Uj Kelet, 1959. június (40. évfolyam, 3395-3419. szám)
1959-06-01 / 3395. szám
Sokszor a legfegyelmezettebb ember is elárulja magát, pláne, ha az illető politikus. Napfényre kerülnek a legtitkosabb tervek és gondolatok, igazán nem kell semmiféle különösebb freudi magyarázat a megfejtésükhöz. És jó, hogy ez így van. Az egyszerű átlagolvasó legalább tisztán látja a dolgokat. Egy ilyen elszólás történt nemrégiben az olasz parlamentben. Az új olasz kormányt, a Segni félét támadták a kommunisták nagy vehemenciával, amiért megállapodást kötöttek az amerikaiakkal. Olaszország megengedi területén 4—5 rakétabázis felállítását Persze ez nem tetszett a kommunistáknak és ezért a vad támadások, mondván, Itália ezekkel a felállítandó rakétabázisokkal közvetlenül fenyegeti a ׳־ Sovjetuniót. Segni miniszterelnök nyilván felkészült a várható támadásokra, mert egy hatalmas nagy térképet hozatott s a képviselők feszült figyelme közepette bizonyította be, hogy a Szovjetuniónak Középeurópában több mint 100 meglévő rakétabázisa van, így inkább ez a 100 rakétabázis fenyegeti Olaszországot, mint a 2-3 éven belül felállítandó amerikai rakétabázisok, amelyek már számuknál fogva sem nem osztanak, sem nem szoroznak És különben is — tette hozzá csöndesen a miniszterelnök — ő a maga részéről inkább választja az atomhalált, mint a kommunista uralmat. Ez az, amit az olasz kommunisták szerte a világon ismert veterán vezére, Togliatti, már nem bírt tovább hallgatni. Felugrott és odakiáltotta, öklét rázva, a döbbent teremnek, ״ kedves” képviselőtársainak: ״ Meg fogjátok kapni mind a kettőt! Az atomhalált is és utána a kommunista uralmat!” Így Togliatti és minden bizonnyal ezren meg tízezren akadnak szerte a világon akik szerint Togliatti ״ kijött a sodrából”, ״ butaságot mondott, megesik ez miden■ kivel", vagy egyszerűen ״ nem kell az ilyesmit komolyan venni.” Hát ez tévedés! A szabad világ és a polgári társadalom szörnyű tévedése. Nincsen a legkisebb kommunista ״ államférfinak’ mégoly kis bemondása sem, amelyet kézlegyintéssel, vagy derűlátással el lehetne intézni. Sajnos, ez a szabad világ túlnyomó többsége sehogy, vagy nehezen bírja csak tudomásul venni. Togliatti és társai kimondták ránk az ítéletet! Szerencsére nem elég az ítéletvégrehajtó mindig ... Hanem kell az elitélt is! De hogy az elitélt maga jelentkezzen, ez már csodálatos egy valami. A londoni News Chronicle terjedelmes cikkben számolt be arról, hogy a kereken 200 ezer főnyi magyar disszidáltból, ugyancsak kereken mintegy 18 ezren tértek vissza Magyarországba, honvágy, elhelyezkedni nem tudás, nyelvismeret hiánya, éghajlati viszonyok, csalódott reménységek és nem utolsó sorban a magyar ágensek kitartó munkájának eredményeképpen. Természetesen nem mindenki tér vissza egykönnyen. Hiszen jól tudták, honnét jöttek s hova térnek. De még a magyar külképviseletek nem , mindenkinek adták meg a visszatérés lehetőségét. Viszont ígéretet tettek propagandájukban, hogy akik visszatérnek, állást kapnak, lehetőleg a régit, lakást kapnak s semmiféle bántalom nem éri őket. Nos, az Emberi Jogok Nemzetközi Ligájának részletes, névvel ellátott jegyzéke szerint s ezt idézi־ a News Chronicle, a 18 ezer haza- írta: Dr. Dénes Béla tértből eddig kereken 6000 embert tartóztattak le s közülük néhányat még halálra is ítéltek. Hiszen nem az első és bizonyosan nem is az utolsó eset, hogy a Kádár-Münnich rezsim nem tartja be ígéreteit. Nagy Imrével és Maléterrel, meg a többivel kezdték, igazán mit számít a 6000 kisember sorsa?! Természetesen megszólalt a kormány hivatalos szószólója és hazugságnak minősíti a jegyzéket , a 6000-es számot, mondván, édes angyal '־ tgal, hogy a ״ hazatértekből kizárólag a bűnözőket fogták le s csak véletlen, hogy közöttük sok a bűnöző.” Hogy ki a bűnöző s miben bűnözött, azt persze nem árulta el a szószóló. Mi viszont biztosan tudjuk, hogy éppen bűnöző nem volt a hazatértek között Hogy miért? Mert aki valóban menekült, mert lopott, rabolt vagy gyilkolt, az örült hogy túljutott a határon s épségben mentette a bőrét. Az ilyen egész biztosan nem fog magyar útlevélért jelentkezni. ★ A világsajtó, hogy derűsebb témára térjek, hosszan s írójának megfelelően, komolyan vagy derűsen kommentálta a tudósi nyilatkozatot: 100 éven belül, vagy talán még hamarább, kutyák és majmok beszélni tudnak , segítenek majd az embernek az egyszerűbb munkák elvégzésében. Jó alkalom ez számomra, hogy a Weltwoche nyomán beszámoljak a bázeli állatkert egészen egyedülálló eseményéről: orangután csecsemő született, most először napjainkban állatkertben. Anya és gyermeke jól érzik magukat s az apaállat nagy érdeklődést tanúsít a családi esemény iránt és aktívan részt vesz benne, naponta órákig ő maga hordozza a gyermeket. Azelőtt ugyanis az u. n. emberszabású majmok általában igen rövid ideig éltek az állatkertekben, noha a közönség érdeklődése mindig irántuk volt a legnagyob. Ma már, hála a megfelelő diétának, az ultraviolett sugaraknak, melyeknek segítségével lassan hozzászoknak a klímához s életük egy részét szabadban tölthetik, az emberszabású majmok egyre inkább megmaradnak az állatkertekben s most, Bázelben, megszületett az első kis orangután. Nem az az érdekes, bár igazán megható, hogy az anyázhat az utolsó terhességi napokban odakapott egyébként nagyon szeretett őréhez, Stemmlerhez, viszont a szülés után néhány hétre maga adta az őr karjába kicsinyét, előbb, minthogy az apaállatot a közelbe engedte volna. A bizalomnak és a szeretetnek egy állat részéről, úgy vélem, a legmagasabb foka ez. Az sem érdekes, mit eszik és mit iszik a kicsi s az sem, menynyire megcáfolódott egy régi teória. Azt mondta ez a vélemény, hogy az állatkertekben felnövekedett magasabbfokú emlősök azért nem tudnak kisállatot felnevelni, mert az anyaállatnak nem volt módjában megtanulni a leckét, nem láthatta más állatoktól, mit és hogyan. Az érdekes az, hogy egész sereg tudós hónapok óta állandóan figyeli és tanulmányozza a szülőket, főleg az anyaállatot, a kisállatot s olyan pszichológiai tapasztalatokra nyílik alkalom, amilyenre még egyetlen állatbúvárnak sem nyilt és Portmann professzor, aki a darwini elméleteknek megfelelőleg kiséri figyelemmel az állatokat, azt mondja, kétség sem fér az orangután és az ember közötti rokonsághoz. Számomra azonban a legmegindítóbb, amit Stemmier, a főápoló írt naplójába dec. 16-ikán. ״ A kis orangután nevet, ha megcsiklandozom az állát és hozzá mindjárt behunyja a szemét” íme, mi hasznát vehetjük a modern állatkerteknek s mennyivel közelebb kerülhetünk az állatokhoz. Testvéreinkhez, az állatokhoz, ahogy Assisi Ferenc mondotta volt Most volt 10 esztendeje annak, hogy Zsolt Béla, a kiváló magyar publicista és regényíró meghalt, aránylag nagyon fiatalon, 53 esztendős korában. Sokan, nagyon sokan emlékeznek Zsolt Bélára és cikkeire az Újságból, a Magyar Hírlapból és saját Haladás című lapjaból. Mi az, ami olyan feledhetetlenné teszi ezeket a cikkeket s annyira szívén üt még mest is, ha olykor egy-egy a kezünkbe kerül? Holott Zsolt Béla zsidó létére rossz zsidó volt, politikus létére pedig rossz politikus. Rossz zsidó volt, mert számára a zsidóság nem jelentett közösséget és csak azért élt és halt ebben a közösségben, mert a külvilág nem engedte meg, hogy más közösségben éljen és haljon. És rossz politikus, akinek sejtelme sem volt elkövetkezendőkről, de még a múltról sem a magyar népről pedig a legkevésbé, hiszen hogyan is lehetett volna a magyar népet, a magyar társadalmat az Abbazia és Greshem kávéházakból, majd a felszabadulás után a Vigadó romos épületében lévő espressóból megismerni? És mégis ... Zsolt Bélának volt kontaktusa a néppel, a zsidó kispolgársággal, mégpedig olyan, amellyel talán Fényes Lászlón kívül aki viszont nem volt zsidó— senki sem rendelkezett a magyar sajtóban a 30-as és 40-es években, a felszabadulás után, egészen haláláig, az, hogy — harcolt értük! Ez a harc és ez az állandó küzdelem az, amire mindenki emlékszik, aki egy gyáva és megalkuvó korszakban élt és tengődött, ez a fizikai bátorság, ime,itt a szívem, szúrj belé, de vedd tudomásul, hogy igazam van és jogos ügyért harcolok," ez teszi oly kivételesen egyedülállóvá Zsolt Bélát és ez teszi annyira — zsidóvá is! Mert a zsidónak, hányszor mondjuk el ezt már, fáj az egész világ gondja és baja, sokkal inkább, mint saját személyes gondja és baja, függetlenül attól, kik vagyunk, jók-e, rosszak-e, szentek-e avagy ennek épp az ellenkezője. Zsolt Béla nem volt szent, de szent volt az, amit csinált, szent dolog volt az, amiért harcolt, amiért életét és egészségét áldozta. Életét, a szó szoros értelemben. Ha még 1—2 évig él, börtönlakó lesz belőle is. Ettől legalább megkímélte a sors. Igen. • Sors, amelyben pedig sohasem hitt... Havas László utijegyzetei Andalúziai hétköznapok Los Bolidhes, május Még sohasem utaztam útikalauzzal és azt hiszem, súlyos hibát követtem el. Az ember elvégre mégsem bizhatja magát vak ösztöneire és saját, gyakran téves meglátásaira. Szerencsére itt valaki kölcsönadott egyet és ez nagyban hozzásegített, hogy megismerjem az andalúz valóságot. Azt mondja például az én kalauzom, ״ Andalúziai hétköznapok” címszó alatt: ״ Ezekben a tartományokban mit sem változott az élet az évszázadok folyamán. Ha vesszük magunknak a fáradtságot, hogy közelebbről megfigyeljük a mindennapi életet, ugyanazokat a szokásokat látjuk majd, mint akár két-háromszáz évvel ezelőtt...” — Itt a vallási életről következtek egyes részletek. Ezekben a dolgokban valahogy nem vagyok otthonos, ezért mindjárt ovábblapoztam oda, ahol a szerelemről volt szó. ״ Az utcán megfigyelhetjük, hogy a kíséret nélkül sétáló lányok fülébe az ifjak bókokat sugdosnak. Ezeket ״ piropos”-nak hívják. A leggyakoribbak: que guapa! que benita! que hermosa! Az ablakokon rácsokat láthatunk mindenfelé, mely ג szenvedélyes szerelmesek ellen védi a lányokat. A rácsokat ״ rejas”-nak hívják. Fák a kap׳־ natok nagyon ártatlanok, általában a piropos-al kezdődnek, a rejasnál folytatódnak és rövidesen eljegyzés, majd esküvő követi őket. A lányok erkölcse olyan szigorú, hogy még az eljegyzés után sem foghatják meg jövendő férjeik a kezüket. Ha egy ifjú egy lánnyal nyilvánosan mutatkozik, szülői kíséret nélkül, akkor ez már feltétlenül eljegyzésnek tekintemdő”. A magam részéről mindig híve voltam a szigorú erkölcsnek és nagy megnyugvással tölt el, hogy andalúziai tartózkodásom alatt nem kell majd felháborodnom az egyébként világszerte oly mélyre sülyedt erkölcsökön. Vettem magamnak fáradtságot, hogy közelebbről megfigyeljem a népszokásokat Este kimentem a helység egyetlen utcájára sétálni. Meg kell mondanom, hogy a világ metropolisainak sorában Los Bolichea nincs a lista élén, de halászai szerencsések és egyetlen utcáját évente locsolják. A falu fekvése minden képz®letet felülmúl: ha szobánkban ülök és kinézek az ablakon, jobbra a Sierra Neva, ha háborította hegycsúcsai, balra a végtelen tenger, szemben házigazdám Don Miguel, fekszik a földön részegen. Két ablakot láttam csupán, melyen rejas volt Megkérdeztem a falubelieket hogy van ez? Felvilágosítottak, hogy a két ablak egyike a banké, a másik a zálogházé. Később fiatal lányokat láttam szülői kiséret nélkül. A falusi ifjak valóban súgdostak a fülükbe és időnkint eltűnt egy-egy pár a rétek irányában. Mielőtt tljesen elfogyott volna a választék, én is sugdosni kezdtem: ״ que guapa, que hermosa!" A lány elismerően végignézett és visszasúgott. Amit mondott, az szabad fordításban így hangzik: ״ Jó van apafej, de hagyjuk a süket dumát. Igyunk meg egy koka-kólát a kricsmiben és utána, ha stokkol nálad a dohány, elmehetünk egy szladiba.” Apró bölcsességek: A férfiak akkor veszélyesek, ha szeretnek, a nők, ha viszont nem szeretik őket Bölcsnek lenni nehéz dolog, bölcsen cselekedni még nehezebb, mindig bölcsen cselekedni emberileg lehetetlen. Az okos nők tudják, mikor öregednek meg, a buták ezt mondják a barátnőiknek: ״ Csodálatos, milyen fiatalosan nézel ki." Butaság felebarátunk okosságát lebecsülni, de felebarátunk butaságát lebecsülni veszélyes. A jó tanács sokba kerül , ha az ember utána igazodik. A férfiak, ha szerelmesek, bután viselkednek. a nők legalább tettessék magukat, hogy szerelmesek. A zsákutcába szorított európai gazdasági integráció • Írta: Naschitz Frigyes • Mialatt a Genfben összegyűlt külügyminiszterek Berlinről és Európa biztonságáról vitáznak, az Egyesült Nemzetek Lac-Lémanmenti palotájának üléstermében a másik „német kérdés” tartja izgalomban a kedélyeket. A „GATT” (General Agreement on Tariffs and Trade), amelynek feladatkörét a nemzetközi árucsere kiszélesítését késleltető intézkedések kiküszöbölése képezi, a vádlottak padjára ültette Bonnt, mert két év óta nem tett eleget az ENSZ gazdasági ügynökségével szemben vállalt kötelezettségének. A konfliktus háttere rendkívül érdekes és megerősíti azt a tételt, hogy nem mind arany, ami fénylik. Köztudomású, hogy a nyugatnémet gazdaság és a márka megszilárdulása arra késztette a Nemzetközi Valuta Alapot, hogy Németországot kemény fizetési eszközzel rendelkező országnak nyilvánítsa. Ez a diagnózis nem csak elméleti jelentőségű ténymegállapítás, hanem gazdaságpolitikai téren jelentkező kötelezettségeket ró a „delikvens”-re, elsősorban azt, hogy behozatali cikkei mennyiségbeli megszorításánál nem hivatkozhatik fizetési mérlegének kiegyensúlyozatlanságára. Tekintettel a GATT-nak ilyen esetekre érvényes, kontigentálásokat tiltó rendelkezésére, Németországnak minden ellenvetés nélkül teljesen liberalizálnia kell a külkereskedelmét, ami egyenértékű azzal, hogy kiemelje az ajtaját a sarkából. És az egyirányú, szabad közlekedést biztosító átjáró érthetően nyugtalanítja a védhetetlenségre ítélt német ipart, amelyet főleg a japán dumpingáruk beözönlésének veszélye aggaszt Tekintettel arra, hogy a GATT-szerződés megtiltja a viszonosságon alapuló liberalizálási elv gyakorlását az a groteszk helyzet áll elő, hogy az összes európai államok közül a legszabadelvűbb gazdaságpolitikát folytató Németország most vagy enged a nyomásnak, amivel saját ipara egy részének létét veszélyezteti, vagy fenntartja a status-quo-t, ami viszont a várható gazdasági szankciók következtében érzékenyen érintené exportiparának érdekeit. A torz kép teljességéhez tartozik az is, hogy a GATT 39 tagállamának többsége az alapokmány 35.-ik cikkelye által biztosított u. n. „kibúvó klauzula” érvényesítésével megagadja az örök mumus szerepét betöltő Japánnak a ״ legtöbb kedvezményt nyújtó elv" alkalmazását, míg Németország, az Egyesült Államok által gyakorolt politikai nyomás hatása alatt nem élhet iparpártolási jogával. Hát ezért nem mind arany ,ami fénylik! A GATT májusi, 14-ik ülésszaka egyébként Izrael ez év március 22-én benyújtott felvételi kérvényével is foglalkozott. Az applikációt — Pakisztán és Indonézia kivételével — az összes tagállamok támogatták és valószínű, hogy a kérdés tanulmányozására kijelölt Mizottság Izrael ideiglenes felvétele mellett fog dönteni. A végleges — az előjelek szerint kedvező — határozat a jövő évben kezdődő, egységes világtarifa kidolgozásánal megbízott delegáció ülésén fog eldőlni. Feltételezhető, hogy a kisszámú ellenzék a mi esetünkben is a sokat körülvitatott 35-ik paragrafust fogjaalkalmazni, amiből, a nyugati gazdasági tömbbel való érdekpárhuzamosítás nagy horderejű előnyei mellett, csak lényegtelen gyakorlati hátrány származhat. II. Közben a Közös Piac 6 és a Szabad Kereskedelmi Zóna 11 államát elválasztó szakadék áthidalását célzó kisértetek meddőknek biz®nyúltak. Az ezen hasábokon többször kifejtett krízis háttere az, hogy a két szemben álló fél érdekeit képviseli Franciaország és Anglia markacsul ragaszkodnak állás■pontjaikhoz és egy ideiglenes, mindkét csoportnak egyformán konveniáló vámmérséklési egyezmény szűk keretén túl, nem hajlandók egymás nézeteit összhangba hozni. Anglia a Közös Piac■ tól való félelmében dolgozta ki az azt kiegészíteni hivatott tervét, míg Franciaország, amely a frank múlt év végén keresztülvitt konvertibilitása óta megduzzasztotta devizakészletét, sőt a folyó év első negyedében már aktív kereskedelmi mérleget mutat fel, s a trójai faló esetét gyanítva, hirtelen lelkesedni kezdett a római szerződésért, amelyet eredetileg csak húzódozva írt alá 1957 március 25-én, öt partnerével együtt. Ezra Anglia diszkriminációval vádolta Franciaországot ,s azt állította, hogy a Közös Piac homlokzata mögé kívánja rejteni hagyományos protekcionista politikáját, mire a" ״ entente cordiale" kihívott tagja azzal vágott vissza, hogy Anglia előnyök kicsikarására pályázik, anélkül, hogy azonos kötél®ézettségeket volna hajlandó vállalni. Kültársi viszonyát csak azért szorgalmazza, mert az egész összefogást robbantani akarja. Ezek súlyos vádak és beavatottak szerint csak arra alkalmasak, hogy palástolják a két tömb vezérkolomposaina igazi szándékát. Francia®®■ szag a szuezi hadjárat tapasztalatain okulva úgy érzi, hogy a 165 millió lakót magában foglaló Közös Piac hatalmi helyzetének 34 lgával felvértezve, a kontinens szószólójává léphet elő és megakadályozhatja azt, hogy az európai szárazföld Amerika és Oroszország versenyében felőrlődjék. A gazdasági asszociáció tehát végső fokon a politikai lökhárító szerepét van hivatva betölteni és ezért valószínű, hogy a hat ország csak akkor fogja véglegesíteni a Nagybritannia vezetése alatt álló többi OEEC-nemzettel való gazdasági és társadalmi egybehangolódását, ha függetleníteni tudja magát a politikai gyámkodás v®szélyétől. Erre utal a stras®burgi Európa Tanácsadó Testület április végén•* zajlott záróülésén szinte egyhangúlag hozott határozat is, amelynek értelmében minden kísérlet, amely az Európai Gazdasági Egy®sülés megbontására törekszik, a leghatározottabb ellenállásba fog ütközni. Mindezekből kitűnik, hogy a bizalom és őszinteség hiánya egyelőre zsákutcába száműzte a tervezett nagy integrációt. Tagadhatatlan, hogy diplomáciai cselfog ésok, kicsinyes szempontod féltékenység és hibásan a*• telmezett szándékok !« lassították az összefogás üt®■ mét. Ha Erhard professzor a német gazdasági feilend•lé® építőmesterének üdít• jóslatára, amely szerint a■ eddigi eredmények előrev•■ tik a jövőbeli elrendezései sikerét, rá is cáfol a jel«•• régi megmerevedett hely*«*, remélhető, hogy egy hátsó gondolatok nélkül kózf®• mással többet nyerhetne, mint a felszínfeszültség egység bontó állandósításéval.