Új Könyvpiac, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2006-09-01 / 9. szám

Tandori Dezső olvas(a)ta Kosztolányi - Heidegger Kosztolányi Dezső: Szabadkikötő • Osiris Kiadó • 488 oldal, 4200 Ft Kiáltóbb ellentétet csak keresni is nehéz, mint e két halhatatlan Mesteré. Ha a paradi­csommadár erényeit a pápaszemes kőtorduló hibáival vetem össze, vagy fordítva, végképp elkeserítő a kép. Főmedvém, Dömi mondása jut eszembe, Rilkét idézte: ,,Wir sind nicht einig.” - „Nem vagyunk egyek.” Medvém: „Nem vagyunk egyek? Én vagyok, én nem eszek!” - Ellenben Kosztolányi is, Heidegger is kinek-kinek mindennapi eledele. Kosztolányi a közkeletűbb, közhasznúbb. (Mit jelent e szó?) Az Osirisnél Szabadkikötő címmel megjelent újabb, sokadik, kiváló Réz-válogatás (Réz Pált ez a mennyekbe me­­neszti, önmagában, s ha kell, teszem én!) - igen, újra azt bizonyítja, legrosszabb óráink­ra is van (Maigret felügyelő, Dosztojevszkij, kinek épp ki mellett) társunk. Az a Kosztolá­nyi, aki nagyon is korának jegyeit hordja, persze. A legnagyobbak közül a nekünk ma nem mindenben legizgalmasabbakat elemzi, vagy ha mégis, Rilkére nem így nézünk. De isteni csuda, ahogy Gorkijról ír, Dosztojevsz­kij (ismétlés), Tolsztoj megkerülhetetlen így, ahogy ő ismerteti őket. Ki mikor kiről és mi­ről ír? Kafka nem került látszöge végére, de a kor- és helytársak is csak humoristának látták a Hipertragikus prózaírót Prágában. Van Yeats, van Thomas Mann (na ja), van Bunyin, Jammes, Csehov, középérdekkel Hauptmann, Pirandello, filozófiailag Barbusse - nincs Heidegger! -, nincs Eliot (Halász Gábornál keressük), de hát van Strindberg, s milyen re­meklés, van Maupassant (nincs Flaubert), van Zola, Schopenhauer (nincsenek a 19. Századi németek: Storm, Meyer, Fontane stb.) van Ibsen. Aki van, ami van, legmaga­sabb színvonal, máig sem fakuló érdekesség. Mondom, kicsit paradicsommadaras, de rosszabb vádat soha, meg igazságtalan is va­gyok. Babits elemzései mélyebbek, Koszto­lányi részéről Esti Kornél sem enged semmi­féle medve­ nehézkességet. Csupa igazi vil­lámfény, persze, a parádé. S nincs, hogy csak úgy „flangáltatnák” a nagyokat, mint a mai elüzletiesedő könyvekről-írás­iparban, tévé­ben stb. sokszor. Kosztolányi a mi csodánk - csak az változik gyakran, hogy „micsodánk” is. Kosztolányi ugyanúgy nem kelti fel érdek­lődésünket a fiozófia iránt, ahogy Martin Heidegger, a 20. sz. egyik alapfilozófusa ol­vastán sem iratkoznánk szépirodalmi köl­csönkönyvtárba. Heidegger joggal kenyere a szaktudósoknak, művei szépen fogynak, az Osiris a Lét és idő, A metafizika alapfogalmai stb. után bátran adhatta ki a fenséges soroza­tot kiteljesítő művet (Rejtekutak, 2006, kb. 340 old.), lesz közönsége. Van, amit már újra kell kiadni, olyan nagy az érdeklődés. Ma­gam is áhítoztam Heidegger műveire, amikor még „tiltva volt az egzisztencializmus”. Csak ám a fiozófia olyasmi, mint hogy a svédasz­talon egy nagy halmaz narancs, osztriga, cu­­pákos vorgyelán stb. irtó izgi, de a halmazel­mélet már az első ködös képzetek kiélése után nem. Heideggerrel is így lesz a naiv ér­deklődő, aligha jut el általa egzisztencialista mulatókba (Párizs, 1945 után, Koppenhága, 1960 táján), ahol csak úgy szól a dzsessz, de szívfacsaró fúvósokon. Heidegger irodalom­szemlélete, ismétlem, szigorúan a szaktudó­sé. Nekem az elméletibb (fogalmi) filozofálá­sa többet ad, mint ahol Rilkéről beszél, vagy hogy mire valók a költők. Egyáltalán, a filo­zófus-nagymesterünk azért példaszerű, mert vízválasztó. És művének létével alapkérdése­ket tesz fel. Időről, életről-halálról, magány­ról stb. elemi igazságokat mond. Még azon a madárnyelven is, amivé a fogalmibb német magyarul a legkiválóbb fordítók és szerkesz­tők nyomán is válik. De ezt Nemes Nagy Ág­nes elmagyarázta már „fiacskámnak” (ne­kem): nem megy át jól a német elvontság ma­gyarra, nincsenek rá... nem is szavaink, szer­kesztési lehetőségeink. Az elhatározottságok vonatkozásai még csak mennek, a feltárult je­lenvalóság (az elhatározottságban) legföljebb felkelti hétköznapi kifejezőkedvünket (ld. Karinthy, 1-2-3-4-5-6-7... hogy a fene egye meg, már megint nem tudom kibogozni a ci­pőfűzőmet, heeej, pedig de szá­mol­nék!!!), ergo az így Nem Gondolkodhatsz Tovább nagy filozófiai értelmét adja Heidegger, kér­déssel, felszólítással, a világban-benne-lét nyilvánosan használhatóbb, mint a „franc egye meg, megint mit tett körülöttem” neme­sen egyszerű szava. A szituáció fundamentu­ma az elhatározottságban rejtve... rejelve... Hogy is mondjam... nehéz dolgok. De nem kiserdei irodalmi estre, szigetre, performanszra mentünk, mikor Heideggert veszünk kezünkbe. A metafizika alapfogal­mai olyan munka, hogy egyetlen értelmiségi polcáról sem hiányozhat, s még lámaepoltás előtt is szívvel olvasgatható, laikusoknak is élmény. Megigézettségünk az idő (háromszo­ros!) horizontjától pl.­­ nem olyan vad, vízen túli, mint ahogy hangzik. Egyáltalán, minél jobban beleássuk magunkat Heideggerbe, an­nál jobban fog menni a dolog. A magányról szívszorítót olvashatunk. Fo­­galmian, jó. De különben olvassunk Beckettet, urambocsá Tandorit, Martin du Gard-t. Filozófusnak a magyarul szép fordí­tások (és rút nehézségeik, hja, ez az élet!) ré­vén meghonosult Heideggert én centire be­gyűjtöttem. És kifogásaim, ritka formán, igen közkeletűen magasrendűek, íme: Észrevevés, eszköziség. A „képes”. Az „önmaga előrehajlása”. Mind elmondható másképp is. Ahogyan autóval, biciklivel etc. is el lehet jutni Kis-Döghegyről Nagy- Döghegyre. Útközben másokat lehet meglá­togatni emerre, másokat amarra tartva. A pultnál sokfélét lehet rendelni. Lehet vegetáriánusnak lenni, így lehet a világot is filozófusként nézni. S akkor „ilyen” az opti­ka. Ilyenek a bemérő műszerek. Elvontak. A filozófia semmivel sem idegenebb a lelkünk­től, mint a reálgondolkodás. Ahogy lovat fo­gadni is lehet az etetős tippadók révén, a kö­zönség (társaink) lesésével, autórendszá­munk alapján, vagy néha-néha az ég kegyé­ből, megszenvedett sejtelmeinkből, misztiká­ból. Misztikus dolog, hogy a filozófia, a - sze­rintem - mateknál alig absztraktabb valami, életünk természetes igényéből kerülhet ke­zünkbe. Olyan, mint az imamalom. Olyan. Mint hitetlennek a „jajistenem”. Egy-egy borzasztó pillanatunkban, mikor (hagyjuk a bulvárt, hagyjuk a gaz és önző szépírókat, de hagyjuk még a gazdasági és politika zsurnálelemzőit is, kik filozófusnak látszaná­nak­, igen, mikor tehát, mint Nemes Nagy mondja: „Istenem... én nem hiszek te benned, csak nincs kivel szót váltanom...” S a kegye­lem az: „imádkozom”. A filozófia is kegye­lem. ■ FOTÓ: HERZKA PRODUKCIÓ Új Könyvpiac 2006. szeptember 27

Next