Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)
Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk
PETŐFI SÁNDOR ÉS LYRAI KÖLTÉSZETÜNK. 109 koszorús pálya s a féltékenységnek alig valami színe. Mily engedékenyen hajolhatott meg e nemes szívű, de ingerlékeny és viharos, e lángeszű de szertelen becsszomjas jellem Arany nyugodt kedélye előtt, ki gyöngéit kímélte, hibáit nem bálványozta, s őt mint költőt és embert teljesen felfogni képes volt. Talán itt a kulcs, mely megnyitja a titkot, miért maradt Aranynak mindvégig nagy tisztelője, tartós barátja, noha maga felett senkit el nem tűrt s ingerlékeny hevében sok gyöngéd viszonyt széttépett. A barátság és szerelem karjaiból szakította ki a bekövetkezett viharos év. Áldozata jön.......... VI. Petőfit sok képen fogják föl s Ítélik meg. Mindenki elismeri költői nagyságát, de nem ugyanazon okból. Neki is megvan az a szerencsétlensége, mi sok nagy költővel közös : nem azon oldalról becsülik legtöbben, hol valóban nagy, s utánzói mindinkább emelik ki gyöngéit, melyeket eddig az eredetiség s összes költészetének varázsa takart. Az a jurátusi szilajság és nemes hév, az a hegyke dac és szeretetre méltóság, az a könnyelmű féktelenség s mély erkölcsi érzés, az a lelkesült szabadságszeretet s erős fajbüszkeség, mi mindjárt fölléptével költeményei egy részén feltűnt, csakhamar az ifjúság kedvencévé emelte. S ő valóban eszménye volt az akkori ifjúságnak, s az még a mainak is. Minden megvolt benne, mi a magyar ifjúságot jellemző, mikép az otthon, a megyegyüléseken, a patvarján, a zajos tivornyák, utcai és kávéházi életben megjelent. Költészete központjá és saját egyéniségét kellett vennie, hogy e szellemnek hangot adhasson. De az ő egyénisége sokkal eredetibb volt, mint a legtöbb magyar ifjúé. Ő katonáskodott, színész volt, járta az élet utait, ma mint úr, holnap mint koldus, kalandjai , fájdalmai és örömei voltak, mikről sok embernek alig lehet fogalma. Mint huszonkét éves ifjú egy harminc éves férfiú élményeivel bírt, anélkül hogy kedélye elvesztette volna ruganyosságát. Mindez bizonyos keserűség és jó kedvvel ruházta föl, mi egyéniségéből folyt, s humorban kereste költői formáját. Természetesen jogosítva érezte magát egyéniségét oly mértékben venni be a költészetbe, mikép azt még magyar költő nem merészlé. Csak elbámultak midőn egy költő olyanat vallott be ma