Új Látóhatár, 1980 (31. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 3. szám - DOKUMENTUMOK - Varga Béla - Kovács Imre: Lengyel menekültek és francia hadifoglyok Magyarországon 1939-1945 (rádióbeszélgetés)

dokumentum Varga Béla-Kovács Imre Lengyel menekültek és francia hadifoglyok Magyarországon 1939—1945 — Rádióbeszélgetés — Kovács Imre: Hitler első áldozata a második világháborúban Len­gyelország volt, de a lengyel nép leigázásában segített a Szovjet­unió is. 1939. augusztus 23-án a két diktatórikus rendszer titokban megállapodott, hogy Lengyelországot felosztják: nyugati felét a németek, keleti felét az oroszok ragadják magukhoz. A tragikus események következtében a lengyel hadsereg szétvert egységei és a polgári lakosság tömegei elmenekültek hazájukból. Egy részük Ro­mániába jutott, másik, valami negyedmillió, Magyarországra, ahol tárt karokkal, baráti öleléssel fogadták őket. A lengyel menekültek magyarországi fogadtatása és sorsa újab­ban foglalkoztatja a magyar történészeket és újságírókat is. Felmé­réseikből és összegezéseikből azonban nem bontakozik ki a teljes, az igazságos kép, mert köti őket a rendszer érdeke, vagy saját el­fogultságuk. Aki a legtöbbet tett a lengyelekért és aki a legtöbbet tud róluk, Varga Béla prelátus, a magyar parlament volt elnöke. Nevét és szerepét elhallgatják, amivel nem őt büntetik, a magyarság érdemeit kisebbítik. Pedig hírünk javításához a világban igen jelen­tősen hozzájárult a lengyel menekültek és a Magyarországra eljutó francia hadifoglyok biztonságba helyezése és istápolása. Béla, az első kérdés, ami elindíthatja beszélgetésünket, hogyan jutottál a lengyelek közelébe, vagy azok hogyan jutottak el hozzád? Varga Béla: Poros, elég rozoga autón megérkezik két pap Balaton­­boglárra, 1939 őszén, Witz Béla prelátus, országgyűlési képviselő, a cserkészszövetség elnöke és Varga László jezsuita páter. Nagy titok­tartással, Witz Béla az örökös kedves mosolyával azt mondja, „na­gyon fontos beszélgetésre jöttünk, hosszabb időre van szükségünk". Bementünk a szobába és elmondták, Teleki Pál küldte őket, kéri, hogy menjek fel Pestre, beszélni szeretne velem. Nagyon fontos feladattal akar megbízni. Witz Béla évődve mondotta, „hát tudod, ő a tanítómester, fogadd el te is annak, ha nem is ismered közelebb­ről". Mondtam nekik, „ha a miniszterelnök, Teleki Pál kéret, előbb együnk valamit és üljünk az autóba". Másnap egy magánlakásban.

Next