Új Magyar Szemle, 1920/3
1920 / 2-3. szám - Apáthy István: Erdély az összeomlás után
150 ÚJ MAGYAR SZEMLE kísérlettől. A pártpolitikát küszöbétől mindig távol tartotta és soha nem hangzott el benne kijelentés, mely a vallás ellen irányult volna. Minden tételes vallás és felekezet iránt tisztelettel adózott, de fáradozott azon, hogy a magyar nemzeti fejlődés szolgálatára felekezetközi, osztályközi és fajközi alapot teremtsen; hogy a magyar haza legéletbevágóbb kérdéseinek tárgyalásában megszűnjék minden ellentét osztályok, felekezetek s az országban élő nemzetiségek között. Hatása észrevétlenül is kiterjedt nemcsak egész Erdélyre, hanem a magyarországi, sőt a budapesti páholyok egy részére is. Nekem magamnak egész társadalmi és politikai közéleti működésemben és főleg társadalomtudományi munkásságomban az volt a vezető gondolatom, hogy az el úgy sem kerülhető és végre mégis csak az egész nemzetnek használó szociális reformok zászlaját az a magyar értelmiség ragadja a kezébe, mely a magyar nemzeti múltat szeretettel és benne okulást keresve nézi, amely kegyelettel őriz meg minden megtarthatót és minden újat csak a nemzeti továbbfejlődés szempontjából ítél meg. Eszméimet hirdetni nemcsak azok közé mentem, akik velem már eleve egyetértettek; elmentem ellenfeleink táborába is és őket az ő nyelvükön igyekeztem a magam gondolatainak megnyerni. Nem féltem a gáncstól és a meggyanusítástól, ami ezért nem egyszer jutott osztályrészemül. A kolozsvári és azon keresztül a többi erdélyi sajtó is nagyrészt a magam és munkatársaim befolyása alatt állott.• Ami a különböző társadalmi intézményeket illeti, az Emke, az Országos Gyermekvédő Liga erdélyi osztálya, a Magyar Védő Egyesület, az Erdélyi Kárpátegyesület és a többi mind ugyanazt a magyar gondolatot szolgálta. Erdély politikai élete pedig a legélénkebben Kolozsvár törvényhatósági bizottságában, a kolozsvári függetlenségi pártban és az Erdélyi Szövetségben nyilatkozott meg Kolozsvár törvényhatósági bizottságában 1905 óta ismét a függetlenségi párt játszotta a vezető szerepet. Azt az 1910. évi választások után is csak rövid időre veszítette el. 1913 elején már ismét a függetlenségi párt jutott túlnyomó többségre. És a függetlenségi párt vezetése alatt a törvényhatósági bizottság újra meg újra országos visszhangot keltő határozatokban szállt síkra Magyarország függetlensége, Erdély védelme s általában a magyar ügy érdekében. A kolozsvári függetlenségi párt és vele kapcsolatban Erdély különböző függetlenségi körei országos mozgalmakkal állandóan a magyar gondolatot tartották ébren. S az Erdélyi Szövetség, melynek összejövetelei a hajdani erdélyi országgyűlések legszebb napjaira emlékeztettek, Erdély védelmére, Erdély fokozottabb gondozására igyekezett rábírni Magyarországot. Kolozsvárt volt ugyan már az összeomlás előtt erős szocialista párt, de annak nemcsak közemberei, hanem vezetői is — régebben Kun Béla, utóbb dr. Vincze Sándor kivételével — inkább függetlenségi pártiak voltak, vagy legalább is annyira át voltak hatva a magyar gondolattól, hogy például a választójogért vívott küzdelmekben minden diszharmónia nélkül működtek együtt a szélsőségesen nacionalistának tartott függetlenségi párttal. A kölcsönös megértés előmozdításához nagy mértékben hozzájárult együttműködésünk a munkásoktatási, szegényügy