Uj Kelet, 1974. február (55. évfolyam, 7770-7793. szám)
1974-02-01 / 7770. szám
IZRÁEL hétköznapok Botrány a városi tanácsok körül Négyévenként megismétlődik a koalíciós alkudozás a városi tanácsok öszszeállításánál is. Sajnos, 26-ik esztendeje már, hogy ezek a koalíciós alkudozások úgyszólván szégyenfoltjai politikai életünknek és 26 éve hangzik különböző irányokból a követelés, hogy törvényes módon kell véget vetni ennek aközbotránynak. A törvényes intézkedés azonban késik. A decemberben lezajlott községi választások előtt sem sikerült keresztül vinni a Kneszetben a polgármesterek személyimegválasztásáról intézkedő törvényt, amely egyszer s mindenkorra véget vetne az esztétikusnak egyáltalán nem nevezhető városházi alkudozásoknak. Nem kétséges, hogy a Kneszet a népakaratot tagadta meg, amikor újra és újba -halasztotta ennek a törvényjavaslatnak megszavazását. A Kneszet természetesen nem tehet róla, mert ez az intézmény nem automatikusan működő fóruma politikai életünknek, hanem a pártok irányítása alatt áll, amelyetknek nagy bűne, hogy nem tudtak rendet teremteni a városházákban. Holott megvolt a lehetőség rá éppen az elmúlt ülésszakban. Ismételten elővették a régi törvényjavaslatot, amelynek révén el lehet érni, hogy a lakosság a polgármestert külön válassza meg, függetlenül a pártok listáitól. Nem foglalkozhatunk most azzal, hogy melyik párt milyen érvekkel és okokból halogattaa javaslat megszavazását, megelégszünk annak leszögezésével, hogy mindkét nagy párt, a Máárách és a Gáohál ( akkor még nem létezett a Likud) egyaránt bűnös benne. Hogy mennyire megtagadták a választók akaratát, az bizonyítja, hogy december 31-én úgyszólván minden helyhatóságban a polgárok személyekre szavaztak, nem pedig listákra. Tel-Avivban megbuktatták a város sikeresnek mondható polgármesterét, Jehosua Rabinovicsot és a közéletben ismeretlen Slomo Lábát tart, tábornokot állították helyébe. Haifán és Jeruzsálemben ezzel szemben, a Máárád jelöltjeit juttatták igen jelentős többséghez. Más városokban is úgy vélte a polgár, hogy nem érdekli a polgármester-jelölt pártigazolványa és aszerint szavazott, ahogyan a város, vagy a község szempontjából azt helyesnek vélte. Jókat a Munkapárttal való évtizedes szövetségtől, szembeszálltak pártjuk központjával is és nem voltak hajlandók már a Likuddal megkötött megállapodásukat felbontani. Nem csak arról van itt szó, hogy Rothschild polgármester marad-e Bát-Jámban, vagy sem, hanem arról, hogy felrúgják a politikai tisztesség által megkövetelt demokratikus elvet, amelynek értelmében mindig a többség határozza meg, hogy melyik párt, vagy személy kerüljön vezető pozícióba egy közület keretében. Ha a törvényes rendezés nem történhetett meg, amelyért természetesen pártjainak felelősek, legalább pártközi megállapodás révén kellett volna biztosítani a nép akaratának érvényesülését. A bát-jámi botránynak következményei vannak más városi tanácsokban is, s egyes helyeken igen nagy változások következhetnek be, ha a Máárád valóban beváltja fenyegetését és bosszút áll a bát-jámi fordulatért. Ha a Bné-Brákban nemrég létrejött megállapodás érvényben marad, akkor a Vallásos Nemzeti Párt elveszti a polgármesteri méltóságát és a városi tanács irányítását. Mind a két párt részéről hangoztatják, hogy 35 városra és községre vonatkozik ez a megegyezés, amely most Bát- Sámban a lázadó vallásos fiatalok miatt felborult. Mindennek csak egy tanulsága van, éspedig az, hogy az új Kneszetnek feltétlenül meg kell szavaznia a polgármesterek személyi megválasztásáról intézkedő törvényjavaslatot. A csúnya jelenségek, amelyek a helyi tanácsok létrejötte körül megnyilatkoznak, végülis tanulságul kell, hogy szolgáljanak a nagy pártok számára. Állapodjanak meg egymás között arról, hogy a következő választásokon külön választanak polgármestert és külön városi tanácsot, mert csak így lehet véget vetni ennek az ízléstelen és tisztességtelen alkudozásnak. Ilyen körülmények között politikai pártjainknak az volna az erkölcsi kötelessége, hogy tiszteletben tartsák a polgár akaratát. Ha már ■nem rendezték a problémát törvényesen, fogadják el megoldásnak azt, amit a polgár akart és azt a listavezetőt válasszák meg polgármesternek, akinek pártja a legtöbb szavazatot, azaz a helyhatósági tanácsban a legtöbb mandátumot kapta. Ezzel szemben az történik, hogy a pártok politikai megállapodásokat kötnek, amelyek igen sok esetben ellentétes szándékúak a helyi hatóság akaratával. A Maárách és a Vallásos Nemzeti Párt vezetnek az ilyen megállapodások terén. Igaz viszont, hogy Pinchasz Fiton choloni polgármester, a Máárách municipals ügyeinek egyik szakértője, tisztességes érvvel magyarázta a párt lépéseit. Azt mondotta, hogy a Máárách álláspontja szerint a legtöbb szavazatot elnyerő párt listavezetőjét kell megválasztani és a Vallásos Nemzeti Párttal ■történő megállapodás keretében is ez történik: ahol a vallásos párt kapta a legtöbb szavazatot, ott a Máárádi koalíció segítségével a vallásosok listavezetőjét segíti a pogármesteri székbe és megfordítva, ahol a Máárách kapta a legtöbb szavazatot, de nem abszolút többséget, a Vallásos Nemzeti Párt tanácsosai egészítik ki a mandátumszámot, úgy hogy a Máárách jelöltje kapja meg a polgármesteri tisztséget. Kétségtelen, hogy ez az álláspont heves és legalábbis szépség-flastromot rak a csúnya kénre, amely a városházi koalíciós tárgyalások körül kialakult. A baj csak ott van, hogy törvényes intézkedés hiányában visszaélések történhetnek helyi potentátorok részéről, akik jogos, vagy jogtalan érdekektől vezettetve hátat fordítanak ennek a tisztességes álláspontnak. Ez történt Bát-Jámban, ahol ■R״'hschild polgármester pártja, a Máárád nem kapott ugyan abszolút többséget, de elnyerte a szavazatoknak valamivel több mint 45 százalékát és a 21 tanácsosból 10-et kapott meg. A Likud, amely a második helyet foglalja el. 9 tanácsosi székkel volt kénytelen megelégedni. Nyilvánvaló tehát, hogy a város lakosságának a többsége arra, hogy Rothschild fővárl folytassa munkáját a városházán. A Maárách és a Vallásos Nemzeti Párt közötti megállapodás értelmében a vallásosoknak csatlakozni kellett volna a Máárádhoz, hogy ezzel biztosítsák a szavazat többséget Rothschildnak a városi tanácsban. Csakhogy a Vallásos Nemzeti Párt helyi potentátjai, akik Bát-Jámban a párt ,,fiataljainak“ befolyása alatt állanak, megtagadták az engedelmességet és két tanácsosuk a Likud kisebbségben maradt polgármester,■e'ö'ttét támogatta. Ilyen formán ellenzékbe szorították Rothschilds, ami által nyilván meghamisították Bát-Jám lakossága 45 százalékának akaratát. Ezek a fiatal radikális vallásosok, akik el akarják távolítani pártSokan nem értik, hogy miért fél olyan rettenetesen a Kreml Alexander Szolzsenyicintől, hiszen egy védtelen, beteg íróember áll szemben a világ legborzalmasabb elnyomó szervezetével. Mit árthat tulajdonképpen Szolzsenyicin, vagy Andrej Szaharov professzor Brezsnyev és társai hatalmának? Akik felteszik ezt a kérdést, azok nincsenek tisztában azzal, hogy Szolzsenyicin és a többiek annak a fegyvernek a birtokában vannak, amitől a szovjet a világon mindennél jobban fél. Ezt úgy hívják, hogy az ember természetes tiltakozása a szolgaság, az elnyomás ellen. Az amerikaiak ellen vannak a kommunistáknak fegyvereik. Az atommal szemben atomot, a repülőgépekkel szemben repülőgépeket lehet állítani. Nagyhatalmak lehetnek akár halálos ellenségek, kereshetnek valamilyen megegyezést az együttéléshez, közös alapjuk minden esetben van. Mind a ketten a hatalomra, nem utolsósorban a fegyverek hafálujára épülnek. A szovjet persze évtizedek óta meg van győződve arról, hogy van a birtokában fegyver a szabadságvágy ellen is. Alkalmazza is ezt a fegyvert öt és fél évtizede. A gyilkosságok, a kényszermunkatáborok, a kínzások fegyverét. Alexander Szolzsenyicin azok közül való, aki megjárta hosszú éveken át ezeknek a kényszermunkatáboroknak a borzalmait még a sztálini időkben és írói működésének nagy része is ezeknek a borzalmaknak az ecsetelésében merül ki. Fizikailag persze a Kremlnek módjában áll újból kényszermunkatáborba, vagy börtönbe zárni Szolzsenyicint és semmi biztosíték nincs arra, hogy ezt a jövőben, akár a legközelebbi jövőben, nem fogják megtenni. Ha Szolzsenyicin ez idő szerint még szabadlébon van, azt nem annak köszönheti, hogy a Kremlben egyszerre humanistákká lettek, hanem csak annak, hogy nincsenek mennyőződve ennek a lenesnek a célszerűségéről és hasznosságáról. Érzésük szerint Szolzsnycin újbóli börtönbe zárása sok tekintetben a nemzetközi közvélemény számára azt a hatást keltené, amit ők el szeretnének kerülni. Azon kisól talán az is eszükbe jutott, hogy' u״ vanakkor van valamelyik kényszermimk״ táborban már egy másik Szolzsenyicin, akinek fejében már készen áll egy másik könyv, amely sokkal inkább vádirat, mint regény. És ők nem tudják, ki az, hogy megakadályozhassák a kiszabadulását. Különös és egy zsarnoki rendszerre annyira jellemző az a kampány, amely ma Oroszországban Szolzsenyicinnek a kényszermunkatáborokról szóló könye ellen folyik. A könyv, mint ismeretes, nem jelent meg a Szovjetunióban. Külföldre csempészve jelent meg. Ennek ellenére Szolzsenyicin és családja tő- írta: KÁRMEL JOCHÁNÁN mesével kapja a fenyegető leveleket és fenyegető telefonhívásokat. Olyan emberektől, akik ezt a könyvet nyilván soha nem olvasták, és valószínűleg nem is fogják olvasni. Moszkvában nincs nyilvános telefonkönyv. Ez kapitalista luxus. Ennek ellenére a névtelen fenyegetődzők, akik például mint sirásók ajánlják fel a szolgálataikat az írónak, pontosan tudják, hogy melyik számra kell telefonálni. Azt hiszem, igazán nem nehéz kilátni, hogy honnan. Valaki, úgy látszik, azt hiszi a titkosrendőrség vezetői közül, hogy Szolzsenyicint ezen a módon el lehet hallgattatni. Nem hiszem, hogy sok sikerük lesz egy olyan embernél, aki már megjárta az összes poklokat. Vannak, akik azon is csodálkoznak, hogy miért zavarják annyira Szolzsenyicin leleplezései a koncentrációs táborokról Brezsnyevet és társait. Hiszen sok titkot és újdonságot ezek a könyvek nem árulnak el. Ezeknek a táboroknak a létét, és hogy ott borzalmak történtek, több, mint tizenöt esztendővel ezelőtt Chruscsov is bevallotta. Mi tehát jelenleg az olyan nagyon veszélyes ebben a könyvben a számukra? Először is az időzítés nagyon nem jó nekik. A farkas jelenleg báránybőrben járkál a világban és nagyon nem kellemes számakra, ha ez a világ arra emlékezik, hogy milyen is az igazi arculatuk. A ״ hétente“ a Kreml szemében fegyver a Nyugat szellemi ellenállásának megtörésére is, és ezen a téren Szolzsenyicin új könyvének a megjelenése akadálya a számukra. De nem ez a legfontosabb. A Kremlben azért olyan nagyon idegesek, mert nem a múltjukat, hanem a jelent hánytorgatják fel ezek a könyvek és Szolzsenyicin a könyvében egyáltalán nem hagy semmi kétséget egy tekintetben: meg van a legteljesebb mértékben győződve arról, hogy a mai Oroszország lényegében nem különbözik a sztálini idők Oroszországától. Lehetséges, hogy e percben talán kevesebb ember tartózkodik a kényszermunkatáborokban, mint Sztálin idejében. Persze ez sem biztos. Lehet, hogy az állapotok ott valamivel jobbak. Ez még nem mond sokat. Én magam is voltam három évig kommunista kényszermunkatáborban. Voltak ott nehezebb és könnyebb időszakok. A relatív legjobb hónapokat sem kívánom, csak olyan emberek számára, akik még ma is hisznek a humanista szovjet szocializmusban. De itt, Izraelben is élnek szép számmal már olyan emberek, akik cionista vagy más okok miatt az utóbbi években lakat alatt voltak a Szovjetunióiban és mind azt tanúsítják, hogy ezek az intézmények a mai napig is jobban hasonlítanak a ״ Pillangóban megírt Ördögszigethez, mint egy szabad világban levő büntetőintézethez. Sőt attól tartok, Cayenne-ben még meg fognak sértődni az összehasonlításért. A titkosrendőrség mindenhatósága és a kényszermunkatáborok ugyanis nem melléktermékes rendszernek, hanem a lényege, amely nélkül a rendszer nem létezhet. Ezért félnek jobban, mint a tűztől mindenkitől, aki éppen ezt a pontot érinti. Azt hiszem, hogy ha Szolzsenyicin a könyvében Brezsnyevet személyesen támadta volna, az kevésbé aggasztaná őket, mint hogy rendszerük legféltettebb titkáról, a szent rémuralom módszertanáról irt. KÜLÖNVÉLEMÉNY VAN OKUK FÉLNI... Az események margójára A FRANCIA KAPCSOLAT Edward Spears tábornok, az e héten elhunyt élesen anticionista — angol tábornok, így jellemezte Charles de Gaullet, a ״ Szabad Franciák“ vezérét, akit ő mentett ki Pétain Quisling birodalmából: ״ Jellegzetes francia, öntelt, önfejű és megbízhatatlan“. Charles de Gaulle utódja, Georges Pompidou és a vezetése alatt álló kormány mindent megtesz, hogy rászolgáljon a francia jellemnek erre a leírására. Küzdelmet folytat mindenki ellen, hogy fokozza a francia jólétet és megkísérelje befolyása terjesztését. Nem áll útjában semmiféle ígéret, szerződés, vagy baráti megállapodás. Ebben a hónapban már megszegte a nyugat-európai államok ürnnepélyes megállapodását egységes deviza-árfolyam rendszer fenntartásáról és szabaddá tette a frank kurzusát, mert úgy hiszi, hogy így többet exportálhat és többet kereshet. Ezzel Párizs ismét bebizonyította, hogy a közös piacot csupán saját szőkébb érdekeit szolgáló eszköznek tekinti és amikor ezt jónak látja, megszegi az egyezményeket. A frank egyoldalú leértékelése ugyanis kétségessé teszi az egységes vámrendszer fennmaradását. Csak azért említjük a Közöspiacot, mert ismeretes, hogy Charles de Gaulle kizárta a Közöspiacból Angliát, amely a világháborúban és utána nagy áldozatokat hozott Franciaország és De Gaulle megmentéséért. Csak azért említjük a devizakérdést, mert De Gaulle, úgymint utódja, az amerikai hadsereg által felszabadított és az amerikai segéllyel újjáépített Párizsból, könyörtelen harcot folytatott az amerikai dollár ellen, azt követelve, hogy ne az amerikai valuta, hanem az arany legyen a rögzített nemzetközi devizarendszer alapja. Most Párizs sietett a kötött devizamegállapodás felrúgásával. Ugyancsak ebben a hónapban Franciaország erőfeszítést tett, hogy elgáncsolja a Nixon elnök által Washingtonba egybehívott petróleum konferenciát, amelyen a legnagyobb petróleumfogyasztók, a vezető ipari államok egységes állásfoglalását kívánják létrehozni, az arab petróleum-zsarolással szemben. Pompidou, aki már három év előtt eladta az Izráelnek már korábban eladott és Izrael által kifizetett Mirage harcigépeket Izráel ádáz ellenségének, Moammer Gádáfi ezredesnek, hogy biztosítsa líbiai kőolaj szállítását, most is sietett, hogy külön kösse meg az üzletet az arabokkal, mitsem törődve európai szövetségeseivel és örömmel törve borsot az amerikaiak orra alá. Michel Jobert, a szikár francia külügyminiszter, Szaudiába és Kuweitbe repült, hogy megkösse az üzletet: Mirageok és AMX tankok, Crotale és Malta rakéták és a francia ipar egyéb termékei, a hozzávaló szakértőkkel együtt a kőolajért. Még nem jött létre a Fejszál királlyal megtárgyalt 20 éves szerződés, melynek keretében a szaúdi milliárdos az amerikaiak által feltárt kőolaj fejében nem csak modern légihaderőt, flottát, hadseregfelszerelést, bázisokat, radar- és rakétahálózatot akar vásárolni, hanem urániumdúsító üzemet is, nyilván atombombák előállítására. Záki Jámáni sejk, Szaudia kőolajtermelési minisztere, aki Amerikában szerzett mérnöki diplomát és megtanulta a business elveit, meggyőzte az arabokat arról, hogy kartellbe tömörülve diktálhatják az árakat és fantasztikus összegeket kereshetnek, amelyekért jóformán mindent a világon megvásárolhatnak. Az arab petróleum-kartell kimutatta erejét és a müncheni megállapodást aláíró Daladier utódai siettek, hogy alázatos hódolattal nyerjék meg az új olajdiktátor sejkek kegyeit. Nem babra megy a játék, milliárdokról van szó. Akis Kuweitben például közölték Jobert külügyminiszterrel, hogy hét milliárd frankot tettek félre fegyvervásárlásra, abból a feleslegből, amely Egyiptom és Szíria, valamint a palesztinai terroristák bőséges támogatása és valamennyi sejknek új Cadillac autókkal való ellátása után fennmaradt. Kuweit egyelőre 16 új Miragót rendelt Jobertnél, néhány tucat tankot és szó van egykét raj további harcigép beszerzéséről a 650 ezer lakosú ״ nagyhatalom“ számára. Franciaország persze nem az egyetlen állam, amely hajlandó aggasztó méreti fegyverszállítmányokat küldeni az araboknak, akik a számla jó részét készpénzben, azaz ,,Eurodollárban“ fizetik ki. Ari״a is szállít Szaudiának, Babneal államminiszter csak nemrég kilincselte végig a Perzsa öböl netróleumsejkségeit, és ő is fegyvert kínált kőolajért, valamint minden más exnorfcikkért, amely lendíthet Anglia kétségbeejtő külkereskedelmi mérlegén. Az angolok mégis óvatos nyelvezetbe öltik az arabok által megkövetelt nyilatkozatokat közelkeleti politikájukról. Nem így Miebel Jobert, aki e héten Damaszkusziban tett kísérletet az egykori francia impérium gyarmati kapcsolatainak felújítására, nem érte be azzal, hogy Izrael-ellenes nyilatkozattal kedveskedjen Cháfez Aszad tábornok kormányának. Szíriának nincs kőolaja, itt politikai portékáról van szó. A francia külügyminiszter abban a pillanatban érkezett Damaszkuszba, amikor Washington, Moszkva és Kairó egyaránt kapacitálja a szíriai kormányt csak'0-e’v31'osztási egyezmény megkötésére és a genfi konferencián való részvételre. Michel Jober megmagyarázta Ászáénak, hogy nem jó számára az Izrael-barát Kissinger közvetítése és'nem biz'hat Moszkvabál',amely Egyiptomot is kihasználja világpolitikai célkitűzéseire. Szíriának független és pártatlan, ismerten arabbarát hatalom támogatására van szüksége, hogy visszaszerezze területeit a zsidóktól. A sok beszéd rövid értelme: a franciák a szíriai paripán kívánnak belovagolni a genfi konferenciára, amelyből a két világ hatalom kihagyta őket. Mialatt Jobert erről tárgyalt Damaszkuszban, a francia nagykövet Kairóban Szadat elnököt kereste fel, hogy a francia kapcsolat előnyeire hívja fel szgyelmét. Amennyiben a két érdekelt arab állam együttesen követeli Franciaország bevonását a konferenciába, úgy a két világhatalom közötti egyensúly helyett háromszög keletkezne, tehát egyrészt arabbarát túlsúly jönne létre, másrészt megszűnne az orosz—amerikai öszszejátszás lehetősége. ן■ Michel Jobert külügyminisztert és főnökét, George Pompidout egyáltalán nem zavarja az a lehetőség, hogy ármányaik késleltetik és akadályozhatják a közelkeleti viszály rendezését, vagy veszélybe hozhatják Izraelt, mert ismét csalfa reményeket ébresztenek az arabokban. Párizst mindez nem érdekli. Az araboknak vankőolajuk, van sok pénzük, van kartelljük, tudnak zsarolni — ez az arab diktátorok korszaka, őket kell szeretni. Az izraeli , hadifoglyok említése csak az erkölcsi bizonyítvány szépítésére szolgál. Daladier utódai készségesen kiszolgálják a 70-es évek diktátorait. Furcsa véletlen, hogy ismét a zsidó nép ellenségeivel jön létre a francia kapcsolat. Írta: ARAD GIDEON MICHEL JOBERT ־ Mirage a sejkek részére BRÜDERSOHN Givat kötöt:áru־ gyár KÜLÖNLEGES ALKALOM! Exportfeleslegből eladó ! NŐI RUNÓK ÉS KOSZTÜMÖK minden méretben, jersey-, gyapjú- és diolenből. Elsőrendű minőség, kitűnő varrás: Avenby 76 y- Tel-Aviv (1• emelet) 1 Nyitva 9—18-ig, megszakítás nélkül (pénteken zárva). Ne szalassza el az alkalmat! *AAA*AAAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA»»AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA»»»» 1974. II. 1 ül KELET 3 PREMIERE DURRA musikalisch-satirischen Programm in deutsch FRÉDI m seinem neuen, aktuellen, -SCHWAMM DRÜBER! Musikalische Begleitung: KURT MAAS — KJTCHIKO Freitag. 8. 2. — Bet Katz, Kirjat Bialik, 8.00 Uhr ahds. Samstag, 9. 2. — ZOA-Haus, Te!-Aviv, 2 Vorst: 5.30 — 8.00 Uhr abds. Karten: ״Union”, Dizengoff 118. Samstag, 16. 2. — Betenu. Haifa, 2 Vorst.: 5.30 - 8.00 Uhr abds. Karten: ״Nova”, Herzl 32-34, Tel. C55272. Samstag, 23. 2. — Bet Hataibut, Ramat-Gan. (Jahalom 6) 2 Vorst.: 5.30 — 8.00 Uhr abds. Karten: Bet Hahistadrut, Jahalom C, Zimmer 5 und Kartenbucros ........■*•יי*■• _NOVA — BERGER «״יי״"״״,»------•*ja.