Uj Kelet, 1974. február (55. évfolyam, 7770-7793. szám)

1974-02-01 / 7770. szám

IZRÁEL h­étköznapok Botrány a városi tanácsok körül N­égyévenként megismétlődik a koalí­­ciós alkudozás a városi tanácsok ösz­­szeállításánál is. Sajnos, 26-ik eszten­­deje már, hogy ezek a koalíciós alkudozá­­sok úgyszólván szégyenfoltjai politikai éle­­tünknek és 26 éve hangzik különböző irányok­­ból a követelés, hogy törvényes módon kell véget vetni ennek a­­közbotránynak. A törvé­­nyes intézkedés azonban késik. A december­­ben lezajlott községi választások előtt sem si­­­­került keresztül vinni a Kneszetben a polgár­­mesterek személyi­­megválasztásáról intézke­­dő törvényt, amely egyszer s mindenkorra vé­­get vetne az esztétikusnak egyáltalán nem nevezhető városházi alkudozásoknak. Nem kétséges, hogy a Kneszet a népaka­­­ratot tagadta meg, amikor újra és újb­a -­ha­­lasztotta ennek a törvényjavaslatnak meg­­szavazását. A Kneszet természetesen nem te­­het róla, mert ez az intézmény nem automa­­tikusan működő fóruma politikai életünknek, hanem a pártok irányítása alatt áll, am­e­­lyetkne­k nagy bűne, hogy nem tudtak ren­­det teremteni a városházákban. Holott meg­­volt a lehetőség rá éppen az elmúlt ülésszak­­ban. Ismételten elővették a régi törvényja­­vaslatot, amelynek révén el lehet érni, hogy a lakosság a polgármestert külön válassza meg, függetlenül a pártok listáitól. Nem foglalkozhatunk most azzal, hogy melyik párt milyen érvekkel és okokból ha­­logatta­­a javaslat megszavazását, megelég­­szünk annak leszögezésével, hogy mindkét nagy párt, a Máárách és a Gáohál ( akkor még nem létezett a Likud) egyaránt bűnös benne. Hogy mennyire megtagadták a vá­­lasztók akaratát, az bizonyítja, hogy decem­­ber 31-én úgyszólván minden helyhatóság­­ban a polgárok személyekre szavaztak, nem pedig listákra. Tel-Avivban megbuktatták a város sikeresnek­­ mondható polgármesterét, Jehosua Rabinovicsot és a közéletben isme­­retlen Slomo Lábát tart, tábornokot állították helyébe. Haifán és Jeruzsálemben ezzel szemben, a Máárád­ jelöltjeit juttatták igen jelentős többséghez. Más városokban is úgy vélte a polgár, hogy nem érdekli a polgár­­mester-jelölt pártigazolványa és aszerint sza­­vazott, ahogyan a város, vagy a község szem­­pontjából azt helyesnek vélte. Jókat a Munkapárttal való évtizedes szövet­­ségtől, szembeszálltak pártjuk központjával is és nem voltak hajlandók már a Likuddal megkötött megállapodásukat felbontani. Nem csak arról van itt szó, hogy Roth­­schild polgármester marad-e Bát-Jám­ban, vagy sem, hanem arról, hogy felrúgják a politikai tisztesség által megkövetelt demok­­ratikus elvet, amelynek értelmében mindig a többség határozza meg, hogy melyik párt, vagy személy kerüljön vezető pozícióba egy közü­let keretében. Ha a törvényes rendezés nem történhetett meg, amelyért természetesen pártjainak felelősek, legalább pártközi meg­­állapodás révén kellett volna biztosítani a nép akaratának érvényesülését. A bát-jámi botránynak következményei vannak más városi tanácsokban is, s egyes helyeken igen nagy változá­­sok következhetnek be, ha a Máárád­ való­­ban beváltja fenyegetését és bosszút áll a bát-jámi fordulatért. Ha a Bné-Brákban nemrég létrejött megállapodás érvényben ma­­rad, akkor a Vallásos Nemzeti Párt elveszti a polgármesteri méltóságát és a városi ta­­nács irányítását. Mind a két párt részéről hangoztatják, hogy 35 városra és községre vo­­n­atkozik ez a megegyezés, amely most Bát- Sámban a lázadó vallásos fiatalok miatt felborult. Mindennek csak egy tanulsága van, é­spe­­dig az, hogy az új Kneszetnek feltétlenül meg kell szavaznia a polgármesterek személyi megválasztásáról intézkedő törvényjavaslatot. A csúnya jelenségek, amelyek a helyi taná­­csok létrejötte körül megnyilatkoznak, végül­­is tanulságul kell, hogy szolgáljanak a nagy pártok számára. Állapodjanak meg egymás között arról, hogy a következő választásokon külön választanak polgármestert és külön vá­­rosi tanácsot, mert csak így lehet véget vetni ennek az ízléstelen és tisztességtelen alkudo­­zásnak. I­lyen körülmények között politikai pártjainknak az volna az erkölcsi kö­­telessége, hogy tiszteletben tartsák a polgár akaratát. Ha már ■nem rendezték a problémát törvényesen, fogadják el megol­­dásnak azt, amit a polgár akart és azt a listavezetőt válasszák meg polgármesternek, akinek pártja a legtöbb szavazatot, azaz a helyhatósági tanácsban a legtöbb m­andátu­­mot kapta. Ezzel szemben az történik, hogy a pártok politikai megállapodásokat kötnek, amelyek igen sok esetben ellentétes szándé­­kúak a helyi hatóság akaratával. A Maárách és a Vallásos Nemzeti Párt vezetnek az ilyen megállapodáso­k terén. Igaz viszont, hogy Pinchasz Fiton choloni polgármester, a Máárách municipals ügyei­­nek egyik szakértője, tisztességes érvvel ma­­gyarázta a párt lépéseit. Azt mondotta­, hogy a Máárách álláspontja szerint a legtöbb sza­­vazatot elnyerő párt listavezetőjét kell meg­­választani és a Valláso­s Nemzeti Párttal ■tör­­ténő megállapodás keretében is ez történik: ahol a vallásos párt kapta a legtöbb szava­­zatot, ott a Máárádi koalíció segítségével a vallásosok listavezetőjét segíti a po­gármes­­teri székbe és megfordítva, ahol a Máárách kapta a legtöbb szavazatot, de nem abszolút többséget, a Vallásos Nemzeti Párt tanácso­­sai egészítik ki a mandátum­számot, úgy hogy a Máárách jelöltje kapja meg a pol­­gármesteri tisztséget. Kétségtelen, hogy ez az álláspont he­ves és legalábbis szépség-flastromot rak a csú­­nya kénre, amely a városházi koalíciós tár­­gyalások körül kialakult. A baj csak ott van, hogy törvényes intézkedés hiányában vissza­­élések történhetnek helyi potentátorok részé­­ről, akik jogos, vagy jogtalan érdekektől ve­­zettetve hátat fordítanak ennek a tisztessé­­ges álláspontnak. E­z történt Bát-Jámban, ahol ■R״'hschild polgármester pártja, a Máárád­ nem kapott ugyan abszolút többséget, de elnyerte a szavazatoknak valamivel több mint 45 százalékát és a 21 tanácsosból 10-et kapott meg. A Likud, amely a második he­­lyet foglalja el. 9 tanácsosi székkel volt kény­­telen megelégedni. Nyilvánvaló tehát, hogy a város lakosságának a többsége arra, hogy Rothschild fővárl folytassa munkáját a városházán. A Maárách és a Vallásos Nem­­zeti Párt közötti megállapodás értelmében a vallásosoknak csatlakozni kellett volna a Máárád­hoz, hogy ezzel biztosítsák a szava­­zat többséget Rothschildnak a városi tanács­­ban. Csakhogy a Vallásos Nemzeti Párt helyi potentátjai, akik Bát-Jámban a párt ,,fiatal­­jainak“ befolyása alatt állanak, megtagad­­ták az engedelmességet és két tanácsosuk a Likud kisebbségben maradt polgármester­­,■e'ö'ttét támogatta. Ilyen formán ellenzékbe szorították Rothschilds, ami által nyilván meghamisították Bát-Jám lakossága 45 szá­­zalékának akaratát. Ezek a fiatal radikális vallásosok, akik el akarják távolítani párt­Sokan nem értik, hogy miért fél olyan rettenetesen a Kreml Alexander Szolzsenyi­­cintől, hiszen egy védtelen, beteg íróember áll szemben a világ legborzalmasabb elnyo­­mó szervezetével. Mit árthat tulajdonképpen Szolzsenyicin, vagy Andrej Szah­arov pro­­fesszor Brezsnyev és társai hatalmának? Akik felteszik ezt a kérdést, azok nincse­­nek tisztában azzal, hogy Szolzsenyicin és a többiek annak a fegyvernek a birtokában vannak, amitől a szovjet a világon minden­­nél jobban fél. Ezt úgy hívják, hogy az em­­ber természetes tiltakozása a szolgaság, az elnyomás ellen. Az amerikaiak ellen vannak a kommunis­­táknak fegyvereik. Az atommal szemben ato­­mot, a repülőgépekkel szemben repülőgépe­­ket lehet állítani. Nagyhatalmak lehetnek akár halálos ellenségek, kereshetnek valami­­lyen megegyezést az együttéléshez, közös alap­­juk minden esetben van. Mind a ketten a hatalomra, nem utolsósorban a fegyverek ha­­fálujára épülnek. A szovjet persze évtizedek óta meg van győződve arról, hogy van a birtokában fegy­­ver a szabadságvágy ellen is. Alkalmazza is ezt a fegyvert öt és fél évtizede. A gyilkossá­­gok, a kényszermunkatáborok, a kínzások fegyverét. Alexander Szolzsenyicin azok kö­­zül való, aki megjárta hosszú éveken át ezek­­nek a kényszermunkatáboroknak a borzal­­mait még a sztálini időkben és írói műkö­­désének nagy része is ezeknek a borzalmak­­nak az ecsetelésében merül ki. Fizikailag persze a Kremlnek módjában áll újból kényszermunkatáborba, vagy bör­­tönbe zárni Szolzsenyicint és semmi biztosí­­ték nincs arra, hogy ezt a jövőben, akár a legközelebbi jövőben, nem fogják megtenni. Ha Szolzsenyicin ez idő szerint még szabadlé­­bon van, azt nem annak köszönheti, hogy a Kremlben egyszerre humanistákká lettek, ha­­nem csak annak, hogy nincsenek mennyő­­ződve ennek a lenesnek a célszerűségéről és hasznosságáról. Érzésük szerint Szolzsny­cin újbóli börtönbe zárása sok tekintetben a nem­­zetközi közvélemény számára azt a hatást kel­­tené, amit ők el szeretnének kerülni. Azon ki­­sól­ talán az is eszü­kbe jutott, hogy' u״ van­­akkor van valamelyik kényszermimk״ tábor­­ban már egy másik Szolzsenyicin, akinek fe­­jében már készen áll egy másik könyv, amely sokkal inkább vádirat, mint regény. És ők nem tudják, ki az, hogy megakadályozhas­­sák a kiszabadulását. Különös és egy zsarnoki rendszerre annyira jellemző az a kampány, amely ma Oroszor­­szágban Szolzsenyicinnek a kényszermunka­­táborokról szóló könye ellen folyik. A könyv, mint ismeretes, nem jelent meg a Szovjetunió­­ban. Külföldre csempészve jelent meg. Ennek ellenére Szolzsenyicin és családja tő- írta: KÁRMEL JOCHÁNÁN mesével kapja a fenyegető leveleket és fenye­­gető telefonhívásokat. Olyan emberektől, akik ezt a könyvet nyilván soha nem olvas­­ták, és valószínűleg nem is fogják olvasni. Moszkvában nincs nyilvános telefonkönyv. Ez kapitalista luxus. Ennek ellenére a név­­telen fenyegetődzők, akik például mint sir­­ásók ajánlják fel a szolgálataikat az írónak, pontosan tudják, hogy melyik számra kell telefonálni. Azt hiszem, igazán nem nehéz ki­­látni, hogy honnan. Valaki, úgy látszik, azt hi­­szi a titkosrendőrség vezetői közül, hogy Szolzsenyicint ezen a módon el lehet hall­­gattatni. Nem hiszem, hogy sok sikerük lesz egy olyan embernél, aki már megjárta az összes poklokat. Vannak, akik azon is csodálkoznak, hogy miért zavarják annyira Szolzsenyicin leleple­­zései a koncentrációs táborokról Brezsnyevet és társait. Hiszen sok titkot és újdonságot ezek a könyvek nem árulnak el. Ezeknek a táboroknak a létét, és hogy ott borzalmak történtek, több, mint tizenöt esztendővel eze­­lőtt Chruscsov is bevallotta. Mi tehát jelen­­leg az olyan nagyon veszélyes ebben a könyv­­ben a számukra? Először is az időzítés nagyon nem jó ne­­kik. A farkas jelenleg báránybőrben járkál a világban és nagyon nem kellemes számak­ra, ha ez a világ arra emlékezik, hogy mi­­lyen is az igazi arculatuk. A ״ hétente“ a Kreml szemében fegyver a Nyugat szellemi ellenállásának megtörésére is, és ezen a téren Szolzsenyicin új könyvének a megjelenése­­ akadálya a számukra. De nem ez a legfontosabb. A Kremlben azért olyan nagyon idegesek, mert nem a múltjukat, hanem a jelent hánytorgatják fel ezek a könyvek és Szolzsenyicin a könyvében egyáltalán nem hagy semmi kétséget egy tekintetben: meg van a legteljesebb mérték­­ben győződve arról, hogy a mai Oroszország lényegében nem különbözik a sztálini idők Oroszországától. Lehetséges, hogy e percben talán kevesebb ember tartózkodik a kényszermunkatáborok­­ban, mint Sztálin idejében. Persze ez sem biz­­tos. Lehet, hogy az állapotok ott valamivel jobbak. Ez még nem mond sokat. Én ma­­gam is voltam három évig kommunista kény­­szermunkatáborban. Voltak ott nehezebb és könnyebb időszakok. A relatív legjobb hóna­­pokat sem kívánom, csak olyan emberek szá­­mára, akik még ma is hisznek a humanista szovjet­ szocializmusban. De itt, Izraelben is élnek szép számmal már olyan emberek, akik cionista vagy más okok miatt az utóbbi években lakat alatt voltak a Szovjetunióiban és mind azt tanú­­sítják, hogy ezek az intézmények a mai na­­pig is jobban hasonlítanak a ״ Pillangóban megírt Ördögszigeth­ez, mint egy szabad világ­­ban levő büntetőintézethez. Sőt attól tartok, Cayenne-ben még meg fognak sértődni az összehasonlításért. A titkosrendőrség mindenhatósága és a kény­­szermunkatáborok ugyanis nem melléktermé­­ke­s rendszernek, hanem a lényege, amely nélkül a rendszer nem létezhet. Ezért félnek jobban, mint a tűztől mindenkitől, aki éppen ezt a pontot érinti. Azt hiszem, hogy ha Szolzsenyicin a köny­­vében Brezsnyevet személyesen támadta vol­­na, az kevésbé aggasztaná őket, mint hogy rendszerük legféltettebb titkáról, a szent rém­­uralom módszertanáról irt. KÜLÖNVÉLEMÉNY VAN OKUK FÉLNI... Az események margójára A FRANCIA KAPCSOLAT Edward Spears tábornok, az e héten el­­hunyt élesen anticionista — angol tábor­­nok, így jellemezte Charles de Gaullet, a ״ Szabad Franciák“ vezérét, akit ő mentett ki Pétain Quisling­ birodalmából: ״ Jellegzetes francia, öntelt, önfejű és megbízhatatlan“. Charles de Gaulle utódja, Georges Pom­­pidou és a vezetése alatt álló kormány min­­dent megtesz, hogy rászolgáljon a francia jellemnek erre a leírására. Küzdelmet foly­­tat mindenki ellen, hogy fokozza a francia jólétet és megkísérelje befolyása terjesztését. Nem áll útjában semmiféle ígéret, szerződés, vagy baráti megállapodás. Ebben a hónapban már megszegte a nyu­­gat-európai államok ürnnepélyes megállapo­­dását egységes deviza-árfolyam rendszer fenntartásáról és szabaddá tette a frank kur­­zusát, mert úgy hiszi, hogy így többet expor­­tálhat és többet kereshet. Ezzel Párizs ismét bebizonyította, hogy a közös piacot csupán saját szőkébb érdekeit szolgáló eszköznek te­­kinti és amikor ezt jónak látja, megszegi az egyezményeket. A frank egyoldalú leértékelé­­se ugyanis kétségessé teszi az egységes vám­­rendszer fennmaradását. Csak azért említjük a Közöspiacot, mert is­­meretes, hogy Charles de Gaulle kizárta a Közöspiacból Angliát, amely a világháborúban és utána nagy áldozatokat hozott Franciaor­­szág és De Gaulle megmentéséért. Csak azért említjük a devizakérdést, mert De Gaulle, úgymint utódja, az amerikai hadsereg által felszabadított és az amerikai segéllyel újjá­­épített Párizsból, könyörtelen harcot folyta­­tott az amerikai dollár ellen, azt követelve, hogy ne az amerikai valuta, hanem az arany legyen a rögzített nemzetközi devizarendszer alapja. Most Párizs sietett a kötött deviza­­megállapodás felrúgásával. Ugyancsak ebben a hónapban Franciaország erőfeszítést tett, hogy elgáncsolja a Nixon elnök által Washingtonba egybehívott petró­­leum konferenciát, amelyen a legnagyobb petróleumfogyasztók, a vezető ipari államok egységes állásfoglalását kívánják létrehozni, az arab petróleum-zsarolással szemben. Pom­pidou, aki már három év előtt eladta az Iz­­ráelnek már korábban eladott és Izrael által kifizetett Mirage harcigépeket Izráel ádáz el­­lenségének, Moammer Gádáfi ezredesnek, hogy biztosítsa líbiai kőolaj szállítását, most is sietett, hogy külön kösse meg az üzletet az arabokkal, mitsem törődve európai szövetsé­­geseivel és örömmel törve borsot az ameri­­kaiak orra alá. Michel Jobert, a szikár francia külügymi­­niszter, Szaudiába és Kuweitbe repült, hogy megkösse az üzletet: Mirageok és AMX tan­­kok, Crotale és Malta rakéták és a francia ipar egyéb termékei, a hozzávaló szakértők­­kel együtt a kőolajért. Még nem jött létre a Fejszál királlyal megtárgyalt 20 éves szerző­­dés, melynek keretében a szaúdi milliárdos az amerikaiak által feltárt kőolaj fejében nem csak modern légihaderőt, flottát, had­­seregfelszerelést, bázisokat, radar- és raké­­tahálózatot akar vásárolni, hanem uránium­­dúsító üzemet is, nyilván atom­bombák elő­­állítására.­­ Záki Jámáni sejk, Szaudia kőolajtermelési minisztere, aki Amerikában szerzett mérnöki diplomát és megtanulta a business elveit, meggyőzte az arabokat arról, hogy kartellbe tömörülve diktálhatják az árakat és fantasz­­tiku­s összegeket kereshetnek, amelyekért jó­­formán mindent a világon megvásárolhat­­nak. Az arab petróleum-kartell kimutatta erejét és a müncheni megállapodást aláíró Daladier utódai siettek, hogy alázatos hódo­­lattal nyerjék meg az új olaj­diktátor sejkek kegyeit. Nem babra megy a játék, milliárdokról van szó. A­­kis Kuweitben például közölték Jo­­bert külügyminiszterrel, hogy hét milliárd frankot tettek félre fegyvervásárlásra, abból a feleslegből, amely Egyiptom és Szíria, va­­lamint a palesztinai terroristák bőséges tá­­mogatása és valamennyi sejknek új Cadillac autókkal való ellátása után fennmaradt. Kuweit egyelőre 16 új Miragót rendelt Jo­­bertnél, néhány tucat tankot és szó van egy­­két raj további harcigép beszerzéséről a 650 ezer lakosú ״ nagyhatalom“ számára. Franciaország persze nem az egyetlen ál­­lam, amely hajlandó aggasztó méreti­ fegy­­verszállítmányokat küldeni az araboknak, akik a számla jó részét készpénzben, azaz ,,Eurodollárban“ fizetik ki. Ari״­a is szállít Szaudiának, Babneal államminiszter csak nemrég kilincselte végig a Perzsa öböl netró­­leumsejkségeit, és ő i­s fegyvert kínált kő­­olajért, valamint minden más exnorfci­kkért, amely lendíthet Anglia kétségbeejtő külkeres­­kedelmi mérlegén.­­ Az angolok mégis óvatos nyelvezetbe öltik az arabok által megkövetelt nyilatkozatokat közelkeleti politikájukról. Nem így Miebel Jo­­bert, aki e héten Damaszkusziban tett kísér­­letet az egykori francia impérium gyarmati kapcsolatainak felújítására, nem érte be azzal, hogy Izrael-ellenes nyilatkozattal ked­­veskedjen Cháfez Aszad tábornok kormá­­nyának. Szíriának nincs kőolaja, itt politi­­kai portékáról van szó. A francia külügyminiszter abban a pilla­­natban érkezett Damaszkuszba, amikor Wa­­shington, Moszkva és Kairó egyaránt kapa­­citálja a szíriai kormányt csak'0-e’v31'osztási egyezmény megkötésére és a genfi konferen­­cián való részvételre. Michel Job­er­ megma­­gyarázta Ászáénak, hogy nem jó számára az Izrael-barát Kissinger közvetítése és'nem biz­­'hat Moszkvabál',­­a­mely Egyiptomot is ki­­használja világpolitikai célkitűzéseire. Szíri­­ának független és pártatlan, ismerten arab­­barát hatalom támogatására van szüksége, hogy visszaszerezze területeit a zsidóktól. A sok beszéd rövid értelme: a franciák a szíriai paripán kívánnak belovagolni a gen­­fi konferenciára, amelyből a két világ hata­­lom kihagyta őket. Mialatt Jobert erről tár­­gyalt Damaszkuszban, a francia nagykövet Kairóban Szadat elnököt kereste fel, hogy a francia kapcsolat előnyeire hívja fel szgyel­­mét. Amennyiben a két érdekelt arab állam együttesen követeli Franciaország bevonását a konferenciába, úgy a két világhatalom kö­­zötti egyensúly helyett háromszög keletkezne, tehát egyrészt arabbarát túlsúly jönne létre, másrészt megszűnne az orosz—amerikai ösz­­szejátszás lehetősége. ן■ Michel Jobert külügyminisztert és főnökét, George Pompidout egyáltalán nem zavarja az a lehetőség, hogy ármányaik késleltetik és akadályozhatják a közelkeleti viszály rende­­zését, vagy veszélybe hozhatják Izraelt, mert ismét csalfa reményeket ébresztenek az ara­­bokban. Párizst mindez nem érdekli. Az ara­­boknak van­­kőolajuk, van so­k pénzük, van kartelljük, tudnak zsarolni — ez az arab diktátorok korszaka, őket kell szeretni. Az izraeli , hadifoglyok említése csak az erkölcsi bizonyítvány szépítésére szolgál. Daladier utódai készségesen kiszolgálják a 70-es évek diktátorait. Furcsa véletlen, hogy ismét a zsidó nép ellenségeivel jön létre a francia kapcsolat. Írta: ARAD GIDEON MICHEL JOBERT ־­ Mirage a sejkek részére BRÜDERSOHN Gi­vat kötöt:áru־ gyár KÜLÖNLEGES ALKALOM! Exportfeleslegből eladó ! NŐI RUNÓK ÉS KOSZTÜMÖK minden méretben, jersey-, gyapjú- és diolenből.­­ Elsőrendű minőség, kitűnő varrás: Avenby 76 y- Tel-Aviv (1• emelet) 1 Nyitva 9—18-ig, megszakítás nélkül (pénteken zárva). Ne szalassza el az alkalmat! *AAA*AAAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA»»AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA»»»» 1974. II. 1 ül KELET 3 PREMIERE DURRA musikalisch-satirischen Programm in deutsch FRÉDI m seinem neuen, aktuellen, -SCHWAMM DRÜBER! Musikalische Begleitung: KURT MAAS — KJTCHIKO Freitag. 8. 2. — Bet Katz, Kirjat Bialik, 8.00 Uhr ahds. Samstag, 9. 2. — ZOA-Haus, Te!-Aviv, 2 Vorst: 5.30 — 8.00 Uhr abds. Karten: ״Union”, Dizengoff 118. Samstag, 16. 2. — Betenu. Haifa, 2 Vorst.: 5.30 - 8.00 Uhr abds. Karten: ״Nova”, Herzl 32-34, Tel. C55272. Samstag, 23. 2. — Bet Hataibut, Ramat-Gan. (Jahalom 6) 2 Vorst.: 5.30 — 8.00 Uhr abds. Karten: Bet Hahistadrut, Jahalom C, Zimmer 5 und Kartenbucros ........■*•יי*■• _NOVA — BERGER «״יי״"״״,»------•*ja.

Next