Új Könyvek, 1966 (3. évfolyam, 1-13. szám)
1966 / 11. szám
király kegyeibe férkőzik. Lajos a francia történelem érdekes alakja, hideg, számító, ravasz és nagyon eszes. Gondolkodása sok tekintetben meghaladja korát. Ügyes politikus, aki hat tartományt szerzett országának, megfékezte a feudalizmust és megszilárdította hatalmát. Harcra készülődik nagy ellenfele, burgundiai Károly ellen. A háború okozója a szép, fiatal Croy grófnő, akit Károly méltatlan házasságba akar kényszeríteni. A lány megszökik a hercegi udvarból és Lajostól kér menedéket. Látszólag meg is kapja, de mivel jelenléte a királynak kényelmetlen, a németalföldi herceg-püspökhöz küldi. Kísérője Durward, sok kaland és veszély közepette őrzi útját. Már úgy látszik, hogy végre nyugalmasabb élet következik, de a püspöki udvarban lázadás tör ki. Menekülés közben öszszetalálkoznak Lajos és Károly seregével, akik egy időre békét kötnek, hogy a közös ellenség, az „Ardennesi Vadkan” ellen harcoljanak. A lány szökéséért kegyelmet kér a hercegtől és felajánlja egész vagyonát a kényszerházasságtól való menekülésért. A két uralkodó a házasság mellett dönt, és annak adják a lányt a lovagok közül, aki megöli a közös ellenfelet. A harcból Durward kerül ki győztesen, helytállásáért, becsületességéért megkapja a már régóta szeretett grófnő kezét. A szereplők a romantikus ábrázolásmód követelményei szerint rendkívüli emberek, kiváló katonák és hősök. A cselekmény kiapadhatatlan, a jelenetek gyorsan váltakoznak, a párbeszédek frissek és életszerűek. Az író nem ragaszkodik a történelmi hűséghez. Jellemábrázolásai, főképp a női szereplőknél, eléggé egysíkúak. Ennek ellenére szórakoztató, élvezetes olvasmány. Főként a kalandregényt kedvelő olvasók körében érdeklődésre tarthat számot. Minden közművelődésügyi könyvtárban törzsanyag. 22