Új Látóhatár, 1959 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1959 / 6. szám - FIGYELŐ - Molnár József: Kormos ég – sötét lelkiismeret

gényen kívül csupán két jelentősebb művet sikerült írnia. Az egyik, „A legnagyobb magyar falu", Orosháza mesteri szociográfiája, amely kétség­telenül a legjobb falukutató írások közé tartozik, a másik, az „Egy paraszt­család története", amelyet a háború alatt írt. Ez volt utolsó írása. 1945-ben az irodalmat végképp fölcserélte a politikával és az irodalompolitikával. Az elmúlt tíz évben a „Szakadék" című ifjúkori­­drámájából írott forgató­­könyvén kívül inkább csak Rákosinak tetsző cikkeket, és zsdánovista szelle­mű brosúrákat írt, amelyekben nála tehetségesebb és jellemesebb írótársainak magyarázta miniszteriális fölénnyel, hogyan kell jó szocia­lista realista műveket írni. A forradalomig egyetlen valamirevaló írása sem látott napvilágot. 1956 szeptemberében az írószövetség első szabad választásán szégyenletesen kibukott a szövetség vezetőségéből, ahol éve­kig a legnagyobb hatalom volt. A forradalom napjaiban pedig a legmeg­­vetettebb emberek közé tartozott. Ezt éppúgy nem tudta feledni, mint ifjúkori sérelmét. A „tine minte" új tápot kapott s Darvasban újra meg­mozdult az író. A sérelem és bosszú szelleméből megszületett az új mű, a „Kormos ég" című dráma, amelyet a Nemzeti Színház ez év március 29- én mutatott be igen jó szereposztásban. A dadogó és óvatosan fogalmazó hazai kritikákból már akkor ki lehetett olvasni, hogy a darab csapnivalóan rossz és a közönség méla undorral fogadta. Minthogy Darvas közéleti pályája újból fölfele ível, a Szépirodalmi Könyvkiadó, nem törődve a szín­darab csúfos bukásával, igen ízléses kiállításban nyomtatásban is meg­jelentette. Darvas vesztére. A gondosan kiválasztott, neves színészek já­téka talán itt-ott feledtetni tudta a darab gyengéit, de a nyomtatás mindent elárul. Az első felvonás elején Joó néni, Joó Sándor író édesanyja (aki ter­mészetesen proliasszony a javából) csóválja a fejét: „Azt mondják már akasztanak is" ... „Miért tud állat lenni az ember?" .. . De a fia nem tudja megvigasztalni: „Az eget akartuk megostromolni — mondja keserűen —, de elolvadt a szárnyunkon a viasz, kihullottak a tollaink" ... Joó Sándor alakjában nem nehéz felismerni a szerzőt. Igaz, Joó lelkiismeretesebb és és ingadozóbb is, mint amilyennek Darvast ez elmúlt tíz esztendőben lát­tuk. Dehát szocialista realista dráma ez, hiba volna a valóság naturalista ábrázolását kívánni az írótól. Ezért azt is elhisszük neki, hogy Joó Sán­dor nagy író, noha egy nagy írótól nem ilyen lapos életfilozófiát várnánk: „Én mindig azt láttam, hogy van szegény és van gazdag. Van nyomor és jólét. Ez az ellentét semmilyen szintézisben sem oldódik föl." Ilyen bölcsességeket csak a párt­írók mondanak s nem a „nagy" írók. A da­rabban csak az derül ki Joó Sándorról, hogy mindig tévedett, nem látta a hibákat, kitartott tévedései mellett és — mint Darvas — csak közvetlenül a forradalom előtt gyakorolt önkritikát. Egyébként tehetlenül vergődik, nem tudja hova álljon. Hívják az írószövetségbe is (Darvast senki se hívta), de ő nem megy! Fia a felkelők oldalára áll, felesége egy amerikai újságíróval kacérkodik. Minden összeomlik benne. „Ringyó vagyok én is" nyöszörgi a felesége előtt, akit mellesleg szintén ringyó­­nak tart. E drámai napokban bevallja azt is, hogy gyáva volt, a nép bajait sem merte megírni. „Tudja maga — mondja a „vak partizánnak", aki a darabban a párthűség orrfacsaró szimbóluma — milyen szép mondatokat tudtam én leírni a hűségről... Hűség a néphez (Darvas több cikkének címe) ... hűség az eszméhez ... és tudja, milyen hűtlen kurva vagyok?" (A „vak partizán" nem tudta.) A „vak partizán" semmit sem tudott. Ő a megtestesült párthűség, aki a forradalom napjaiban tapogatódzva keresi a pártot, amely a szabadság első lehelletére úgy elolvadt, mint a frissen esett hó az első tavaszi nap­sütésben. A „vak partizán" azonban kitartó és fáradhatatlan. Remek ideái vannak. Elmegy a parlamentbe, hogy megkérdezze: miért hívják most a

Next