Uj Kelet, 1922. március (5. évfolyam, 47-73. szám)

1922-03-01 / 47. szám

2. oldal nóban és Litvániában élő lengyel alatt­valókat, akiket politikai okokból letar­tóztattak, bocsássák szabadon és addig is, amíg az megtörténik, enyhítsenek a bánásmódjukon, mert ez ellen nagyon sok panasz érkezik. Úgy látszik ez az esztendő az érte­kezletek esztendeje lesz. Párisi távira­tunk arról tesz jelentést, hogy Sir Ro­bert Horne angol és Delanterie francia pénzügyminiszter között­ a párisi talál­kozón megállapodás jött létre, hogy a francia, angol, olasz és belga pénzügyminiszterek március nyol­cadikén Párisban értekezletre ül­nek össze. Ezen az értekezleten foglalnak állást a német fizetősök és a megszállási költ­ségek felosztására vonatkozólag. Megírtuk néhány nappal ezelőtt, hogy Anglia visszautasította a görög kölcsönt. A megokolás: Anglia nem adhat pénzt arra a célra, hogy Keleten tovább folyjon a vérontás. A tény meglehetősen meglepő, mert ép néhány nappal ezelőtt hangzott el a francia sajtóban a vád, hogy a görög offenzí­­vát titokban Anglia szítja, hogy Franciar­ország keleti politikáját Törökországban ellensúlyozza. Úgy látszik Anglia nem hivatalos formában közölte ezt a vissza­utasítást, mert ma érkezett londoni táv­irat szerint a görög kormány közli az angol kormánnyal, hogy visszavonja a kölcsönre vonat­kozó kérését és nem reflektál a felajánlott hitelösszegre. A görög kormány büszkén vissza­utasít olyan pénzt, amire nincs semmi reménye, hogy megkapja. A helyzet különben Görögországban meglehetősen zavaros. A franciák a vonizelista pro­pagandát támogatják, mert szeretnék lemondatni Konstantint. Athéni távirat arról beszél, hogy a Vonizelos-párt kiáltványt intézett a néphez. A felhí­vást állam és dinasztaellenesnek minő­sítették és sok embert letartóztattak. Eg­y délelőtt a járásbiróságon Mindenki a becsületét keresi. Tömegtárgya­lások asszonyokkal Az Új Kelet tudósítójától. Soha bíráknak annyi dolguk nem volt, mint a háború befejezése óta. Mintha az emberek tökéletesen át­formálódtak volna. És mindenki a becsületét keresi. Van abban valami gondolkodásra késztető, hogy bírói szankció nélkül senki sem bízik a becsületében. Ma délelőtt tömegnap volt a járásbíróságon. A széles, hideg folyosót zsúfolásig töltötték meg a peres felek. A hangos zsivaj az ut­cáig lehangzott. Vastag pipafüstfelhő ködlött a menyezet alatt és a nyüzsgő tömegből sikítós cérnahangon repro­dukálhatatlan kifejezések szárnyaltak. Egy beugróban cigánycsoport zsi­­vajgott. Rongyos cigánygyerekek, pipáló vénasszonyok igyekeztek túl­­kiabálni egymást. Velük kezdődött­­az első tárgyalás. Szinte bedőltek az ajtón. Mind egyszerre kezdett be­szólni. Alig lehetett visszakergetni őket, hogy egyenként hallgassák ki. Egy töpörödött öregasszony marad benn. Elmondta, hogy becsületben őszült meg, soha életében bíróság előtt nem állott és most a saját fia baltát fogott rá. Ő nem akart most sem bíróság elé jönni, de a többiek nem engedték, hogy annyiba hagyja. — És miért fogott baltát a fia ? — Semmiért. Egy este a szerető­jével jött haza. r Én megmondtam neki, hogy ne hozzon ide olyan sze­mélyeket. Ezen azután összevesztünk és baltát ragadott rám. — Mást nem mondott neki ? — Nem. De ha mondtam is, az anyja vagyok. Nekem jogom van hozzá. Aztán a fiút hallgatták ki. Vézna, alig húsz éves fiú. Csak a szemeiben égnek veszedelmes gonosz tüzek, -j . — Miért fogot baltát az anyjára­? A fiú egy sanda pillantást vetett az öregasszony felé és megvonogatta a vállát. — Csak. Mert megérdemelte. A biró dühös lett. ÚJ KELET­I Hoover középeurópai bankot alapít Az­ Új Kelet párisi levelezőjétől Páris, február 26. Robert Owen, Oklahome északamerikai kerület szenátora Bécsbe való utazása előtt beszélgetést folytatott a „Petit Jour­nal“ egyik­­ munkatársával, akivel közölte, hogy Loucheur pénzügy­miniszterrel és Franciaország több, politikai személyiségével beható tár­gyalásokat folytatott a világgazda­ság pénzügyi­­ helyreállításáról és reméli, hogy két héten belül, mihelyt vissza­tér, Milterand köztársasági el­nököt és Poincaré miniszterel­nököt is megnyeri tervének, amellyel helyreállítják az eu­rópai valuták egységét,­­ Owen kijelentette, Európának meg kell szoknia, hogy nem nacionalista módon, hanem európaiasan gondol­kozzék. Az áruk kicserélése egysé­ges értékmérőt kiván, különben a gazdasági élet még jobban lezüllik és teljessé lesz az a káosz, mely Oroszországban,­­ Ausztriában, Len­gyel- és Németországban uralkodik. A valuta változásai és különbsé­gei, amelyeknek Európa jelenleg ki van téve, minden megállapodás állan­dóságát lehetetlenné teszik. Európá­nak egy „Federal reserve system of banking“ — államszövetségi bankra — van szüksége, m­­int amilyen az­ ame­rikai Egyesült­ Államokban van. Az aranyfedezetre alapított szilárd hi­telrendszer minden értékváltozást lehetetlenné tesz és mégis elasztikus ahhoz, hogy a kereskedelem és ipar szü­kségleteiit­­teljesíteni tudja. Ha Európa raeg akarná kezdeni az­­ euró­pai gondolkozást,­ lehetségessé válna a valuták egységesítése, vagy az egységes arany valuta létesítése megál­lapított tizes arányban. Egyes európai valuták ugyanis nem emelkedhetnek többé az arany értékig, de Owen’terver egész” Európa pénz­ügyi helyzetét megszilárdítaná, és ezzel megteremtené a közgaz­dasági élet javulásának feltételét. Annak idején a nagy német pénz-" király, Stinnes is foglalkozott egysé­ges európai valuta megteremtésének gondolatiial, mely most­ — úgy lát­­szik — egyre komolyabban foglal­koztatja a világ pénzügyi kapacitá­sait, de a politikusokat is. Bécsi távirat szerint Hoower amerikai élel­mezési államtitkár hétfőn Bécsbe érkezett, ahonnan Belgrádba, majd Bukarestbe utazik. Hoowernek az a célja, hogy középeurópa gazdasági életét a helyszínen tanulmányozza s a leromlott valutájú államok gazda­sági helyzetét egy középeurópai bank létesítésével akarja megjavítani. A középeurópai banknak két és félmillió dollár alaptőkéje lesz. Hoover annak a meggyőződésnek adott kifejezést, hogy egy ilyen bank Európa pénzügyi konszolidációját minden konferenciánál hathatósabban fogja elősegíteni. A banknak Buka­restben, Bécsben, Berlinben, Belgrád­­ban és Budapesten, vagyis vala­mennyi középeurópai fővárosban lesznek fiókintézetei. — Nem azt kérdeztem. — Azért mert piszkolta a meny­asszonyomat. / , Az öregasszony morfondírozott. ' — Istennyilát menyasszonyod ! Hiszen nem is láttad azelőtt. A tanukat ki sem hallgatják. A vádlott beismerésben van, nincs szük­ség tanukra. A cigányzaj méltatlan­kodva ömlik be a terembe, meghall­gatni az ítéletet. Kétszáz lei pénz­büntetésre ítélik a szerelmes fiút... Azután egy idősebb néni jön be és egy fiatalember. Az őszhajú nő bottal­ jár, a lábával van valami baja. Leültetik, úgy hallgatják ki. Túlságosan bőbeszédű. Alig lehet megfékezni. A bíró kérdésére el­mondta, hogy a fiatalember, aki pol­gári foglalkozására nézve ácssegéd, nála lakik albérletben. Nap-nap után késő éjjel jön haza és mindig része­gen Egy reggel olyankor jött haza, mikor már minden becsületes ember fent van és dolgozik. A szobán ment keresztül és bár nem volt be­rúgva, nekiment az asztalnak és fel­döntötte. Természetesen figyelmez­tette, hogy viselkedjen rendesen, amire azután veszekedni kezdtek és a fiatalember csúfosan megsértette női becsületében. • „A fiatalember nevetett., A biró is elmosolyodott. — És ezért perelte be? — Természetesen. Nekem nem mondhatja ezt senki. Legkevésbé egy ilyen ... *­­ A bíró figyelmezteti, hogy itt senkit sem lehet sértegetni. — Én nem sértem ... A fiatalember azután elmondja, hogy nem egészen úgy van a dolog. Az öreg hölgy ki akarja tenni a lakásból és ezért állandóan kelle­metlenkedik neki. Egy napon me­gint emiatt kezdtek­­veszekedni, ami e­­kor véletlenségből erősebben dőlt az amúgyis gyenge lábú asztalra és feldőlt. Az inkriminált kifejezést nem használta. Tanuk nincsenek. A bíróság felmentő ítéletet hozott. Azután két dohánygyári mun­kásnő következett. Ezek is női be­csületükben sértették meg egymást. Tanú itt sem volt­ ítélet sem. Majd­­ egy idősebb mosónő, egy vak ember és a felesége jött be. A vak ember volt a­­ panaszos. Avval vádolta a mosónőt, hogy elsikkasztotta azt a pénzt, amit a könyörületes emberek a vak embernek küldtek.­­ — Igaz ez?­­ A mosónő sírva fakad. — Hát eltetszik hinni biró úr, instálom, hogy ilyen aljasságot csi­nálok ? « — Arra feleljen, hogy igaz-e, vagy sem. — Nem igaz kérem, egy szó sem igaz. A vak ember felesége közbevág: — Úgy tudjon a gyerekeiről, minthogy nem igaz.» A mosónő azután elmondja, hogy a vak ember felesége, akivel egy utcában laknak, felkereste őt és meg­kérte, hogy azokon a helyeken, ahol mosni szokott, kérjen könyöradomá­­nyokat számukra, mert elképzelhe­tetlen nyomorban élnek. Ő szívesen megtette, pedig neki gyermekei van­nak és azoknak sincs valami jó dol­guk. Össze is szedett kétszáz lejt és azt odaadta. A vak ember megkö­szönte és néhány hét múlva mikor találkozott a feleségével az utcán rá­támadt, hogy nem adta oda a pénzt amit összegyűjtött. A vak ember felesége megint közbe szól: -- Nem igaz biró úr kérem. Egy krajcár nem sok, annyit sem adott nekünk. Nem restellj letagadni! Hát a kétszáz lejt nem én vittem el? És összevesztek. A biró alig tudta lecsendesíteni őket. Aztán megkér­dezte a mosónét. — Látta valaki, amikor odaadta a pénzt? Van tanúja? — Nem látta kérem senki. A biró nem tudott mit csinálni. Bizonyíték kiegészítés címen elna­polta a tárgyalást. És még vagy öt hasonló pert tárgyaltak le délig. Csupa szegény asszony. u,s m­ind asszony. Megkérdeztem a bírót, hogy minden nap így megy ez? A biró egy hatalmas aktacsomóra mu­tatott: — Ez van holnapra. És minden­nap ennyi. Az embernek önkéntelenül az jut eszébe, hogy nem is fejezték be a háborút. Csak, fel­boncolták a tömeget egyénekre. És most a biróság előtt folytatják. (K. I.) ! Szerda 1922. március 1. PILPUL 'V ( ! ) Jártál már valaha Bajoror­szágban ? Ha jártál, láttál-e sok zsidót, aki magától értőtlőn vette a tényt, hogy zsidó szülők számlázottja és hogy azt nem kell semm­iképon, sem­ilyen kö­rülmények között rostolni ? Hallottad a zsidót alpesi németségével beszélni ? Érezted belőle az igyekozatot, amellyel túl akarja licitálni a született bajovárt . Akkor — ez a háború előtt volt — nem volt ezen mit csodálkozni, az asz­­szimilációt szabadon elővezetve itthon is láthattad, nem kellett érte elfáradni a szomszédba. De nézd meg most a bajorországi zsidót. Prediger Hirsch és Ingenieur Willstu­dter és geheimer Juatizrat Prof. Frankenburger és Ober­­landoBgorichtsrat Alfred Neumayer és Amtsr­ohtor Schapler és Kommerziolrat Ludwig Metzger zsidó újság élén sze­repelnek zsidó ügyben való fölhívás alatt. A zsidó ügy pedig nemzeti ügy, a Koren Hajjászad ügye. Az újjáépítési alapra való áldozatkészség aránya és mennyisége fogja mutatni, ki mennyire zsidó. Mert nem az elvek és érzések hangoztatása teszi, hanem a pénzbeli hozzájulásnak a jövedelemhez és va­gyonhoz való viszonya. Ez határozza majd meg, ki az igazi, ki a talmi, ki a fél zsidó, ki bújik­ az újjáépítési kite­­tettség elől az asszimiláció köpenye vagy a kaftán mögé. Sokáig nem lehet majd rejtőzködni, a bajor példa mutatja ezt legkézzelfoghatóbban. Ha most jársz Bajorországban, meglátod, hogy a Keren Hajjászód elől nem le­het kibújni majd itt sem. Sehol, ahol a zsidó fölfelé törő, emberi életet akar élni Palesztina újjáépítése jussán. (*) Lord Northcliffe támadja a cio­nizmust. Amit Balfour megkezdett és­­ Churchill a palesztinai alkotmány kisür­­j­getésával folytatott, azt ő most felborítani­­ igyekszik. Neki nem kedves a zsidó­­ nemzeti otthon gondolata. Ne adjanak ■ otthont a zsidóknak. A hatalmas lap­király természetesen nem szereti a­­ zsidókat és ezért támadja nemzeti törekvéseiért a cionizmust. Hogy támadja , a cionizmust, az természetes, hogy a­­ zsidókat nem szereti, az is természetes,­­ de az már nem természetes, hogy azért­­ akarja elgáncsolni a palesztinai vissza-­­ vándorlást, mert a zsidókat nem szereti.­­ Aki igazán gyűlöli a zsidót, az csak­­ egyet akarhat: menjen Palesztinába.­­ Mikor a zsidók még nem akartak­­ Palesztinába menni, a zsidógyűlölet I valóban abban tombolta ki magát, hogy I a zsidót állhatatosan kitessékelte. Csak I menjen Palesztinába. Most fordult az­­ idő és a zsidó Palesztinába akar menni.­­ Erre lord Northcliffe azt mondja: ezt­­ pedig nem engedjük. Most talán már­­ szereti a zsidót? Dehogy is. A zsidót bizony nem szereti. De ha nem szereti, akkor mert nem engedi, hogy Palesz­tinába menjen ? Hát épen azért, mert nem szereti. Neki az a természe­tes ösztöne, hogy mindent meg­­ellenezzen, ami a zsidónak örömet szorozna. Hiszen ha nem ezt tenné, nem volna gyűlölet az ő zsidógyűlölete. Egészen biztosra veszem, hogy a pesti lipótvárosi zsidók részére készségesen biztosítana nemzeti otthont Palesztinában, csak azért, mert biztosan tudja róluk, hogy hétnapos hideglelésbe esnének, ha oda kellene vándorolniuk és a lipót­városiaktól nem sajnálná a hétnapos hideglelést. Világos és Galla egyesült Szr. fiókhitközség elnökségétől. Pályázat Hitközségünknél metsző-kántori állás mi­előbb betöltendő. Pályázó 40 éven aluli Unil­* JVSVITTIpl­agyon. Fizetése évi 600 , lei, szabad lakás s kerthasználattal, egész schochita­bh a szokásos mellékjövedelem. Megfelelő okmányokkal felszerolt pályáza­tok Sonnenschein Éliás kerületi főrabbi úr­hoz Pankotára címzendők. Utazási költséget csak a meghívottnak térítünk meg. Világos-Siria (Arad m­.), 1922 febr. 19. Elnökség

Next