Uj Kelet, 1924. január (7. évfolyam, 1-24. szám)
1924-01-01 / 1. szám
A mizrachi konferencia második napja Hagyományos zsidó szellemet követelnek az összes cionista intézményektől. A központi tanács új tagjai (Bécs, dec. 31. Az Új Kelet tudósítójától.) A konferencia második napján Austerlitz Izidor referált a cionista intézményeknek a mizrachihoz való viszonyáról is követelte, hogy az Erec Jiszraelben fennálló cionista intézmények zsidó hagyományos szellemben vezettessenek. Követelni kell, hogy azok a tisztviselők, akik az ismételt kongresszusi határozatok ellenére nem respektálják a vallási szabványokat, haladéktalanul bocsáttassanak el állásukból. Követeli, hogy a cionista hivatalokban a mizrachitisztviselők is kapjanak állást. Kifogásolta, hogy az Erec Jiszraelben való mizrachi támogatást a londoni irda megkurtítja és ezáltal a mizrachi intézmények egész sorát fennállásukban veszélyezteti. A referens követeli a Keren Hamizrachi című alap felállítását, amely alkalmas lenne a mizrachi pénzügyi függetlenítésére. ■ Keren Hamizrachi Ugyanilyen értelemben szólalt fel Filipp Mayer, aki szintén követeli a Keren Hamizrachit. Hangsúlyozta, hogy ez az alap a Keren Hajjeszód működését és céljait egyáltalán nem érintené, minthogy a mizrachi alapja számára csakis azok lennének megnyerhetők, akik a Keren Hajjeszód számára nem akarnak áldozni. Áron Binun (Tel-Aviv) a mizrachi kolonizációt ismertette és rámutatott arra, hogy a gyarmatosítás tekintetében a mizrachi még mindig nincs kellően megszervezve. Szükségesnek tartja a mizrachi telepítések és gyarmatok kiterjesztését. Nagyjelentőségűnek ismeri el a hithű munkásság, a Hapoel Hamizrachi tevékenységét és követeli e szervezet számára a legodaadóbb támogatást. Követeli továbbá, hogy a mizrachi költségvetés főleg produktív célokat szolgáljon. MordechaiJerstí a mizrachi ifjúsági munkáról referált, Erika Feachtwang a palesztinai mizrachi alapon szervezett leány- és asszony csoportokról beszélt. Ismertette e csoportok jóléti munkásságát és követelte új csoportok alakulásának elősegítését. A nevelő munkáért Dr. Wolfgang Weist a Palesttina-újjáépítésről szólt és követelte, hogy az irányadó között ne csak láncok bevándorlására terjesszék ki figyelmüket, hanem keressenek módot arra is, hogy a polgári élet minél nagyobb tömegekben tudjon elhelyezkedni az országban. Dr. fif Kopfmacher a mizrachi szellemben nevelkedett ehdarcok továbbk^ M. D. Grosz a galutban folyó mizrachi munkáról referált. Hangsúlyozta a nevelőmunka fontosságát és a politikai tevékenység szükségét. Ezután különböző a szónokok által ismertetett javaslatot fogadtak el. A választások során a központi tanácsba a következőket választották : Izidor Austerlitz, Ignác Duschnitz, Jakob Friedmann rabbi, M D. Grosz, B. Jahr, Hennoch Katz, Filip Mayer, Adolf Pinkász (Bács), Nussbaum Pántel (Nagyvárad), Reiter Mór (Szatmári, Schwartz Jakab (Kolozsvár), Hirsch Jakab (Nagybánya), Duff ( Iasi), dr. Ferber (Mahr, Ostrau), Mózes Guttmann (Jugoslavia), Klafter, Lebovits és Sternberg (Budapest), Weinreb Izsák és Kom- IOS Ferdinand I Bratiszlava, Heinrich Mautner és Rafael Mensche (Szaloniki). Egy z zsidósors (73) Regény. Dán nyelvet ítta Méh Aáron Goldschmidt Jákob szinte fiutisztelettel viseltetett e férfi iránt, mégis jelenkon tolván szokatlan volt neki, hogy nem tudott c van fesztelenül mozogni mint egyébkor. A telek öröme, melyben ő nem tudott osztakozni, at eredményezte, hogy még idegenebbnek érezte Vét ebben a pillanatban. Röviddel megérkezte utált egy kocsi gördült be az udvarra és a társaság két fiatal hölggyel szaporodott meg. Thórainak két barátnője, jobban mondva : az idősebbik I.Thóra nénjének volt barátnője. Mindjárt az első pillanatban, hogy Thóra olyan tüntető kedvességgel ment elébe, — Jákob ellenszenvet érzett a fiatalabbik iránt. Nagyon szőke volt, gömbölyű, piros arcú, kicsíny fitos orrú, felső ajka kissé gunyorosan ivett, élénk, csaknem kihívó szemek, — egyszóval, egész áram valami vidámsíig, semmit tekintetbe nem vevés, valami gonoszkodó, valami gúnyolódó, valami olyasmi volt, ami a maga egészében azt a meghatározhatatlan benyomást kelti, melyből zsidó ember azonnal észreveszi: ez is egy risente." Olyan érzés ez, mely talán nem más, mint sejtése annak, hogy egy ilyen életvidám ember, a zsidó sötét fiziognómiájában kell hogy valami erősen feltűnőt találjon, hogy belébotoljon és ezért gúnyolódásra készteti. Jákobban olyan erősen kiütközött ez az érzés, hogy valóságos félelem fogta el, ha arra a befolyásra gondolt, melyet ezzel a barátnővel való érintkezés Thórára ,szükségképen gyakorolt kell legyen. Amikor egy lány menyasszony lesz, mindenek előtt barátnőivel szemben tanúsított fi a, Antisemita nő gyelmessége lesz szemmel láthatólag nagyobb. Mintha be akarná bizonyítani elüttök, hogy annyira mégse szerelmes, hogy a legkisebb mértékben is megfeledkezett volna róluk. Minthogy pedig valóságban mégis csak csökkent hátuk való érdeklődése, ennek a mesterkélt érdeklődésnek szükségképen nagyobbnak kell mutatkoznia, mint amilyen valóban. Thórának és Zsófia kisasszonynak szörnyű sok elbeszélni valója akadt, amit haladéktalanul el kellett mondani egymásnak, még mielőtt a hölgyek helyet foglaltak volna. Zsófia kisasszony szakértő pillantást vetett Jákobra és úgy mondotta: Milyen szép tiz a vőlegényed! Milyen pompás fekete szeme van ! — mire Thóra szintén ránézett és pirlva lesütötte szemét. Jákob felfogta ezt a pillantást, észrevette Thóra elpirulását és gyötrődő félelemmel mérlegelte, milyen nagyon valószínű, hogy Zsófia kisaszszony alighanem az ő zsidó voltára való valamelyes többé vagy kevésbé gyöngéd célzással okozta ezt az elpirulást. ■ Végre a hölgyek helyet foglaltak. De az általános társalgásban, mely most megindult, Thóra és Zsófia kisasszony többször suttogva beszélgettek egymással. Szívesen adott, volna éveket is életéből, ha felé tudott volna avatkozni ebbe a beszélgetésbe és ha megakadályozhatta volna ezeket a titkos összesogásokat. Minden gondolata örökösen csak az az egy pont körül forgott és alighogy felelni tudott azokra a kérdésekre, melyekkel hébe-korba feléje fordultak. . A családnak feltűnt ez a változás, amelyen Bendixen ezen az estén keresztül ment. Ő, aki egyébként ebben a családi körben olyan idám szokott lenni, olyan szívélyes, sőt olyan teretetreméltó, mert sötéten, szórakozottan itt, tekintete nyugtalanul röpködött és ha az igen hölgyek irányában nem is volt éppen udvariatlan, mégis egész viselkedésében a köteles figyelmességnek és életnek bizonyos hiánya látszott, ami a társas együttlétre zavaróan hatott. Engberg hadnagy jött. Azonnal élénk beszélgetésbe keveredett a hölgyekkel. Látszott, hogy meglepő újságokat hozhatott hírül, mert állandóan kérdezősködtek és a legnagyobb érdeklődés jelei szűnni se akartak. Társalgása fölöttébb szellemes is lehetett, mert többször hangos nevetésre fakadtak, amire a többiek alighanem azzal revanzsáltak, hogy ők is valami újabb jókedvűséget mondtak, legalább is Engberg hadnagynak is nagy nevető kedve támadt. Csak Jákob ült úgy, mint akinek semmi része a dologban. Többször is megpróbálta ugyan, hogy beleilleszkedjék a társalgás hangnemébe, de minden egyes sikertelen nekipróbálkozás csak nehezebbé tette igyekezetét. Thóra jól látta, hogy valami útban áll itt, de sehogyse tudta az okot megérteni. Úgy mondogatta magában : az csak nem lehetséges, hogy azért haragudjon, mert idegenek jelenlétében nem kedveskedek folyton körüle ! Vagy talán féltékeny ? No lám csak! Erről ugyan hamarosan leszoktatlak édes! — Aztán látszólag a legnagyobb érdeklődéssel követte a társalgás menetét. Lassan-lassan mind több vendég érkezett. De mentői többen lettek, Jákob leülő női nyugtalansága annál jobban nőtt. Tisztán észre lehetett venni rajta, hogy sokszor akart erőt venni magán, de rögtön utána mintha mindannyiszor valami érthetetlen dolog nyilatkozott volna meg előtte, újra csak szórakozott lett, sötét és elzárkózott. Késő éjjel, amikor a vendégek már eltávoztak, a nagykereskedő hosszú léptekkel járt föl és alá hálószobájában. Végre megállott felesége előtt és azt mondta : (Folyt, főöv.) ..............................UJ KELET______________ _____________________Kedd, 1924 jani Levél Szászvárosra... Levelet kaptam Szászvárosról, gyermekkorom városából, korholó, feddő levelet, és mégis olyan nagyon-nagyon jólesett minden sora. A levelet egy ősz pap írta, az a Stern Adolf főrabbi, kinek áldásos működését mindannyian ismerjük. A levélben súlyos szemrehányásban részesülök : alap nélkül írtam Szászváros zsidóságáról, hogy nem elég vallásos. „Tudja-e, — ifja Stern- főrabbi — hogy míg 18 évvel ezelőtt csak péntek esténként látogattak el a templomba, addig most minden este és reggel nyilvános istentiszteletet tartott és pedig nem fogadott emberekkel, hanem a hitközség legelőkelőbb tagjainak részvétele mellett. Tudja-e, hogy templomunkban éppen most folyik a nagy munka, hogy az almemort a templom közepére helyezzék, ami a hitközségnek sok-sok ezer fejébe kerül... Kérem, szívja vissza hitközségemet sértő kijelentéseit. . .“ Soha szívesebben. Soha nagyobb szeretettel és örömmel. Hiszen a gyermekségből őrzött hit már keserűen elkönyvelt csalódását váltotta át régi reménységgé ez a kemény, cáfoló írás. Mert főrabbi úr nem tudja, hogy a vándor, kit már sok hitből kikoptatott az élet, mint sompolygott be a templomba, hol valamikor boldogult édesapja mellett imádkozott, milyen szeretettel, könnyes vággyal üdvözölte az ócska padokat, az almemort, mely a barmicva major-lamnolást véselő drose-mondás emlékét viszi az imaház: líözápéV'. Milyen régi pajtás minden gyertyatartó, s talán valamelyik pulton még ott hever a régi imakönyv, melynek nagy betűvetését oly nagyon szerette s melyet tizennyolc éveknek előtte ottfelejtett. .. Még a vágóhely is megkönnyeztette, mert a sakter, a drága emlékű Schönfeld bácsi, ki káhto és melamed is volt, annyi meleg zsidóéra tanította a hamisra és titokban:zmiíszekre is... A jó öreg főrabbi, akit Oly jól esik bácsinak szólítani, nem tudja, hogy a régi kolpott kaszinóban e sorok írójának már Istenben boldogult édesapja sokat, nagyon sokat dolgozott, hogy egybetartsa a zsidóságot . . . És míg így éledt drága szentimentalizmussal a régi gyermeki napok emléke, jöttek a régi emberek és igy mondották : nem úgy van már, mint régen. A vallásos élettel már csak kevesen törődnek és ritka, aki kóser háztartást vezet. . Nem igaz . . . Aldassék az a drága cáfolat, mely visszaadja a gyermeki hitet. Nem igaz ... nagyobb örömhírt nem hozhatott volna a posta. Nem igaz ... vallásos, hitet, törvényt tartó a szászvárosi zsidóság, igy van ez jól és örömmel igazítja helyre az igazságtalan sorokat az író, akinek talán fájdalmasabb volt annak megállapítása, mint azoknak, akikre vonatkozott. Több, sokkal több ez a kis helyreigazítás egy hála Istennek téves információ megírásánál. Hiszen a gyermekkor emlékét, féltve és szeretettel őrzött emlékét cáfolták meg azok, akik úgy mondották a szászvárosi zsidóságról. És most, régi, gyermeki szóval kérem mindazokat, akiket megbántott az az igazságnak meg nem felelő beállítás — és bár minél többen legyenek azok, akik megbántva érezhetik magukat, — emlékezzünk együtt a régi időkről immár zavartalan, szelíd és zavartalan ema létezéssel. |sz. thjmjr* — A világ legszerencsésebb embere. Londonból táviratozzák . Különös bankettet rendezett Londonban egy Pollenjain nevű idős úr, aki azt a csodálatos körülményt akarta megünnepelni, hogy századszor menekült meg,szerencstben a halálos veszedelemből. A szerencsés aggastyán fordulatos életében keresztülment az elképzelhető összes baleseteken, anélkül, hogy csak a halászata is meggörbült volna. Vasút összeütközés, hajótörés, autószerencsétlenség úgyszólván mindennapos volt életében. Egyszer egy ebédes gombát tálaltak a vendégek elé , nyolcan meghaltak, neki meg sem kottyant a veszedelmes méreg. Pallenham szerencséjére jellemző, hogy a századik balesetből való megmenekülése megünneplésére rendezett banketten leszakadt a tető, hat embert maga alá temetett és Pallengam, kinek semmi baja sem történt, volt az első, aki az eltemetett bankettrésztvevők segítségére sietett. ” Mégis csak CZÍNK fest, tisztit vegyileg legszebben, legolcsóbban Cluj