Uj Kelet, 1924. október (7. évfolyam, 222-243. szám)

1924-10-02 / 222. szám

2 A kolozsvári tábla felemelte a gyilkos loneai falm­i jegyző büntetését­ ­Cluj-Kolozsvár, október 1. Az Új Kelet tu­dósítójától.­ A kolozsvári Ítélőtábla tárgyalótermé­ben tegnap egy jómagjalencen, fekete sportruhába öltözött 27—28 év körüli fiatalember ült a vádlot­tak padján. Az elnök gépiesen vet egy pillantást a vádlottra, aztán kezébe veszi a dévai ügyészség vádiratát és az ottani törvényszék ítéletét, melyből monoton hangon olvasni kezd. A vádirat szerint Preda Latina, aki a Déva melletti Lonea községben mint jegyző vezette a község elöljárósági irodáját, a múlt év október 12-én egy éles tifrisi szitán­y zárta a falu bíráját, aki a sauráe után holtan terült el a földön. A dévai törvényesek előtt kihallgatott tanúk azt igazolják, hogy a községi jegyző és családja már évek óta ellenséges viszonyban állottak a bíróval. A haragosok a haragtartásban annyira mentek, hogy a jegyző és a bíró hivatalos ügyekben is csak mások közvetítésével érintkeztek egymással. A gyilkosság napján Preda Liviua betért az egyik korcsmába, ahol néhány pohár konyakot és bort ivott meg és onnan távozva egy másik korcsmába tért be. A korcsmában a jegyző összetalálkozott régi haragosával, a bíróval, akit előbb ellenséges pillan­tásokkal mért végig, majd hirtelen megváltoztatt­a­­ magatartását, barátságosan invitálta meg egy po­hár borra. A bíró, aki már két éve nem állott ■zéba a jegyzővel, természetesen visszautasította a Meghívást és a korcsmából távozni készült. A jegyző, aki az elfogyasztott italtól nem volt egészen beszámítható a­ lapátban, sértésnek minősí­tette a visszautasítást és egy hirtelen mozdulattal a zsebéből éles tőrt rántott elő, amelyet markola­tig döfött a községi biró szivébe. A tőr a szivet keresztülszúrta, úgy hogy a biró a szúrás által ejtett sérülésbe rögtön belehalt. A dévai törvényszék a szekértők meghallgatása után, akik úgy nyilatkoztak, hogy a vádlott a gyilkosság elkövetésekor nem volt teljesen be­számítható, hozta meg ítéletét és enyhítő körülmé­­nyek alapján Preda Liviust ötévi börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott pedig enyhítésért felebbezést jelentett be, így került az ügy a kolozsvári tábla elé, amely ma tárgyalta a felebbezési ügyet. A táblai elnök a vádirat felolvasása után Preda Liviustól megkér­dte, hogy tud-e mentségére valamit felhozni. — Nincs semmi más mentségem, — felelte Preda — csak az, hogy a tett elkövetésekor tel­jesen részeg állapotban voltam, ezért kérem bünte­tésem leszállítását. Tanasil dr. táblai főügyész a felebbviteli tárgyaláson fentartotta a dévai ügyészség vádjait és a dévai törvényszék által kiszabott büntetés felemelését kérte. Ezután a vádlott védője, dr. Copescu két órás védőbeszédben elmondta, hogy az egyik klinikai orvos kísérlete szerint a vádlott, akinek az orvos száz gram konyakot adott be, az ital hatása alatt valósággal dühöngeni kezdett és mindenkit meg­öléssel fenyegetett. A gyilkosság napján, a tanuk állítása szerint, a vádlott által elfogyasztott konyak mennyisége is megütötte a száz gramot és így a vádlott nem lehetett beszámítható állapotban. És ezért kéri a büntetés leszállítását. A táblai főügyész az ügyvéd érveléseire kifej­tette, hogy Preda Living a tett el­­ö­vetésekor teljesen beszámítható állapotban volt, mert a gyilkosságot olyan körültekint­és is­ hajtotta végre, amilyenre berúgott állapotban "lévő ember képtelen lett volna. Ezért kéri a tanács tagjait, hogy a büntetést az érvényben lévő törvények alapján emeljék fel. A táblai tanács tagjai hosszas tanácskozás után hirdették ki az ítéletet, amelyben megváltoztatták a dévai törvényszék határozatát és a vádlott börtönbüntetését fegyházra, az éveket pedig ötről nyolcra emelték fel. Az ítélet ellen a vádlott és védője a semmitőszékhez felülebsztek. Jeremiás próféta írta dr. M. Lazarus A fordító megjegyzése: Olvassátok a bű­nbánat napjaiban! Jeremiás próféta tragikus lélek, igazi tra­gikus hős, e szónak fenséges értelmében. Talán a legtragikusabb jellem valamennyi között, kik szerepet játszottak az emberi élet színpadán. Tragikumának értelmét nem merítik ki a fájdalmak és kínok, amelyekből oly nagy mér­tékben kivette a részét, hiszen tudott dolog, hogy élete a szenvedéseknek és csapásoknak hoss­zú tárcsája volt. Az igazi tragikum azon­ban azokban a szenvedésekben nyilatkozik meg, amelyeket valaki önként vállal egy eszme érde­kében ; egy olyan eszme érdekében, amelyért küzd és harcol, valahányszor összeütközésbe kerül más eszmékkel. Két ellentétben álló esz­mének a harca szükségszerűen az egyiknek a bukásához vezet és aki az ilyen küzdelemben elbukik, azt tragikus hősnek nevezzük. Jere­miás prófétánál úgy találjuk, hogy az eszméje harca saját lelkében megy végbe, két ellentétes gondolat küzd benne egymással és e belső harc szenvedései elkísérik egész életén át. Ez a tra­gikumnak a legmagasabb foka. Jeremiás próféta szívét végtelen jóság tölti el és életsorsa mégis oly szörnyen mostoha, hogy elviseléséhez alig elegendő egy embernek ereje. Szenved. Sokat szenved. Egész életen át végtelenül sokat szenved. Jóbnál is többet szen­ved, mert szenvedései keményebbek amazénál. Jób csak a maga és háza népe szenvedéseit viseli, de Jeremiás próféta népének szenvedéseit éli át, népének keserves sorsát, amelyet gyors iramban lát közeledni. Egy egész emberöltővel előbb hirdeti népének : El fogtok pusztulni! A királyság megdől és az ország elvész, mert hiú emberi erőre épült fel és nem az igazság és erkölcs Istenére. Ezt a borzalmas gondolatot hordja magá­ban kötelességszerű­en évese­n át. Népének többi fiai nem is sejtik a pusztulást, egészen az utolsó napig, amidőn már a küszöbön volt a szeren­csétlenség. Jeremiás próféta azonban lelke mé­lyén sejtette és érezte egy nemzedékkel előbb a népire váró gyalázatot. Nyitott szemmel látta a borzasztó megalázást és rikító színekkel ecsetelte ismételten és ismételten a bekövetkezet­teket. De nem is ez volt az, ami öt végkép el keserű­é, hanem az a tudat, hogy népét saját bűnei viszik végromlásba. I Oh mily rettenetes a kép, amit Jeremiás próféta az általános pusztulásról festett! Fülé­vel még nem hallja a harci riadót, de meg­érzi lelkében és viharzó lelke zajában agyát szétveti e gondolat: „És mindez bűneid miatt ! Gonosz utad, vétkes tetteid okozták ezt! Igen, a te gonoszságod, mely szived gyökeréig éri! Oh mint viharzik bennőm ! Oh mint reszketnek szi­vem kamarái! Nem tudok hallgatni, mert sáfát hangját hallja lelkem, riadót vészre, háborúra! Romlás, pusztulás egymást követi és kifosztva lesz az ország, kifosztva sátram is szőnyegeitől. Vajjon meddig látom még a harci zászlót, meddig hallom a sófát hangját? Bizony, botor volt népem, mert nem hallgatott rám ; vala­mennyien ostobák és nem bölcsek ők, csak rosszra van eszük, de jót tenni nem tudnak. És láttam az országot, merő pusztaság volt, és felnéztem az égre, de homály fedte azt is. Láttam a hegyeket, amint megremegtek és a völgyeket,­­,mint vonaglottak. És láttam : em­ber nem volt , ahol, mert az ég madarai is tovarepültek. És láttam a Karmelt, amint pusztaság lett és mint omlottak le városai. ..“ Jer. IV. 18.26. Népe bűnének tudata súlyos teherként nehe­zedik szivére. E teher meggörnyeszti és nem tud szabadulni tőle. Erkölcsi felháborodása még azt sem engedi meg, hogy részvétet érezzen népével; egyenes lelke megtiltja, hogy imádkozzon érette. „Mert igy szól az Örökkévaló: Ne menj a köre mába, ne gyászold izét és ne sajnálkozz felettük, mert megvontam e nép öl bukó nőt, szeretetemet, könyörületességemet “ (XVI. 5.) „És ne imádkozz e népért, ne könyörögj értük, ne ostromolj engem, mert nem foglak meghallgatni.“ (VII 16.) „Sőt, ha maga Mózes és Sámuel könyörögnének érte, akkor sem ha­jolna e nép felé szivem. Küldd el őket, távoz­zanak!“ (XV. 1.) Oh mily borzasztó gondolat, mily szörnyű­séges parancs ez, ne imádkozz értük! Szive­telve imával; minden vágya, igyekezete, hogy Isteni jóindulatát megnyerje szeretett népe szá­mára és íme az igazság, a népére kirótt Ítélet felismerése eltiltja őt a népiért való imádko­zástól, mert népe telítve volt bűnökkel. És népének végzete oly kemény, oly súl­yos teherként nehezedik szivére, hogy haragja sok­szor túlzásokra ragadja. De ez a tulajdo­nsága is mennyire emberi, mennyire termész­etes, amidőn így kiált fel Isten hűséges embere „Járjátok be Jerusalajim utcáit, nézzetek körül és ismerjétek meg. És ha találtok utóéiban egyetlen embert is, ki igazság szerint cselekedne és hűséget keresne, én megbocsátok e város­nak.“ (V. 1) Hát nem volt e a Jeruzsálemben élők között Baruch ben Nerijah, hűséges tanít­ványa, barátja és jobb keze? És Achijakum, Sófánjoak'fis, ez a nemes lélek, hisz ő is ott volt jobbja mellett, hogy megmentse életét a papok, a hamis próféták, a nép kezéből, akik mind-mind reátámadtak, amint írva vagyon: „De Aokijakum, Sifái fia megoltalmazta Jeremiást és nem engedte, Unetv a nép kezére adassák, amely magö­je.“ (XXVI. 24.) És való­színű, hogy az istenfélőknek nagyobb gyülekezete sem hiányzott, akik kitartottak mellette és hallgatak szavára. ( Folyt, kőv.) ÚJ KELET Csütörtök, 1924 október 2 Az UGIR delegátusai a pénzhiány enyhítéséről tár­gyaltak a pénzügyminiszterrel A miniszter magáévá tette az UGIR javaslatát­ ­Bucuresti-Bukarest, október 1. Az Uj Retet tudósítójától.­ Pár nappal ezelőtt az UGIR tagjai­ból alakult bizottság kereste fel Bratianu Vintila pénzügyminisztert. A küldöttség a mind katasztrofá­­lisabbá váló pénzhiány enyhítésére konkrét javas­latot terjesztett a pénzügyminiszter elé. A javaslat konkrétuma az, hogy a Banca Naţionala az ipar­vállalatok pénzszükségleteinek fedezésére bocsásson ki egy hárommilliárdos emissziót. Hogy a lej ér­téke az emisszió következtében ne csökkenjen, a belföldi ipar hajlandó a háro­mmilliárdnak meg­felelő teljes aranyfedezetet bocsátani a pénzügy­miniszter rendelkezésére. Aranyfedezetül esetleg az ingatlanok betáblázása szolgálna, de az ipar hajlandó a helyes forma megválasztását a pénz­ügyminiszterre is rábízni. Mint jelentik, a pénzügy­miniszter a javaslatot magáévá tette. A javaslat realizálásának módozataira vonatkozólag a pénz­ügyminiszter részletes megbeszéléseket folytatott az UGIR vezetőségével. Románia álláspontja győzött Genfben Teljes a megegyezés a döntőbíráskodás kérdésében (Genf, október 1. Az Új Kelet tudósítójától) A népszövetségi tárgyalások kielégítően halad­nak előre. Már a nemzetközi törvényszék bírói­nak és alkalmazottainak fizetéséről tárgyalnak. Megállapították, hogy címzetes bírónak tizenöt­ezer, jegyzőnek tízezer hollandi forint fizetése és megfelelő nyugdíja lesz. Ezenkívül azonban igen fontos megállapodáshoz jutottak az utóbbi napok tárgyalásai. Adatsi japán követ hozzá­járult a népszövetség által tervezett jegyző­könyvek szövegéhez és kijelentette, hogy Japán a népszövetség határozatait elfogadja. Ezután a francia kiküldött, Sieucheur cáfolta meg, hogy Japán módosító javaslata egy bizonyos nagy­hatalom (Amerika) ellen irányult volna. Az angol és török delegátusok megegyeztek, hogy a Moszrul-kérdést háromtagú népszövet­ségi küldöttség vizsgálja meg a helyszínen. Mindkét delegáció ünnepélyes dakkrációt tett, mely szerint a lausannei békeszerződés határo­zatát respektálni fogják, míg a ki­küldendő bi­zottság döntését meghozza, amelyet mindkét fél kötelezőnek elismer. Páris, október 1. A francia minisztertanács felhatalmazta a genfi francia delegációt, hogy a döntőbírósági jegyzőkönyvet aláírja, azonban azzal a fentartással, hogy, ha a leszerelési kon­ferencia megtartást késik, a döntőbíráskodási rendszer életbeléptetése is halasztást szenved ezáltal. Bukarest, október 1. A népszövetségnek a dönt­őbíráskodás ügyében hozott határozatával foglalkozva a „Viitorul“ megállapítja, hogy a népszövetség Románia álláspontját tette ma­gáévá, mely szerint a békeszerződések és a je­lenlegi határok nem tehetők döntőbíráskodás tárgyává. A román álláspont győzelme Titu­­lescu erélyes állásfoglalásának köszönhető.

Next