eredményre, olyan az, mint amikor kutató lélek már régen fölfedezett igazságokra bukkan. Ő még nem ismerte őket és a maga, külön útján jutott el hozzájuk : ez érdeme, vagy t mondjuk így: érdekessége. És ha érdeméből igeni, de érdekességéből mit sem von le az, hogy igazság felé vezető útja messzi kalandozó volt, sok tévedéssel és zökkenőkkel teli. A fontos az, hogy végső eredményben mégis csak eljutott és a maga egyéni útján jutott el az igazsághoz. Az, amit Weisz Sándor a magyarországi zsidókérdésről, Apponyiról, kurzuspolitikáról mond, bizony telve van bátortalan tapogatózással. De hiszen mindez csak nyilvánvaló elöljáróbeszéd ahhoz, amit Weisz Sándor az erdélyi zsidókérdésről kíván mondani. A tévelygő, tapogatózó bevezetéshez mérten, rövid néhány mondat csak és ha nem is a föl- Perec alakjai Írta: Szabó Imre Különös atmoszférája van az életnek, amelyből Perec témát és hangulatot merített. Az emberek bizonytalan, légi egzisztenciák, az egyetlen szilárd pont, az istenben való bizodalom, amely felegyenesedve vagy meggörbülten tartja őket. Abramovicz (Mendale Mocer Sztorim) egy regényéből vett néhány sor talán megérezteti a levegőt, amelyben Perec alakjai éltek . Ha teszem, hirtelen megkérdezed a tunjedaskei zsidótól: — Miből él öregem ? Akkor megzavarodik és nem tudja mit feleljen. Csak ha kissé magához tért, mondja nagy meggyőződéssel: — Hogy miből élek? Hál istennek él még a világ ura, aki nem hagyja el a teremtményeit. Adott életet és ha isten úgy akarja, tovább is élni hagy. De ha érdeklődsz és megkérdezed: mi a keresete, öregem, van van valami mestersége vagy foglalkozása ? — Hála istennek — feleli — ahogy itt lát, engem a Mindenható csoda ajándékkal ajándékozott meg, finom kis han W,J KELET Szerda, 1922. február 1.IV. évf. 24. sz. fedezett, de a hirdetett igazságok elemi erejével hat. „Az erdélyi magyar politikának is van zsidókérdése, — állapítja meg a végső eredményt Weisz Sándor — ha félig-meddig úgy kezelték is, mintha nem volna. Az itteni magyar politika legjobbjai is, akik a szabadságeszmék erkölcsi erejétől és érvényre jutásuk hatalmas gyakorlati értékétől vannak áthatva, nem látják, hogy mi a tennivaló a zsidókérdésben. Minden igyekezet abban merült ki eddig, hogy elgáncsolják a zsidóság cionista csoportjait és azokkal, akik nem cionisták, valamilyen csendes társként az itteni magyarság számarányát növeljék, mondván, hogy ezek a magyar zsidók. Ilyen formán az eredmény is természetesen csak formális, többkevesebb számösszegben jelentkező anélkül, hogy lélekből jövő energiakifejtések is járnának vele. Annak az erdélyi kisebbségi politikának, amelyik a zsidóság munkáját is az egyetemes erdélyi érdekek lelkes szolgálatába akarja állítani, bátran szemébe kell néznie a kérdésnek és azon kell kezdenie, hogy a zsidók pedig zsidók, akár cionisták, akár nem azok és ezen az alapon ki kell dolgoznia a maga politika és társadalmi feladatait az itteni zsidóság mindkét részével szemben. Szabadságmozgalomnak nincs erkölcsi jogosultsága és nincs egészséges gyökérzete akként, ha már fogantatásában szabadságjogot mérgez meg. Nekünk elemista igazság. Weisz Sándortól nagy és értékes fölfedezés. Olyan fölfedezés, melyeteljes súlyában érez és épen azért nincs elég bátorsága, a maga mezítelenségében kimondani. Ugyanezt az igazságot a mi elemistáink három szóval szabatosabban, világosabban és minden félreértés tudatos lehetetlenné tevésével mondanák el, így : „a zsidók pedig zsidók ,és nem magyarok (és nem románok), akár cionisták, akár nem.“ Weisz Sándor már fölfedezte ezt, ki is mondta, de még nem volt ereje rp megfelelő szavakat alkalmazni. Kár volt, mert félreértésekre, belemagyarázásokra ad alkalmat. És hogy mennyire így van, arra iskolapélda Dózsa Endre volt alispán cikke, melyben hozzászól ugyancsak a „Napkeletiben Weisz Sándor fejtegetéseihez. — A nemzeti jogok kivívásában — mondja Dózsa Endre, — az erdélyi zsidóság bármelyik válfaja természetes szövetségesünk. „Ebben a vonatkozásban nem lehet elkülöníteni a cionista zsidót a magyar zsidótól. Ez a megkülönböztetés ma már úgyis egyenesen csak a zsidóságra tartozik, nekünk magyaroknak a magunk nemzeti büszkeségünk szempontjából mindenesetre felemelő, hogy elhagyatottságunkban is vannak zsidó polgártársaink, gocskával és a nagyünnepeken előimádkozom és vagyok magamnak egy kántor. De körülmetélő is vagyok és egyszer-másszor házasságot is közvetitek. Most, köztünk maradjon, háziúr vagyok és a falu végén van egy kis pálinkamérésem. Kecském van, amit fejni lehet és a közelben van egy távoli rokonom, akit szintén fejni lehet és végül mondtam már — az égben van a mi atyánk, aki — ments isten — nem hagyja el gyermekeit. Az isteni bizalomból a túlvilágban való abszolút hit következik. A keleti zsidóban ez a misztikus hit realizmussá kövesül. „Odaát“ a férfinak, aki „itt“ jámbor és istenfélő volt és görnyedt a szent tan fölött, nagyszerű dolga van, karosszékben ül és sütkérezik az isteni fényben. A felesége, ha jó, igazi hitves volt, Zsámolyon ülhet ura lábainál és élvezheti szintén a fényt és meleget. Ez a téma sűrűn váltakozik Perec novelláiban. Két asszony levélváltásában „A Pekel Brief“ az egyik így panaszkodik: „Nevetnem kell, ha túlvilágomra gondolok. Én leszek annak az őrültnek a zsámolya ! Hát nem humoros ez ? ! Ő fotelben ül és én a lábainál. A pipogya ember itt fél tőlem, itt én vagyok az úr, de „odaát“, Eden kertjében, isten a megmondhatója, kik fajuk szenvedélyességével vallják magukat magyaroknak.“ Lám, milyen hamar megbosszulja magát az egészen fölfedezett, de csak félig és tétovázva kimondott igazság. Kár volt Weisz Sándornak azt a három szót, amitpedig úgyis érzett, amit ki is mondott, de csak a sorok között, nem nyíltan világgá hirdetni. Akkor a magyar Dózsa Endre sem tudt és akart volna mindig „magyar zsidókról“ beszélni. Pedig az eszmék és igazságok tisztázásához múlhatatlanul szükséges, hogy végre köztudatba menjen: Romániában a zsidók és magyarok lehetnek, sőt kell, hogy politikai szövetségesek legyenek, hiszen mindkét népcsoport nemzeti kisebbség az országban. De épen az őszinte szövetség érdekében volna szükséges, hogy a két népcsoport és a politikai vezetők férfias nyíltsággal álljanak egymással szemben. Dózsa Endre nemzeti önérzetét ne simogassa, hogy vannak zsidók, akik magyaroknak vallják magukat. Az aradi példa mutatja, menynyire nem őszinte ez a vallomás. Dózsa Endre és a magyarok tudják a legjobban, hogy ezek a zsidók nem magyarok. Mire való tehát ez a gyöngeség és szemfényvesztés. Nem érdeke ez a zsidóságnak, de nem érdeke a magyarságnak sem. Bizonyító példa erre épen mi, zsidók vagyunk. Nemzetpolitikai szempontból ősdők óta jellegzetességünk nekünk, hogy sohasem akartuk megtéveszteni sem magunkat, sem másokat. És bizonyos, hogy épen ez volt egyik oka annak, hogy a zsidóság, mint külön nép, évezredes szétszóratásban és államtalanságban is fönn tudta magát tartani. Mert ha ritkán is, de nekünk is voltak és vannak „szövetségeseink“. Sőt voltak olyan esetek, mikor ezek a szövetségesek egészen felolvadtak a zsidó kultúrában és népiségben. A középkori krónikák lengyel főurakról, tudósokról számolnak be, akik odáig mentek a zsidóság megértésben, hogy fölvették a zsidó hitet és mártírhalált haltak. És itt vannak az erdélyi közödújfalusi székelyek. Mindezeket, a zsidó etika, az első generációban, a „gerlédek“ névvel illeti. Magyarul: „az igazságos idegen", vagy talán helyesebben „igaz lelkű idegen“. Mert a zsidó felfogás szerint, az első generációban még azok is idegenek, akik fölvették a zsidó hitet. Aminthogy természetes is. A zsidó vallás ebből a szempontból nem egyéb mint a zsidóság nemzeti alkotmánya. Bárkinek jogában áll ezt a nemzeti alkotmányt teljes őszinteséggel magára vállalni. De zsidóvá, csak a harmadik generáció lesz, a teljes beolvadás a vérkereszteződés útja. Ez őszinte, becsületes és természettudományos alapon álló álláspont — és ez tartotta fönn a zsidó népet. Szövetségesei, megértői tudunk lenni a magyarságnak, ha őszinte megértést találunk magunkkal szemben. De mi lesz, Isten a megmondhatója! És ha ott fönt belém rúg, jaj, szent atyám, mi lesz ebből ?!“ Egy másik írásában megmutatja, hogy a földöntúli hit hogyan rajzolódik le egy zsidó napszámos lelkében. A kis vázlatban (Sosem bájít a Házibéke) Chajím, a napszámos, aki fiatalos rajongással szereti asszonyát, sokat gondol arra, miképen tudná egyszerű, írástudatlan ember létére megszerezni maga és felesége számára a túlvilág malasztját és örömeit. Szombat délután elmegy a bet hahamidrásba, odaáll a kályha mellé és hallgatja az előadót, aki olykor megemlíti a túlvilágot. Szól a pokolról, ahol tüzes vasvesszővel verik a gonoszokat és a ragyogó mennyországról, ahol viszont a jámborok — fejükön aranykoronával — ülnek és bámulják a szent Tórát. Chajim egy alkalommal odamegy a melamedhoz előadás után és reszkető hangon kérdezi: — Rabbi, adjon kérem tanácsot, hogyan juthatok egy kis túlvilághoz. — Tanulj gyermekem Tórát — ez a felelet. — Nem értek hozzá. — Tanulj könnyebb dolgokat, , olvass régi, épületes meséket, olvasd az „Atyák tanításait“.