Új Látóhatár, 1965 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1965 / 1. szám - Cs. Szabó László: Három festő
CS. SZABÓ LÁSZLÓ Három festő Az útrahívó* H OGYAN festett Velence, mikor medencéje tele volt még tengerjáró vitorláshajókkal, gályával és karavellával, rakodója turbánnal, arzenálja ácsokkal és kötélverőkkel? Amikor naponta érkeztek fejedelmek, futárok, követjelentések három földrészről? Képét megőrizte Carpaccio mesevilága. A valóság megszólalásig hasonlított tarka légváraihoz, élethű részletekből rakta föl. Velence másodévenként szemlét tart egy-egy régi nagy festő fiának szétszórt hagyatékán. Ilyenkor a képek átmenetileg, kölcsönképpen viszszakerülnek bölcsőhelyükre, amely keveset, néhol semmit sem változott az immár gazdátlan műhelyek körül. Tiziano kezdte a sorozatot a harmincas években; kényszerű háborús szünet után körülbelül egy tucat kiállítást tartottak 1945 óta. 1963: Carpaccio esztendeje. Nagyhatalom volt a város, amikor 1453 és 1465 közt megszületett egy Scarpazza nevű bőr- és prémkereskedő fia. Ismeretlen a halál pontos dátuma is, talán a mohácsi vészre esett. Utódai átszármaztak Isztriába; a család nemrég halt ki. Egyik képéből olyan ismerkedő biztatással tekint ki egy figurája, már-már ránk szól, hogy önarcképre gyanakodhatunk. Akkor pedig körszakállt viselt. Velencén kívül valószínűleg tanult az akkor még fennen tündöklő Ferrarában — s hogy mennyire fénylett, tanú rá Janus Pannonius —, talán megfordult Konstantinápolyban, a Szentföldön és Egyiptomban is. Csupa talány. Firenzén kívül a korareneszánsz festők nagy része majdnem olyan emléktelen mesterember, mint középkori elődjük. A firenzeiekről is csak azért értesültünk jobban, mert életrajzaiban Vasari részrehajló, de nem alaptalan lokálpatrióta gőggel utólag kiemelte őket a tizenhatodik század derekán. Carpaccio az a festő, aki tetszik. Hogyne, hiszen Szent György vagy István vértanú története csak ürügy, hogy elbolyongjunk vele túl az Óperencián. Kucsmás rezesbanda fogad egy fellobogózott városban, bársonyruhás követek közé vegyülünk, kikötünk palota és templom fantáziák alatt, márványintarziás termek nyílnak elénk messze, messze Napkeleten s mégis Velencében, hiszen víz nyaldossa a titokzatos, idegen város lépcsőit, kinyalt velencei úrfiak, a Nadrág Klub piperkőc tagjai ülnek a gondolákban, velencei patríciusházaktól kölcsönözték a * Vittore Carpaccio. Kiállítás a velencei Doge palotában, 1963. június 15 — október 10.