Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)
Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk
PETŐFI SÁNDOR ÉS LYRAI KÖLTÉSZETÜNK. 25 melyek ellen tudni fogom magamat védeni. Legyen szabad még annyit bevallanom, hogy semminemű rokon- vagy ellenszenv nem vezetett, s igyekeztem elfogulatlan szempontra emelkedni, amennyiben lehet, sőt kell, oly kort illetőleg, melyben még úgy szólva benne élünk. De legyenek bár ítéleteim, széptani nézeteim hibásak, adataimnak értéke van, mert azokat gondos utánjárással szedtem össze, ítélettel válogattam meg s mindegyiket hiteles forrásig tudom visszavinni. I. Petőfi Sándor Félegyházán a Kiskunságban 1823. jan. 1-én született. Atyja mészáros volt, ki úgy látszik Magyarország felső vidékéből költözött az alföldi síkra, s mindvégig megtarta Petrovics családnevét. A jámbor férfiú, noha többnemű szerencsétlenségek következtében nagyon elszegényült, mindent megten , hogy fiának némi nevelést adhasson. Előbb az aszódi, majd a szentlőrinci evang. gymnásiumba küldé; később Selmecre az ottani evang. lyceumba. A tüzes és makacs ifjonc, lelkéből megutálta az iskolai életet. Nyugtalan természete és függetlenségi vágya , mi egész életén átvonul, korán a nagy világba sodorta. Selnecről Pestre szökött. Tetszett neki a fővárosi élet s űzte az első ifjúság könnyelmű kalandjait. Legboldogabb estvére volt, ha a színházba beszökhetett. A színészet iránt már gyermeksége álló nagy hajlammal viseltetett. Már tanuló korában Selmecen is színészkedett, s épen az vonta maga után kiutasíttatását az iskolából. Részint ez okból, részint mert nagy nyomorban élt, s nem mert haza menni, beszegődött a színházhoz. A színészek ruháit hordta fel esténként, és előadás alatt székeket, asztalokat rakott ki a színpadra. Vidtor utcagyerekéletet élt. Bolondja volt a csínyeknek és tréfáknak. Néha rosz cimborák közé is keveredett, a nélkül hogy megromoljék. Épen mint Shakespeare, kiről életkói hasonlót beszélnek-Mindketten korán tusára szállottak az élettel és önmagukkal, s diadallal emelkedtek ki belőle. Fenékig kiüríték a szenvedélyek poharát s mély pillantást vethettek az emberi szívbe. Rakoncátlanságban tört ki bennük a genius első mozzanata, lábbal