Új Látóhatár, 1982 (33. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám - Borbándi Gyula: Zene és szabadság
körnek a megteremtését, amely — az ő szavait használva — „a teljes magyarság és teljes európaiság oxigénjével telített", hanem példát mutatott a korszerű hazafiság és a világban való biztos mozgás, szellemben és magatartásban egyaránt megnyilvánuló, szerves egységére. Nem hinném, hogy túlzás ama kijelentésnek a megkockáztatása, hogy ő napjaink Bartókja és Kodálya, abban az értelemben, hogy a zenei alkotók és a zeneművészek körében Kodály halála óta senkiben sem testesült meg magyarság és európaiság oly magas fokú összefonódása, egybeépülése, mint Veress Sándor személyes magatartásában és alkotómunkájában. Az életpálya alakulását nagy mértékben befolyásolta a származás és a családi hagyomány. Az apai nagyapa, akit ugyancsak Veress Sándornak hívtak, az 1848/49-63 szabadságharcot Bem seregében küzdötte végig és Kossuthtal emigrációba vonult. Törökországban élt (erről később két kötetes „emigrációtörténetet" írt), majd Párizsba és utána Londonba került, ahol mérnöki oklevelet szerzett. De szabadságharcos vére nem engedte nyugodni, az 1859-es olasz-osztrák háborúban mint a magyar légió kapitánya vntézkedett. Az emigráció reményeinek szétfoszlása után — nem kívánván Habsburg-uralom alá visszatérni — Bukarestben telepedett le és Romániában hasznosította nyugaton szerzett műszaki tudását. Ő végezte az első romániai földméréseket, készítette az első korszerű térképeket és építette meg az első romániai vasutat. Két fia volt, Ferenc orvos-egyetemi tanárként és Endre — a mi Veress Sándorunk apja —, történészként, ismert levéltári szakértőként, több fontos történelmi iratkötet szerkesztőjeként szerzett nevet. Veress Sándor édesanyja Méhely Mária énekművésznő volt. A családban tehát a tudomány és a művészet iránti érdeklődés igen elevennek bizonyult. Mindenekelőtt azonban a teljesítmény megbecsülése, olyan alkotások létrehozása, amelyek jelentősek és maradandók. Veress Sándor öccse — Endre — hangversenyénekes és zenei író. A kolozsvári születésű Veress Sándor akkor került Budapestre, amikor édesapját az első világháború alatt miniszteri főtisztviselővé nevezték ki. A Zeneművészeti Főiskolán Bartók Béla és Kodály Zoltán tanítványa lett. Az előbbitől zongorát, az utóbbitól zeneszerzést tanult. Tanulmányai befejezése után, 1929-ben a Néprajzi Múzeum munkatársa lett és ott 1933-ig dolgozott. 1943 és 1948 között a Zeneművészeti Főiskolán a zeneszerzés tanára. 1931-től kezdődően több fontos műve jelent meg, a már említett zongoraszonátán kívül 1936-ban az I. Szimfónia, 1938-ban a Hat csárdás, 1939-ben a Hegedűverseny, 1947-ben a Billegető muzsika, 1948- ban a Zsoltár. Két balettet is írt, 1937-ben a Csodafurulyát és Magyarországról való eltávozása előtt a Térszili Katicát. Távozását a politikai helyzet vészes romlása indokolta, amely egyaránt lehetetlenné tette a nyugodt életet és a zavartalan alkotómunkát. 1