Új Könyvpiac, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2006-09-01 / 9. szám
Tandori Dezső olvas(a)ta Kosztolányi - Heidegger Kosztolányi Dezső: Szabadkikötő • Osiris Kiadó • 488 oldal, 4200 Ft Kiáltóbb ellentétet csak keresni is nehéz, mint e két halhatatlan Mesteré. Ha a paradicsommadár erényeit a pápaszemes kőtorduló hibáival vetem össze, vagy fordítva, végképp elkeserítő a kép. Főmedvém, Dömi mondása jut eszembe, Rilkét idézte: ,,Wir sind nicht einig.” - „Nem vagyunk egyek.” Medvém: „Nem vagyunk egyek? Én vagyok, én nem eszek!” - Ellenben Kosztolányi is, Heidegger is kinek-kinek mindennapi eledele. Kosztolányi a közkeletűbb, közhasznúbb. (Mit jelent e szó?) Az Osirisnél Szabadkikötő címmel megjelent újabb, sokadik, kiváló Réz-válogatás (Réz Pált ez a mennyekbe meneszti, önmagában, s ha kell, teszem én!) - igen, újra azt bizonyítja, legrosszabb óráinkra is van (Maigret felügyelő, Dosztojevszkij, kinek épp ki mellett) társunk. Az a Kosztolányi, aki nagyon is korának jegyeit hordja, persze. A legnagyobbak közül a nekünk ma nem mindenben legizgalmasabbakat elemzi, vagy ha mégis, Rilkére nem így nézünk. De isteni csuda, ahogy Gorkijról ír, Dosztojevszkij (ismétlés), Tolsztoj megkerülhetetlen így, ahogy ő ismerteti őket. Ki mikor kiről és miről ír? Kafka nem került látszöge végére, de a kor- és helytársak is csak humoristának látták a Hipertragikus prózaírót Prágában. Van Yeats, van Thomas Mann (na ja), van Bunyin, Jammes, Csehov, középérdekkel Hauptmann, Pirandello, filozófiailag Barbusse - nincs Heidegger! -, nincs Eliot (Halász Gábornál keressük), de hát van Strindberg, s milyen remeklés, van Maupassant (nincs Flaubert), van Zola, Schopenhauer (nincsenek a 19. Századi németek: Storm, Meyer, Fontane stb.) van Ibsen. Aki van, ami van, legmagasabb színvonal, máig sem fakuló érdekesség. Mondom, kicsit paradicsommadaras, de rosszabb vádat soha, meg igazságtalan is vagyok. Babits elemzései mélyebbek, Kosztolányi részéről Esti Kornél sem enged semmiféle medve nehézkességet. Csupa igazi villámfény, persze, a parádé. S nincs, hogy csak úgy „flangáltatnák” a nagyokat, mint a mai elüzletiesedő könyvekről-írásiparban, tévében stb. sokszor. Kosztolányi a mi csodánk - csak az változik gyakran, hogy „micsodánk” is. Kosztolányi ugyanúgy nem kelti fel érdeklődésünket a fiozófia iránt, ahogy Martin Heidegger, a 20. sz. egyik alapfilozófusa olvastán sem iratkoznánk szépirodalmi kölcsönkönyvtárba. Heidegger joggal kenyere a szaktudósoknak, művei szépen fogynak, az Osiris a Lét és idő, A metafizika alapfogalmai stb. után bátran adhatta ki a fenséges sorozatot kiteljesítő művet (Rejtekutak, 2006, kb. 340 old.), lesz közönsége. Van, amit már újra kell kiadni, olyan nagy az érdeklődés. Magam is áhítoztam Heidegger műveire, amikor még „tiltva volt az egzisztencializmus”. Csak ám a fiozófia olyasmi, mint hogy a svédasztalon egy nagy halmaz narancs, osztriga, cupákos vorgyelán stb. irtó izgi, de a halmazelmélet már az első ködös képzetek kiélése után nem. Heideggerrel is így lesz a naiv érdeklődő, aligha jut el általa egzisztencialista mulatókba (Párizs, 1945 után, Koppenhága, 1960 táján), ahol csak úgy szól a dzsessz, de szívfacsaró fúvósokon. Heidegger irodalomszemlélete, ismétlem, szigorúan a szaktudósé. Nekem az elméletibb (fogalmi) filozofálása többet ad, mint ahol Rilkéről beszél, vagy hogy mire valók a költők. Egyáltalán, a filozófus-nagymesterünk azért példaszerű, mert vízválasztó. És művének létével alapkérdéseket tesz fel. Időről, életről-halálról, magányról stb. elemi igazságokat mond. Még azon a madárnyelven is, amivé a fogalmibb német magyarul a legkiválóbb fordítók és szerkesztők nyomán is válik. De ezt Nemes Nagy Ágnes elmagyarázta már „fiacskámnak” (nekem): nem megy át jól a német elvontság magyarra, nincsenek rá... nem is szavaink, szerkesztési lehetőségeink. Az elhatározottságok vonatkozásai még csak mennek, a feltárult jelenvalóság (az elhatározottságban) legföljebb felkelti hétköznapi kifejezőkedvünket (ld. Karinthy, 1-2-3-4-5-6-7... hogy a fene egye meg, már megint nem tudom kibogozni a cipőfűzőmet, heeej, pedig de számolnék!!!), ergo az így Nem Gondolkodhatsz Tovább nagy filozófiai értelmét adja Heidegger, kérdéssel, felszólítással, a világban-benne-lét nyilvánosan használhatóbb, mint a „franc egye meg, megint mit tett körülöttem” nemesen egyszerű szava. A szituáció fundamentuma az elhatározottságban rejtve... rejelve... Hogy is mondjam... nehéz dolgok. De nem kiserdei irodalmi estre, szigetre, performanszra mentünk, mikor Heideggert veszünk kezünkbe. A metafizika alapfogalmai olyan munka, hogy egyetlen értelmiségi polcáról sem hiányozhat, s még lámaepoltás előtt is szívvel olvasgatható, laikusoknak is élmény. Megigézettségünk az idő (háromszoros!) horizontjától pl. nem olyan vad, vízen túli, mint ahogy hangzik. Egyáltalán, minél jobban beleássuk magunkat Heideggerbe, annál jobban fog menni a dolog. A magányról szívszorítót olvashatunk. Fogalmian, jó. De különben olvassunk Beckettet, urambocsá Tandorit, Martin du Gard-t. Filozófusnak a magyarul szép fordítások (és rút nehézségeik, hja, ez az élet!) révén meghonosult Heideggert én centire begyűjtöttem. És kifogásaim, ritka formán, igen közkeletűen magasrendűek, íme: Észrevevés, eszköziség. A „képes”. Az „önmaga előrehajlása”. Mind elmondható másképp is. Ahogyan autóval, biciklivel etc. is el lehet jutni Kis-Döghegyről Nagy- Döghegyre. Útközben másokat lehet meglátogatni emerre, másokat amarra tartva. A pultnál sokfélét lehet rendelni. Lehet vegetáriánusnak lenni, így lehet a világot is filozófusként nézni. S akkor „ilyen” az optika. Ilyenek a bemérő műszerek. Elvontak. A filozófia semmivel sem idegenebb a lelkünktől, mint a reálgondolkodás. Ahogy lovat fogadni is lehet az etetős tippadók révén, a közönség (társaink) lesésével, autórendszámunk alapján, vagy néha-néha az ég kegyéből, megszenvedett sejtelmeinkből, misztikából. Misztikus dolog, hogy a filozófia, a - szerintem - mateknál alig absztraktabb valami, életünk természetes igényéből kerülhet kezünkbe. Olyan, mint az imamalom. Olyan. Mint hitetlennek a „jajistenem”. Egy-egy borzasztó pillanatunkban, mikor (hagyjuk a bulvárt, hagyjuk a gaz és önző szépírókat, de hagyjuk még a gazdasági és politika zsurnálelemzőit is, kik filozófusnak látszanának, igen, mikor tehát, mint Nemes Nagy mondja: „Istenem... én nem hiszek te benned, csak nincs kivel szót váltanom...” S a kegyelem az: „imádkozom”. A filozófia is kegyelem. ■ FOTÓ: HERZKA PRODUKCIÓ Új Könyvpiac 2006. szeptember 27